Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-14 / 60. szám

www.ujszo.coml 2022. március 14. SPORT 115 Egy-egy győzelem és 4. hely Vlhová hétvégi mérlege Vlhová 56 pontos hátránnyal várja az e heti vk-döntőt (Fotó: TASR/AP) ÖSSZEÁLLÍTÁS Pénteken megnyerte az óri­ás-műlesiklást, szombaton műlesiklásban azonban leszo­rult a dobogóról Arában Petra Vlhová az alpesi sízők vk-so­­rozatának utolsó előtti ver­­seny hátvágáján. Pénteken Vlhová gálaelőadást tartott a svédországi helyszínen: 1,24 másodperccel előzte meg az olasz Marta Bassinót és 1,70-nel az amerikai Mikaela Shiffrint. Mind­ezt pedig úgy, hogy az első futam során Vlhová is nagyot hibázott. „Fantasztikus érzés több mint egy év után újra győzni óriás-műlesik­lásban. Nagyon örülök, és a verseny alatt is nagyon jól éreztem magam. Nehéz körülmények vártak ránk a pályán, amilyenekben én mindig jól teljesítek. Az első körben hiába mentem nagyon jól, a hibám miatt elveszítettem az előnyöm. A máso­dikban is hasonlóan akartam síelni, mindent beleadva, csak épp nem hi­bázva. Végül sikerült is” - értékelt a 26 éves síző. Vlhová számára különösen fontos volt a jó szereplés, azok után, hogy a lenzerheidei hétvégén egy 16. hely mellett épp óriás-műlesiklásban ki­esett. „Leültünk a szakmai stábbal és új célokat tűztünk ki magunk elé. Teljesen átállítottam magam, csak élvezni akarom a sízést, és moso­lyogni. Aztán vagy összejön a do­log, vagy nem” - magyarázta a nagy kristályglóbusz címvédője. A szombati műlesiklás során mindkét érzést megtapasztalhatta: az első futam után a második he­lyen állt, majd a második során a pálya középső részén tempót veszí­tett, ami összességében a negyedik helyhez volt elegendő. „Elégedett vagyok, bár azért a dobogóhoz hi­ányzó két tized másodperc idegesít. Fáradt voltam már” - jegyezte meg Vlhová. A számot - a szezonban először - az osztrák Katharina Liensberger nyer­te, megelőzve a norvég Mina Fürst Holmant és a svájci Michelle Gisint. Ez pedig azt jelentette, hogy a negye­dik Vlhová ismét faragott összetett­beli hátrányából, mivel Shiffrin csak kilencedik lett szombaton. A vk-soro­­zat e heti, franciaországi döntője előtt 56 ponttal van lemaradva az ameri­kai mögött. Corchevelben és Meribel­­ben mind a négy számban rendeznek versenyeket, így matematikailag még Federica Brignone és Soha Goggia is odaérhetne az első helyre, de a két olasz végső sikeréhez gyakorlatilag az kellene, hogy Shiffrin és Vlhová se fejezze be a futamokat. Vlhová stábja már szombaton el­indult Franciaországba. „Hétfőn lesz az első edzésem. Nagyon várom a hajrát, mindent bele fogok adni az utolsó versenyeken. És továbbra is élvezni akarom a sízést” - tette hoz­zá Vlhová. (TASR) Farkas 5. hellyel zárta a paralimpiát Két-két bajnoki cím és kiesés után egy műlesiklásban elért 5. hely­­lyel zárta paralimpiai szereplését Farkaá Henrietta. A rozsnyói szár­mazású, látássérült alpesi síző az első kör után negyedik volt, de nem tudta megszorítani a dobogósokat, s végül ötödikként zárt. „A második futam előtt eléggé izgultam. Az ellenfelek jobbak vol­tak, örülök Saáka Rexová bronzérmének. A műlesiklás egyébként is kevésbé vonz, a gyorsasági számokra edzek többet. Pekingből két arannyal megyek haza, boldog vagyok" - nyilatkozta Farkaá. (tasr) NB I: megszakadt a Paks nagy sorozata Még világviszonylatban is em­lítésre méltó széria zárult le a lab­darúgó NB I 24. fordulójában: zsi­nórban 48 élvonalbeli bajnoki után gólképtelen maradt a Paks. Az elképesztő sorozat 2020 no­vemberében indult. Az október vé­gi, Honvéd elleni 0:0 után még a legvérmesebb paksi szurkolók sem feltételezték, hogy kedvenceik ez­után majd' másfél minden egyes bajnokijukon rúgnak legalább egy gólt. Pedig így esett, egymás után 48 alkalommal, egészen szombat estig. A Tolna megyeiek a hullám­zóan teljesítő Puskásnál vendégsze­repeitek. A felcsúti csapatnak néha foggal-körömmel kellett védekez­nie (hat sárgát kaptak a hazaiak), de ezt sikerrel tette, a 23 gólos Ádám Martin vezette vendégek nem vol­tak eredményesek, a Puskás 2:0-ra nyert. „Köszönöm a hozzáállást, az extrém küzdőszellemet, az ütközé­seket. Nagyon jól védekezett a csa­pat, mindenki megértette, hogy ezt a meccset csak így lehet megnyerni. Kiemelném a védelmet, azt a sok ütközést, amit Ádám Martinnal és Bődé Dániellel lefolytattak” - érté­kelt Homyák Zsolt, a felcsútiak kö­bölkúti származású vezetőedzője. A fennállása 120. évfordulóját napra pontosan szombaton ünnep­lő debreceniek udvariatlan vendéget „hívtak”: az Újpest ugyanis 2:l-re győzni tudott a Löki otthonában. A lila-fehérek zsinórban négy győze­lemnél tartanak, amire öt és fél éve nem volt példa az NB I-ben. De az sem gyakori, hogy egy edző nyilvánosan szidja a játékosait. Az MTK-Honvéd után (1:0) a kispes­ti Nebojsa Vignjevic megtette. „Az MTK megbüntette azt az arrogan­ciát, amivel pályára léptünk. Nem láttam a játékosok fejébe, de már az elejétől látszott, nem jó, amit csiná­lunk. Próbáltam is változtatni, de a játékosaim azt hitték, az MTK az utolsó helyen van, feladta már a szezont, ezért úgy fogták fel ezt a meccset, mint egy esélyt arra, hogy megmutassák a szurkolóknak, képe­sek valami különlegesre. Hát igazán különlegeset raktak le az asztalra...” 24. FORDULÓ ► MIK Budapest-Budapest Honvéd 1:0 (0:0) Üj Hidegkúti Nándor Stadion, 2918 néző. Gólszerző: Grozav (76.). Játékvezető: Andó-Szabó. Sárga lap: Szakály D„ Nagy Zs„ Futács, ill. Petkovics, Lovric. Piros lap: Petkovics (35., Honvéd). ► Mezőkövesd Zséry FC-ZTE FC 0:0 Mezőkövesd, 1000 néző. Játékvezető: Pillék. Sárga lap: Qaka, Bilali, Pillér, ill. Bedi, Szankovics, Mocsi. ► Debreceni VSC-Újpest FC 1:2 (0:2) Debrecen, 6011 néző. Gólszerzők: Dzsudzsák (65., tizenegyesből), ill. Zivzivadze (5.), Antonov (45+3). Játékvezető: Bogár. Sárga lap: Do. Babunszki, ill. Mitrovics, Onovo, Croizet, Zivzivadze, Csongvai. ► Puskás Akadémia FC-Paksi FC 2:0 (1:0) Pancho Aréna, 883 néző. Gólszerzők: Favorov (8), Joao Nunes (67). Játékvezető: Berke. Sárga lap: Szolnoki, Joao Nunes, Gera D„ Favorov, Corbu, Spandler, ill. Lenzsér, Medgyes, Bődé, Kinyik. ► Kisvárda-Gyirmót 1:0 (1:0) Várkerti Stadion. Gólszerző: Mesanovic (45). Játékvezető: Antal. Sárga lap: Csirkovics, Hei, Matheus, ill. Klimovicsh, Zeke. A Fehérvár-FTC meccs lapzárta után ért véget. A bajnokság állása 1. Ferencváros 23 14 4 5 39:19 46 2. Puskás Akadémia 24 13 5 6 33:25 44 3. Kisvárda 24 12 8 4 39:24 44 4. Paks 24 10 4 10 60:48 34 5. ZTE 24 9 7 8 33:39 34 6. Újpest 24 8 6 10 33:36 30 7. Fehérvár 23 8 5 10 28:31 29 8. Honvéd 24 8 4 12 39:40 28 9. Debrecen 24 7 7 10 39:40 28 10. Mezőkövesd 24 7 7 10 26:38 28 H.Gyirmót 24 6 7 11 24:34 25 12.MTK 24 6 6 12 18:37 24 Következik 25. forduló - március 18., péntek, 20.00: FTC­­Mezőkövesd. Március 19., szombat, 15.00: ZTE-Puskás Akadémia: 17.30: Gyirmót-Fehérvár; 19.45: MTK­­Kisvárda. Március 20., vasárnap, 13.15: Paks-DVSC; 18.30: Újpest-Honvéd. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ► Labdarúgás ANGLIA, 29. forduló Manchester United-Tottenham 3:2, g.: Ronaldo (12., 38., 81), ill. Kane (35., 11-esből), Maguire (72., öngól); Brenttord-Burnley 2:0, g.: Toney (85., 90+3., a másodikat 11-esből): Brighton-Liverpool 0:2, g.: Diaz (19), Szalah (61); Chelsea-Newcastle 1:0, Havertz (89) , Everton-Wolves 0:1, Coady (49)., Leeds-Norwich 2:1, Rodrigo (14), Gelhardt (90.+5), ill. McLean (90.+1), Southampton-Watlord 1:2, Eliounousszi (45), ill. Cucho (14., 34); West Ham-Aston Villa 2:1, Jarmolenko (70), Fornals (82), ill. Ramsey (90). NÉMETORSZÁG, 26. forduló: Mönchengladbach-Hertha 2:0, g.: Plea (24., 11-esből), Ginter (59); Hoffenheim- Bayern München 1:1, g.: Baumgartner (32), ill. Lewandowski (45+3); Freiburg-Woltsburg 3:2, g.: Grifo (7., 44), Schlotterbeck (87), ill. Krzse (52), Arnold (84); Union Berlin-Stuttgart 1:1, g.: Awoniyi (41), ill. Kalajdzic (90) ; Leverkusen-Köln 0:1, Schindler (67). OLASZORSZÁG, 29. forduló: Atlético Madrid-Cádiz 2:1, g.: Félix (3), De Paul (68), ill. Negredo (45); Sampdoria- Juventus 1:3, g.: Sabiri (84), ill. Josida (23, öngól); Morata (34, 88, az elsőt 11-esből); Salernitana-Sassuolo 2:2, g.: Bonazzoli (8), Djuric (81), ill. Scamacca (20), Traore (30); Spezia-Cagliari 2:0, g.: Erlic (55), Manaj (74); AC Milan—Empoli 1:0, g.: Kalulu (19); Fiorentina-Bologna 1:0, g.: Torreira (70), Verona-Napoli 1:2, Faraoni (77), ill. Ősimben (14., 71). SPANYOLORSZÁG, 28. forduló: Granada-Elche 0:1, g.: Fidel (11); Levante-Espanyol Barcelona 1:1, g.: Gomez (80), ill. Puado (50); Villarreal-Celta Vigo 1:0, g.: Parejo (64); Getafe-Valencia 0:0; Vallecano-FC Sevilla 1:1, g.: Bebe (46), ill. Delaney (63), Betis Sevilla-Bilbao 1:0, g.: Iglesias (20). CSEHORSZÁG, 25. forduló: Plzen-Teplice 1:0, g.: Beaguel (44,11-esből), Bohemians-Mladá Boleslav 2:2, g.: Petrák (6), Krch (47), ill. Ladra (14), Smrz (81); Hradec Králové- Zltn 2:1, g.: Kouseník (10), Kubala (14,11-esből), ill. Reiter (62); Slovácko-Ostrava 0:0; Öeské Budéjovice-Jablonec 2:0, Colic (5), Skoda (43), Liberec-Slavia Praha 1:0, Olayinka (14, öngól), Karviná-Olomouc 1:2, Papadopulos (51), ill. .GreSSák (5), Navrátil (58). AUSZTRIA, 23, forduló: Altach-Hartberg 0:0; Admira-Ried 2:0, Klagenfurt-Rapid Wien 1:3, Austria Wien-Woltsberger 2:1, LASK Linz-Tirol 6:0. BELGIUM, 31. forduló: Leuven-St. Gilloise 1:4, Mechelen- Charleroi 2:2, Cercle Brugge-Kortrijk 2:0, Waregem-Eupen 3:0, Oostende-Club Brugge 1:3, Anderlecht-Antwerpen 2:1, Genk-St. Truiden 0:1. FRANCIAORSZÁG, 28. forduló: Lille-St. Étienne 0:0, Montpellier-Nice 0:0, Troyes-Nantes 1:0, PSG-Bordeaux 3:0, Angers-Reims 0:1, Clermont-Lorient 0:2, Metz-Lens 0:0, Strasbourg-Monaco 1:0. HOLLANDIA, 26. forduló: Cambuur-Ajax 2:3, Sparta Rotterdam-Go Ahead Eagles 1:0, Groningen-Nijmegen 4:3, Waalwijk-Heerenveen 0:0, Sittard-Willem I11:0, Heracles- Vitesse 0:0, Utrecht-PSV Eindhoven 0:1. OROSZORSZÁG, 21. forduló: Ufa-Nyiznyij Novgorod 0:0, Tula-Dinamo Moszkva 1:4, Lokomotiv Moszkva-CSZKA Moszkva 1:2, Ural-Groznij 0:0, Himki-Szocsi 0:0, Krilja Szovjetov-Zenit 1:1. ► Jégkorong NHL - péntek: Columbus-Minnesota 3:2 rávezetések után, Pittsburgh-Vegas 5:2, NY Islanders-Winnipeg 5:2, Vancouver-Washington 3:4 hosszabbítás után. Szombat: Nashville-St. Louis 4:7, Carolina-Philadelphia 3:1, Boston-Arizona 3:2, Calgary-Detroit 3:0, Montreal-Seattle 3:4 ráv. után, New Jersey-Anaheim 2:1 ráv. u. - Tatar (NJ) 1+0 + sorsdöntő rávezetés, Ottawa-Chicago 3:6, Dallas-NY Rangers 4:7, San Jose-Los Angeles 5:0, Edmonton-Tampa Bay 4:1. IHL, negyeddöntő, 2. mérkőzés: Pustertal-Fehérvár 2:6 (2:2, 0:1, 0:3), székesfehérvári gólszerzők: Bartalis (9., 19), Petan (27), Terbócs (46., 51), Hári (58). A párharc állása 0:2. TIPOS EXTRALIGA, 43. forduló: Trencín-Zvolen 5:4 rávezetések után (1:0,1:2,2:2 - 0:0,1:0), g.: Chovan (9), Rehuá (29), Valach (42), Sojőtk (55), sorsdöntő rávezetés: Tybor, ill. Zuzin (36), Pulié (39), Osterberg (56), Krieger (59); Poprad-Slovan Bratislava 4:3 ráv. u. (1:1, 2:2, 0:0 - 0:0,1:0), g.: Vandas (6), Livingston (32), Bondra (38), sorsdöntő rávezetés: Mlynarovií, ill. Zigo (20., 40), Yogan (40); Presov-Michalovce 3:5 (1:2,1:2,1:1), g.: Lalik (3), Lialka (24), Michnáó (43), ill. Cameranesi (12), Faith (13), Regenda (28), Galambos (38), Kukucka (53); Banská Bystrica-Liptovsky Mikulás 3:1 (2:0,0:1,1:0), g.: Berger (5., 60), Soltés (10), ill. Handlovsky (40). Kosice- Spisská Nová Vés 4:1 (1:1,3:0,0:0), g.: Pereskokov (12), Saucerman (27), Parsin (28), Mily (34), ill. Hamrácek (18); Nővé Zámky-Nitra 6:4 (1:0,2:2,3:2), g.: Miéiak (18., 46), Jackson (32., 36), Varga (44), Siéka (57), ill. Rockwood (24), Krivoéík (38), Drábek (47), Buncis (58). ► Kézilabda FÉRFI NIKÉ HANDBALL EXTRALIGA, 22. forduló: Hlohovec-Modra 29:30 (14:12), legeredményesebbek: Brunóák 6, ill. Myéovych 8/4; TopoTcany-Sara 34:26 (23:13), Filipeje 9/1, ill. Michniewicz 6; Presov-Stupava/ Malacky 38:24 (22:12), Santos 8, ill. Lutovsky, Ichman 5-5; Bojnice-HK Kosice 22:28 (9:18), Durajka 5, ill. Hruécák 7/1; $KP Bratislava-Nové Zámky 21:31 (9:15), Birdahic 4/1, ill. Kucsera 8/2. 17. forduló: Povazská Bystrica-Presov 24:36 (13:16), Jurák 7, ill. Kasatkin 9. NÖI MOL LIGA, pótolt mérkőzés, 12. forduló: Michalovce- Stupava 36:13 (15:4). 21. forduló: Písek-HC DAC 37:31 (17:17), legeredmé­nyesebbek: Pokorná 12/2, ill. Bízik R. 8, Élő 6/2, Sári 5; Poruba-Kynzvart 30:23 (11:12), Koneíná 8/1, ill. Patrnciaková 6/1; Olomouc-Most 24:27 (12:10), Jansová 7/2, ill. Koreéová 8/3; Safa-Hodonin 33:25 (20:10), Matuéincová 7/2, ill. Víchová 8; Stupava-Chorzów 24:30 (14:15), Bahorecová 6, ill. Masalová 6. ► Kosárlabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 27. forduló: Svit-Komárno 86:81 (45:44), legeredményesebbek: Walton 21, ill. Djordjevics 27; Handlová-Patrioti Levice 62:82 (17:51), Cekovsky 16, ill. Abrhám 19; Spiéskí Rytieri-Lucenec 74:81 (29:44), Forsell 19, ill. Castlin NÖI NIKÉ EXTRALIGA, negyeddöntő, első mérkőzések: SKP Banská Bystrica-Samorín 75:41 (34:21), Oborilová 22, ill. Vynuchalová 15; Pieéfanské Íajky-Slovan Bratislava 116:35 (68:12), Keshuan 19, ill. Lüttmerding 13; Ruzomberok-UMB Banská Bystrica 76:33 (48:16), Bura 20, ill. Matejöíková 8; Young Angels Koéice-Poprad 68:42 (39:13), Fluker 14, ill. DrobnáH. NBA - péntek: Orlando-Minnesota 118:110, Atlanta-LA Clippers 112:106, Boston-Detroit 114:103, Houston-Dallas 100:113, Memphis-New York 118:114, Miami-Cleveland 117:105, New Orleans-Charlotte 120:142, San Antonio-Utah 104:102, Phoenix-Toronto 112:117, LA Lakers-Washington 122:109. Szombat: Chicago-Cleveland 101:91, Miami-Minnesota 104:113, San Antonio-lndiana 108:119, Golden State- Milwaukee 122:109, Denver-Toronto 115:127, Utah- Sacramento 134:125, Portland-Washington 127:118. ► Röplabda NÖI NIKÉ EXTRALIGA, negyeddöntő: Brusno-VKP Bratislava 3:0 (22,18,11), a párharc végeredménye 2:1, továbbjutott a Brusno. ► Alpesi sí VK, Are, női óriás-műlesiklás: 1. Petra Vlhová (szlovák) 2:32,59; 2. Marta Bassino (olasz) +1,24; 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) +1,70. A szakági vk állása 8 verseny után (még 1 van bátra): 1. Sara Hector (svéd) 522 pont, 2. Tessa Worley (francia) 517, 3. Shiffrin 471,4. Vlhová 431. Női műlesiklás: 1. Katharina Liensberger (osztrák) 1:46,18; 2. Mina Fürst Holman (norvég) +0,16; 3. Michelle Gisin (svájci) +0,23; 4. Vlhová +0,25. A szakági vk végeredménye: 1. Vlhová 710 pont, 2. Shitfrin 469,3. Liensberger 372. Az összetett vk állása 33 verseny után (még 4 van hátra): 1. Shiffrin 1245 pont, 2. Vlhová 1189,3. Frederica Brignone (olasz) 931. ► Tenisz INDIAN WELLS-I TORNA, nők, 2. forduló: Anett Kontaveit (észt, 4.)-Kristína Kuíová (szlovák) 6:4,6:1. Férli páros, 1. lorduló: Marcelo Arevalo, Jean Julien Rojer (salvadori, holland) Filip Polásek, John Peers (5., szlovák, ausztrál) 3:6,6:2,11:9. ► Sportfogadás EUROJACKPOT, a 10. játékhét (péntek) nyerőszámai: 5, 31,39, 46, 49 - 8, 9. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj:6727,80 euró (1); 5. díj: 294,10 euró (12); 6. díj: 135,50 euró (13); 7. díj: 77,90 euró (33); 8. díj: 26 euró (646); 9. díj: 20,90 euró (670); 10. díj: 17,70 euró (1220); 11. díj: 12,20 euró (3160); 12. díj: 8,50 euró (11 450). EURO JACKPOT JOKER: 081420. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (1); 3. díj: 500 euró (10); 4. díj: 50 euró (129); 5. díj: 5 euró (1219); 6. díj: 3 euró (12 055). EUROMILLIÚK, 10. játékhét (szombat): 3,8,9,12,13, 23,24 - 3. Nyeremények - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 2635,50 euró (1); 4. díj: 1024,90 euró (3); 5. díj: 79,80 euró (44); 6. díj: 19,40 euró (181); 7. díj: 8,30 euró (687); 8. díj: 6,70 euró (2264); 9. díj: 3,80 euró (3084); 10. díj: 2,90 euró (7350). EUROMILLIÚK JOKER: 397651. Nyeremények-1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 500 euró (1); 3. díj: 100 euró (4); 4. díj: 10 euró (22); 5. díj: 3,50 euró (307); 6. díj: 2 euró (3160). KENŐ - szombat: 1,5,14,15,18,20,21,22,27,33,34,35, 37,39,40,41,49,64,69,74. Kenő Plusz-szám: 20. KENŐ JOKER - szombat: 937939. Nyeremények -1., és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (6); 5. díj: 2,50 euró (94); 6. díj: 0,50 euró (950).

Next

/
Thumbnails
Contents