Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-10 / 57. szám
SZALON ■ 2022. MÁRCIUS 10. www.ujszo.com TARCA A SZALONBAN (TASR/AP-felvétel) Plonicky Tamás Kusza gondolatok útközben C éltalanul sétálgatok Budapest belvárosában; azt hiszem, ihletet gyűjtök, impulzusokat. Valahonnan valahová megyek: szöveget most, sajnos, csak odakintről tudok „előteremteni”. A bezártság engem nem ösztönöz; a fehér falak nekem nem mondanak semmit. Ilyenkor valószínűleg fejben jegyzetelek, bár arról fogalmam sincs, hogy hogyan nevezném pontosan ezt a tevékenységet; abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ha most véledenül szembejönne valaki, és megkérdezné, hogy mi az oka a kora esti indokoladan téblábolásomnak, bizonyára csak ennyit mondanék; hát nem látod, hogy épp cikket írok!? Ukrajnában háború van. Ez a három szó mindent kifejez. Az első dolog, ami eszembe jut az elmúlt napok borzalmairól, az az, hogy kigúnyolom Vlagyimir Putyint. Mindezt úgy tervezem, hogy beszámolok egy Moszkvában lévő jövőbeli elmegyógyintézetről, amely kórházban az igazgató úr éppen a pszichológiai egyetemen végző hallgatóknak mutatja meg a betegeket, és a végén ahhoz a teljesen aberrált öreghez ér, aki pelenkában ül az asztalnál, és jól láthatóan katatón állapotban van. Az elmebeteg idős férfi egy világító földgömböt szorongat a kezében; a játékának minden kontinensére pedig a következő szó van felírva: „Oroszország” - ezt próbálja pörgetni-forgatni az öreg nyálcsorgatva. A tébolyult páciens miután meglátja a hallgatókat, megijed, bekattan, letépi magáról a pelenkát, majd felugrik az asztalra, és a férfiasságát lóbálva a mit sem sejtő hallgatók közé dobja a világító glóbuszt; közben pedig - az ismert Boney M-dal mintájára - teli torokból az üvölti, hegy: „ro ro rosszputyin Russia’s greatest love machine!” Az orvosok a hirtelen jött idegrohamát látva gyorsan észbe kapnak: szinte azonnal leszíjazzák és nyugtatóinjekciót szúrnak az idős férfi vénájába. A sztori vége pedig egyszerűen csak az lenne, hogy az igazgató úr az esetet látva halál nyugodtan anynyit mond, hogy „nem véleden, hogy 2022 márciusában behozták ide: akkor kattant be először”. Majd a hallgatókra nézve a gondolatmenetéhez csendesen hozzáiüzné még azt, hogy: „emlékszem, azokban a napokban szállta meg Ukrajnát, és nem mellesleg atommal is fenyegetőzött... hát persze, hogy járt a tetteiért a zárt osztály!” Ennyi lett volna a történet. Hamar elvetettem azonban a cikk megírásának gondolatát. Mégis mi értelme lenne kigúnyolni Vlagyimir Putyint? Hidert is kigúnyolták párszor, és mit értek el vele? Kaptak cserébe haláltáborokat és másoeiik világháborút. Mi ezt nem akarjuk. Mi nem akarunk semmi ilyesmit. Hogy is mondta nemrég az egyik volt kolléganőm? „Én csak egy normális férjre vágytam, gyerekekre és egy saját lakásra, aztán nézd meg, mi lesz a világgal!?” A sétám közben József Attila Március című verse jut eszembe. Lehet, hogy szakmai ártalom ez, de az is elképzelhető, hogy csak sima sznobizmus. „Had fenyeget / vérben áznak a tiszta vásznak. / Kínozzák a szegényeket. / Hadi uszítok hadonásznak.” Aktuális sorok. A legfontosabb aforizma azonban, amit erről a rettenetes ukrajnai megszállásról olvastam, egy Aiszkhülosz-gondolat volt; e szerint „a háború első áldozata az igazság”. Tűpontos megállapítás. Az igazság alatt itt sok mindent lehet érteni; a 21. századi igazságot is. Félinformációk, álhírek, manipulált tudósítások, szándékos ferdítések. Az álhír hatszor gyorsabban terjed, mint a valós hírek, olvasom egy hitelesnek tűnő cikkben. Ha ez Megnyomja-e Putyin a piros gombot? Kérdések és válaszok az orosz-ukrán háborúról történik, miért történik, és mi jöhet még? Erről kérdeztük március 6-án a Komáromi Szalonban Feledy Botond jogászt, külpolitikai elemzőt. Lehet, hogy mire ez a beszélgetés nyomtatásban megjelenik, a gyorsan változó hadi helyzet fölülír néhány megállapítást - ennek tudatában voltunk, amikor az elhangzottak egyetemes érvénye miatt mégis a közlés mellett döntöttünk a Vasárnapban. Nyolc év telt el azóta, hogy Oroszország annektálta a Krím félszigetet. Miért éppen most támadta meg Ukrajnát? Vlagyimir Putyin úgy érezte, bármit tesz, nem érik szankciók. Ez nem Putyin személyiségéről szól, aki nevelt gyereket, az tudja: ha nincsenek keretek, a gyerek mindig eggyel tovább megy. Krím előtt, 2013-ban Barack'Obama azt mondta, ha vegyi fegyvert vernek be Szíriában, az USA közbelép. Nem lépett közbe. Ez pedig jelzés volt Putyin számára, hogy bármit büntetlenül megtehet. Két év Covid-válság után most látta elérkezettnek a pillanatot egy Ukrajna elleni háborúhoz. Az orosz propaganda az első napokban még azt kommunikálta, hogy békefenntartóként léptek Ukrajna területére, ahol különleges katonai művelet zajlik. Ehhez képest operaházat, egyetemet, állatkertet bombáztak, és az invázió másnapján közölték, hogy ha Finnország vagy Svédország is be akarna lépni a NATO-ba, arra Moszkva keményen reagálna - ez a fenyegetés sem illik bele az oroszok által kínált, békefenntartókat emlegető értelmezési keretbe. Békefenntartókat legfeljebb az ENSZ tud küldeni, itt ilyesmiről szó sincs, ezt a kifejezést töröljük is a szótárunkból. Az ENSZ értelmezésében ez agresszió. Az oroszok a saját közönségüknek próbálják igazolni a helyzetet, mert lesznek orosz sorkatonák, akik koporsóban térnek vissza, és ezt valamivel magyarázni kell. Mi lehetett az oroszok terve, és abból mi valósult meg a háború első napjaiban? Az oroszok azt remélték, hogy 72 órán belül elkapják Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és kormánycsere lesz Ukrajnában. Kijevbe már a háború előtti napokban beszivárogtak a Szpecnaz, az orosz hadsereg különleges műveleti alakulatának tagjai, akik megpróbálták átvenni az irányítást a kritikus infrastruktúra fölött, de ez sem sikerült nekik. Az oroszok előzetesen felmérték azt is, hogyan reagál majd az ukrán civil lakosság de utóbb kiderült, hogy nagyon alábecsülték az ellenállás mértékét. Amint ez világossá vált számukra, taktikát változtattak, és a háború onnantól kezdve kvázi büntetőakcióvá változott, átálltak a városok ostromára, és civilekkel teli településeket ágyúznak 10-12 órán át, nyilvánvalóan nem katonai célpontokat is. Céljuk az ukrán infrastruktúra felszámolása. Mentálisan próbálják megtörni a védelmet, és azt remélik, az ukránok a veszteségeket látva bármit megtesznek a tűzszünetért. Az élelmiszer-ellátás már most összeomlóban, s ha több nagyváros marad víz, áram és fűtés nélkül, akkor eljöhet ez a pillanat. Gazdag József A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy Feledy Botond szerint hogyan végződhet a háború. Reális forgatókönyv-e a nukleáris csapás? Mekkora a valószínűsége annak, hogy a NATO is belép, s a lokális háborúból világháború lesz? Hogyan kell elképzelni egy atomháborút? A homo sapiens végét jelentené? A nukleáris fenyegetés az aduász Oroszország kezében? Kell-e félniük a balti államoknak? Kell-e félnie Közép-Európának? Mi van akkor, ha Ukrajna orosz bábállam lesz, és Oroszország jelzi, hogy a saját érdekszférájának tekinti az 29! igaz, akkor a valódi hírközlés halott: mi öltük meg a like-jainkkal és a megosztásainkkal. Mi egyebet tudnék mondani? Szívesen beszélgetek a barátaimmal a békéről és a háborúkról; utóbbiról egyelőre nem tudok sokat: nem volt még részem igazi szenvedésben. Az eszmefuttatásaink többnyire oda futnak ki, hogy bármi is van a szemünk előtt, veszélyben vagyunk. Erről az állapotról az az alattam lakó fiatal pár jut eszembe, akik, ha bárki belép hozzájuk a felvonóba, annyira szerelmesnek tűnnek, hogy majd megeszik egymást. Ez a színjáték nekünk, lakóknak szól, úgy nevezik: liftszerelem. A párkapcsolatuk egyébként borzasztó; tudom, mert ismerem őket. Alattam laknak. Ordibálás, veszekedés, verekedés. Napi szinten. Néha már reggel négykor is üvöltenek egymással. „Esténként nem hallom tőlük a tévét”, mondja a mellettem lakó negyvenes nő. Azt hiszem, a világban is ugyanez zajlik. A liftbiztonság időszakát éltük. De hogyan is leheménk teljes oltalom alatt akkor, amikor a nagyhatalmak jelentős részét szociopata félőrültek irányítják? Nem beszélve a saját országaink politikusairól. Egy jól hangzó mondat, egy frappáns mém, egy tudattalanunkba letuszkolt, milliószor elmondott szlogen, egy kis odaígért apanázs, és mi örömmel választjuk meg vezetőinknek a legalkalmadanabb populista süketelőt is. Nem a saját szemünknek hiszünk, hanem annak, amit ők mondanak. Közben pedig „tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja”, írja József Attila a korábban már idézett versében. Elérem a Nyugati pályaudvart, ahol köztudottan sok ukrán menekült van, és lemegyek az aluljáróba. Itt valaki egy régi Republicklasszikust énekel. Az ismert slágert komplett zenekar kíséri; akusztikus gitár, tamtam dobok, miegymás. A dal címe: Szeretni valakit valamiért. Az énekes néha elvéti a dallamot, de ettől függetlenül teljesen jól átadja a hangulatot; miközben hallgatom, az jut eszembe, hogy még belegondolni is szörnyű, hogy rengeteg ember csak azért tölti itt az éjszakát, mert az agresszív, megszálló politika miatt el kellett menekülniük az otthonukból. A rövid séta után vissza is megyek a felszínre, „esik a hóóó, a szemembe fúj a szééél”, szól csendben, miközben - mert pirosat mutat a szemafor - megállók a pályaudvarnál lévő zebránál. Az előttem pöroszkáló két erősen spicces alak ugyanígy tesz. Az egyik a következőket mondja: „menjünk át, Feri, egy autó sem jöhet onnan, le van zárva, mert sok itten a migráns vagy mi”. Igaza van, hiába mutat pirosat a jelzés, tényleg nem járnak erre az autók. Átmennek az úton. A másik ezalatt arról beszél, hogy a közlekedési lámpára legalább ráhúzhattak volna egy fekete fóliát, ezzel is mutatva, hogy nem kell figyelembe venni a működését. Mialatt eltűnnek a pesti éjszakában, még mindig ezen a három kifejezésen gondolkozom: „migráns-vagymi”. .Jiéééke van, felejts el minden háááborúúúút”, kapom el tompán az ismerős hangfoszlányokat az aluljáróból. Nem megyek el a menekülteknek lezárt terület mellett, mert nem szeretnék otthonukból kiűzött, bizonytalan sorsú embereket látni; inkább fogom magam és hazasomfordálok. Ennyire gyáva alak vagyok Már késő este van, amikor beérek a lépcsőházunkba. Hallom, ahogy mások is érkeznek a hátsó bejáratból, ezért megvárom és beengedem őket. így illik. Egy fiatal pár az. Szépen köszönnek Hárman szállunk be a liftbe. „Jóllaktál, kicsim?”, kérdi a férfi kedvesen. A nő mosolyogva bólint, majd összebújnak és szerelmesen szájon csókolják egymást. Az elhúzott jelenet után elköszönve kiszállnak a negyediken. Éjszaka alig tudok aludni tőlük, annyira hangosan veszekednek egykori KGST-blokkot, Szlovákiát és Magyarországot is, amelyek ugyan NATO-tagállamok, de geopolitikai súlyuk csekély. Megvédené-e ezeket az országokat a NATO, kockáztatna-e értük egy pusztító világháborút? Jogi értelemben háborús bűnöket követnek el az oroszok Ukrajnában? Elképzelhető, hogy Vlagyimir Putyin egyszer a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon fog felelni mindezért? Mihez kezdenek az oroszok egy szédőtt Ukrajnával? A Guardian információi szerint az oroszoknak halállistáik vannak az oroszellenes ukránokról, akiket az elsők között szeretnének likvidálni. Milyen lesz a béke Ukrajnában? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap már keddtől, március 15-étől kapható számában. A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
