Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-26 / 47. szám
8 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 2022. február 26. | www.ujszo.com Leszünk-e * Ia * i- i vvllflÍMlfl ■ KORPÁS ÁRPÁD A orosz-ukrán háború kitörése után a Robert Fico ver» zette Smer-SD valószínűleg újratervezi politikai reyL-Jk W pertoárját. Kérdés, mi kerül elő a kelléktárból. X ^ m i Az ellenzéki párt a katonai konfliktus előtti napokban óriásplakátokon is hazaárulónak nevezte az USA-Szlovákia védelmi szerződést támogató parlamenti képviselőket és Zuzana Caputová államfőt. A hirdetéseket elhelyező cég a háború kezdetekor leragasztotta a plakátokat, és visszafizette a Ficóéktól kapott pénzt. Tájainkon az árulózás egyfajta azonnali ítélethirdetés. A legalantasabb reflexeket hozza elő emberi-társadalmi bugyrainkból. Tudjuk, a verbális megbélyegzésen túl sokszor tényleges jogkorlátozást, fizikai eltávolítást vagy megsemmisítést is jelentett: az 1918 utáni Csehszlovákiában például kiutasításokat és himnuszpereket, a Tiso-rezsim idején a szlovákok egy része, a zsidók, a romák vagy a magyarok elleni fellépést, a második világháború utáni csehszlovák államban pedig németek és magyarok jogfosztásához, kitoloncolásához, kitelepítéséhez és deportálásához vezetett. A pártállami retorziókkal és a rendszerváltozás utáni nacionalizmus példáival is szabadon bővíthető felsorolás érzékelteti, hogy az árulózás mint leszámolási módszer a szlovákiai társadalom kollektív emlékezetébe és főként tudatalattijába ivódott. És inkább rögzült gátlástalanul bevethető módszerként, mint elrettentő mementóként, miközben gyakran cinkosan néma maradt a társadalom visszafogottabb része. A csütörtöki orosz offenzíva előtti napokban a Smer a szélsőjobboldallal együtt előbb felcímkéztette, céltáblává tette a „hazaáruló” politikusok lakhelyét, majd a Fico-párt hasonlóképpen üzent az óriásplakátokkal is. Február 24-e előtt azzal érvelt, hogy a Kreml békés, de a háború kitörése után Ficóéknak is jobb, hogy eltűntek a plakátok. A párt az utóbbi hetekben szinte naponta tartott sajtóértekezletet vagy tüntetést, de a támadások első napján órákig hallgatott. Csütörtök délután foglalt állást: kifejezetten amerikai-orosz (nem EU-Oroszország vagy NATO-Oroszország) konfliktusról van szó, és Szlovákiának nemzeti érdeke, hogy ne legyen a részese. Egy közelmúltbeli felmérés szerint az orosz vezérnek sok szlovákiai támogatója volt, és még kérdéses, hogy a háború (a maga szlovákiai politikai, gazdasági és menekültügyi hullámaival) hogyan módosítja Putyin megítélését. Ficóék egy kicsit kivárnak. A néphangulatot fürkészik mondandójuk újratervezéséhez. Sokáig nem várhatnak, mert a porondon maradáshoz mindig új műsor kell. A kelléktárban a koalíciós vergődés kínálta témák, az áremelés, az infláció és egyebek mellett ott lapul a gyorsan bevethető magyarkártya is. A következő hetekben eldőlhet, hogy mennyire kerülhet a Smer aktuális eszközei közé. Előhúzható a közelgő magyarországi választás kapcsán, a máris felbukkant kelet-ukrajnai szakadár-szlovákiai magyar szeparatista párhuzam szajkózásával is, de gyakorlatilag bárhogyan (van/nincs rajtunk sapka). Elég, ha a 2006-os kormányalakítás és a 2010-es választási kampány időszakára gondolunk, amikor pillanatok alatt mozgósították a társadalom egy részében nyíltan meglévő vagy lappangó magyarellenességet. És ha felkapják, akkor a szélsőjobb igyekszik velük együtt vonyítani, ahogyan a védelmi szerződés parlamenti vitája idején is próbált lépést tartani a Fico-párttal. A többségi társadalom körültekintőbb része február 24-e óta még keményebben bírálja Robert Ficót és a szélsőjobboldalt az elmúlt hetek-hónapok uszításai miatt. Érdemes lesz figyelnünk, hogy kik és hogyan igyekezhetnek „felcímkézni” a szlovákiai magyarságot, és közösségünk részéről kik lesznek képesek határozottan, a szlovák közvéleményt is elérő hatékonysággal reagálni egy esetleges hangulatkeltésre. S persze az is fontos kérdés: ennél a forgatókönyvnél a szlovák véleményformálók közül kik vállalják, hogy - minden más gyülöletkeltéshez hasonlóan - a magyarkártyát is kategorikusan elutasítsák. Hogyan éljünk tovább? LAMPL ZSUZSANNA IX É 'S- 'Wj okos nő kérdezte I J W tőlem, miért van %J az, hogy bár a pandémia világossá tette az emberek számára, hogy sok tekintetben változtatni kell a magatartásukon, mégsem foglalkoznak azzal, hogyan fognak ezután élni. A kérdésre természetesen mindenkinek magának kell megadnia a választ. A saját válaszom röviden összefoglalva az, hogy megpróbálok felelősségteljesen alkalmazkodni a megváltozott és folyamatosan változó körülményekhez. Eljött hát a pszichológusok által oly fontosnak tartott (mellesleg a bibliában is hangsúlyozott) stratégia, az „élj a jelenben” ideje, bár igazából nem magunk választottuk, hanem rákényszerülünk. Mert folyamatosan alkalmazkodni csak úgy lehet, ha az ember teljes mértékben a mában él. Ami volt, a régi, vírus előtti életünk, elmúlt, és egyelőre nem fog visszajönni. Hogy mi lesz, nem tudhatjuk, főleg mi nem, akik háborús veszély közvetlen közelében élünk. Nehéz most tervezni. Apró dolgokban is. Csak két példa. Egy házaspár hároméves kihagyás után üdülni ké-Alfahím, ha emberből van Közülünk egyetlen megalomán lángokba boríthatja az egész világot milliárd ember pedig azon izgul lélegzet-visszafojtva, hogy az az egyetlenegy, megalomán alfahím vajon elrendeli-e a piros gomb megnyomását, vagy sem. Hányszor volt már ilyen a történelemben?! Sokszor már nem lehet. Legföljebb egyszer, és nem lesz tovább. Égyébként is végtelenül elkeserítő az, amit önmagunkkal és ezzel a Földdel művelünk. Mi pár száz év alatt a felszínre hoztuk és a légkörbe égettük azt a temérdek mennyiségű veszélyes hulladékot, olajat, gázt, szenet, amit a bolygó hosszú évmilliárdokon keresztül féltő gondossággal jó mélyen a gyomrába zárt. Ha a háború nem visz el bennünket, megteszi a klímaváltozás. Megsütjük ezt a bolygót, akár így, akár úgy, felperzseljük a biológiai sokféleséget, ezt a csodás, teremtett világot, szőröstül-bőröstül, a két kis vakondokkal együtt. Hiába bújnak vissza a föld alá. Pedig milyen nagyszerű, milyen szép, milyen tiszta lehetne itt minden. NYERGES CSABA Kering a közösségi hálón egy aranyos videó. Két vakondok (nem vakond, hanem vakondok, mert az a becsületes nevük) előmerészkedik a föld alól. Egymásnak feszülnek, birkóznak kicsit, gyorsan lerendeznek valamilyen vitát, és már bújnak is vissza a föld alá. Derűt fakaszt az egész vakondok kungfus jelenet. Nem görbül egyetlen fűszál sem, nem folyik vér, mégis egyértelmű a küzdelem, és mindegyik fél elfogadja a kimenetelét. Az állatvilágon belül általában így van ez. Nem jár nagy veszteséggel, ha egy-egy faj egyedei egymásnak feszülnek. Az emberekkel egészen más a helyzet. Itt elég egyetlen, kellő hatalommal bíró, megalomán alfahím, és egymaga lángokba boríthatja az egész világot. Sosem értettem, hogy miért jó ez nekünk. Miért ruházunk fel ilyen óriási hatalommal egyetlen embert, és miért hagyjuk, hogy évtizedeken át ülhessen a trónján. Amikor elfoglalja a helyét, még úgy tűnhet, hogy minden rendben, aztán ahogy múlik az idő, valóban egyre inkább torzulhat a személyisége. Előbbutóbb (hiszen gyarló az ember), olyanokkal veszi körül magát, akik csak bólogatnak, és végül teljesen elveszíti a realitásérzékét. Talán meg is őrül csöndben, a nagy elszigeteltségben, és egyszer csak vad ámokfutásba kezd. Mi pedig tehetetlenül nézzük. Itt ülünk most, annyi atombombán, hogy többszörösen is elpusztíthatjuk a Földet, és mégis ez van. Hallgatja az egész világ a konfliktusba belehurcolt kiskatona szívbe markoló üzenetét: „Anyu, apu, itt vagyok a lövedékek kereszttüzében. Szeretlek benneteket!” Sok szült, s bár tünetmentesek, a repülés előtti kötelező tesztjük pozitív lett, így nem utaznak sehova. Egy kisgyerek több hét után végre mehetett óvodába, de két nap után tegnap este jött az SMS, hogy fertőzött van a csoportjában, így újra otthon kellett maradnia. Nehéz a jövőt tervezni. Marad hát a jelen. De ez sem kevés, mert minden jelenbeli tettünkkel, döntésünkkel nemcsak a mát, hanem a jövőt is formáljuk. Ezt vagy tudatosítjuk, vagy nem. S ha tudatosítjuk, akkor vagy vállaljuk az ebből fakadó felelősséget, vagy nem. Én mostanában egyre inkább az utóbbitól tartok, mert bár mindig emberszerető voltam és alapjában véve pozitív beállítottságú, a felelősségteljes magatartás kérdésében egyre kevésbé vagyok optimista. Ha egy olyan alapvetőnek tűnő cél, mint az egészség és az élet védelme érdekében tömegek nem (voltak) hajlandók a pandémiás időszakban arra, hogy feltegyenek egy maszkot, ami egy abszolút egyszerű és fájdalommentes, de szükséges és hatásos eszköz, akkor nehéz hinni abban, hogy hajlandóságot mutassanak ennél bonyolultabb magatartásbeli változtatásokra, legyenek azok bármilyen szükségszerűek. Egy tudományos cikkben olvastam, hogy az évszázad közepére térségünkben a forró, 35 Celsius-fok fölötti napok száma jócskán megnő, a tavaszi fagyos napok száma pedig 5-10 nappal fog csökkenni. Vagyis nemcsak nyáron lesz hőség. A csapadék egyre ritkább lesz, de annál intenzívebb. Felhőszakadások lesznek, amelyek nagy károkat okozhatnak. Mindez az ivóvíz menynyiségét és minőségét is befolyásolhatja. Igen, tudom, hogy a majdani ivóvizet teljes mértékben nem tudjuk most „megspórolni”, hiszen normális körülmények között mindig keletkezik víz, és azt is tudom, hogy a normális körülmények tragikussá válását, a bolygónk megbetegedését elsődlegesen nem én és a hozzám hasonló kisemberek okozták és okozzák ebben a pillanatban is. De ez nem ok arra, hogy ledobjam a vállamról az apró felelősség súlyát. Igaz, hogy kicsi vagyok, de vagyok.