Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-15 / 37. szám
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2022. FEBRUAR 15. TOPLIGÁK 11 A barátnőjét verő és megerőszakoló Mason Greenwood és karrierje is napok alatt megsemmisült (Fotók: TASR/AP) ban zajló vesztegetési botrányai azt mutatták, hogy a klubokat ez nem zavarta meg, noha azt gondolhatnánk, hogy a cégek nem akarnak vesztegetésbe és csalásba keveredni. Azonban az mégis kevés szponzort riasztott el. Ez viszont teljesen más jellegű botrány, amelynek lehetnek pluszreakciói. Az ilyen botrányoknál a szponzorokra nyomás nehezedik” - tette hozzá. Pieter Nieuwenhuis sportközgazdász is úgy véli, hogy az Ajax bizonytalan helyzetben van. Szerinte a Ziggo számára nem olyan bonyolult felmondani a néhány hónappal ezelőtt 2025-ig meghosszabbított szerződést, hiszen az ilyen ügyletek általában tartalmaznak egy olyan záradékot, amely alapján az együttműködés megszüntethető, ha sérül a hírnév. A Hét Parool napilap emlékeztetett arra, hogy 2008 és 2014 között az Aegon volt a főszponzor, ám a zűrzavaros Cruijff-forradalom közepette zajló veszekedések miatt a biztosítótársaság bejelentette az együttműködés végét. Mi lesz Erik ten Haggal? De az Overmars-ügy legnagyobb vesztese a szakmai munka lehet, hiszen nem elég, hogy Európa legjobb sportigazgatója távozik, de ezáltal az sem biztos, hogy Erik ten Hag edző marad, ami a játékosok kiáramlását is magával hozhatja. „Óvatosnak kell lenned a barát szóval. De Marc Overmars esetében azt hiszem, ezt kijelenthetem” - mondta egyszer Ten Hag. Az együttműködésük meghozta gyümölcsét, Overmars sokat fektethetett játékosokba, Ten Hag hagyta, hogy futballistái kiteljesedjenek, ami megnövelte az értéküket. Ten Hágnák a szezon után még egy évre szóló szerződése van, decemberben még úgy nyilatkozott, nem zárja ki, hogy hosszabb ideig marad Amszterdamban. Ehhez az is kellene, hogy olyan közveden főnököt kapjon, akiben maradéktalanul megbízik. Állítólag ez a klub célja: a hírek szerint Jordy Zuidam lesz a befutó, akiről azt tartják, jelenleg az egyik legjobb fútballfőnök az Éredivisieben, és akivel Ten Hag az FC Utrecht edzőjeként már jól és intenzíven együtt tudott dolgozni. Manchestert is elérte a botrány Január 30-án Angliában is kitört egy botrány: a Manchester United felfüggesztette Mason Greenwoodot. A bántalmazással vádolt angol válogatott támadóról egy korábbi barátnője töltött fel közösségi oldalára olyan videókat, fotókat és hangfelvételeket, amelyek alapján bántalmazással és szexuális zaklatással vádolta meg a csatárt. Ezek a felvételek azóta eltűntek az Instagramról, ám a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. A cégek itt határozott lépéseket foganatosítottak: az EA Sports is bejelentette, hogy a FIFÄ 22 offline játékmódból eltüntették Greenwoodot, és az Ultimate Teamben sem lehet őt csomagokban vagy drafton megszerezni. Emellett a Nike is felmondta a játékossal való szerződést, míg a ManUnited kivonta a piacról a nevét viselő mezeket. Macskát rugdosott a BL-győztes védő Botrányos ügybe keveredett Kurt Zouma, a Premier League-ben szereplő West Ham United futballistája is, akiről megdöbbentő felvétel került elő. A The Sun oldalán közzétett videóban az látszott, hogy a Chelsea-vel tavaly Bajnokok Ligáját nyert francia védő a földre dobta a macskáját, majd belerúgott, később cipőt vágott hozzá, és megpofozta. „Mindenkitől bocsánatot kérek a tettemért. Nincs mentség a viselkedésemre, őszintén sajnálom a történteket” - mondta Zouma, akitől klubja elhatárolódott, de edzője, David Moyes úgy fogalmazott, nem hagyhatja ki a csapatból, mert ő az egyik legjobb játékosa. A szurkolók nem bocsátottak meg neki, a BBC tudósítása szerint a hétközi fordulóban a drukkerek nagy része minden labdaérintésénél fütyült. Amikor pedig a Watford játékosa, Josh King felrúgta Zoumát, a Watford-szurkolók rákezdtek „A macskád is így érzi magát” rigmusra. Óriási a felháborodás Rengetegen felháborodtak a 27 éves védő cselekedetén, 165 000 ember írt alá egy online petíciót, amelyben Zouma ellen állatkínzás miatti eljárást indítványoznak. Ennek hatására a rendőrség egy állatjóllétí szervezettel karöltve nyomozást indított: „A West Ham United megerősítheti, hogy a klub támogatja az angol állatvédő egyesület, az RSPCA vizsgálatát Kurt Zouma cselekedeteivel kapcsolatban a hét folyamán közzétett videóban” - olvasható a Premier League negyedik helyén álló csapat közleményében. Csapata a lehető legmagasabb bírsággal, kéthetes fizetésmegvonással sújtotta a 11-szeres francia válogatott labdarúgót. Zouma heti fizetése 125 000 ezer font, ami azt jelenti, hogy büntetése összege 250 ezer font, a klub ezt az összeget állatvédelmi jótékonysági szervezeteknek ajánlja fel. „Kurt és a klub teljes mértékben együttműködik a nyomozásban, és a játékos készségesen eleget tett a folyamat kezdeti szakaszában tett lépéseknek, beleértve családja két macskájának vizsgálatokra való átadását az RSPCA- nek” - olvasható a közleményben. A Premier League-klub közleményében azt is hangsúlyozta, elítélik Zouma tetteit és szeretnék világossá tenni, az ügyet a lehető legnagyobb komolysággal kezelik. Az RSCPA szóvivője elmondta: ,A két macska jelenleg az RSPCA gondozásában van. Állatorvosi kivizsgálásra vitték őket, majd a gondozásunkban maradnak, amíg a vizsgálat folytatódik. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki aggodalmát fejezte ki ezekért az állatokért. A nyomozás jelenleg is folyik, egyelőre nem tudunk bővebben nyilatkozni.”. ► David Moyes úgy küldte pályára játékosát a botrány kirobbanása után, mintha mi sem történt volna a legjobb csapatot kell a pályára küldenem. Lesznek, akik csalódni fognak emiatt, ezt teljesen megértem. Én olyan ember vagyok, akit nagyon érdekelnek a kutyáim, a lovaim és az összes ember, akivel kapcsolatban állok.” A West Ham United számára több problémát is okozhat még az eset. A klub wellnesspartnere, a Vitality azonnali hatállyal felfüggesztette a szponzorálást. „Nagyon elszomorított minket a Kurt Zoumáról látott videó. A Vitalitynél elítéljük az állatkínzást és mindenféle erőszakot. Továbbá csalódottak vagyunk a klub által az incidensre kirótt büntetése miatt, ennek megfelelően azonnali hatállyal felfüggesztjük a West Ham United szponzorálását. Tartjuk a kapcsolatot a klubbal, hogy megértsük, milyen lépéseket fognak tenni a helyzet kezelése érdekében” - olvasható a Twitteren megosztott közleményben. A videó megjelenése után Zouma úgy fogalmazott: „szeretnék bocsánatot kérni a tetteimért. A viselkedésemre nincs mentség, őszintén sajnálom, amit tettem. Azt is szeretném elmondani, hogy nagyon sajnálom azokat, akiket felzaklatott sr videó. Mindenkit biztosítok arról, a két macskánk teljesen an és egészséges; az egész családunk szereti és dédelgeti őket, a viselkedésem egy baklövés volt, ami nem fog újra megismédődni”. A bocsánatkérés ellenére a védőt támogató sportszergyártó cég, az Adidas felmondta az együttműködést a játékossal. Pincési László Moyest csak az eredmény érdekli A londoni csapatot rengeteg kritika érte, mert Zouma kezdőként lépett pályára csapata Watford elleni hazai pályán 1-0-ra megnyert bajnokin; David Moyes erre azt felelte, az ő feladata, hogy a lehető legjobb csapatot küldje a pályára. „Nagyon csalódott vagyok, és a klub mindent megtett, a háttérben jelenleg is dolgoznak az ügyön. Az én feladatom azonban, hogy kiválasszam a West Ham legjobb csapatát, melynek Kurt is tagja volt - vélekedett David Moyes. - Nagy állatbarát vagyok, ahogy mondtam, az a dolgom, hogy megpróbáljak nyerni a West Hammel, és ehhez NÉMETORSZÁG □ OLASZORSZÁG I SPANYOLORSZÁG EE ANGLIA 24. forduló Liverpool—Leicester City 2-0 (1-0) ©34., 87Jota Wolverhampton-Arsenal 0-1 (0-1) ©25. Gabriel ■ 69. Martinéin (Arsenal) Manchester City-Brentford 2-0 (1-0) © 40. (11-es) Mahrez, 69. De Bruyne Norwich City-Crystal Palace 1-1 (1-0) © 1. Pukki, ill. 60. Zaha Tottenham-Southampton 2-3 (1-1) © 18. Bednarek (öngól), 70. Szón, ill. 23. Broja, 79. Elyounoussi, 82. Adams Aston Villa-Leeds United 3-3 (3-2) © 30. Coutinho, 38., 44. Ramsey, ill. 9., 45+2. lames, 63. Uorente ■ 87. Konsa (Aston Villa) Newcastle United-Everton 3-1 (1-1) © 37. Holgate (öngól), 56. Fraser, 80. Trippier, ill. 36. Lascelles (öngól) West Ham United-Watford 1-0 (0-0) © 68. Bowen Bumley-Manchester United 1-1 (0-1) © 48. Rodriguez, ill. 18. Pogba Brighton-Chelsea 1-1 (0-1) © 60. Webster, ill. 28. Zijes 25. forduló Burnley-Liverpool 0-1 (0-1) © 40. Fabinho Newcastle United-Aston Villa 1-0 (1-0) © 35. Trippier Tottenham-Wolverhampton 0-2 (0-2) © 6. Jiménez, 18. Dendoncker Leicester City-West Ham 2-2 (1-1) © 45. Tielemans, 57. Pereira, ill. 10. Bowen, 90+1. Dawson Norwich City-ManCity 0-4 (0-1) © 31., 70., 90. Sterling, 48. Foden ManUnited-Southampton 1-1 (1-0) © 21. Sancho, ill. 48. Che Adams Brentford-Crystal Palace 0-0 Everton-Leeds United 3-0 (2-0) © 10. Coleman, 23. Keane, 78. Gordon 22. forduló RB Leipzig-Köln 3-1 (1-0) © 25. Nkunku, 54. Olmo, 57. Angelino, ill. 90+1. Lemperte Union Berlin-Dortmund 0-3 (0-2) © 18., 25. Reus, 71. Guerreiro Hoffenheim-Bielefeld 2-0 (1-0) © 22. Hübner, 51. Rutter Frankfuit-Wolfsburg 0-2 (0-1) © 28. Kruse, 90+3. Lukébakio Freiburg-Mainz 1-1 (0-1) © 69. Petersen, ill. 31. Hack Greuther Fürth—Hertha 2-1 (1-0) © 1,71. (11-es) Hrgota, ill. 82. Gechter Mönchengladbach-Augsburg 3-2 (1-0) © 30. Komé, 46. Hofmann, 67. Benszebajni, ill. 55. Iago, 90+3. Finnbogasson Bochum-Bayern München 4-2 (4-1) ö 14. Antwi-Adjei, 38. (11-es) Locadia, 40. Gamboa, 44. Holtmann, ill. 9,75. Lewandowski Bayer Leverkusen-Stuttgart 4-2 (1-0) © 41. Diaby, 52. Adli, 86. Wirtz, 90. Schick, ill. 49,88. Tiago Tömés 1. Bayern 22 17 14 70-25 52 2. Dortmund 22 15 1 6 57-36 46 3. Leverkusen 22 12 5 5 58-36 41 4. RB Leipzig 22 10 4 8 43-27 34 5. Hoffenheim 22 10 4 8 43-34 34 6. Freiburg 22 9 7 6 34-25 34 7. Union Berlin 22 9 7 6 29-30 34 8. Köln 22 8 8 6 34-37 32 9. Mainz 22 9 4 9 31-24 31 10. Frankfurt 22 8 7 7 33-34 31 11. Bochum 22 8 4 10 24-32 28 12. Wolfsburg 22 8 3 11 23-33 27 13. M'gladbach 22 7 5 10 30-40 26 14. Hertha 22 6 5 11 2445 23 15. Bielefeld 22 4 10 8 21-29 22 16. Augsburg 22 5 7 10 24-38 22 17. Stuttgart 22 4 6 12 2642 18 18. Fürth 22 3 4 15 20-57 13 A góllövőlista élmezőnye: 26 Lewandowski (Bayem) 19 Schick (Leverkusen) 16 Haaland (Dortmund) (Összeállította: Pincési László) 25. forduló Sassuolo-AS Roma 2-2 (0-1) © 48. Smalling (öngól), 75. Traoré, ill. 45+1. (11-es) Abraham, 90+3. Cristante ■ 78. Ferrari (Sassuolo) Milan-Sampdoria 1-0 (1-0) © 8. Rafael Leao Empoli-Cagliari 1-1 (1-0) © 38. Pinamonti, ill. 84. Pavolettí Genoa-Salemitana 1-1 (1-1) © 32. Destro, ill. 45+1. Bonazzoli Verona-Udinese 4-0 (2-0) © 2. Depaoli, 31. Barak, 66. Caprari, 84. Tameze Atalanta-Juventus 1-1 (0-0) © 76. Malinovszkij, ill. 90+2. Danilo Napoli—Inter 1-1 (1-0) © 7. (11-es) Insigne, ill. 47, Dzeko Lazio-Bologna 3-0 (1-0) © 13. (11-es) Immobile, 53, 63. Zaccagni Torino-Venezia 1-2 (1-1) © 5. Brekalo, ill. 38. Haps, 46. Cmigoj ■ 90+8. Okereke (Venezia) A Spezia—Fiorentina mérkőzést lapzártánk után játszották. 1. AC Milan 25 17 4 4 50-26 55 2. Inter 24 16 6 2 55-20 54 3. Napoli 25 16 5 4 46-17 53 4. Juventus 25 13 75 37-22 46 5. Atalanta 24 12 8 4 46-29 44 6. Lazio 25 12 6 7 52-39 42 7. AS Roma 25 12 4 9 42-32 40 8. Verona 25 10 6 9 47-40 36 9. Fiorentina 23 11 3 9 41-33 36 10. Torino 24 9 5 10 31-25 32 11. Empoli 25 8 7 10 3848 31 12. Sassuolo 25 7 9 9 41-44 30 13. Bologna 24 8 4 12 29-40 28 14. Udinese 24 6 9 9 33-10 27 15. Spezia 24 7 5 12 2644 26 16. Sampdoria 25 6 5 14 33-42 23 17. Cagliari 25 4 9 12 25-46 21 18. Venezia 24 5 6 13 22-13 21 19. Genoa 25 1 12 12 21-16 15 20. Salemitana 24 3 4 17 17-56 12 A góllövőlista élmezőnye: 19 Immobile (Lazio) 18 Vlahovics (Juventus) 12 Simeone (Verona) 11 Lautaro Martinez (Inter) 24. forduló Atlético Madrid-Getafe 4-3 (3-3) © 19,45+4. Correa, 27. Cunha, 89. Hermoso, ill. 30. Mayoral, 37. (11-es), 42. (11-es) Ünal ■ 58. Felipe (Atlético) Rayo Vallecano-Osasuna 0-3 (0-2) © 8. Moncayola, 40. Rubén García, 90+3. Kike Garda Cadiz—Celta Vigo 0-0 Villarreal-Real Madrid 0-0 Sevilla—Elche 2-0 (0-0) © 70. Gómez, 75. Rafa Mir Espanyol-Barcelona 2-2 (1-1) © 40. Dander, 64. De Tomás, ill. 2. Pedri, 90+6. L. de Jong ■ 90+3. Melamed, 90+6. Morianes, ill. 90+3. Piqué Real Sodedad-Granada 2-0 (l-O) 3 36. (11-es) Oyarzabal, 74. Rafinha Alavés-Valencia 2-1 (1-4) (•> 14. Loum, 76. Joselu, ill. 62. (11-es) Guedes Levante-Betis 2-4 (1-3) ©43, 47. Gómez, ill. 14,49. Fekir, 29. González, 42. Carvalho ■ 74. Soldado (Levante) A Mallorca-Athletic Bilbao mérkőzés lapzártánk után ért véget. 1. Real Madrid 24 16 6 2 48-20 54 2. Sevilla 24 14 8 2 36-16 50 3. Real Beds 24 13 4 7 45-29 43 4. Barcelona 23 10 9 4 38-27 39 5. Atlebco 23 11 6 6 42-33 39 6. Real Sodedad 23 10 8 5 24-21 38 7. Villarreal 24 9 9 6 38-23 36 8. Athlebc Bilbao 23 8 10 5 23-18 34 9. Osasuna 24 8 8 8 25-27 32 10. Celta Vigo 24 8 7 9 28-25 31 11. Vallecano 23 9 4 10 27-27 31 12. Valencia 24 7 9 8 36-38 30 13. Espanyol 24 7 7 10 29-34 28 14. Elche 24 6 8 10 26-33 26 15. Getafe 24 6 7 11 23-27 25 16. Granada 24 5 9 10 26-36 24 17. Mallorca 22 5 8 9 19-34 23 18. Alavés 24 5 5 14 19-39 20 19. Cadiz 24 3 10 11 20-38 19 20. Levante 23 1 8 14 23-50 11 A góllövőlista élmezőnye: 17 Benzema (Real Madrid) 13 Raul de Tomás (Espanyol) Watford-Brighton 0-2 (0-1) © 44. Maupay, 82. Webster A Chelsea-Arsenal mérkőzés a klubvilágbajnokság miatt elmaradt 1. ManCity 25 20 3 2 61-14 63 2. Liverpool 24 16 6 2 61-19 54 3. Chelsea 24 13 8 3 48-18 47 4. West Ham 25 12 5 8 44-33 41 5. ManUnited 24 11 7 6 38-32 40 6. Arsenal 22 12 3 7 34-25 39 7. Wolves 23 11 4 8 21-17 37 8. Tottenham 22 11 3 8 28-29 36 9. Brighton 23 7 12 4 25-23 33 10. Southampton 24 6 11 7 30-37 29 11. Leicester City 22 7 6 9 3641 27 12. Aston Villa 23 8 3 12 31-36 27 13. Crystal Palace 24 5 11 8 32-35 26 14. Brentford 25 6 6 13 26-^0 24 15. Leeds United 23 5 8 10 27-46 23 16. Everton 22 6 4 12 28-38 22 17. Newcastle 23 4 9 10 25-44 21 18. Norwich Gty 24 4 5 15 14-50 17 19. Watford 23 4 3 16 23-43 15 20. Bumley 21 1 11 9 17-29 14 A góllövőlista élmezőnye: 16 Szalah (Liverpool) 12 Diogo Jota (Liverpool) 10 Sterling (Manchester City) 9 Szón (Tottenham 9 Vardy (Leicester) 8 Ronaldo (Manchester United) 8 Smith Rowe (Arsenal) 8 Dennis (Watford) 8 Bowen (West Ham United) 8 Antonio (West Ham United) 8 Maupay (Brighton & Hove Albion) 8 Raphael (Leeds United) 8 Mané (Liverpool) 7 Bernardo Silva (Manchester City) 7 Bruno Fernandes (Manchester United) 7 Gallagher (Crystal Palace) 7 De Bruyne (Manchester City) 7 Mount (Chelsea) 7 Mahrez (Manchester City)