Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-11 / 34. szám
www.ujszo.coml 2022. február 11. TÉLI OLIMPIA/SPORT 115 Hämmerle (balra) győzelme nagyon kévésén múlt (Képarchívum) Dráma snowboardban és sífutásban ÖSSZEÁLLÍTÁS Rendkívül izgalmas döntőt hozott a férfi snowboardosok krossz száma, illetve a női 10 km-es sífutás is a pekingi téli olimpia csütörtöki versenynapján. A döntős futamban Alessandro Hämmerle nyerm te a snowboardosok férfi krossz versenyét. A lát- I ványos verseny végén ■ÖIMBi az osztrák snowboardos és a kanadai Eliot Grondin egyszerre hagyta el az utolsó ugratót, így a célegyenesben végig egymás mellett csúsztak, kettejük között a célfotó alapján mindössze két század döntött. Harmadikként az olasz Omar Visintin zárt. Hämmerle úgy tudott győzni, hogy a rajtot rosszul kapta el, és egy ideig utolsó volt a négyfős mezőnyben. „Sportolóként a kis dolgoknak is örülni kell, de amikor ilyen hatalmas dolog történik, az értékes jutalom az egész csapatom számára” - mondta a verseny után Hämmerle. A női klasszikus stílusú 10 kilométeres sífutás is drámai küzdelmet BflMB hozott, amelynek végén Therese Johaug megszelj. ■ rezte második aranyérpmét Pekingben. A norvég I sífutó minimális különbséggel diadalmaskodott. A legnagyobb esélyesek közül a 7,5+7,5 kilométeren nagy fölénnyel első Johaug vágott neki először a távnak, melynek felénél mindöszsze hat tizeddel volt gyorsabb a finn Kerttu Niskanennél. Csakhogy utóbbi beleerősített, így három kilométerrel a cél előtt már tíz másodperccel ő vezetett, innentől viszont minden ellenőrző pontnál csökkent az előnye. Amikor Niskanen a célegyenesbe fordult, látszott, hogy tizedek dönthetnek kettejük között, és végül négy tizeddel Johaug bizonyult gyorsabbnak. A 14-szeres világbajnok Johaug pályafutása harmadik ötkarikás aranyát nyerte, mig Niskanen harmadszor gyűjtött be ezüstöt, de először egyéniben. A mezőny magyar indulója, Pónya Sára az utolsó előtti, 97. helyen végzett. A szlovákok közül Alena Procházková 65., Barbora Klementová 77., Kristina Sivoková pedig 81. lett: (MTI, TASR). Chen világcsúccsal győzött műkorcsolyában Nathan Chen világrekordot jelentő 332,60 ponttal nyerte a férfi műkorcsolyázók versenyét a pekingi téli olimpia csütörtöki versenynapján. B A kűrnek a háromszoros világbajnok amerikai versenyző komoly előnnyel vágott neki, mivel világcsúcsot jelentő 113,97 ponttal végzett az élen a keddi rövidprogramban. Az Elton John által szerzett Nathan Chen (Fotó: TASR/AP) Rocketman filmzenéjére korcsolyázó Chen, aki a pjongcsangi olimpia óta csak egyszer kapott ki, semmit sem bízott a véletlenre, ezúttal is remekelt, szinte valamennyi ugrástípusból bemutatott négyfordulatost, így teljesen elvarázsolta a közönséget és a bírókat is. A szabadkorcsolyázása után kétség sem férhetett a diadalához, végül több mint húsz ponttal előzte meg legfőbb riválisait. Mögötte két japán, Kagijama Juma és a Unó Soma végzett a 2., illetve a 3. helyen. Az elmúlt két ötkarikás játékokon győztes, szintén japán Hanju Juzuru a rövidprogramban csak nyolcadik lett, így jószerivel esélytelenül várta a kürt, amelyben azonbap sporttörténelmi tettre készült: megpróbálta a négyfordulatos axelt, amely még soha senkinek nem sikerült versenykörülmények között. Neki sem jött össze, de az esés ellenére a szabadkorcsolyázását a harmadik legjobbnak értékelték a pontozók, így feljött összesítésben a negyedik helyre. (mti, tasr) Chloe Kim Az amerikai snowboardos megvédte címét női félcsőben, ami nem mondható meglepetésnek: Kim négy éwel ezelőtt Pjongcsangban, 17 évesen robbant be az elitbe, minden idők legfiatalabb hódeszkás olimpiai bajnokaként. Azóta pedig megnyerte az összes (!) versenyt, amin csak elindult... A NAP KÉRDÉSE Doppingolt-e Valijeva? Már az gyanús volt, hogy a műkorcsolyázók csapatversenyének díjátadóját egy héttel elhalasztották „az egyik dobogós csapattal kapcsolatos jogi természetű problémák miatt”. Mostanra orosz lapok kiderítették, a 15 éves orosz Kamila Valijeva szervezetében - aki első nőként mutatott be négyfordulatos ugrást az olimpiák történetében - valószínűleg trimetazidinre bukkantak. Eddig egy doppingeset ismert Pekingben: egy iráni síző bukott le anabolikus szteroiddal. A TÉLI OLIMPIA MŰSORA Február 11., péntek , , férfi torna Dánia-orosz csapat 5.10 jégkorong ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------női negyeddöntő USA-Csehország 7.05 curling női selejtező ' uSA-Kína, Kanada-japán, Svájc^rosz csapat, _____________________________________________________________Del-Korea-Nagy-Bntanma______________________ 8.00 sífutás férfi 15 km Kónya Ádám, Peter Mlynár, Ján Koristek 9.00 gyorskorcsolya____________férfi 10 000 m 9.40 jégkorong___________ férfi torna __ Csehország-Svájc, Svédország-Szlovákia mnn ._____■ . Paulina Fialková, Ivona Fialková, ___ ___ Veronika Machymakova, Henneta Horvatova 12.00 síugrás___________________férfi nagysánc, egyéni selejtező női 1000 m, negyeddöntő, ... „ . elődöntő, döntő Jászapát. Petra 12.00 rövid pályás gyorskorcsolya ^fi 500 méter, selejtező ___ Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry ___________________________________férfi váltó 5000 méter, elődöntő Magyarország 13.05 curling férfi selejtező Orosz csapat-Dánia, Nagy-Britannia-Norvégia, 13.20 szkeleton férfi 3. és 4. futam ..... ... férfi torna Lettország-Finnország 14.10 jégkorong „------------— -----------------------------.—2—-----;——.---------------------------------------__________________________________női negyeddöntő Kanada-Svedorszag 2.05 curling női selejtező Svédország-Kanada, Dél-Korea^rosz csapat, _ __________ 1 Japan-Dama 3.00 snowboard vegyes krossz, kieseses szakasz, donto A sötéttel szedett sorok a döntőket jelölik. A pekingi téli olimpia eseményeit egész nap élőben közvetíti az M4 Sport, az RTVS SPORT, a CT Sport és a Eurosport SPORTMENÜ ► Labdarúgás FORTUNA LIGA, 20. forduló - 17.00: Michalovce- Serecf. NB 1.20. forduló - 20.00: Újpest-Kisvárda. ► Jégkorong TIP0S EXTRALIGA, pótolt mérkőzések - 17.30: Spiőská Nová Ves-Zvolen: 10.00: PreSov-Michalovce, Nitra-Nové Zámky, Trencfn-Slovan. ► Röplabda NŐI NIKÉ EXTRALIGA, az 5-9. helyért, 4. forduló - 20.00: VKP Bratlslava-Pezinok. EREDMÉNYEK ► Labdarúgás FIFA-RANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Belgium 1828,45 pont: 2. (2.) Brazília 1823,42:3. (3.) Franciaország 1786,15; 4. (5.) Argentína 1766,99: 5. (4.) Anglia 1755,52; 6. (6.) Olaszország 1740,77; 7. (7.) Spanyolország 1704,75; 8. (8.) Portugália 1660,25; 9, (9.) Dánia 1654,54; 10. (10.) Hollandia 1653,73;... 41. (39.) Magyarország 1465,62; 46, (42.) Szlovákia 1455,36. KLUB-VB, elődöntő: Al-Hilal (szaúd-arábiai)-Chelsea 0:1, g.: Lukaku (39.). Az 5. helyért: Monterrey (meiikdi)-AI-Dzsazíra (emírségekben) 3:1. ANGLIA, 24. forduló: Aston Villa-Leeds 3:3, g.: Coutinho (20.), Ramsey (38., 44.), III. James (9,45+2), Llorente (63); Manchester City-Brentford 2:0, g.: Mahrez (40., 11-esből), De Bruyne (69.): Norwich- Crystal Palace 1:1, g.: Pukki (1), ill. Zaha (63., 11-esből); Tottenham-Southampton 2:3, g.: Bednarek (18., öngól), Szón (70.), ill. Broja (23.), Elyounoussi (80), Adams (82.). BELGIUM, 26. forduló: Leuven-Genk 2:1, Waregem- Oostende 0:0. MAGTAR KUPA, nyolcaddöntő (egy meccsen dőlt el): Vasas-Ferencváros 0:2, Kecskemét-Honvéd 1:2, Békéscsaba-Gyirmót 3:1, Csákvár-Paks 0:2. OLASZ KUPA, negyeddöntő (egy meccsen dőlt el): AC Milan-Lazio 4:0. SPANYOL KUPA, elődöntő, első meccs: Vallecano- Betis 1:2. ► Jégkorong NHL: Philadelphia-Detroit 3:6, Edmonton-Chicago 1:4, Dallas-Nashville 4:3, Calgary-Vegas 6:0, Seattle-Arizona 2:5, Vancouver-New York Islanders 3:6, Jaroslav Hálák (V) 12 lövésből 5 gólt kapott, 17 perc után lecserélték, Zdeno Chára (NY) 0+1. ► Kézilabda FÉRFI SZLOVÁK KUPA, elődöntő": HK KoSice-PreSov 29:29 (14:13), hétméteresekkel 3:2. ► Kosárlabda NBA: Cleveland-San Antonio 105:92, Charlotte- Chicago 109:121, Oklahoma City-Toronto 98:117, Portland-Los Angeles Lakers 107:105, Sacramento- Minnesota 132:119, Utah-Golden State 111:85. FÉRFI ALPOK-ADRIA-KUPA, negyeddöntő, visszavágó: Üstl nad Labem-Palrioti Levice 68:68 (34:33), legeredményesebbek: Autrey 22, Hl. Krajóovic 21, Az első meccsen 76:83, tj. Levice. FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 20. forduló: Inter-Prievidza 94:67 (42:43), legeredményesebbek: Slavinskas 28, ill Jasä 24 24. forduló: Spisskí Rylieri-Svil 90:73 (42:42), Sztevanovics 24, ill. Mustafica 23. ► Röplabda NŐI MEVZA-LIGA: Maribor-Vasas Duda 3:2 (-20,25, -23,22,11). ► Vízilabda FÉRFI BL, A csoport, 9. forduló: Jadran Split-FTC 9:7 (2:0,3:3,3:2,1:2), legeredményesebb vendégek: Merkulov, Ubovics 2-2. ► Sportfogadás L0T0, 6. játékhét (szerda) -1. húzás: 18,20,26,36. 38,43. Pótszám: 10. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 831 euró (9); 4. díj: 29,50 euró (405); 5, díj: 16 euró (559); 6. díj: 5,20 euró (5981); 7. díj: 5,20 euró (6874). II. húzás: 3, 8, 15, 32, 44, 48, Pótszám: 40. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (9); 4. díj: 25 euró (550); 5. díj: 10 euró (678); 6. díj: 5 euró (5896); 7. díj: 3 euró (8582). JOKER: 647171. Nyeremények-1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (15); 4. díj: 33 euró (137); 5. díj: 3,30 euró (1259). L0T0 5 a 35-ből: 2,8,10,15,31. Nyeremények -1. díj: 52 632 euró (2); 2. díj: 213,90 euró (134); 3. díj: 3,30 euró (3800). KENŐ (szerda): 2, 4,5, 9,18, 20,21,22, 27, 34, 38, 47,56,58,61,64,68,71,75,77. Kenő Plusz-szám: 58. KENŐ JOKER (szerda): 149199. Nyeremények -1.. 2. és 3. díj: nincs nyertes. 4. díj: 30 euró (13); 5. díj: 2,50 euró (103); 6. díj: 0,50 euró (908).