Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-08 / 31. szám

£ enegál válogatott-V . ja nyerte a Kame­r M runban rendezett . J M labdarúgó Afrika- V—^ M, kupát, miután a döntőben egy gól nélküli összecsa­pást követően 11-esekkel legyőzte a hétszeres bajnok Egyiptomot. A torna legjobb kapusának a finálé­ban egy büntetőt is hárító, és ösz­­szesen mindössze három gólt kapó Edouard Mendyt választották. Edouard Mendy 2018-ban mutat­kozott be a szenegáli válogatottban - hogy, hogy nem, egy kapott gól nélküli győzelemmel. Érdekesség, hogy nem Szenegál az első válo­gatott, amelynek a mezét viselte, 2016- ban ugyanis egy barátságos meccs erejéig Bissau-Guinea szí­neiben is pályára lépett - a kapus a nem sokkal korábban elhunyt édesapja emléke előtt tisztelegve fogadta el a meghívást. Később azonban hiába válogatták be a 2017- es Afrika-kupára készülő bissau-guineai keretbe, inkább ki­várt, remélve, hogy a világfutball­­ban néhány polccal magasabban jegyzett szenegáliak is számolnak majd vele. A kitartása ez ügyben is kifizetődő volt - mint ahogy gye­rekkora óta mindenben. Mendy sztorija mesébe illő. Szülei volt gyarmatterületekről költöz­tek Franciaországba, ő maga már ott született. Tizenhárom évesen került a Le Havre akadémiájára, ahol azonban a francia szuperte­hetségnek tartott, a korosztályos válogatottakat később végigjáró, ám felnőttszinten végül nem bi­zonyító Zacharie Boucher mögött szinte mindig csak a kispadot kop­tatta. Nem mondott le az álmairól Az alacsonyabb osztályokban sze­replő CS Municipaux Le Havre­­nál, majd az AS Cherbourgnál próbált plusz játékperceket szerez­ni, ám utóbbi csapat 2014 nyarán nem hosszabbította meg a lejáró szerződését. Hiába maradt edzés­ben, hosszú hónapokon át nem talált magának új klubot. Végső elkeseredésében - mivel érkezett az első gyermeke - civil állást kezdett keresni magának, majd 23 évesen még a munkanélküli hivatalban állt sorban, remélve, valahogy pénzt tud keresni. Az álmáról, hogy profi futballista legyen, azonban ekkor sem mondott le. És neki lett iga­za, a francia ötödosztálytól ugyan­is felküzdötte magát a Marseille B-csapatáig. Mendy végül a Marseille-nél lett profi játékos, majd 2016 és 2019 között a Stade Reims alkalmazásá­ban állt, innen szerződött 4 millió euróért cserébe a Rennes-hez, ahol bő egy év alatt 34 tétmeccsen lé­pett pályára, 32 gólt kapott és 13-szor őrizte meg kapuját a gól­tól. Majd robbant a bomba: 2020 szeptemberében a Chelsea bejelen­tette Edouard Mendy átigazolását. A londoni klub ötéves megállapo­dást kötött vele, Frank Lampard akkori vezetőedző pedig azzal indokolta a megszerzését, hogy ez­zel növeli a versenyhelyzetet Kepa Arrizabalaga és Willy Caballero számára a poszton. A verseny­helyzetből aztán nem lett semmi, Mendy jött, látott és tarolt. 2022. február 8., kedd, XVIII. évfolyam, 6. szám Szenegál nyerte az Afrika-kupát, miután tizenegyesekkel legyőzte a fináléban Egyiptomot (Fotó:TASR/AP) Mendy győzelemre vezette Szenegált Született győztes - és vezér Mendy személye azért is izgalmas, mert a Chelsea-nek egyszer már re­mekül bejött, hogy egy viszonylag ismeretlen kapust szerzett meg a Rennes-től Petr Cech személyében. A cseh kapus egyébként maga aján­lotta Mendyt. „Huszonnyolc éves, de még mindig képes a fejlődésre. Óriási teherbí­rása van, keményen és profin dol­gozik, egyszerűen az a sorsa, hogy napról napra egyre jobb legyen. Biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fog fejlődni nálunk, és eddig még a legjobb teljesítményé­nek közelébe sem ért. Ennél sokkal többet is fogunk látni tőle” - di­csérte a francia Telefoot tv-műsor­­nak a kapust íech. „Az első perctől úgy viselkedik, mint egy jó főnök. Határozott, és ha kell, nem fél kiengedni a hang­ját. Ez az a magabiztosság, amire a futballban szükség van. Ha úgy hozza a helyzet, a csapatkapitány­nak is megmondja, hová és hogyan helyezkedjen. Látszik, hogy maga­biztos, és imádja a feladatát. Ösz­tönös természetességgel irányítja a védelmet, és ez a természetesség jellemzi a védéseit is.” Mendy rendkívül pozitívan állt hozzá az angliai kalandhoz. „Rendkívül boldog és izgatott va­gyok, alig várom, hogy csatlakoz­zak a kerethez. Egy valódi álom számomra, ami történik” - idézte a szenegáli labdarúgót a klub hon­lapja. London, Európa, Afrika Az álom azonban nem korlátozó­dott Londonra. Edouard Mendy lett az első afrikai kapus, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját, majd őt választották meg 2021 legjobb férfi kapusának Zürich­ben, a Nemzetközi Labdarúgó­szövetség (FIFA) éves díjkiosztó gáláján - a szenegáli válogatott ka­pusa Manuel Neuert és Gianluigi Donnarummát előzte meg. „Ha valaki azt mondta volna hét éve, amikor klub nélküli voltam, hogy végül itt végzem, nem vettem volna komolyan. Őszintén mon­dom, elég nagy kétségeim voltak a folytatást illetően. De most már úgy tekintek ezekre a pillanatok­ra, amelyeknek köszönhetően ott vagyok jelenleg, ahol. Fiatalon a munkanélküli segély nem volt elég a megélhetésünkhöz, emi-AFRIKA-KUPA 2022 A csoport • Kamerun-Burkina Faso 2-: • Etiópia-Zöld-foki Köztársaság 0-: • Kamerun-Etiópia 4-1 • Zöld-foki Köztársaság-Burkina Faso 0-1 • Kamerun-Zöld-foki Köztársaság 1-1 • Burkina Faso-Eöópia 1-1 A csoport végeredménye: att elkezdtem különféle munkák után nézni. De szerencsére végül lehetőségem volt egy próbajátékon megmutatni magam a Marseille­­nél. Óriási megkönnyebbülés volt ez számomra. Egy év kihagyás a futballban hihetedenül sok idő. Nagyon sok aggódás volt bennem akkoriban. De a családom segítsé­gének köszönhetően átvészeltem ezt az időszakot” - emlékezett visz­­sza a nehéz időkre Mendy, aki végül a nemzeti csapattal is a csúcsra ért, miután az Affika-kupa vasárna­pi döntőjében a szenegáli csapat gól nélküli összecsapást követően 11 -esekkel győzte le a hétszeres baj­nok egyiptomi együttest. Érdekesség, hogy a találkozón Sadio Mané, a szenegáliak legnagyobb sztárja a hetedik percben bünte­tőt hibázott, a Liverpool támadója azonban a tizenegyespárbajban ja­vítani tudott, és az ő lövésével nyer­te meg a gárda fennállása első Afri­­ka-kupáját. Hosszú volt az út Szenegálnak ez volt a harmadik döntője, másodszor 2019-ben kaptak ki, először pedig 2002-ben, 1. Kamerun 3 2 1 0 7-3 7 2. Burkina Faso 3 1113-3 4 3. Zöld-foki Közt 3 1112-2 4 4. Etiópia Besöpört • Szenegál-Zimbabwe • Guinea-Malawi • Szenegál-Guinea • Malawi-Zimbabwe • Malawi-Szenegál • Zimbabwe-Guinea A csoport végeredménye: 1. Szenegál 3 12 0 1-0 5 2. Guinea 3 1112-2 4 3. Malawi 3 1112-2 4 4. Zimbabwe 3 1 0 2 3-4 3 C csoport • Marokkó-Ghána 1-0 • Comore-szigetek-Gabon 0-1 • Marokkó-Comore-szigetek 2-0 • Gabon-Ghána 1-1 • Gabon-Marokkó 2-2 • Ghána-Comore-szigetek 2-3 A csoport végeredménye: 1. Marokkó 3 2 1 0 5-2 7 2. Gabon 3 1 2 0 4-3 5 3. Comore-szigetek 3 1 0 2 3-5 3 4. Ghána 30123-5 1 D csoport • Nigéria-Egyiptom 1-0 • Szudán-Bissau-Guinea 0-0 • Nigéria-Szudán 3-1 • Bissau-Guinea-Egyiptom 0-1 • Bissau-Guinea-Nigéria 0-2 • Egyiptom-Szudán 1-0 A csoport végeredménye: 1. Nigéria 3 3 0 0 6-1 9 2. Egyiptom 3 2 0 1 2-1 6 3. Szudán 3 0 1 2 H 1 4. Bissau-Guinea 3 0 1 2 0-3 1 E csoport • Algéria-Sierra Leone 0-0 • Egyenlítői-Guinea-Elefántcsontpart 0-1 • Elefántcsontpart-Sierra Leone 2-2 • Algéria-Egyenlítői-Guinea 0-1 • Elefántcsontpart-Algéria 3-1 • Sierra Leone-Egyenlítői-Guinea 0-1 A csoport végeredménye: 1. Elefántcsontpart 3 2 1 0 6-3 7 2. Egyenlítői-Guinea 3 2 0 1 2-1 6 3. Sierra Leone 3 0 2 1 2-3 2 4. Algéria 3 0 1 2 1-4 1 F csoport • Tunézia-Mali 0-1 • Mauritánia-Gambia 0-1 • Gambia-Mali 1-1 • Tunézia-Mauritánia 4-0 • Gambia-Tunézia 1-0 • Mali-Mauritánia 2-0 A csoport végeredménye: 1. Mali 3 2 1 0 4-1 7 2. Gambia 3 2 1 0 3-1 7 3. Tunézia 3 1 0 2 4-2 3 4. Mauritánia 3 0 0 3 0-7 0 amikor a világbajnokságon rendkí­vül látványos játékkal negyeddön­tőbe jutottak. Akkori csapatkapi­tányuk az a Aliou Cissé volt, aki most a szövetségi kapitányi posztot tölti be. Egyébként az afrikai szövetségek vezetői rég nem hittek annyira a hazai kapitányokban, mint most. Régen általános jelenség volt, hogy a nagy tornákra félretették a ha­zai szakembert egy európai vagy dél-amerikai kedvéért, most 14 válogatott hazai, 10 külföldi ka­pitányban bízott, az elődöntőbe két hazai és két külföldi kapitány vezette válogatott jutott. A torna gólkirálya a 8 gólt szerző kameruni Vincent Aboubakar lett. 1957 óta csak egyszer szerzett a gólkirály több gólt ennél: 1974- ben Ndaye Mulamba 9 gólt ért el Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) színeiben. A torna legjobb játékosa természetesen a Liverpool sztárja, a mindent el­döntő tizenegyest értékesítő Sadio Mané lett. A bronzérem Kameruné lett Bur­kina Fasóval szemben - drámai körülmények között, ugyanis Bur­kina Faso történelme során kétszer játszott bronzmeccset, és mindkét­szer 3-0-ról bukott el. 1998-ban 4—4-et játszott a Kongói Demok­ratikus Köztársasággal, és vesztett 11-esekkel 4-1-re, míg most Ka­merun egyenlített 0-3-ról és nyert végül 11-esekkel 5—3-ra. És ami a magyar kitekintést illeti: hat, az NBI-ben játszó futballista is ott volt az Afrika-kupán. A fehérvá­ri Stopira játszott a legtöbbet, 360 percet a Zöld-foki Köztársaság szí­neiben, őt követi 356 perccel Aissa Laidouni (Tunézia, Ferencváros), Yasin Hamed 176 perccel (Szudán, Nyíregyháza), 90 perccel Samy Mmaee (Marokkó, Ferencváros), 71 perccel Ryan Mmaee (Ma­rokkó, Ferencváros) és 16 perccel Lamin Jallow (Gambia, Fehérvár). Kovács Gábor Nyolcaddöntő • Burkina Faso-Gabon 1-1 11-esekkel: 7-6 • Nigéria-Tunézia 0-1 • Guinea-Gambia 0-1 • Kamerun-Comore-szigetek 2-1 • Szenegál-Zöld-foki-szigetek 2-0 • Marokkó-Malawi 2-1 • Elefántcsontpart-Egyiptom 0-0 11-esekkel: 4-5 • MalhEgyenlítői-Guinea 0-0 11-esekkel: 5-6 Negyeddöntő Kamemn-Gambia Burkina Faso-Tunézia Egyiptom-Marokkó Szenegál-Egyenlítői-Guinea Elődöntő • Burkina Faso-Szenegál • Kamerun-Egyiptom A 3. helyért • Burkina Faso-Kamerun Döntő Egyiptom-Szenegál 2-0 1-0 2-1 hosszabbítás után 3-1 1-3 0-0 11-esekkel: 1-3 3-3 11-esekkel: 3-5 0-0 11-esekkel 2-4

Next

/
Thumbnails
Contents