Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-05 / 29. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2022. FEBRUAR 5. 17 a tisztelet. Nem szívesen ugyan, de azért elnézik nekik, hogy elfoglal­ják a városi köztereket, ahol aztán csapatostul tornázgatnak, hangosan bömböltetik a zenét, és legyezőkkel hadonászva, selymekkel integetve lejtik a táncot. Én is gyakran közéjük álltam, hogy kicsit átmozgassam a tagjai­mat. Kora reggel munkába menet, vagy az esti kóborlásaim során. Nem a családi vagy a társadalmi nemi szerepemből fakadó lefojtott­­ság miatt, csak jólesett. Pozsonyban siiltbolondnak néznének, ha leáll­­nék a medikus kertben táncikálni, egy hsziáni parkban pár taktus után már követőim is lennének Min­dent tudni akarnak, egyszerre pó­tolni mindazt, amit elmulasztottak, a pasodoblétól a kalocsai marsig. Nemrég egy jó nevű magyar portálon belefutottam egy cikk­be, amelyik ezeket az asszonyokat komcsi, sőt, maoista nyuggereknek titulálta, azt állítva, hogy csoportos utcai gyakorlataikkal az ifjúság de­mokratikus eszmélésének a kerék­kötői. Elszomorodtam, hogy a szabad médiában ilyen rövidre zárt gon­dolatot le lehet írni. Hogy nincs egy művelődéstörténeti alapisme­retekkel rendelkező szerkesztő, aki a komcsit a nem komcsitól meg tudná különböztetni. S hogy ez a kommentálóknak kifejezetten tet­szik. Végre egy olyan téma, amely­ben igazán otthon vannak. Ne ijedj meg, nem sikerült regisztrálnom, hogy hozzászólást írjak. De mit is írhattam volna? És kinek? S minek? Azóta már elengedtem a dolgot. Téged viszont nem engedlek idén sötétben egyedül kóricálni. Mi­előtt esti sétára indulnál, szólj, és én már ugrok is. Sose lehet tudni, ma már ártó szellemekben sem lehet megbízni. A sötétben min­den piros piros, de sebaj, én majd mesélek nekik a gatyád évezredes varázserejéről. Ne restelkedj hát, elvégre a csa­lád szent dolog, öcsém pedig csak egy van! Szeretettel ölel, Nénéd 2022. február 1. V edves Öcsém, bol- JL. dog holdújévet! Vagy ahogy azt a hsziáni nénikéd mondaná: Xinnián kuailé! Hozzon neked a Tigris éve jó kedvet, bősé­get, postaládád pedig legyen min­dig tele szerető nénikéid és bácsiká­­id derűs és lélekemelő leveleivel! Ezt kívánom, de ne áltasd ma­gad, nem fog teljesülni. Megnéztem a horoszkópodat, és úgy látom, balszerencsés év áll előtted. Aztán fordítottam a dol­gon, a halálozásod dátuma alapján is kikerestem a jóslatot - az vala­mivel kedvezőbb, munkahelyi elő­menetelt is ígér. Válassz közülük, te megteheted: létezésed földi szakasza már réges-rég lezárult, arról a végé­ről múlatod az időt, amelyik felől nézve jobbak a kilátásaid. Ha viszont biztosra akarsz menni, azt ajánlom, viselj egész évben piros alsóneműt, sötétedés után pedig csak nő társaságában hagyd el a házat. Állítólag ez távol tartja tőled az ártó szellemeket. Nem a nő, hanem a gatya. Az asszony csak tolmácsnak kell, ha esetleg a rosszszellem nem ismer­né ezt a babonát. Majd mesélj, kíváncsi vagyok. Nem nagyon tetszik neked ez duma, ha jól sejtem. Persze, hogy jól sejtem, egyszer már összekap­tunk rajta, már akkor is kifogásol­tad ezt az ezotériába hajló, homá­lyos beszédmódot. Nem tartottad hozzám méltónak, merthogy te engem ennél többre tartasz, s fenn­­költebb szférákban van az én szel­lemi otthonom. Pikírten meg is jegyezted, hogy „az elmém ezúttal nem hasogatja az ájert”. Szóról szóra megjegyeztem, mert nagyon tetszett a kép: ájert hasogat­ni. Nem a fát, hanem a levegőt, a luftot. Szépen mondtad, de teljesen fölöslegesen. Mert, már megbo­csáss, olyasmit kérsz rajtam szá­Hizsnyai Tóth Ildikó mikes. kelemen@ —11. mon, amit én nem ambicionálok. Nem vagyok én holmi lufiinspek­tor, hogy a fellegekben járjak! Még a kedvedért se, édes öregem. Ráadásul teljesen félreérted a kínai metaforikus beszédmódot, a tizenkét mitikus állat örök verse­nyéről az időben. Ne tartalmilag elemezd, mert akkor tényleg hie­delem. A funkcióját nézd! Kicsit olyan, mint a Tao Te King leporelló változata, és évezredek óta a maga egyszerűségével járja a bölcsesség útját, mert az iránya jó: Az élet szüntelen változás, semmi se jó vagy rossz, csupán egymásból ki­­bomló minőségek. Minek idegeskedni a szapora Patkány évében azon, ha terjed a járvány? Minek nyavalyogni az őt követő Bivaly év tortúrái miatt? Egyrészt semmi sem tart örökké, másrészt, aki nem pazarolta el pót­­cselekvésekre az energiáit, az annál nagyobbat tud majd ugrani a Tig­rissel. És így tovább. A Nagy Dina­mika tudtunk nélkül is működik. Hát, nem jobb mégis tudni arról, hol a helyünk és mi a dolgunk ég és föld között? Megmosolyogtató gondolatme­net a te nyugati típusú elmédnek. Megértelek, de gyorsan hozzáte­szem, hogy csak azért, mert még tapasztaladan vagy. És mert már régen nem jártál itthon. Fogalmad sincs, milyen infokommunikációs katasztrófát tud okozni egy popu­lista kormány pandémia idején. Amikor intézkedések cunamijában kell kitalálnod a napi programodat, és ha távúton nem szerzel virológiái szakképzést, esélyed sincs rájönni, mikor cselekszel helyesen. Kinek van energiája jöttment, ázsiai Tig­risekkel ugrabugrálni!? De nem piszkállak tovább, Mi­kesem. Maradjunk annyiban, hogy jót kívántam és rosszat ígértem ne­ked - így most már mindkét oldal­ról védve vagyok, bármi történjék is veled. Te pedig nézd a dolgot a jó oldaláról. Ki ígér neked manapság rosszat - merő jóindulatból? A sze­retteiden kívül. Na ugye. A hagyományaikhoz ragaszko­dó kínaiaknak azért is könnyebb átvészelni a nehéz időket, mert olyan családi hierarchiában gon­dolkodnak, amelyhez az elhunyt családtagok is hozzátartoznak, akik továbbra is együtt léteznek velük ugyanabban kontinuumban. Sőt, mi több, ők állnak a hierarchia csúcsán. Egyrészt védernyőként szolgálnak mindazoknak, akik az emlékezetükben megőrizték őket, másrészt nem ajánlatos szégyent hozni rájuk, mert megtorolják az arcvesztést. Ezért jeles napokon ugyanúgy etetik, itatják őket, mint az élőket, illetve ugyanúgy áldoza­tokat mutatnak be nekik, mint a népi vallásosság isteneinek. Szerintem most nagyon bánod, hogy nem kínaiként boldogultál meg. Lehetne saját családi oltá­rod, s bármikor lekeverhetnél egy virtuális atyai pofont valamelyik renitens szépunokádnak, aki vi­szont ajándékokkal pakolná tele az oltárodat vagy a sírhelyedet, hogy kiengeszteljen. Am azt se felejtsd, hegy a hie­rarchia szamárlétráját alulról kell megmászni, s földi életed java ré­szét engedelmes fiúgyermekként kellene eltöltened, majd másokért felelősséget viselő családfőként, s csak ezután vonulhatnál be az ősök panteonjába, ahol szabadon vá­laszthatsz a virtuális nyaldevesosztás vagy a ropogósra sült pekingi kacsa virtuális elfogyasztása között. Mi­közben te inkább békében nyu­godnál, ahelyett, hogy félistenként igazságot osztasz, sőt, még a kor­rupció csábításának is ki vagy téve. Ha történetesen nőnek születsz, még ennél is kisebb mozgástered lenne ebben a kötelességalapú csa­ládi modellben, amelyben minden­ki számára máskor jön el a szólás szabadságának ideje. Egy nőé úgy ötven körül, amikor anyós lesz. Addig az engedelmesség a legfőbb női erény; gyerekként a szüleinek, fivérének, asszonyként pedig a fér­jének, illetve annak családjának van alárendelve. Amikor viszont kihá­zasítja a gyerekét, végre ő is kap egy saját kis birodalmat, ahol kedvére oszthatja az észt. Egy magamfajta középkorú nő jóval többet engedhet meg magá­nak, mint a mi kultúrkörünkben. Azt nem mondhatnám, hogy szere­tik is őket, mindenesetre kijár nekik Vasárnap-előzetes: A nagy Facebook-csapda B evezetés a 21. szá­zadba - ez a címe a Vasárnap új sorozatá­nak, amelyben Gaz­dag József a digitális világ hátulütőire és rejtett felügye­leti mechanizmusaira hívja föl a figyelmet. A sorozat második részéből kiderül, mindenki hazudik-e a közvéleménykutatóknak a szex­ről, mitől foszt meg bennünket a lájkfliggőség, mit jelent a „társas magány”, igazságszérumként mű­ködik-e a Google-kereső, és miért érdeke a nagy techcégeknek, hogy az emberek egymást hergeljék a kö­zösségi oldalakon. Miért érzik magukat jobban a fiatalok a virtuális világban, mint a valóságban? A pillanat megörökíté­se miért nem egyenlő a pillanat át­élésével? Mitől foszt meg bennün­ket a közösségi oldalak által diktált folyamatos közlési kényszer? Miért van az, hogy egyesek még le sem ültek a karácsonyi vacsorához, de már lefotózták az ünnepi asztalt, s a képet megosztották a Facebookon vagy az Instagramon? Mi derül ki a homo sapiensről a pornóoldalak elemzéseiből? Mi­ért tűnik úgy a közösségi oldalak alapján, hogy egy ádagos felnőtt boldog párkapcsolatban él, tenger­nél nyaral, az ordításmentes gye­reknevelésre esküszik, életvezetési tanácsokat oszt, minden problé­mát megold, környezettudatos­ságot hirdet, színházba jár és ko­moly filozófusok könyveit olvassa - miközben a valóságban ugyanő a bulvársajtó szaftos híreinek a fogyasztója, családi problémáit nyugtátokkal kezeli, hitvesével pe­dig évek óta nem hál együtt? Hogyan változtatta meg a digi­tális technológia a társalgási szo­kásainkat? Miért váltották fői a képek a szavakat, s milyen kognitív következményei lehetnek ennek a váltásnak? Hogyan tudja a mesterséges in­telligencia manipulálni az emberi elmét? Mi a célja a Facebooknak a 3 milliárd felhasználójával? Hogyan generál profitot a techcégeknek a tudatosan gerjesztett gyűlöletspirál? Kinek áll érdekében erősíteni a tár­sadalom megosztottságát? Bevezetés a 21. századba, má­sodik rész: hogyan építik le a kö­zösségi oldalak a demokráciát? Gazdag József esszéje elolvasható a Vasárnap következő, február 8-án megjelenő számában! A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents