Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-29 / 23. szám

KÖZÉLET „A Benes-dekrétumok alkalmazása nem sokban különbözik attól, mintha ma a zsidótörvényeket alkalmaznák” CZlMER GÁBOR Pozsony. A bíróság ismét el­napolta a döntést arról, hogy a Beneé-dekrétumok alapján bevégezhető-e a D4-es autó­pálya alatti értékes ingatlanok elkobzása vagy sem. A Szlo­vák Földalap (SPF) egyelőre tovább pereskedik, hogy érvé­nyesítse a magyarok és néme­tek kollektív bűnössége alap­ján kiadott konfiskációs hatá­rozatokat, de az intézmény új vezetője, Ján Marosz (OLa- NO) azt ígérte, a történelmi hátterű ügyekben is az igazsá­gosságra törekszenek. A Pozsonyi II. Járásbíróságon pénteken tartották annak a pernek az újabb tárgyalási napját, amelyet a Szlovák Földalap (SPF) indított két magánszemély ellen. A két érin­tett ugyanis egy olyan földterületet örökölt, amely ma már a pozsonyi körgyűrű, vagyis a D4-es autópálya alatt van és ennél fogva rendkívül értékes. Az állam nevében eljáró SPF azt állítja, a földet örökül hagyó né­hai Wenhardt Gyulától a második vi­lágháború utáni években elkobozták az ingatlant, így a mai örökösei jog­talanul tartanak rá igényt. A földalap a bíróság előtt nyíltan a Benes-dekré­­tumokra hivatkozik, amelyek a ma­gyarok és németek kollektív háborús bűnösségét mondják ki, és amelyek alapján a negyvenes években meg­fosztották őket a tulajdonuktól. A törvényszék előtt az örökösök védői többek közt arra hivatkoztak, hogy Wenhardt Gyulától valójában soha nem kobozták el a vagyonát, rá­adásul az állam az utóbbi évek föld­­rendezései során már egyszer elis­merte az érintettek tulajdonjogát. A bírósági eljárás már 2019 óta hú­zódik, a földalap ugyanis közvetle­nül a tárgyalások előtt újabb és újabb dokumentumokat húz elő vagy kéret be. Ezek alapján azt állítja, egyér­telműen beazonosítható a vereknyei illetőségű Wenhardt Gyula és az is nyilvánvaló, hogy egykor konfiskál­­ták a vagyonát. A bíróság végül pén­teken nem döntött, a tárgyalást ápri­lis végéig elnapolták. Egy hosszú történet A Wenhardt Gyula egykori verek­nyei lakos birtokaival kapcsolatos ügy közvetlenül a második világhá­ború után kezdődött, amikor is meg­született „a Szlovák Nemzeti Tanács­nak a 104/1945 számú, a németek, a magyarok és a szlovák nemzet árulói és ellenségei által birtokolt mezőgaz­dasági tulajdonnak a konfiskálásá­­ról és gyorsított szétosztásáról szóló határozata.” Ahogy több vereknyei család esetében, Wenhardt földterü­leteire is konfiskációs határozatot ad­hattak ki mindössze az alapján, hogy magyarnak, vagy németnek vallotta magát. A földalap által bemutatott határozaton azonban csak a Wen­hardt Gyula név szerepel, nincs ott sem a születési dátuma, sem a lak­helye, így ez alapján nem állapítható meg, pontosan kire adták ki a dön­tést. Nem kizárt, hogy az akkori szo­kásoknak megfelelően az adott veze­ték- és keresztnevet több személy is viselte ugyanabban a faluban. A mostani per döntő mozzanata, hogy egykor vajon kézbesítették-e Wenhardtnak az elkobzásról szóló határozatot. A döntés ugyanis akkor válhatott hatályossá, ha azt az ille­tőnek megküldték. Erről szóló bi­zonyítékot a vád, vagyis a földalap nem tudott bemutatni, előhozakodtak azonban egy fellebbezésről szóló do­kumentummal. Ezen az áll, hogy egy bizonyos Július Wenhardt az ellene kiadott konfiskációs végzés felülbí­rálását kérte. A vádlottak, vagyis a vereknyei férfi örökösei, illetve az ő jogi képviselőjük szerint azonban ezt a fellebbezést valószínűleg nem Wenhardt írta alá. A dokumentu­mon a szignó ugyanis a már említett Július Wenhardt formában szerepel, vagyis keresztnevének szlovák meg­felelőjét tartalmazza, ráadásul a ke­resztnév és a vezetéknév sorrendje is a szlovák helyesíráshoz illeszke­dik. A vereknyei férfi azonban soha­sem írta alá magát ebben a formában. Ezen túl az is valószínűsíthető, hogy a Július Wenhardt aláírás nem az ő kezétől származik, a korábbi doku­mentumokon szereplő szignójának kézírása ugyanis nagymértékben el­tér a fellebbezésen lévő kézírástól. Az örökösök jogi képviselője azt ál­lítja, a vereknyei férfi soha nem kap­ta kézhez a konfiskációs határozatot, ezért is kételkednek abban, hogy fel­lebbezést adott volna be. Nagyapai örökség Wenhardt földjei esetében talán a kézbesítés hiánya, esetleg egyéb adminisztratív hiba miatt sosem jegyezték be az államot az ingatla­nok tulajdonosaként, a telekkönyv­ben továbbra is az ő nevén szerepel­tek a földterületek. Maga Wenhardt még 1949-ben reszlovakizált, vagy­is írásban nyilatkozott arról, hogy szlovák nemzetiségű. Ezt az elvben önkéntes lépést akkor sokan kény­­szerűségből választották, hiszen így visszakaphatták állampolgári jogaikat, és meritesültek a vagyon­elkobzás, illetve a kitelepítés réme alól. Itt fontos megjegyezni, hogy a reszlovakizáció nem jelentette au­tomatikusan az elkobzott birtokok visszaadását. 1949-ben aztán a cseh­szlovák vezetés a mezőgazdaság kol­­lektivizációja, a termelőszövetkeze­tek létrejötte mellett döntött, ezért gyakorlatilag a rendszerváltásig nem játszott szerepet, hogy ki volt az egyes földterületek valódi tulajdo­nosa. 1989 után azonban megindult a kollektivizált vagyon újbóli magán­­tulajdonba adása. Az egyik örökös, Wenhardt Gyula unokája, aki ma már szintén nyug­díjaskorú, a pénteki tárgyalás után elmondta, a nagyapja ötvenes évek­ben bekövetkezett haláláig a verek­nyei házában lakott, ami a tulajdonát képezte. A család a régi parasztház helyére később egy modernebb lakó­­ingatlant épített, amit azonban az ál­lam még 1989-ben kisajátított. Wen­hardt Gyula akkor ott élő utódainak viszont megtérítették az ingatlan árát, ezzel elismerték, hogy ennek az épületnek ők voltak a jogos tulaj­donosai. Wenhardt unokája szerint ez azt bizonyítja, hogy a nagyapjától a háború utáni években valójában nem koboztak el semmit, hiszen akkor a házukat is elvették volna. Az örökségtől elzárva A pártállami rendszer bukása után az állam az ún. ROEP-eljárás során próbálta beazonosítani az egykori tulajdonosokat. A korabeli földtu­lajdonosok leszármazottai pedig fo­kozatosan hozzájutottak azokhoz az ingatlanokhoz, amelyeket felmenő­ik rájuk hagytak. Wenhardt unokái 2017-re folytatták le a nagyapjuk ál­tal örökül hagyott birtokok hagyatéki tárgyalását, tulajdonba vették azokat, kifizették az eljárási költségeket és azóta a tulajdonjoggal járó ingatla­nadót is fizetniük kell. Először ugyan a Szlovák Földalap (SPF) is elismerte a tulajdonjogukat, de aztán ugyan­ez az állami szerv mégis bírósági keresetet adott be, amelyben a Be­­nes-dekrétumokra hivatkozva vitat­ni kezdte az örökösök tulajdonjogát. A szóban forgó parcellák rendkívül értékesek, hiszen egy részük a kö­zelmúltban átadott pozsonyi körgyű­rű, a D4-es autópálya és a csatlakozó útszakaszok alatt van, az állam által biztosított felvásárlási áron ezek több százezer eurót érnek. A földalap szerint Sikerült felvennünk a kapcsolatot a földalap nemrégiben kinevezett igazgatójával, Ján Maroszszal. Az in­tézmény vezetője elmondta, ők min­den esetben arra törekednek, hogy védjék a kezelésükbe adott ingatla­nok tulajdonjogát. A földalap ugyan­is az állami földterületeken kívül az ismeretlen tulajdonú ingatlanokat is kezeli. Marosz szerint az említett ROEP-eljárások során is történhettek hibák a tulajdonosok megállapításá­ban, amelyeket most ki kell igazítani. „Ha pedig a történelmi igazságtalan­ságokról van szó, akkor elmondha­tom, hogy nem vagyunk közömbö­sek. Készek vagyunk arra, hogy nyílt és igazságos párbeszédet folytas­sunk, amely az igazságos rendezést célozza azokban a kérdésekben is, amelyeknek a gyökere egészen a há­ború utáni rendezésbe nyúlik vissza” - mondta lapunknak Marosz. A szakértő szerint Fiala-Butora János, aki a Wen­hardt Gyula esetéhez nagyon hason­ló Bosits-ügy külső szakértője volt, lapunknak elmondta, a két per na­gyon hasonló. Úgy látja, ahogy Bosits Miklós esetében, úgy az állam most is az 1945-ös Benes-dekrétumok alapján szeretne földeket elkobozni. „Itt is megvannak a jogos tulajdo­nosok, de az állam, arra hivatkozva, hogy a felmenőjüktől el kellett volna kobozni a földterületeket, most újra megpróbálkozik ezzel” - mondta a szakértő. Hozzátette, mindez annak ellenére történik, hogy az állam az ROEP-eljárás során egyszer már el­ismerte az érintettek tulajdonjogát. A mostani per okát Fiala-Butora ab­ban látja, hogy az ingatlan hirtelen értékessé vált, hiszen ma már autó­pálya áll rajta. Szerinte nagyon való­színűtlen, hogy a földalap kétséget ki­záróan bizonyítani tudja, hogy a kér­déses konfiskációs határozat a szóban forgó konkrét személyhez, Wenhardt Gyulához köthető. A szakértő azon­ban rámutat, hasonló esetekben a bí­róság már többször az állam javára döntött. „Mindezt szerintem jogelle­nesen tette” - véli a jogász. Fiala-Butora azonban rámutat, ha a földalap valamilyen módon még­is igazolná, hogy a kérdéses elkob­­zási határozatot a konkrét vereknyei férfi ingatlanjára adták ki, akkor sem tulajdonrendezésről van szó, hiszen a szóban forgó földterület most is a Wenhardt-unokák tulajdonában van. „Pontosan ezért akarja ezt az állam perrel elvenni” - mondta az­zal, hogy ha csupán az egykor történt adminisztrációs hiba helyrehozásáról lenne szó, mint ahogy azt a földalap állítja, akkor ezt más eszközökkel, közigazgatási eljárásban hajtaná vég­re az állam. 2020 tavaszán Bosits Miklós esetét lapunk tárta fel, a férfitől a Benes-dekrétumokra hivatkoz­va néhány éve el akarták venni az észak-szlovákiai erdőit. A területek­re egykor kiadott konfiskációs vég­zés ellenére több szlovák bíróság is úgy döntött, mivel nem ment végbe az egész adminisztratív folyamat, a vagyonelkobzás nem hatályos. „A Bosits-ügyben a szlovák bíróságok is kimondták, a vagyonelkobzás jog­erőssé válásához nem elég a konfis­kációs eljárás, arról például értesíte­ni is kellett az érintett tulajdonost” - mondta Fiala-Butora, aki Bosits ügyét a strasbourgi székhelyű Embe­ri Jogok Európai Bíróságán képvisel­te. Itt Bositsnak adtak igazat, mivel a szlovák állam jogtalanul avatkozott be a perbe. Ahogy arról korábban be­számoltunk, a második világháború utáni néhány évben a Benes-dekrétu­mok alapján a kollektív bűnösöknek kikiáltott magyarok és németek va­gyonára összesen 73 304 konfiskáci­ós végzést adtak ki. Fiala-Butora arról is beszélt, a ha­zai politikumnak és a szlovák több­ségnek kell szembesülnie azzal, hogy mi történik az ő nevükben. „Nem sokban különbözik ez attól, mintha ma a zsidótörvényeket alkalmaznák” -jelentette ki a szakértő arról, hogy a bíróságok ma a Benes-dekrétumokat alkalmazzák. Hozzátette, ez olyany­­nyira botrányos, hogy csodálkozna, ha európai szinten ez visszhang nél­kül maradna. Fiala-Butora János szerint a BeneS-dekrétumok alkalmazása jelenleg oly­annyira botrányos, hogy csodálkozna, ha európai szinten ez visszhang nélkül maradna. . (Képarchívum) A bíróság tegnap sem döntött arról, hogy a Beneá-dekrétumok alapján bevégezhető-e a D4-es autópálya alatti ér­tékes ingatlanok elkobzása vagy sem

Next

/
Thumbnails
Contents