Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-04 / 2. szám

www.ujszo.coml 2022. január 4. SPORT 115 Stefeceková: „Ha csak a sportnak élnék, jobban zavarna a 2. hely" Őtefeőeková 2013-ban megnyerte az ankétot, 2021-ben a második helyen végzett (Fotó: TASR) OROSKYTAMÁS Az összes résztvevő közül ő sajnálta a leginkább, hogy az Év sportolája díjátadón a megszokott színházas-mű­soros gálát járványügyi mini­­málverzió váltotta fel. Zuzana Rehák Őtefeéeková nagyon szeret kötetlenül beszélgetni más sportolókkal - ás szeren­csére az újságírókkal is. így a sokadik tévéstábnak adott interjú után is készségesen megvála­szolta az Új Szó kérdéseit is a szava­záson második helyen végzett olimpi­ai bajnok sportlövő. 37 évesen, kétszeres anyukaként ért fel a csúcsra, olimpiai bajnok lett, és abszolút világcsúcsot állított fel a selejtezőben. Minek köszönhe­tő ez a siker? A férjemnek köszönhetően sportol­hatok, nélküle ez nem menne. A két gyerek körüli dolgokat ő menedzsel­te, míg én az olimpián szerepeltem, a paralimpia idején pedig szerepet cse­réltünk. De mi már a gyerekek szüle­tése előtt megbeszéltük, hogy nem vo­nulunk ki a sport világából, mindent ehhez igazítunk, így nagyon gyakran velünk utaznak. A fiúk, Nathan és Noah mennyire élték át a versenyt? Még nem nagyon tudatosították, miről van szó. A kisebbik, Noah még egyáltalán nem, Nathan már egy picit értette, hogy itthon azért kell renge­teg kötelezettségnek eleget tennem, mert jó eredményt értem el. Minden tévéstúdióba vittem őket magammal, és egy hét múltán Nathan elém állt, hogy akkor ő is gratulál az éremhez. Akkor döntöttem el, hogy jobb lesz egy picit kivonni őket ebből. Szeren­csére ahogy megkezdődött az óvoda, már könnyebb dolgom van. Vagyis akkor külön lehet válasz­tani a sportolói szerepkört az anyu­­kaságtól? Igen. Otthonról még anyukaként lépek ki, gyakran fájó szívvel, csak megpuszilva a még alvó gyerekeket, De ahogy beülök például a kisbuszba, Novothny Cipruson folytatja Novothny Soma a német lab­darúgó-bajnokságban újonc VfL Bochumtól a ciprusi élvonalban szereplő Anorthoszisz Fama­­gusztához igazolt. A klub hétfőn jelentette be, hogy eladta a magyar csatárt, akinek szerződése nyáron járt volna le. Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra a fe­lek. A 27 éves támadó 2020 szep­temberében igazolt Németor­szágba, 21 tétmérkőzésen lépett pályára a Bochumban, ezeken három gólt szerzett. A Bundes­liga őszi idényében hat találko­zón szerepelt, mindegyiken cse­reként állt be, 74 játékperc jutott neki. A Hoffenheim ellen 2:0-ra megnyert hazai összecsapáson eredményes volt. Új csapata a ciprusi bajnokság negyedik he­lyén áll. (MTI) ami a repülőtérre visz, onnantól már sportoló vagyok. Térjünk is vissza erre a síkra. Ekkora siker után hogyan tovább, van még motivációja a folytatás­hoz? Mindig azt tartottam, hogy nem az az érdekes, ha valaki egyszer nyújt kiugró teljesítményt, hanem ha fo­lyamatosan a topon tud lenni. Ha ez így lesz, és továbbra is érdekel majd a lövészet, akkor gond nélkül folytat­ni fogom. Nagyon remélem, hogy a 2024-es párizsi olimpián is ott lehe­tek, és hogy ott lehetnek majd nézők. Megváltozott a kvalifikáció, csak há­rom versenyen lehet kvótát szerezni. Tokióban hogyan élte meg a vi­lágcsúcs születését, azt, hogy a kva­lifikációban mind a 125 korongot eltalálta? Néha sikerült ehhez hasonlót elér­nem edzéseken is, de alapvetően in­kább versenyző típus vagyok, jobban megy a lövészet élesben. Az olimpia elején Denisa Baránková íjász egyé­ni rekordot ért el, akkor azt mondtam magamban, ez milyen szuper dolog, aztán pedig lemásoltam a példáját. Lépésről lépésre haladtam, az első versenynapon mindenféle elvárás nél­kül mentem ki a lőtérre. Aztán már rosszabbul aludtam éjjel, megjelent a stressz, de Janka Spotáková kollé­ganőmnek köszönhetően sikerült úr­rá lennem rajta. Még az utolsó lövés előtt is átvillant az agyamon, hogy mi SPORTATV-BEN 7.50 - RTVS SPORT: Adelaide-i női tenisztorna 11.00 - DIGISPORT 1: Adelaide-i női tenisztorna 11.20 és 15.25 - EUROSPORT 1, CT SPORT, JOJ SPORT: Sífutó-vk, női 10 km és férfi 15 km 12.20 és 16.05 - EUROSPORT 1, CT SPORT, JOJ SPORT: Alpesi­­sí-vk, női műlesiklás 13.30 - EUROSPORT 1, RTVS SPORT: Síugrás, Négysánc-verseny 17.15 - CT SPORT: Hradec Králo­­vé-Pardubice cseh bajnoki ho­­kimeccs 18.00-RTVS SPORT: SpisskáNo­­vá Ves-Kosice hoki Tipos Extrali­­ga-meccs 18.00 - JOJ SPORT: Szlovákia U18- Levice szlovák II. ligás hokimeccs 18.30 - NOVA SPORT 1: Igo­­kea-Oostende férfikosárlabda BL-meccs 19.00 - M4 SPORT: Ferencváros­lesz, ha nem találom el a korongot, de nyugtattam magam, hogy nem én le­szek az első és az utolsó sem, akivel ez megtörténik. A döntőben sem sokkal maradt el ettől az eredménytől. Mikor hit­te el, hogy megvan az aranyérem? Egy lövéssel hamarabb is, mint kellett volna, még nem volt zsebben az arany. Elszámoltam a dolgot. Lát­tam, hogy az edzőm, Branislav Slam­­ka még nem ájult el az örömtől, aha, gondoltam, akkor mégse vagyok még olimpiai bajnok. Szóval csak az utol­só korong után voltam biztos benne, akkor már ellenőriznem sem kellett a dolgot. A jó felkészülés volt a siker titka? Az olimpia előtt három hetet ké­szülhettem Olaszországban, többet, mint eredetileg terveztem. Ez is so­kat segített, meg hogy fejben úgy ál­lítottam be magam, hogy ne kerüljek nyomás alá, mindig azt nyilatkoztam, nincs konkrét elvárásom Tokióban, csak legyek elégedett magammal. Igyekeztem nem tudatosítani, hogy ez egy olimpia, hanem arra gondol­tam, hogy ugyanolyan verseny, mint a többi. A lőtéren pedig ez maximáli­san sikerült is. És vélhetően az sem rossz, hogy flegmatikus típus. A lőtéren még flegmább vagyok, mint egyébként... 26 év alatt renge­teg versenyen szerepeltem már, még MAC Újbuda magyar bajnoki ho­kimeccs 19.00 - SPÍLER 2: Villarreal-Le­­vante foci La Liga-meccs 19.00 - SPORT 2 (cseh): Rögle-Frö­­lunda hoki BL-elődöntő 20.30 - NOVA SPORT 1: San Pablo Burgos-Darussafaka férfikosárlabda BL-meccs 20.30 - NOVA SPORT 2: Dijon- VEF Riga férfikosárlabda BL-mér­­kőzés 21.00 - NOVA SPORT 3: Lens-Lille foci Francia Kupa-meccs 21.00 - SPORT 1 (magyar, cseh): Ponferradina-Espanyol foci Spanyol Kupa-meccs 21:15 - SPÍLER 2: Cádiz-Sevilla fo­ci La Liga-meccs 2.05 (szerda) - NOVA SPORT 2: New Orleans-Phoenix kosárlabda NBA-meccs 2.35 (szerda) - NOVA SPORT 1: Chicago-Colorado hoki NHL-meccs inkább nyugodtan tudok odaállni a lőállásba. Már eddig is sokat elértem, nem kell senkinek semmit bizonyí­tanom, örülhetek, hogy azt csinálha­tom, amit szeretek, fizetnek is érte, gyerekek mellett is folytathatom... Egyszóval örülök annak, hogy a lő­téren lehetek. Az ankéton elért 2. helyért járó díj átvételekor azt mondta, a lényeg a trófea, a rajta levő számok kevés­bé érdekesek. A lelke mélyén azért nem csalódott, hogy világcsúcsot elérve, olimpiai bajnokként nem ön lett az év sportolója? Ha .csak a sportnak élnék, és nem lenne családom vagy más fontos do­log az életemben, biztosan jobban za­varna a dolog. Nem igazán lehet ösz­­szemémi a sportolók teljesítményét. Ha két olimpiai aranyérmes közül kellene választani, szintén nem lehet­ne eldönteni, melyik ér többet. Pefa Vlhovának megvan az az előnye, hogy hosszú az idénye, folyamatosan gyűjtögette a jó' helyezéseket, végül pedig megszerezte a nagy kristály­glóbuszt. Az ország lényegében egész évben az alpesi sí lázában égett. Viszont ön pedig majdnem két­szeres ötkarikás érmes lett, Varga Erikkel a 4. helyen végeztek vegyes párosban. A sportlövészet technikai sportág, mégis fontos, hogy emberi­leg is jól kijöjjön a társával? Én nő vagyok, így ez nekem na­gyon fontos. Muszáj, hogy jól kijöj­jünk egymással, mert anélkül nem le­het jó eredményt elérni. Technikailag nincs közünk egymáshoz, mindenki meglövi a maga adagját, csak össze­adják az eredményeinket. De nekem nagyon fontos, hogy ténylegesen egy csapatot alkossunk, és egy irányba húzzunk. És Erik megfelel ennek a kritéri­umnak? Milyen embernek ismerte meg? Maximálisan profi. A műtétje utáni visszatérésénél is megmutatkozott ez, de abban is, ahogy az évek múlásával egyre jobban odafigyel a regeneráci­óra, a tornagyakorlatokra. Másrészt pedig ő olyan ember, akihez bármivel fordulhatok, bármilyen ügyben szá­míthatok rá. Rózsahegyre igazolt Domonkos Az MFK Ruzomberok hétfőn hivatalos oldalán jelentette be, hogy Domonkos Kristóf náluk folytatja pályafutását. A 23 éves, Dunaszerdahelyről induló futballista 2018-ban ke­rült először Komáromba, majd egy rövid győri kitérő után visz­­szatért a második ligában sze­replő klubhoz. Az őszi szezon­ban csapatkapitányként mind a 17 bajnokin pályára lépett, ame­lyeken 8 gólt lőtt és 6 gólpasszt osztott ki. A komáromiak megle­petésre a harmadik helyen telel­nek mindössze három ponttal le­maradva az éllovas Podbrezová és a besztercebányaiak mögött. A rózsahegyiek a DAC-ot három ponttal megelőzve a harmadikok a Fortuna Ligában. A középpályás 2024. május 31-ig írt alá új csapatánál. (ez) SPORTMENU ► Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 48. forduló - 17.00: Liptovsky MikuláS-Zvolen; 17.30: Banská Bystrica-Poprad, Michalovce-Preäov: 18.00: Spiéská Nova Ves-Koäice, Nitra-Nové Zámky. EREDMÉNYEK ► Jégkorong NHL: NY Rangers-Tampa Bay 4:0, Pittsburgh-San Jose 8:5, Detroit-Boston 1:5, Colorado-Anaheim 4:2, Washington-New Jersey 3:4 hosszabbítás után, Vegas-Winnipeg 4:5 h. u„ Chicago-Calgary 1:5. ► Kosárlabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 10. forduló - pótolt mérkőzés: Levice-Komárno 92:75 (58:44), legeredményesebbek: Freeman 15, Volárik 13, Abrhám 12, ill. Djordjevics 20, Johnson 17, Gasics 13. NBA: Toronto-New York 120:105, Boston-Orlando 116:111 h. u., Cleveland-lndiana 108:104, Sacramento- Miami 115:113, Charlotte-Phoenix 99:133, Oklahoma City-Dallas 86:95, Los Angeles Lakers-Minnesota 108:103. ► Tenisz ATP-KUPA, Sydney - A csoport: Spanyolország- Norvégia 3:0 (Pablo Carreno Busta-Viktor Durasovic 6:3,6:3; Roberto Bautista Agut-Casper Ruud 6:4,7:6; Alejandro Davidovich Fokina, Pedro Martinez-Lukas Helium Lilleengen, Andreja Petrovic 6:4,6:1): Szerbia- Chile 1:2 (Filip Krajinovics-Alejandro Tabilo 6:4,3:6, 7:6; Dusán Lajovics-Cristian Garin 6:4, 4:6,0:3-nál Lajovics feladta; Nikola Csacsics, Matej Szabanov- Marcelo Tomas Barrios Vera, Alejandro Tabilo 4:6, 6:3,7:10). D csoport: Lengyelország-Georgia 3:0 (Kamil Majchrzak-Alekszandre Baksi 6:1, 6:1; Hubert Hurkacz-Aleksandre Metreveli 6:7,6:3,6:1; Szymon Walków, Jan Zielinski-Alekszandre Baksi, Zura Tkemaladze 6:7, 6:2,10:6): Görögország-Argentína 0:3 (Mihail Pervolarakisz-Federico Delbonis 6:7, f:6: Sztefanosz Cicipasz-Diego Sebastian Schwartzman 7:6,3:6, 3:6; Markos Kalovelonisz, Petrosz Cicipasz- Maximo Gonzalez, Andres Molten! 6:3,4:6,11:9). ► Autósport DAKAR-RALI, 2. szakasz (Ha'il - AI Artavijah, 568 km, mért szakasz: 338 km) - motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:31:20: 2. Sam Sunderland (brit, GasGas) +5:33; 3. Kevin Benavides (argentin, KTM) +5:54; ... 7. Stefan Svitko (szlovák, Slovnaft Rally Team) +10:32. Az összetett állása: 1. Sunderland 8:31:29,2. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) +2:51, 3. Daniel Sanders +3:29,... 8. Svitko 17:39. Autósok: 1. Sebastien Loeb (francia, Bahrain Raid Xtreme) 3:25:00; 2. Nasszer Al-Attijah (katari, Toyota) +3:28; 3. Carlos Sainz (spanyol, Audi) +5:52. Az összetett állása: Al-Attijah 659:21,2. Loeb +9:16, Alvarez+40:53. Kamionok: 1. Karginov (orosz, Kamaz) 3:52:07; 2. Szotnyikov (orosz, Kamaz) +0:38; 3. Nyikolajev (orosz, Kamaz) +2:14; Az összetett állása: 1. Szotnyikov 7:59:07,2. Nyikolajev +2:07,3. Karginov +18:34. ► Sportfogadás L0T0,52. játékhét (vasárnap). I. húzás: 1,7,19,24, 43,49. Pótszám: 12. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 272,10 euró (31); 4. díj 20,30 euró (663); 5. díj: 11 euró (918); 6. díj: 4,10 euró (8590); 7. díj: 3,90 euró (10251). II. húzás: 1, 7, 18, 26, 33, 47. Pótszám: 48. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (22); 4. díj: 25 euró (695); 5. díj: 10 euró (586); 6. díj: 5 euró (5671); 6. díj: 3 euró (10483). JOKER: 008420. Nyeremények-1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (2); 3. díj: 330 euró (12); 4. díj: 33 euró (123); 5. díj: 3,30 euró (1263). L0T0 5 a 35-hől: 1,9,11,20,25. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj (232,80 euró (87); 3. díj: 3,30 euró (2574). KENŐ - vasárnap: 1,8,18,19,21,27,28,30,31,32, 40, 45, 47, 54, 61, 63, 65, 73, 77, 78. Kenő Plusz­szám: 61. KENŐ JOKER - vasárnap: 980351. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (6); 5. díj: 2,50 euró (90); 6. díj: 0,50 euró (786). AKTUÁLIS ► Belga sajtóhírek szerint januárban elhagyja a DAC labdarúgócsapatát Didier Lamkel Zé. A kameruni játékost nyáron vették kölcsön a sárga-kékek az Antwerpentől, de a két gólt és három gólpasszt jegyző szélső új kihívásra vágyik. A belgák szerint az Ant­werpen sem tart rá igényt a problémás játékosra.

Next

/
Thumbnails
Contents