Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)
2022-01-13 / 9. szám
www.ujszo.coml 2022. január 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A láthatatlan miniszter sötét foltja A koronavírus legnagyobb vesztesei közé tartoznak a művészek N agy semmi - nyilatkozta kétségbeesetten Jaroslav Dóczy, a nyitrai Andrej Bagar Színház igazgatója, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a szlovák kormány milyen feltételekkel engedélyezi a kulturális intézmények újranyitását. Az első változat szerint egy-egy színházi előadáson, filmvetítésen, hangversenyen legfeljebb ötvenen lehettek volna a nézőtéren. Ezt a rendelkezést minden érintett hatalmas felháborodás fogadta. A pozsonyi Vigadó művészeti vezetői szerint a kultúra megcsúfolása lenne, ha a hétszáz hallgatót befogadó hangversenyteremben mindössze félszázan lehetnének személyes részesei a koncerteknek. A kabinet azonnal visszahőkölt, és engedékenyebb lett. Újabb tervezett intézkedését sem fogadta általános elégedettség. Sokan máig nem értik, vajon milyen mércét alkalmaznak az illetékesek. Miért tervezik azt, hogy a mérsékelten kockázatosnak minősített színházi előadáson a háromszor beoltottak, illetve a Covid-fertőzésből kigyógyultak betölthetik a nézőtér felét, viszont az ennél rizikósabbnak tartott hangversenyen legfeljebb huszonöt százalékos lehet a részvétel. Egyesek szerint ettől a kormánytól a művészek, a kulturális munkatársak nem várhatnak megalapozott döntéseket, hiszen a vezető politikusok közül ketten plágiumba keveredtek, a társaik pedig - kevés kivételtől eltekintve - színházat csak kívülről láttak. Nem túlzás azt állítani, hogy a nálunk is'csaknem két éve garázdálkodó koronavírus legnagyobb vesztesei közé tartoznak a kreatív ipar és a szabadúszó művészek, akik közül a némi állami segély ellenére egyre többen súlyos megélhetési gondokkal szembesülnek. Szerencsésebb társaik munkaadó intézményüktől kapnak ugyan valamennyi gázsit, illetve fizetést, de rajtuk meg a művészi feladatok hiányából fakadó tétlenség, esetenként a karantén miatt egyre komorabb hangulat válik úrrá. Közülük csak nagyon kevesen mondhatják el, amit Bandor Éva, akit a Vígszínházba vendégszereplésre kértek fel Molnár Ferenc Liliomjában, ezenkívül pedig az ugyancsak tétlenségre kényszerített angol kollégáival - szponzori támogatással - új színművet tanultak be és online csatornán mutattak be. A szlovákiai színművészek érdekszervezete nem kiváltságokat követel, hanem egyenlő feltételeket más közösségi rendezvényekhez hasonlóan. Megértik, hogy az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése életbevágóan fontos, miként több szolgáltatás. Ám a kultúra sem lehet mostohagyerek. Márpedig Natália Milánóvá miniszter asszony tétlensége és szinte minden, a szellemi életet háttérbe szorító intézkedésbe beletörődő magatartása ezt a megkülönböztetést lehetővé teszi. Szakmai berkekben nem véletlenül nevezik őt láthatatlan miniszternek, aki a kormányüléseken alig hallatja a hangját, legfeljebb a közösségi hálón sopánkodik és panaszkodik olykor, hogy ismét leszavazták elsősorban a hivatásos művészeket támogatójavaslatát. Egyelőre ismeretlen személyek lejárató módszerrel igyekeznek megfosztani őt a miniszteri bársonyszéktől. Elküldték a szerkesztőségekbe azokat a hangfelvételeket, amelyekkel azt bizonygatják, hogy Milánóvá évekig baráti kapcsolatban volt Peter Tóthtal, Marián Kocner egykori bizalmasával, még akkor is, amikor kirúgták az ismerősét a Sme szerkesztőségéből, mert megtudták, hogy kollégájuk a Szlovák Információs Szolgálatnak is dolgozik. Mindezek ellenére a művészek továbbra is a célirányos párbeszéd hívei. Rövidesen fogadja őket az egészségügyi és a kulturális miniszterjelenlétében Eduard Heger kormányfő, akitől a közösségi események minden rendezőjének egyenlő, egyértelmű és nem csak néhány napig érvényes működési feltételeket kémek. Közös kudarcunk BERACKAJÁN T udta, hogy nem lesz nyugdíjra való? Miért? Mert olyanok vagyunk, amilyenek. Az emberek és az állam döntéseikkel hozzájárulnak jövőbeni nyomorúságukhoz. A lakosság öregszik, több a nyugdíjas, mint a gyerek, és ez csak egyet jelent: mindenkinek magának kell gondoskodnia a nyugdíjáról. Az állam képtelen lesz rá. Mindegy, milyen igazságtalannak fog tűnni a most dolgozóknak. Ideje megszabadulnunk a gondolattól, hogy a jövőnkről más gondoskodik. A saját jövőnkért már most tehetünk valamit. Megvannak az eszközeink ahhoz, hogy saját vagyonúnkat gyarapítsuk, de nem élünk ezzel az eshetőséggel. A második nyugdíjpillérrel újabb lehetőségeket szalasztottunk el. Megtakarításaink jelentős része garantált alapokban lapít, így milliárdokat dobtunk ki az ablakon. Odor Lajosnak, a jegybank alelnökének becslése szerint tízmilliárdokat. Mindannyian tudjuk, mit kellene tenni, de az embereknek és a kormánynak édes mindegy. Egyetértünk abban, hogy lennie kell egy előre meghatározott agresszív stratégiának, amely olyan helyzetben is a takarékoskodókat szolgálná, amikor nem érdekli őket a nyugdíjuk. Olyan alapokba kerülnének megtakarításaink, amelyek hosszú távon értéken tudják tartani a pénzt. A saját nyugdíjunkkal szembeni apátia a fordított jelzáloghitelek bevezetésére tett kísérletben is megmutatkozik. Ezek lehetővé tennék a nyugdíjasok számára, hogy eladhassák ingatlanjukat anélkül, hogy ki kellene költözniük belőle. Sok leendő nyugdíjas számára ez lehetőség lenne arra, hogy részben korrigálja a nyugdíjba vonulás előtt elkövetett hibáit. A munkaügyi minisztérium azonban leállította ezt a megoldást - állítólag nem volt érdeklődés iránta. Akár így volt, akár nem, elveszítettük az egyik módját annak, hogy egy Kicsit javítsuk körülményeiket. Ehelyett a nyugdíjrendszer a politikai harc eszköze maradt. Ezért minden más helyett a szülői bonuszról döntenek. Ez a vitatott eszköz lehetővé teszi, hogy a járulékok egy részét a dolgozó fiatalok átutalják a szüleiknek. Ismét a politikai érdekek játsszák a főszerepet, lényegében újra az egyetlen feltétel, amelyet a feszült nyugdíjhelyzet „megoldására” alkalmaznak. Az alacsony nyugdíjak tükrözik az emberek és az állam kudarcait. A lehető legtöbb információ összegyűjtésével küzdünk az adócsalás ellen. Nem tudjuk, miért, talán a biztonság kedvéért. Hosszú ideje így viselkedik az állam, aminek ékes példája az Alkotmánybíróság döntése az e-pénztár ügyében. 2019-ben az akkori ellenzéki képviselő, Igor Matoviő és az SaS panaszt nyújtott be az Alkotmánybíróságra, mely szerint a pénzügyi hatóság megsérti az emberek személyiségjogait és szabadságát az e-pénztárral. Egy év múlva pedig számos hasonló adatot - ha nem az összesét - az Igor Matovic vezette pénzügyminisztérium gyűjt össze az e-terv révén. A vállalkozókkal nem nagyon tárgyal erről, pozíciójából könnyedén utasítja őket. Az ellenzék soraiból jó volt kiabálni, bírálni, és bármit meg lehetett ígérni. Az ígéretek teljesítése azonban már nem tűnik olyan fontosnak kormánypozícióból. Szakértők régóta azzal érveltek, hogy az adócsalás miatt nincs szükség világmegváltó tervekre, és a reform szóval illetni. Elég lenne szabványosítani a számlákat, csökkenteni a bürokráciát és hatékonyabban dolgozni az adatokkal. Sajnos, a hatékonyság okoz komoly gondot a koalíciónak. A vállalkozók az utóbbi két évben nem érezték, hogy az állam támogatná őket, ami több felmérésből kiderült. A jogszabály-módosítást sem beszélték meg velük, nem hallgatták meg őket a helyreállítási terv elkészítésekor, amelyből eurómilliókat lehetett volna lehívni. A kormánytisztviselők az íróasztal mellől utasítják őket olyan feladatok elvégzésére, parancsok teljesítésére, amelyek többsége nem logikus. Az Alkotmánybíróság közelmúltban hozott határozatában az e-pénztárban felvetett probléma a pénzügyminisztérium másik projektjében is megjelenik, az e-számlákban. Kérdés, a vállalkozók mely adatokat fogják elküldeni a pénzügyi hatóságnak. Állítólag a miniszter mindegyiket szívesen látná. Ázt azonban senki sem tudja, mit is készít elő a pénzügyi szektor. Hiányzik a hosszú távú stratégia és a világos terv. Nincs nyílt kommunikáció, csak szappanopera-szerű sajtótájékoztatók, hangzatos információkkal. A valós következmények és tények azonban mások. Amíg a cégeket nem látják el kellő mennyiségű információval, és a kormány nem fog velük értelmesen tárgyalni, amíg nem kezeli őket partnerként, a nyitottság és a jogállamiság felépítése bohózat marad. A szerző a Trend munkatársa Franciaországban antiszemitizmus miatt bezártak egy mecsetet A francia kormány szerdán bejelentette, sértő, antiszemita hangvételű beszéd miatt bezárt egy mecsetet Cannes-ban. Ez már a harmadik mecset, amelyet néhány hónapon belül bezártak Franciaországban, ahol a 2015-ös merényletek óta a hatóságok figyelemmel kísérik az iszlamista retorikát. A több mint 2500 muszlim imahely közül 70 radikalizálódott - jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a CNews televíziós csatornának adott interjúban. A politikus tárcája december végén jelezte, hogy az említett imahelyek közül 21 jelenleg zárva van. Ennek oka közigazgatási előírásokkal, bírósági döntéssel, bérbeadással, munkálatokkal vagy közigazgatási zár alá vétellel magyarázhatók. Öt imahelynél vizsgálták a bezárás lehetőségét, ezek között volt a Cannes-ban lévő is. Darmanin azt mondta: „bezárjuk, mert antiszemita megjegyzésekkel, illetve több iszlamista tevékenységgel gyanúsított egyesület, a CCIF és a BarakaCity támogatásával vádolhatok”. A CCIF magát franciaországi iszlamofóbia elleni muzulmán szervezetnek nevezi, a másik szervezet, a BarakaCity pedig radikális iszlám tanokat hirdető csoport. A miniszter az iszlamizmus népszerűsítésével vádolta a CCIF-et és a BarakaCityt 2020 őszén, amikor Samuel Paty történelem-földrajz tanár lefejezését követően feloszlatták őket. Egy fiatal iszlamista két éve ölte meg a pedagógust Párizs közelében, azt hozva fel tette indoklásaként, hogy Paty az órán Mohamed prófétáról készült karikatúrákról beszélt a diákjainak. Cannes közel fekszik Nizzához, amely 2016-ban az utóbbi évek egyik legvéresebb dzsihádista támadásának színhelye volt az országban, akkor 86 ember halt meg a terrormerényletben. A régióból 2013-tól kezdve több tucat fiatal is bekerült az Irakba és Szíriába dzsihádistákat küldő hálózatokba. (MTI) 70 mecset radikális (Wikipedia)
