Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-10 / 6. szám

6 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2022. január 10. | www.ujszo.com Legalább 164 áldozata van a kazahsztáni zavargásoknak Kazahsztánban napokig heves összecsapások zajlottak tüntetők és a biztonsági erők között. A cseppfolyós földgáz árá­nak emelkedése miatt kezdődött tiltakozások országos rezsimellenes tömegmegmozdulássá szélesedtek. (Tasr/ap) RÖVIDEN Tüntetők ostroma Tiranában Pristina. Több ezer tüntető ost­romolta meg a jobboldali, ellen­zéki Demokrata Párt székházát szombaton Tiranában. Sáli Beris­­ha korábbi kormányfő és elnök hívei áttörték az épület bejáratát, és behatoltak az épületbe az al­bán fővárosban. A tüntetők egy csoportja feljutott az első eme­letre, de Lulzim Basha pártelnök irodáját nem sikerült elfoglalni­uk, mert a biztonságiak erősítést kaptak, és feltartóztatták őket. A konfliktus mögött Basha és Berisha rivalizálása áll. (MTI) Vérengzések Nigériában Kano. Már legalább 200 halálos áldozata van a Nigéria észak­­nyugati részén található Zamfa­­ra államban a múlt héten elkö­vetett vérengzéseknek - derült ki tegnap a helyi kormányzat közleményéből. Többtucatnyi embert továbbra is keresnek. Több száz motoros fegyveres összesen tíz falut támadott meg, válogatás nélkül lőtték a helyie­ket, és felgyújtották otthonaikat. Nigéria északnyugati és kö­zépső részén gyakoriak a fegy­veres támadások, fosztogatások, emberrablások, gyújtogatások és jószáglopások. (MTI) LMP: megbukott Orbán modellje Budapest. Az LMP szerint megbukott Orbán Viktor magyar miniszterelnök gazdasági és szociális modellje - mondta az ellenzéki párt társelnöke, a Face­­bookon közvetített sajtótájékoz­tatóján. Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott, a kormányfő 12 éve a gyenge forintra, az alacsony fizetésekre és a munkavállalói jogok semmibevételére építi a gazdasági és szociális politikáját. Kiemelte, ennek a modellnek a bukását mutatja, hogy a bér­­növekedést a többség esetében azonnal elviszi az infláció, 2 mil­lió munkavállaló keresete pedig nem haladja meg a havi nettó 170 ezer forintot, amiből nem lehet megélni. Az LMP társelnöke arra kérte a választókat, hogy támogassák az ellenzék népsza­vazási kezdeményezését, amely a budapesti diákváros megépíté­sét szorgalmazza a kínai Fudan Egyetem helyett, valamint 9 hó­napra emelné az álláskeresési já­radék folyósításának maximális időtartamát. (MTI) Lopás miatt nyomoznak Budapest. Lopás gyanújával is­meretlen tettes ellen nyomoznak a budai Vár közelében zárt ren­dőrségi területre történt illegális behatolás ügyében - közölte tegnap a magyar Országos Rendőr-főkapitányság saj­­tóügyelete. A Készenléti Rend­őrség, a Budapesti Rendőr-főka­pitányság és a Terrorelhárítási Központ részvételével intéz­kedtek szombaton késő este egy zárt rendőrségi területre történt illegális behatolás miatt. (hvg) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Több mint 5000 em­bert tartóztattak 1a Kazahsz­tánban a tüntetések kezdete óta a kazah belügyminiszté­rium tegnap reggeli tájékoz­tatása szerint, miközben az egészségügyi tárca azt közöl­te, hogy a halálos áldozatok száma legalább 164. A belügyi tárca azt közölte, hogy az igazságügyi hatóságok 5135 em­ber ellen indítottak nyomozást kü­lönböző szabálysértések miatt. A tá­jékoztatás szerint a biztonsági erők 16 tagja vesztette életét a zavargások során, és körülbelül 1300-an közü­lük megsebesültek. Az egészségügyi minisztérium vasárnapi közleménye szerint legalább 164 ember - köztük két gyerek - vesztette életét az egy hete kezdődött zavargásokban, 103- an közülük Almatiban, ahonnan a legsúlyosabb összecsapásokat jelen­tették. A tárca adatai szerint az ösz­­szecsapásoknak több mint 2200 se­besültje van. Erlan Turgumbajev belügyminisz­ter a Habar-24 televíziót arról tájékoz­tatta, hogy a tüntetések során több mint 100 bevásárlóközpont és bank­épület rongálódott meg, valamint kö­rülbelül 400 járművet gyújtottak fel, köztük sok rendőrautót. „A helyzetet azonban sikerült országszerte stabili­zálni” - szögezte le, hozzátéve, hogy „a terrorelhárító egységek folytatják munkájukat”. Moszkva nem hajlandó sem­miféle engedményre az ameri­kai vezetőkkel a ma Genfben tartandó megbeszéléseken - szögezte le tegnap Szergej Rjabkov orosz külügyminisz­ter-helyettes. Moszkva/Genf. „Természetesen nem teszünk semmiféle engedményt azon fenyegetések közepette, ame­lyek folyamatosan elhangzanak a közelegő egyeztetések nyugati részt­vevői részéről” - fogalmazott a poli­tikus. Rjabkov azt mondta, az orosz kormány borúlátó a tárgyalások si­kerességét illetően a Washingtonból és Brüsszelből érkező „kedvezőtlen Márki-Zay Péter, a magyar ellenzék miniszterelnök-je­löltje szombaton egy videójá­ban „Orbán grazi magánklini­káé útjait" emlegette, amivel egy régi, de mindeddig bizo­nyítékok nélküli pletykát, ál­hírt, összeesküvés-elméletet emelt be a kampányába. Budapest. A Telex megkérdezte Márki-Zayt, illetve a kampánycsa­patát, hogy van-e bármi konkrét bi­zonyítéka arról, hogy Orbán Viktor Grazban járt volna, és ha igen, ak­kor árulja el, milyen információk birtokában van. A válasza szerint Orbán Viktor A kazah hatóságok szintén hang­súlyozták, hogy sikerült csillapítani a feszültséget, valamint azt közölték, hogy az ország stratégiailag fontos lé­tesítményeit az oroszok vezette kato­nai szövetség ellenőrzi. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah el­nök a múlt héten segítséget kért a volt szovjet tagköztársaságokat tömörítő, orosz vezetésű Kollektiv Biztonsá­gi Szerződés Szervezetétől (ODKB) a helyzet megoldásához, majd beje­lentették, hogy Oroszország az álta­jelek” miatt. Hozzátette: elképzelhe­tő, hogy a tárgyalások „hirtelen meg­szakadnak”. „Semmit sem tudok kizárni; ez egy nagyon is lehetséges forgatókönyv” - mondta. Az Ukrajna körül kialakult feszült­ség csillapítását célzó egyeztetéseket az orosz-ukrán határon hetek óta tar­tó feszültség árnyékában rendezik. Oroszország mintegy százezer ka­tonát vont össze Ukrajna közelében, ami nyugtalansággal tölti el a nyuga­ti országokat. Washington azt állítot­ta, hogy Moszkva invázióra készül. Oroszország tagadja ezt, és számos biztonsági garanciát követel a Nyu­gattól, egyebek között a NATO ke­leti bővítésének leállítását. Pénteken „egészségügyi állapotára és orvosi kezeléseire vonatkozó információk a törvény által védett személyes ada­tok. Ebben a tekintetben őt azonos jogok illetik meg minden magyar ál­lampolgárral.” Szerinte Orbán „grazi magánkli­­nikás útjait” emlegetve arra utalt, hogy a miniszterelnök „a fideszes kiváltságosok vezetőjeként megen­gedheti magának, hogy a világ bár­melyik magánklinikáján kezeltesse magát Graztól Marbelláig, ahogy azt is, hogy magánrepülővel focimecs­­csekre járjon.” Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint szombati kijelentése „az Egy­ségben Magyarországért azon vál­la vezetett katonai szövetség kereté­ben több mint 70 katonai repülőgépet és katonákat küldött Kazahsztánba. Helyszíni beszámolók szerint az or­szág legnagyobb városának számító Almatiban körülbelül 30 bolt ismét kinyitott tegnap, az almati repülőtér azonban továbbra is zárva tart. Hosszan beszélt egymással tele­fonon Vlagyimir Putyin orosz és Tokajev kazah elnök a kazahsztáni rend helyreállításához szükséges in­tézkedésekről - közölte szombaton Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Észak-atlanti Tanács külügyminiszteri szintű ülése után Brüsszelben viszont azt mondta, a NATO ajtaja nyitva áll a csatlakozni kívánó országok előtt. Joe Biden amerikai elnök január elején te­lefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek ígéretet tett ar­ra, hogy az Egyesült Államok határo­zott választ ad, ha Oroszország meg­támadja Ukrajnát. A svájci megbeszélést követően Oroszország és a NATO közötti ta­lálkozót tartanak várhatóan szerdán Brüsszelben, majd az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet bécsi tárgyalási fordulója következik január 13-án. (mti) lalását tükrözi, hogy kormányváltás után mindenki számára ingyenesen kell biztosítani a hozzáférést a szín­vonalas egészségügyhöz.” A válasz végül azzal zárul, hogy „A Fidesz tudatosan züllesztette le az állami egészségügyet. Miközben a kiváltságos kevesek külföldi ma­gánklinikákon kezeltetik magukat, évente tízezrek halnak meg meg­előzhető betegségekben, és sokak­nak csak a magánegészségügy jelen­ti a gyógyulás esélyét súlyos anyagi terhek árán. Szabadon fejlődő Ma­gyarországon ennek véget vetünk, és elszámoltatjuk a jelenlegi hatalmat a súlyosan elhibázott járványkezelé­sért.” (teletex, 444) a Kreml. Az orosz külügyminisz­térium pedig közleményben elítélte Antony Blinken amerikai külügy­miniszter nyilatkozatát, mely szerint ha Kazahsztán beenged orosz kato­nákat, akkor nagyon nehéz lesz neki elérnie a távozásukat. „Ez egy dur­va megjegyzés volt, és nem az első. Nevetségessé akart tenni egy teljesen legitim intézkedést, amelyet lehetővé tesz Oroszország és Kazahsztán biz­tonsági megállapodása” - olvasható a közleményben. Varga Mihály: folytatódnak az adócsökkentések Budapest. A kormány számí­tásai szerint 2021-ben 6,4 száza­lékos volt a gazdaság bővülése, idén pedig jóval 5 százalék feletti növekedés valósulhat meg, ami lehetővé teszi az elmúlt tíz évben végrehajtott adócsökkentések folytatását - mondta a magyar pénzügyminiszter a Kossuth rá­dió Vasárnapi újság című műso­rának nyilatkozva. Varga Mihály példaként említette, hogy az idei évtől adómentességet kapnak a 25 év alatti fiatalok a négy vagy több gyermeket nevelő édes­anyákhoz hasonlóan. Szólt ar­ról is, hogy a családoknak idén komoly segítséget jelent majd a 2021-ben befizetett szja-befizeté­­sek utáni visszatérítés, a szociális hozzájárulási adó további csök­kentése pedig a munkaadóknak jelent könnyebbséget. Kijelentet­te, a kormány fegyelmezett költ­ségvetést működtet, ezért döntött már tavaly év végén a tartalékok növeléséről, és ezért látott idén lehetőséget a beruházások átüte­mezésére. A tárcavezető meg­erősítette, az uniós helyreállítási program fejlesztési pénzeinek fedezete rendelkezésre áll a költ­ségvetésben. Felelőtlen magatar­tásnak nevezte, hogy az Európai Bizottság „szemmel láthatóan politikailag motivált szempontok alapján mérlegeli Lengyelország és Magyarország esetében ezek­nek a támogatásoknak a szabad­dá tételét”. (mti) Moszkva nem tesz engedményeket Márki-Zaynak magyarázkodnia kellett

Next

/
Thumbnails
Contents