Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-04 / 279. szám
www.ujszo.coml 2021. december 4. PANORÁMA George Clooney visszautasított 35 millió dollárt London. Visszautasította egy légitársaság reklámjában való szereplést George Clooney, amivel a színész egy egynapos, 35 millió dolláros munkára mondott nemet. A hollywoodi filmsztár a The Guardian brit napilapban mesélte el, hogy feleségével, az emberi jogi ügyvéd Amal Clooney-val együtt döntöttek úgy, hogy nem éri meg elvállalni a munkát. Clooney arra hivatkozott: egy olyan országhoz köthető légitársaságról lett volna szó, amely szövetséges ugyan, de néha megkérdőjelezhető dolgokkal hozható kapcsolatba, ezért úgy gondolta, „ha csak egy percig nem tudnék aludni miatta, akkor nem éri meg”. (MTI). Akváriumban a Mikulás? A dél-koreai kislány is meglepődve nézi a vizes Mikulást, de a szöuli Coex Akváriumban minden évben rendeznek hasonló merüléseket. (TASR/AP-felvétel) Megtalálták, hogy mi okozhatja a ritka vérrögképződést az AstraZeneca vakcinája után MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap - jelentette be tegnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő azt várja ettől, hogy „a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki”. Elmondta, hogy az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során, ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy eddig „valamilyen rejtélyes okból nem oltatták be magukat, most mégis felveszik”. Értékelése szerint az elmúlt két hétben Magyarországon az emberek biztonsága az oltásoknak köszönhetően jelentős mértékben nőtt. A „harmadik oltással vágtatunk, jól állunk”, 2,6 millió ember vette fel a megerősítő oltást, ami a lakosság 27 százaléka, miközben az uniós átlag 10 százalék körül van - tette hozzá Orbán Viktor. Közölte: mivel az első és második oltás hatékonysága hat hónap után csökken, a kormány azt tervezi, hogy mindenkit meg fog keresni személyesen - mailben, SMS-ben, levélben is - akinek lejár a védettségi ideje, és megkéri őket, hogy vegyék fel a harmadik oltást. Emlékeztetett: a harmadik oltással a védettségi szint ismét 90 százalék fölé emelhető. Az omikron vírusvariánsról Orbán Viktor azt mondta: a tudományos közösségnek nincs még általánosan elfogadott álláspontja arról, hogy ez mennyivel veszélyesebb és mennyivel terjed gyorsabban, ugyanakkor úgy látja, hogy az első két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns ereje indokolt. „De hát aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza. (..) Mi is így vagyunk, jobb az óvatosság” -jegyezte meg. Az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcinája egy nagyon ritka mellékhatásának, a vérrögképződésnek a kiváltó okát találhatták meg tudósok. A Cardiff! Egyetem kutatói és amerikai szakértők szerint a reakció arra vezethető vissza, ahogy a SARS CoV- 2 nevű új típusú koronavírus genetikai anyagának a sejtekbe juttatásához használt adenovirus a vér egy speciális fehérjéjéhez, az úgynevezett PF4- hez (trombocitafaktor 4) kapcsolódik. A kutatók úgy vélik, ez lobbanthatja be az immunrendszer láncreakcióját, amely a vérrögök képződésében érheti el a tetőpontját. A kórt VITT-nek (az immunrendszernek a vakcina által kiváltott trombotikus trombocitopéniája) nevezik. Az adatok alátámasztották, hogy a PF4 képes az adenovírusokhoz kötődni, ami fontos lépést jelent a VITT kialakulásának mechanizmusában. Ha ezt megfejtik, az segíthet megelőzni és gyógyítani a betegséget - mondta Alan Parker, a Cardiff! Orvosi Egyetem professzora. (MTI) szombat vasárnap HStro Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűgy__________-- 2°C Rozsnyó________- 0°C —- 5«C_______-4 °C — 5 °C________— -7 °C Veiké Raőa___________-5 °C Ciőmany____________-4 °C Dunaszerdahely 4.- 3 °C Szene__________3 °C Napközben nyugat felől Borús idő, több helyen Csorbató -5 °C Malinő Brdo -5°C Komárom________- j4 °C Csorbató________z.- -5°C megnövekszik a felhőzet. havazás várható.___________ Bachledova dolina 1 °C Kublnska hóra -6 °C Ógyalla -- 4~°C Párkány_________- 2 °C Pozsony________5°C Pozsony________________4°C Myto pod Oumbierom -3 °C Pezinská Baba________-1°C Léva____________s 1 °C Nagyszombat ^ 2°C Érsekújvár_______: 2 °C Érsekújvár___________3°C Martinské hole________-6 °C Jahodná_____________-4°C Nagymihály______re- 2 °C Losonc_________zr 1 °C Losonc_________u, 1 °C Losonc_____________-1 °C Krahule_____________-5 °C Drienica_____________-3°c Nagyrőce 1°C Tőketerebes ~ 1°C Kassa - 1°C Kassa - 2°C Donovaly ZáhradiSte -6°C Poíana -6°C 123 NAPTÁR December a NÉVNAP Szombat: Barbara, Borbála A Barbara jiői név gorög eredetű, jelentése: idegen, külföldi nő. A névnek ez a másodszori átvétele, mível először Borbála névre módosult. Vasárnap: Vilma A Vilma női név a német Vilheima rövidülése. ■ MAI ÉVFORDULÓINK 230 éve, december 5-én hunyt el Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, minden idők egyik legnagyobb komponistája. 155 éve, december 4-én született Vaszilij Kandijszkij orosz absztrakt festő. 90 éves holnap Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. 80 éve, december 4-én született Szentirmai Zoltán Munkácsy Mihály-díjas szobrász, éremművész. 75 éves ma Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, rendező. 75 éves holnap Jósé Carreras Grammy-díjas spanyol operaénekes, tenor. 45 éve, december 4-én hunyt el Benjamin Britten angol zeneszerző, a 20. századi zeneirodalom kimagasló alkotója. 1 éve, december 5-én hunyt el Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. ■ NAPI VICC Orvostanhallgató vizsgázik:- Mit kell először tudnia, ha egy beteghez hívják?- A címet, professzor úr. ■ ORVOSMETEOROLÓGIA A hideg reggelen ízületi panaszok léphetnek fel, és egész nap nagy lesz a megfázás kockázata. Gyakoriak lehetnek a keringési'panaszok, fejfájás is jelentkezhet. A napsütés átmeneti leg javítja a hangulatot. Holnap kettős front várható. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujtzo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaée, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované sfinanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK KULT &■• MINOR