Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-04 / 279. szám

SPORT www.ujszo.coml 2021. december 4. 119 A DAC a sereghajtó ellen folytatná Carrick távozik Manchesterből a győzelmi sorozatot Schaferék augusztusban simán győztek Garamszentkereszten (Fotó: Somogyi Tibor) A sereghajtó garamszent* keresztiek ellen csak a győ­zelem elfogadható a DAC számára a labdarúgó Fortu­na Liga 17. fordulójának mai mórkőzósén. A dunaszerdahelyiek rosszul kezd­ték az idei szezont, idegenben az első három mérkőzésükön egyszer sem gyűjtötték be a három pontot. Vé­gül a negyedik találkozón, Garam­szentkereszten megtört a jég, ahol a sárga-kékek 3:0-s győzelmet arattak. Azon a mérkőzésen Schäfer, Dimun és Sharani is betalált. Ezután a mér­kőzés után került sor az átigazolási hajrára, amely során a DAC rendkí­vül aktív volt, és megszerezte többek között Hahnt, Krstovicsot és Lamkel Zét, míg Marko Divkovicot eladta. A garamszentkereszti csapatot akkor még Geri Gergely irányítot­ta, őt a vereség után menesztették posztjáról. A klub azóta még egyszer edzőt váltott, Stefan Zafko helyére októberben a spanyol Pablo Villar érkezett. Az FK Pohronie azonban harmadik edzőjével is csak szenved a bajnokságban, sereghajtóként je­lentős, 5 pontos a lemaradása a lip­­tószentmiklósiak mögött. A garam­­szentkeresztiek utóbbi három bajno­kijukat elveszítették, legutóbb épp egy másik kiesőjelölt csapattól, az aranyosmarótiaktól szenvedtek vere­séget hazai pályán. Ha pedig ez nem lenne elég, ők lőtték eddig a legkeve­sebb gólt a szezon során. Nemcsak a forma, hanem az egy­más elleni mérleg is a DAC sikerét vetíti előre, a sárga-kékek még so­­hásem kaptak gólt mai ellenfelüktől, sőt, döntetlenre is csak egy találkozó végződött. A DAC továbbra is a negyedik he­lyen áll a tabellán. Joao Janiero ve­zetőedző érkezése óta a sárga-kékek mindkét mérkőzésüket l:0-ra nyer­ték. Bár a dunaszerdahelyi csapat teljesítménye mindkét mérkőzésen messze járt a jótól, a taktikai fegyel­mezettség mindkétszer döntőnek bi­zonyult, úgy tűnik, a csapat megta­nult csúnya focival győzni. A leg­utóbbi, trencséni győzelem után az újságíróknak nyilatkozó Jedlicka, Kruzliak és Hahn is néhány mondat erejéig dicsérte a portugál tréner sze­mélyét és edzéseit. Egy hétközi interjúban Milan Di­mun leszögezte, hogy jobban műkö­dik a csapat védekezése. „Az edző­váltás mindig egy új impulzust je­lent a játékosoknak, és mindannyian boldogok vagyunk, hogy a legutóbbi két fordulóban hat pontot szereztünk. Bízom benne, hogy a lehető leghosz­­szabbra nyújtjuk a sikersorozatun­kat, és a téli szünetig a lehető legtöbb pontot gyűjtjük be. Javult a védekezé­sünk, az említett két meccsen gólt sem kaptunk. Ha hátul képesek vagyunk nullával lehozni a meccseket, akkor legalább egy pontot mindig szerzünk, emellett azonban hiszem, hogy meg­van a minőségünk a gólszerzésre is” - mondta a védekező középpályás a klubhonlapnak. Trencsénben Martin Jedlicka 100. bajnokiját játszotta DAC-mezben, ezúttal pedig Eric Davisre vár szép jubileum: a panamai balhátvédnek a mai lesz a 150. Fortuna ligás mécs­esé. „Természetesen nagyon örülök annak, hogy ilyen szépen növekszik a rajtjaim száma Dunaszerdahelyen. Ez egy szép szám, bízom benne, hogy elkerülnek majd a sérülések, és továb­bi meccsek kerülnek a nevem mellé. A szombati egy különleges találko­zó lesz számomra, amelyen csak a győzelem elfogadható. Remélhetőleg jól felkészültünk. Nagyon szomorú­ak vagyunk, amiért a szurkolók nem lehetnek velünk, de mindent megte­szünk, hogy odahaza a televíziók ké­pernyői előtt is győzelemnek örülhes­senek” - idézi Davist a DAC hivatalos oldala. A találkozót a Markíza fizetős platformja, a Voyo élőben közvetíti. A zárt kapus mérkőzés játékvezetője Sedlák lesz. (Iz, dac!904 sk) Tizenöt év után elhagyja az angol labdarúgó-bajnokság él­vonalában szereplő Manchester Unitedet Michael Carrick, miu­tán lejárt a megbízatása megbí­zott menedzserként - írja a klub közleménye. „Hosszú gondolkodás és mér­legelés után úgy döntöttem, most van itt az ideje, hogy elhagyjam a klubot” - mondta Carrick. Carrick játékosként 464 mécs­esét játszott a klub színeiben, visszavonulása után csatlakozott az edzői stábhoz. Öle Gunnar Solskjaer menesztése után három mérkőzésen irányította megbízott menedzserként a gárdát. A következő meccsen már a német Ralf Ragnick irányítja a manchesteri csapatot. (NSO) Milák kihagyja a rövid pályás vb-t Kihagyja a két.hét múlva kez­dődő rövid pályás úszó-világbaj­nokságot az olimpiai bajnok Mi­lák Kristóf - tudatta Virth Ba­lázs, a 21 éves versenyző edzője. A 200 méter pillangón világ­bajnok és világcsúcstartó Milák - aki Tokióban kedvenc számá­ban lett aranyérmes, míg 100 méter pillangón ezüstöt nyert - november elején, a kazanyi rö­vid pályás Eb-n ezüstérmet szer­zett, hazatérve azonban pozitív koronavírustesztet adott, és több mint két hétig nem tudott edzeni. A rövid pályás vb-t december 16. és 21. között Abu-Dzabiban rendezik. (MTI) SPORTATV-BEN Szombat 8.50,11.20,13.40,14.45- EUROS-PORT 1, CT SPORT: Északi össze­tett, vk, férfiak, nők 9.55 és 12.00 - EUROSPORT 1, CT SPORT: Sífutó-vk, Lillehammer 13.00 - M4 SPORT: Gyirmót-Me­­zőkövesd NB I-es focimeccs 13.00 és 15.10 - STV 2, EUROS­­PORT 1, CT SPORT: Sílövő-vk 13.00 - JOJ SPORT: Tenisz Da­­vis-kupa-elődöntő 13.30 - PREMIER SPORT 1: West Ham-Chelsea angol bajnoki foci­meccs 13.30 - NOVA SPORT 3: Sand­­hausen-Paderborn Bundesliga 2-es focimeccs 13.30 - SPORT 1 (cseh): Forma-2, Szaúdi Nagydíj, 1. futam 13.45 - NOVA SPORT 2: Buxton- Morecambe foci FA-kupa-meccs 13.45 és 22.00 - EUROSPORT 2: 16.00 - SPORT 1 (cseh): Karviná- Famaguszta férfikézilabda EK-meccs 16.10 - M4 SPORT: Vasas-FTC baj­noki férfi-vízilabdameccs 16.15 - SPÍLER 2: Barcelona-Betis spanyol bajnoki focimeccs 16.30-ARENA SPORT 1: PSV-Ut­­recht holland bajnoki focimeccs 16.30 - STV 2: Szlovákia-Lengyel­­ország floorball-vb-meccs 16.30 és 18.15 - EUROSPORT 1, CT SPORT: Síugró-vk, férfiak, nők 17.00 - NOVA SPORT 2: Marseiile- Brest francia bajnoki focimeccs 17.00 - ARENA SPORT 2: MMA, EFC91 17.30 - M4 SPORT+: ZTE-DVSC NB I-es focimeccs 17.45 - SPORT 2 (cseh): Zubrí-Plzen férfikézilabda EK-meccs 18.00 - NOVA SPORT 3: AS Roma- Inter foci Serie A-meccs 18.00 - NOVA SPORT 4: Dort­mund-Bayern München foci Bun­­desliga-meccs 18.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-2, Szaúdi Nagydíj, 2. sprintfutam 20.30 - M4 SPORT, CT SPORT: Magyarország-Csehország női kézi­­labda-vb-meccs 20.30 - M4 SPORT+: Japán-Brazí­­lia női kézilabda-vb-meccs 20.30 - EUROSPORT 2, JOJ SPORT: Alpesisí-vk, női lesiklás 20.45 - NOVA SPORT 4: Napoli- Atalanta foci Serie A-meccs 21.00 - NOVA SPORT 2: Lens-PSG francia bajnoki focimeccs 21.00 - NOVA SPORT 3: Real So­­ciedad-Real Madrid spanyol bajnoki focimeccs 0.30 (vasárnap) - NOVA SPORT 2: Portland-Salt Lake foci MLS-elő­­döntő 1.05 (vasárnap) - NOVA SPORT 1: Boston-Tampa Bay hoki NHL-meccs 4.05 (vasárnap) - NOVA SPORT 1: Vancouver-Pittsburgh hoki NHL-meccs Vasárnap 13.45 - EUROSPORT 2: Sznúker, UK-bajnokság, döntő 14.00 - NOVA SPORT 3: Valleca­­no-Espanyol spanyol bajnoki foci­meccs 15.00 - NOVA SPORT 2: Lorient- Nantes francia bajnoki focimeccs 15.00-PREMIERSPORT 1: Man­chester United-Crystal Palace angol bajnoki focimeccs 15.00 - PREMIER SPORT 2: Le­eds-Brentford angol bajnoki foci­meccs 15.15 - SPORT 2 (cseh): Forma-2, Szaúdi Nagydíj, 3. sprintfutam 15.30 - NOVA SPORT 4: Stuttgart- Hertha foci Bundesliga-meccs 15.30 - ARENA SPORT 1: QPR- Stoke II. ligás angol focimeccs 15.30 - SPORT 1 (cseh): Povazská Bystrica-Krasznodar férfikézilabda EK-meccs 16.00 - M4 SPORT: MTK-Újpest NB I-es focimeccs 16.00 - CT 3: Mladá Boleslav-Trinec cseh bajnoki hokimeccs ton Villa-Leicester angol bajnoki fo­­cimeccs 17.30 - NOVA SPORT 4: Mönchen­­gladbach-Freiburg foci Bundesli­ga-meccs 18.00 - NOVA SPORT 3: Sampdo­­ria-Lazio foci Serie A-meccs 18.00-SPORT 1 (cseh): Trecín-Slo­­van hoki Tipos Extraliga-meccs 18.15 - NOVA SORT 1: Salford- Chesterfield foci FA-kupa-meccs 18.20 - EUROSPORT 1: Alpesi­sí-vk, Lake Louise, női szuper-G 18.30 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Forma-1, Szaúdi Nagydíj, fu­tam 19.00 - PREMIER SPORT 2: Cinc­­innatti-LA Chargers amerikaifoci NFL-meccs 20.00 - EUROSPORT 1, ÖT SPORT: Alpesisí-vk, Beaver Creek, férfi lesiklás 20.45 - NOVA SPORT 4: Juventus- Genoa foci Serie A-meccs 20.45 - M4 SPORT: Montenegró- Angola női kézilabda-vb-meccs Sznúker, UK-bajnokság 14.00 - SPORT 2 (cseh): Trabzon­­spor-Demirspor török bajnoki foci­meccs 15.00 - NOVA SPORT 4: AC Mi­lan-Salernitana foci Serie A-meccs 15.00 - M4 SPORT+, SPORT 1 (cseh): Forma-1, Szaúdi Nagydíj, 3. szabadedzés 15.30 - M4 SPORT: FTC-Puskás Akadémia NB I-es focimeccs 15.30 - NOVA SPORT 3: Bayer Leverkusen-Fürth foci Bundesli­ga-meccs 16.00 - PREMIER SPORT 1: Wol­­ves-Liverpool angol bajnoki foci­­jneccs 16.00 - PREMIER SPORT 2: Sout­hampton-Brighton angol bajnoki fo­cimeccs (cseh): Forma-1, Szaúdi Nagydíj, időmérő edzés 18.30- PREMIER SPORT 1: Wat­­ford-Manchester City angol bajnoki focimeccs 18.30 - SPÍLER 2: Atlético Madrid- Mallorca spanyol bajnoki focimeccs 18.30 - STV 2, CT SPORT: Szlo­­vákia-Németország női kézilab­­da-vb-meccs 19.00 - NOVA SPORT 2: Lille- Troyes francia bajnoki focimeccs 19.00 - EUROSPORT 2, CT SPORT, JOJ SPORT: Alpesisí-vk, Beaver Creek, férfi lesiklás 19.05-NOVA SPORT 1: Florida-St. Louis hoki NHL-meccs 19.15 - EUROSPORT 1: Pályake­rékpár, Bajnokok Ligája 19.35 - M4 SPORT+, SPORT 1 8.00 - EUROSPORT 2: Valenciai maraton 9.10 és 11.45-EUROSPORT 1, CT SPORT: Sífutó-vk 10.50 és 13.55 - EUROSPORT 1, CT SPORT: Északi összetett, vk 12.30 - NOVA SPORT 4: Bologna- Fiorentina foci Serie A-meccs 12.35 és 15.05 - STV 2, EUROS­PORT 1, CT SPORT: Sílövő-vk 13.00 - NOVA SPORT 2: St. Étien­­ne-Rennes francia bajnoki focimeccs 13.00 - PREMIER SPORT 1: Dun­dee United-Celtic skót bajnoki foci­meccs 13.30 - M4 SPORT: Kisvárda-Fe­­hérvár NB I-es focimeccs 13.30 - NOVA SPORT 1: Ham­­burg-Kiel német bajnoki férfi-kézi­­labdameccs 16.00 - NOVA SPORT 1: Magde­­burg-Lemgo német bajnoki férfi-ké­­zilabdameccs 16.00 - JOJ SPORT: Tenisz Da­­vis-kupa-döntő 16.00 és 17.20 - EUROSPORT 1: Síugró-vk, férfiak, nők 16.15 - NOVA SPORT 3: Elche-Cá­­diz spanyol bajnoki focimeccs 16.15 - STV 2: Banská Bystrica - Presov hoki Tipos Extraliga-meccs 16.30 - STV 3: Szlovákia-Thaiföld floorball-vb-meccs 16.45 - ARENA SPORT 2: Feyeno­­ord-Sittard holland bajnoki focimeccs 17.00 - DAJTO: Zilina-Trnava foci Fortuna Liga-meccs 17.00 - NOVA SPORT 2: Nice- Strasbourg francia bajnoki focimeccs 17.30 - PREMIER SPORT 1: As-21.00 - NOVA SPORT 1: Philadel­­phia-NY City foci MLS-elődöntő 21.00 - NOVA SPORT 3: Celta Vi­­go-Valencia foci La Liga-meccs 21.30 - EUROSPORT 1: Sznúker, UK-bajnokság, döntő 21.30 - NOVA SPORT 2: Clevel­­and-Utah kosárlabda NBA-meccs 22.30 - PREMIER SPORT 2: Pittsburgh-Baltimore amerikaifoci NFL-meccs 0.05 (hétfő) - NOVA SPORT 1: Co­­lumbus-San Jose hoki NHL-meccs 1.05 (hétfő) - NOVA SPORT 2: Winnipeg—Toronto hoki NHL-meccs 2.20 (hétfő) - PREMIER SPORT 2: Seattle-San Francisco amerikaifoci NFL-meccs 4.00 (hétfő) - PREMIER SPORT 1: Küzdősport, UFC, Font-Aldo

Next

/
Thumbnails
Contents