Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-02 / 277. szám
SPORT 161 2021. december 2. | www.ujszo.com Magyar-szlovák derbi a kézi-vb rajtján Ma 20.30-tól egymás ellen kezdi meg a női kézilabda-világbajnokságot a szlovák és a magyar válogatott. A játékoskereteket figyelembe véve az E csoport legerősebbjének Magyarország tekinthető, míg Szlovákiának már egy pontszerzés is bravúrnak számítana a németekkel és csehekkel alkotott négyesben. Ennek ellenére a két csapat októberi találkozóján csak két góllal győztek Lukács Viktóriáék. Felépülnek-e a sárültek? Azon az Európa-bajnoki selejtezőn nem léphetett pályára a magyar válogatott ímelyi származású játékosa, Szöllősi-Zácsik Szandra. A Ferencváros átlövője most sem teljesen egészséges, csak szerdán utazott el Spanyolországba és az orvosi stáb dönt majd arról, hogy már bevethető-e lesz a csütörtöki mérkőzésen. A már említett találkozón Nagytapolcsányban a mezőny legeredményesebbje Simona Szarková volt tíz góllal. A szlovák válogatott Siófokon játszó balátlövőjének november elején térdműtétje volt, és ugyan már edzésbe állt, a felkészülési találkozóEREDMÉNYEK ► Labdarúgás ANGLIA, 14. forduló: Leeds-Crystal Palace 1:0, g.: Raphlnha (90+3., 11-esből); Newcastle-Norwich 1:1, g.: Wilson (61., 11-esből), ill. Pukki (79.). OLASZORSZÁG, 15. forduló: Salernitana-Juventus 0:2, g.: Dybala (21.), Morata (70 ); Hellas Verona- Cagliari 0:0; Fiorentina-Sampdorla 3:1, g.: Callejon (23.), Vlahovics (32.), Sottil (45.), ill. Gabbiadini (15.); Atalanta-Venezia 4:0, g.: Pasalic (7., 12., 67.), Koopmeiners (57). ► Jégkorong NHL: New Jersey-San Jose 2:5 - Tomás Tatar (NJ) 1+0, Florida-Washington 5:4, Boston-Detroit 1:2, Minnesota-Arizona 5:2, Nashville-Columbus 6:0, St. Louis-Tampa Bay 4:3 rávezetések után - Erik Cérnák (T) 1+0, Dallas-Carolina 4:1, Los Angeles-Anaheim 4:5 ráv. u. ' TIP0S EXTRALIGA, 14. forduló: Spisská Nova Ves- Nitra 6:5 rávezetések után (1:1, 3:2,1:2 - 0:0,1:0), g.: Petgrave (1„ 38.), Giták (23., 50.), Rapáó (36.), sorsdöntő rávezetés: Tyczynski, ill. Tvrdoó (6.), Báláz (31.), Hrnka (31.), Varga (53.), Bucek (59.). ► Kézilabda FÉRFI EURÚPA-LIGA, 5 forduló - A csoport: Toulouse- Presov 34:20 (18:9), legeredményesebbek: Wagner 6, ill. Souza, Kaszatkín 4-4. D csoport: Nimes-Tatabánya 24:22 (11:9), Szanad 10, ill. Sunajko 5. ► Kosárlabda NBA: Brooklyn-New York 112:110, Toronto-Memphis 91:98, Phoenix-Golden State 104:96, Portland-Detroit 110:92, Sacramento-LA Lakers 92:117. FÉRFI NIKÉ SBL, 9. forduló: BC Komárno-Spisskí Rytieri 84:71 (49:32), legeredményesebbek: Gasics 24, ill. Sztevanovics 20. ► Vízilabda FÉRFI BL, 4. forduló, A csoport: FTC-Novi Beograd 11:10 (3:3,4:3,4:3,0:1), az FTC legeredményesebbjei: Ubovic 4, Vámos 3. ► Tenisz DAVIS-KUPA, negyeddöntő: Nagy-Britannia- Németország 1:2 (Daniel Evans-Peter Gojowczyk 6:2, 6:1; Camerno Norrie-Jan-Lennard Struff 6:7,6:3,2:6; Joe Salisbury, Neal Skupski-Kevin Krawietz, Tim Pütz 6:7,6:7). ► Sportfogadás EUROMILLIÚK, 48. játékhét (kedd): 1,5,6,7,14,25, 31 - 3. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: . 2246 euró (1); 4. díj: 291,10 euró (9); 5. díj: 149,70 euró (20); 6. díj: 26,50 euró (113); 7. díj: 15,50 euró (312); 8. díj: 8,50 euró (1540); 9. díj: 4,90 euró (2025); 10. díj: 3,20 euró (5759). EUROMILLIÚK JOKER: 122576. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (4); 4. díj: 10 euró (24); 5. díj: 3,50 euró (273); 6. dl): 2 euró (2595). KENŐ - kedd: 6,7,11,12, 30,31, 35, 36, 39,44, 45, 57,59,64,66,68,69,70,77,78. Kenő Plusz-szám: 39. KENŐ JOKER - kedd: 602714. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (9); 5. díj: 2,50 euró (77); 6. díj: 0,50 euró (906). Zácsikék a meccs egyértelmű esélyesei (Fotó: Magyar Kézilabda-szövetség/Facebook) kon még csak a kispadon foglalt helyet. Az ő hiányzása érzékeny veszteség lenne Pavol Streicher szövetségi kapitány számára. A Nagytapolcsányban rendezett, 28:30-as eredménnyel zárult Eb-selejtezőn nem volt ott a E1C DAC- ban szereplő Natália Némethová sem. Az átlövő szintén sérüléssel bajlódott, de a dunaszerdahelyiek utolsó meccsein már pályára tudott lépni. „Hihetetlen érzés, hogy sikerült. Bíztam benne, hogy felépülök és most itt vagyok. Úgy gondolom, képesek lehetünk meglepetést okozni. Ugyan nincsenek kiemelkedő egyéniségeink, de csapatként erősek lehetünk” - nyilatkozta a 21 éves játékos. Csapattársai közül elővigyázatosságból Bízik Boglárka sem lépett pályára a csallóköziek UHC Stockerau elleni Európa-kupa-visszavágóján. Ugyancsak pihent ezen a mécsesén testvére, Réka is, aki a térdébe kapott injekciót a mérkőzés előtti napokban. A naszvadi testvérek viszont már játszottak a spanyolországi felkészülési meccseken. A torna előtt Bízik Réka is kiemelte, hogy a csapatszellem lehet az igazi fegyverük. „Remélem, ezen az úton maradunk, ugyanúgy fogunk teljesíteni, mint az elmúlt hónapokban, akkor játszhatunk egy szoros meccset a magyarokkal” - mondta a balszélső, majd kiemelte, hogy a vb-szereplés pályafutása csúcsa és nagyon boldog, hogy ott lehet Spanyolországban. Készülnek egymásból A magyar válogatott kapusai közül Janurik Kinga megfertőződött a koronavírussal, így nem tarthatott társaival. Helyére a Mosonmagyaróvár hálóőre, Szemerey Zsófi került be, aki nemcsak teljesítményével, de információkkal is tud segíteni a csapatnak. Klubtársa, Lancz Barbora a szlovák válogatott egyik erőssége lehet, ha túl tud járni az őt feltérképező magyar kapusok eszén. „Ki kell használnunk, hogy ismerjük őket és meg kell találnunk a gyenge pontjaikat. Próbálom átadni a többieknek azokat az információkat, amiket tudok róluk. Remélem, ez megkönnyíti majd a dolgunkat” - avatta be a felkészülés titkaiba a szurkolókat Szemerey. „Az első mérkőzések mindig nehezek, senki nem tudja, hogyan készült és milyen állapotban van a másik. Ha élvezzük a játékot, biztosan jó teljesítményt tudunk nyújtani, de ha görcsösek leszünk, akkor nem lesz egyszerű dolgunk. Azon vagyunk, hogy az első meccs ne legyen darabos, hanem a legjobb arcunkat tudjuk mutatni” - hangsúlyozta szerdán a jelentősen megfiatalított magyar válogatott szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir. (MTI, TASR, lz) Oguntoye: Érdekes lesz a magyar válogatott ellen Benne volt a pakliban, hogy Oguntoye nem lesz ott a vb-n (Fotó: Somogyi Tibor) OROSKY TAMÁS Nem volt benne biztos, hogy ott lehet e világbajnokságon, így nsgyon örül, hogy ő lehet s tornán s szlovák női kézilabds-válogatott egyik kapusa. A párkányi származású Oguntoye Viktóriával a Magyarország elleni nyitómeccs előtti utolsó edzés után beszélgettünk. Oguntoye Viktória még sosem játszott a magyar válogatott ellen. Viszont hosszú-hosszú évekig védett az NB I-ben, így számára különösen pikáns lesz a mai (20.30) vb-mecscs. „Érdekes érzés, sok mindenkit ismerek személyesen az ellenféltől... Sokan szokták mondani ilyenkor, hogy így akkor biztosan tudom, hova mennek a lövések, de ez nincs így, mindenki fejlődik, változik idővel” - mondta lapunknak a 30 éves kapus a szerda délelőtti edzést követően. Oguntoye minden pályán töltött percnek örül, mivel - az ő szavaival élve - „kéthetes”. Ennyi idő telt el azóta, hogy kézsérülése és az azt követő műtét után felépülve visszatérhetett a játékhoz. „Igazán csak mostanra lendültem bele jobban a védésbe. Benne volt a pakliban, hogy lemaradok a világbajnokságról, de ezt nem éltem meg lelki teherként. Megértettem volna, ha a kapitány nem hoz ki. De persze azért nagyon örülök, hogy itt lehetek” - jegyezte meg a HC DAC hálóőre. A szlovák válogatott már hoszszabb ideje Spanyolországban tartózkodik, egy ottani felkészülési tornával hangoltak a vb-re. Oguntoye elárulta, Madridban a városban és a csarnokban is fáztak, de a világbajnoki E csoport helyszínén, Llíriában már jobb a helyzet, még ha a sportcsarnokon még a hajrában is dolgoznak még. „A három felkészülési meccsből a németek elleni bő 35 perc volt a válogatott igazi arca, az akkor nyújtott teljesítményünk a reális” - mondta a kiegyenlített meccsszakaszról a kapus. A németekkel a vb-n is találkoznak, de a magyarok elleni derbin kívül a csehek elleni zárómeccs lehet papíron az a 60 perc, amely az esetleges továbbjutásukról dönthet. „A csehekkel még nem foglalkozunk, még egymás között az öltözőben sem. Nem számolgatunk, csak az előttünk levő mérkőzésre koncentrálunk. Nem mi vagyunk a csoport esélyesei. A nagyokkal jó meccseket akarunk játszani, amellett pedig sosem lehet tudni, milyen lábbal kelünk fel reggel. Konkrét célkitűzés nincs előttünk, a lehető legjobb formánkat akarjuk hozni a világbajnokságon” - tette hozzá Oguntoye. Lewandowski Aranylabdát kap? Az Aranylabdát alapító France Football főszerkesztője, Pascal Ferré nem zárta ki a lehetőséget, hogy Robert Lewandowski utólag megkaphatja a 2020-as díjat. Mint ismert, 2021-ben Lionel Messi nyerte el az Aranylabdát. A hétfői gála óta rengeteg szurkoló, szakértő vagy éppen játékos fejezte ki ellenérzéseit azzal kapcsolatban, hogy nem a Bayern München lengyel klasszisa, Robert Lewandowski győzött. A közvélemény szerint dühítő, hogy tavaly a koronavírus-járványra hivatkozva ki sem osztották a díjat. „Gondolkodnunk kell rajta, ugyanakkor tiszteletben kell tartanunk az Aranylabda történetét, mely a szavazáson alapul” - mondta Ferré. (NSO) Szlovákia U21-es foci-Eb-t rendezne A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) hivatalosan is beadta jelentkezését a 2025-ös, U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság megrendezésére. A szövetség honlapjának közlése szerint az országba hoznák a labdarúgó Európa-konferencialiga 2023-as vagy 2024-es döntőjét is. Azt nem ismertette az SFZ a cikkben, hogy konkrétan mely stadionokkal pályázna az eseményekre, de a konferencialiga döntőjét valószínűleg Pozsonyban rendeznék, míg az utánpótlás-Eb-nek több vidéki stadion is otthont adna. „2010-ben állítottuk fel a célt, miszerint minden második évben egy jelentősebb eseményt hozunk Szlovákiába. Az infrastruktúra, amivel jelenleg rendelkezünk, lehetővé teszi az U21-es Eb megrendezését, ezért úgy gondoljuk, a jelentkezésünk logikus” - fogalmazott Peter Palencík, az SFZ főtitkára. (lz)