Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-23 / 295. szám

www.ujszo.com KARÁCSONY ■ 2021. DECEMBER 23. 13 hogy elröhögöm magam, és nem fogom agyonverni sem, hanem megpróbálok kiegyezni vele egy döntetlenben. A humor erre is jó. Röhögve nem lehet olyan elszántan verekedni. Akkor nincs benne erő. Mondja az egykori cselgán­­csozó. Mert a nevetés sok mindent old. Felröhögi az ember a slejmet, ami letapadt. Azt nem merném állítani, hogy a társadalom lelki kedélye mérhetően javult-e vagy sem a könyveim hatására, de hogy 78-80 ezer példányban elkelt ez a négy könyv, hogy milyenek is va­gyunk mi, magyarok, azt mutatja, hogy képesek vagyunk görbe tük­röt tartani magunk elé. író-olvasó találkozókon pedig jókat nevet­gélünk ezeken a dolgokon. Meg­nyugtató érzés, hogy annak, aki ugyanazoktól a lelki nyűgöktől szenved, mint én, segíteni tudok. Azt az élményt tudom nyújtani neki, hogy nincs egyedül. Külföldi útjairól hazatérve le szokott szűrni valamit az „ide­genbe szakadt” magyarokról? Hasonlítgat? Nagyon izgalmas az identitás­minták ütközését látni. A Svájc­ból hazajött magyar valószínűleg zsugoribb, mint az átlag magyar. Az Angliából hazatért, vagy csak látogatóba járó magyar talán zárkózottabb, furább, mint egy „belmagyar”. Nekem már az is nagyon aranyos, amikor az Auszt­ráliában élő magyarok azt mond­ják, hogy nagyon happy vagyok. A nyelvi mintázatok is összeol­vadnak. Persze hallottam már Pesten is gimnazistát, aki felibe magyarul, felibe angolul beszél. Két lány egymás közt: „Jaj, olyan handsome ez a srác!” A nyelv élő lény. Igazából ezért sem féltem. Mindenki megteheti, hogy amit ő bántónak, gusztustalannak, ilyen­­nek-olyannak tart a nyelvben, azt a szót nem használja. Ez is magyar szokás. Őrizni a nyelv tisztaságát. Kiakadni, felháborodni ezen talán azért hasztalan, mert a nyelv tel­jesen szuverén lény. Lehet, hogy amit mi most kárhoztatunk, tíz év múlva már senki sem fogja is­merni, de az is lehet, hogy megint visszajön divatba. Mario Vargas Llosát és Bohu­­mil Hrabalt is a kedvencei között tartja számon. Utóbbival a „be­szélőkéje” rokonítja. Fellépéseit a legjobb stand up-osok is megiri­gyelhetnék. Ebben biztos benne van az is, hogy színpadra készültem. Ope­raénekes akartam lenni. Vonzott a színpadi pozíció. Gyerekként valósággal hajtott a feltűnési vágy. Folyton belepoföztam az órákba. Otthon is megvoltak a magam kis mondókái, poénjai, nyilván Visszatérve Örkényhez... Min­den napra egy sztori című köteté­ben 365 eleven, ropogósán vidám vagy maróan szomorú történetet kap az olvasó. Alcíme is van a kö­tetnek: Egypercesek egy évadra. Örkény után szabadon, és talán nem véledenül. Örkény nagyon nagy alap. Meg­szólalási mód. Nekem fontos az ő radikális humora. Bár egy kicsit pesszimista alapállásból fogalmaz, valahol mégis hisz az emberben. Tőle is, Krúdytól is sokat tanultam. figyelemfelhívási célzattal. Állan­dóan bohóckodtam. Az egyetemen sem az a típusú tanár voltam, aki­nek megvan a maga belső világa, és ha törik, ha szakad, ő azt elő is adja. Fejen álltam, kézen álltam, énekel­tem, kiabáltam, karaterúgásokat rajzoltam a táblára, vicceltem, anekdotáztam, kötöttem valamihez a szerintem fontos dolgokat életről, irodalomról. Közben figyeltem, mi az, ami átmegy, leesnek-e a tantu­­szok. Nagy iskola volt ez, én is ren­geteget tanultam. Megéreztem egy kibogozhatadan rendszert valahol a levegőben, és ha sikerült megtöl­teni tartalommal, tudásanyaggal, akkor elmondhatadanul boldog voltam. A rengeteg fellépés alkal­mával pedig sokszor úgy kerültem bevetésre, hogy egy hangosítás nélküli tornateremben ott ült több száz gimnazista, és meg kellett fog­nom őket. Egyébként a szüleim is jól beszéltek, az édesanyám hála Istennek él még. A stand up mű-Még valami... Regényt írt életük apró csodáiról. A család minden tagját megkérdezte, útjára engedheti-e a müvet. S ők élve a beleszólás jogával arra kérték, ne adja ki a kezéből. Félre is tette a regényt. „írok én még eleget" - nyugtatja magát. csokisában, vagyis a műfordítás­ban, netán egy színészi bravúrral felérő színpadi megjelenésben? Az origóban az írás áll. Első­sorban írónak gondolom magam. Minden más e köré rendeződik. Szeretek tanítani, fordítani, krea­tív íráskurzusokat tartani. Engem az irodalom és vidéke takarékszö­vetkezet tart el, nem kell nagyon másfelé elkalandoznom. Tartottam ugyan cselgáncsedzéseket is, érté­keltem szociológiai kérdőíveket, voltak alkalmi munkák, igazán mégis az irodalomból tudok megél­ni. Nagy ajándék ez nekem. A cselgánccsal miért ha­gyott fel? Praktikus oka volt. Tizenöt évig csináltam. Aztán kiköl- V töztünk Zsámbékra, ott hely­ben nem volt klub, ezért egy barátommal Budaörsre jártam. Zsámbékon viszont elkezdtem fo­cizni és kosarazni, a mozgás tehát megmaradt. A cselgáncsot már el is engedtem. Nekem örömzene a sport, kiengedem a fáradt gőzt. Sajnos-öregszem és túlsúly is van rajtam, mert az elmúlt harminc évben nem sörösrekeszeket pa­koltam, mint a másik csávó, aki bezzeg milyen jó kondícióban van! fáját egyszerűen szeretem. Ott is az a jó, hogy az ember a saját életét, szakmáját olvasztja egybe a humor­ral, ami mindenkihez utat talál. Nagyon komoly mélységekig lehet humorral eljumi. Az a jó, amikor látom, hogy a befogadó egyik sze­me sír, a másik nevet. És megint eljutunk Örkényhez, hogy milyen vicces, ami tragikus, és milyen tra­gikus, ami vicces. Miben fűti erősebb szenve­dély? Az írásban, mások tolmá-A felesége nem ír? Sosem írt. Pedig írhatna, mert minden­ről, a megismerkedésüktől fogva a házasságkötésükön át a családi történetekig lenyűgözően mesél. Izgalmas írói négykezes lehetne az első közös könyvük. Gondolkoztunk már ezen. Idő kérdése. A feleségem művészettör­ténetet végzett, most bútorfestéssel foglalkozik, de templomkazettákat is festett már. Hatéves kislányunk mellett sok megbízást nem vállal­hat még. A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának a véleménye, mi­szerint a kortárs magyar iroda­lom nyolcvan százaléka kuka, hogyan érintette? Nekem sem esett jól, mert én sem így gondolom. Nem is szeren­csés az ilyen megszólalás. Felér egy hergeléssel. Nem ő az egyeden, és nem is ez az egyeden politikai ol­dal, amely ilyen kereseden stílus­ban nyilvánul meg. De ezt is elfújja a szél. Annyira nem jelentős, mint amekkora vihart kavart. Hat gyerek, négy unoka, plusz a felesége. Elkészült a karácsonyi ajándékokkal? Nagyon készülök mindig. Jul­csi lányunknak, a legkisebb gye­rekünknek minden napra írtam egy adventi mesét. Az egész család sajnos nem tud összejönni 24-ére. Majd váltják egymást a gyerekek. Flódnit sütünk a zsidó felmenőim emlékére és oplatkát, vagyis ostya­lapot a feleségem lengyel felmenő­inek a tiszteletére. Megható érzés, amikor mindenki tör az ostyából, és bocsánatot kér a másiktól, ha megbántotta valamivel az elmúlt évben. Szeretetleveleket írunk egy­másnak, ami ugyancsak szívet melengető, hiszen mindenki meg­írja, hogy miért szereti a másikat. A szaloncukrot is magunk csinál­juk, házilag. Minél több módját igyekszünk megragadni a készü­lődésnek. Tíz nappal karácsony előtt már nem is vállalok fellépést. Próbálunk arccal az ünnep felé fordulni. Szabó G. László A szerző a Vasárnap munkatársa ‘KfHémeskarácsonyi ünn és újévben fökgntjó egészséget, boldogságot, szakgiaisiíigrekgt kíván minden vásáríójánakjs üzleti pa ri i terének DP210037

Next

/
Thumbnails
Contents