Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-22 / 294. szám
121 KULTÚRA 2021. december 22. | www.ujszo.com A hősi vadnyugat túloldalán A kutya karmai közt szereplőinek bonyolult érzelmei komoly feszültséget generálnak egy egyszerű közegben JUHÁSZ KATALIN Jane Campion új-zélandi rendező nevét el is felejtettük mára, hiszen az 1993-as Zongoraleckót azóta sem tudta überelni, ráadásul kilenc éve nem csinált filmet. Most azonban mindent bepótolt egy letaglózó „lélektani westernnel". A kutya karmai közt a Netflix idei kínálatának egyik csúcsa. Gyerekekkel viszont ne nézessék meg, mert a felét sem értenék, amit pedig igen, az felzaklatná őket és rosszul aludnának. A western meghatározás ugyanis ezúttal nem hőstörténetet, nem hagyományos „cowboy-filmet” takar. Indiánok is csak egyetlen jelenetben szerepelnek, ott is elég konszolidáltak. A vadnyugati környezet ezúttal csak a társadalmilag elfogadott nemi szerepeket kidomborító közeg, játszódhatna a történet egy autószerelő műhelyben vagy bányában is. De ha már a tehenészek világába csöppentünk, a rendező bemutatja annak hétköznapi, kevésbé hősies oldalát, hogy a mítosz mögé lássunk. Más kérdés - amelyet itt és most nincs hely elemezni -, hogy eleve érdekes, ha egy nő rendez westernt, mert egész másként közelít a műfajhoz, mint egy férfi. Egy családot, jobban mondva testvérpárt látunk, ahol az egyik fivér igazi izmos, koszos, erejét fitogtató macsó, a másik finom, kövérkés úriember. Előbbi állandóan „beszólogat” utóbbinak, így mehet ez már kamaszkoruk óta. Pedig Phil (Benedict Cumberbatch) nem egy tanulatlan bunkó, ha annak is tűnik a film közepéig. Egyszerűen alkalmazkodott a környezetéhez, és tekintélyt vívott ki magának - emberei tisztelik, és nem csak azért, mert ő a főnök. George (Jesse Plemons) ezzel szemben a húszas évek Amerikájának új rétegéhez, a jó illatú, művelt vidéki ariszokráciához vonzódik, ezt öltözékével és választékos modorával is hangsúlyozni kívánja. És mivel a társadalmi elvárásokhoz hozzátartozik a Benedict Cumberbatch nagyot alakít feleség, azt is kerít magának. Persze azért némi szerelemről is beszélhetünk a jól menő farmer és az özvegy vendéglősné között, de ne várjon senki elsöprő szenvedélyt - ők ketten racionálisan gondolkodó, magányos emberek, akik azért kapaszkodnak össze, mert úgy gondolják, kettesben könnyebb lesz. Az asszony (Kirsten Dunst) egy finom, érzékeny fiút hoz ebbe a házasságba, aki feminin alkatával nagyon kilóg a vad környezetből, illetve meg sem próbál belesimulni. Peter (Kodi Smit-McPhee) elsőéves az orvosi egyetemen, és már a történet elején szembekerül Phillel. A feszültség egyre nő köztük, és a néző érzi, hogy valaki számára végzetes lesz ez a hirtelen jött rokonság, A tragédia végig ott lóg a levegőben, egyre nyomasztóbb a hangulat, csak azt nem tudjuk, ki lesz az áldozat, ki húzza a rövidebbet. És azt is érdea gonosz cowboy szerepében kés megfigyelni, hogyan használja a rendező-forgatókönyvíró a Zongoralecke lélektani jellegzetességeit ! ebben a teljesen más környezetben. Itt is idegen, zord közegbe kerül egy nő, itt is központi szerepet kap egy domináns, uralkodó típusú férfi és egy megtaposott lelkű gyerek, akihez külön „használati utasítás” kell. Sőt, még egy zongora is előkerül, amely itt is szimbólummá válik. A szereplők közti viszony már alapjáraton bonyolult, ráadásul folyamatosan változik, a motivációkra pedig csak utólag derül fény. Philnek például van egy gyenge pontja. Peter pedig i egy idő után nyitni kezd a rettegett i Phil felé, nem tudjuk, miért. Vajon alkalmazkodni kíván a helyzethez az édesanyja kedvéért, akit Phil látványosan megvet? Vagy esetleg van valami hátsó szándéka? Ennél többet nem árulok el, hiszen magát a címet ; is csak a legvégén érthetjük meg. A kutya karmai közt szereplőgárdáját remekül válogatták ki, mindenki nagyon jó benne, a legutolsó konyhalányig. De Benedict Cumberbatch élete alakítását nyújtja. Egy olyan szerepben, amely a lehető legtávolabb áll tőle, illetve az általa eddig játszott karakterektől. Az elején ugyan volt némi bizonytalanságérzet bennem a gonosz, durva macsót látva, úgy éreztem, Cumberbatch túltolja a karaktert, átesik a ló másik oldalára. De fokozatosan rájöttem - és ezzel nyilván nem voltam egyedül -, hogy maga a karakter, azaz Phil igyekszik leplezni valamit ezzel a viselkedéssel. A színészet magasiskolája látható itt, kettős csavar, szemfényvesztés és őszinteség egy csomagban. A Zongoraleckéhez is sokat tett hozzá a zene (Michael Nyman fő dallama hatalmas sláger lett), és itt is fontos. A Radiohead gitárosa, Jonyny Greenwood most mutatkozott be (Fotó: Netflix) filmzeneszerzőként, és máris Golden Globe-ra jelölték, teljesen megérdemelten: ez a (természetesen gitárközpontú) muzsika úgy olvad a filmbe, hogy közben domináns is. Hangulatot teremt, sokáig megmarad bennünk, ám nem agresszív módon mászik fülbe. A szinte ismeretlen operatőr, Ari Wegner is kiváló, képeiről csak úgy sugárzik a feszültség, akkor is, ha csak egy dombot látunk. A farmot sikerült a maga nyerseségében megmutatnia, a belső helyszínen játszódó jelenetek képkomponálásával pedig segíti a szereplők közti viszony, valamint a különböző jellemek ábrázolását. És ennek kapcsán jó párszor be is csap minket, a rendezővel kooperálva. Mert itt nem mindenki az, akinek látszik. Csak a legvégén derül ki, kiben lakik a gonosz valójában. De pszt!, már ezzel is túl sokat mondtam. .. ÜNNEPI PROGRAMTÁR A JÁRVÁNYÜGYI KORLÁTOZÁSOK IDEJÉN IS ÜNNEPVÁRÓ KONCERT A MÜPÁBAN Az interneten is közvetítik csütörtök este a Nemzeti Filharmonikusok és vendégeik karácsonyi koncertjét. A Hálaadás című koncerten fellép a Nemzeti Énekkar, Kolonits Klára és Meláth Andrea is, Tabajdi Ádám orgonán játszik Handel-versenyművet, a hangverseny karmestere pedig Nánási Henrik, a berlini Komische Oper korábbi főzeneigazgatója lesz. A koncerten többféle muzsika csendül fel, a különlegességtől a leghíresebb repertoárdarabokig. A koncert Otto Nicolai Karácsonyi nyitányával kezdődik. • Időpont: december 23., csütörtök 19.30 • Hol: a MüpaBudapest Youtube-oldalán ÓÉVZÁRÓ KOMOLYZENE Hagyományos, decemberi ünnepváró koncertjeik ugyan elmaradtak, szilveszterkor és január 2-án viszontmeghallgathatjuk a Szlovák Filharmónia szimfonikus zenekarának és énekkarának közös koncertjét. Közreműködnek Éva Bodorová és Juraj Holly operaénekesek, a karmester Peter Valentovic lesz. Többek között Verdi, Csajkovszkij, Saint-Saéns és Lehár műveit játsszák. • Időpont: december 31., péntek 16.00; január 2., vasárnap 19.00 • Hol: stream.filharmonia.sk A KARÁCSONYI BALETT: A DIÓTÖRŐ Az élőszínház élménye idén sajnos elmarad, Csajkovszkij népszerű balettjéről, mely a karácsonyi hangulat elmaradhatatlan tartozéka, azonban nem kell lemondanunk. Nézzük meg a Diótörő és az Egérkirály meséjét az interneten, a Szlovák Nemzeti Színház előadásában. • Időpont: december 23., csütörtök 17.00 december 24., péntek 10.00 december 25., szombat 10.00 • Hol: navstevnik.online • Jegyár: 10 euró ONLINE SZÍNHÁZI PREMIEREK Az eSzínház internetes platformja két premiert is közvetít az ünnepi időszakban. A népszerű Örkény-darabot, a Tótékat az Örkény István Színház társulata játssza december 29-én, Bagossy László Top Dogs című darabját pedig a Katona József Színház előadásában nézhetjük meg szilveszter napján. • Időpont: december 29., szerda, december 31., péntek 19.00 • Hol: eszinhaz.hu • Jegyár: 10-27 euró KINYITOTTAK A GALÉRIÁK ÉS A MÚZEUMOK Újra látogathatóak a kiállítások a legtöbb múzeumban és galériában, melyek oltottakat és a betegségen átesetteket fogadják. A fővárosban például kinyíltak a Szlovák Nemzeti Galéria tárlatai. Ha még nem voltunk, látogassunk el a Hol vannak a nők? című kiállításra a Pálffy-palotában, ahol a huszadik század előtt élő, kevésbé ismert női alkotók rajzait tekinthetjük meg. • Az ünnepek alatti nyitvatartásról érdeklődjünk előzetesen.