Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-18 / 291. szám
www.ujszo.coml 2021. december 18. SZOMBATI VENDÉG 9 Vérmes anyós volt a Mintaapákban Egri Márta: „A barátaimmal járok át Párkányba, a Simon-Júda vásárba, és a juhtúrós galuskát sosem hagyjuk ki..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem éppen ezeretni való anyós a Mintaapákban, Miss Daisyként sofőr nélkül is nehéz eset, de szelíd, jókedvű nyugdíjasa a Hárman a pádon című vígjátéknak. Egri Márta sorban kapja a jobbnál jobb szerepeket. Higgadt alkat, külső-belső eleganciával. Ha úgy érzi, semmi jóval nem kecsegteti már a helyzet, bátran továbbáll. Keres és talál. Jó csapatot, neki való feladatokkal. Az utóbbi öt évben mintha újra felfedezték volna. Előtérbe került. Folyamatosan szem előtt van. Mindig megtalálja valami. Megbízható színésznő. Nem gyűri maga alá a szerep. Megragadja és a magáévá teszi. Egyszerűen bekebelezi. Hol tartott a pályán, amikor a mozik a Miss Daisy sofőrjét vetítették? 1989-et írtunk. Jessica Tandyt, az idősödő, makacs hölgy megformálóját Oscar-díjjal és Arany Glóbusszal jutalmazták alakításáért. Szolnokon voltam. Ott játszottam akkoriban. De a filmet kicsit később láttam. Akkor nagyon tetszett. Főleg a probléma felvetése. Két, mélyről jövő ember különös kapcsolata. Az egyik, Miss Daisy gazdag lesz, de nem felejti el soha, honnan jött. A sofőr is nehéz sorsot tud maga mögött, elsősorban a bőrszíne miatt, hiszen fekete. Erős ellenszenvből alakul ki köztük az őszinte szimpátia. Az ellenszenv alapja: nemhogy feketét, semmilyen sofőrt nem akar. Neki nem kell sofőr. Ő még mindig alkalmasnak érzi magát a biztonságos vezetésre. Büszke teremtés. Nem hajlandó elismerni, hogy a múló idő rajta is egyre inkább kifog. Ez az oka, hogy töri-zúzza a kocsiját. Nehezen barátkozik meg a gondolattal, hogy ez így nem mehet tovább. A film alapján készült színpadi változatban a VereslSzínházban ön játssza most Miss Daisyt. Hogyan fogadta a felkérést, hogy egy idős asszonyt, egy nyugdíjas tanárnőt kell megformálnia? Nem az évei száma miatt kaptam fel a fejem. Azon lepődtem meg, hogy egy Oscar-díjas film kultikus figuráját kell eljátszanom. Egy évvel ezelőtt szóltak, hogy készüljek. Te jó Isten! Én? Ezt a szerepet? Meg voltam hatódva. Természetesen nagyon örültem a lehetőségnek. Annak meg pláne, hogy Kálid Artúrral játsszuk a darabot, aki csodálatos ember és kiváló színész. A pandémia miatt csúsztunk a próbákkal, de amikor szóltak, hogy kezdünk, megnéztem a filmet. Érdekes, ma már egy kicsit avíttnak láttam. Kevésnek. Mondtam is, hogy én ezt nem így szeretném, tartalmasabb, izgalmasabb példányra lenne szükség. Született is egy sokkal szellemesebb anyag. Benne van, amit ebből a karakterből szeretnék megmutatni. A nyersesége, a keménysége. Nem akartam egy magának való, előkelősködő úriasszonyt játszani. Mivel mélyről jött, a mentalitása, a megnyilvánulásai alapján igyekszem szenvedélyesnek mutatni, nem pedig visszafogottnak. Nem viselkedni akartam a karakterben, hanem átlényegülni. Dicső Dániellel, a rendezővel, Artúrral és a fiamat megformáló Pál Tamással nagyon együtt hoztuk létre az előadást. Szívmelengető történet ez egymás elfogadásáról és arról, hogy az intolerancia gyűlöletet szít, a másik tiszteletben tartásával pedig nem kevesebbek, hanem többek leszünk - hirdeti az előadás. Nagyon szeretjük mindannyian. Miss Daisy rendkívül erős nő. A lelkét, a gondolkodását, a belső energiáját kell megmutatnom, nem az életkorát. A filmben hetvenkét éves. Én hatvanhét évesen kezdek és kilencvenkét esztendős koráig játszom. 1989-ben, a film bemutatásának évében egy hetvenkét éves ember már idősnek számított. Ma már nem annyira. Ha megnézünk például egy hatvanas évekbeli érettségi tablót, az ott látható diákok sokkal idősebbeknek tűnnek, mint a mai tizennyolc évesek. Miss Daisy pechsorozata azzal kezdődik, hogy nekihajt a szomszéd garázsának. Megélt valami hasonlót? Volt ütközésem, de nem én voltam a hibás. Évekkel ezelőtt, amikor a budai Várban még lehetett közlekedni autóval, jobb oldalról át akartam fordulni bal oldalra. Akkor még lehetett így manőverezni. A szembejövő autó azonban ezt nem vette figyelembe, és belém hajtott. Szerencsére nem esett bajom. Történelmi év volt a nyolcvankilences. A rendszerváltás éve. Menynyit őriz belőle az emlékezete? Visszakaptuk a szabadságérzetünket. Eleinte nem is nagyon hittük el, hogy ez megtörténik. Élsőre felfogni sem tudtuk. Szolnokon ért a hír, hogy mi zajlik Csehszlovákiában. Luca lányom kétéves volt, nem sokkal előtte tértem vissza a színpadra. Szívet melengető esemény volt, hogy megmozdult a világ. Úgy éltük meg ezt a változást, mint egy óriási, váratlan csodát. Én akkor Tahiban laktam, közelebb a szlovák határhoz. A Mária Valéria híd akkor még nem volt meg Esztergom és Párkány között. De miután 1991-ben újjáépítették és átadták, már mentem is át körülnézni. Azóta szinte minden év őszén megfordultam a Simon-Júda vásárban. A barátaimmal járok át, és a juhtúrós galuskát sosem hagyjuk ki. Sajnáltuk is nagyon, hogy az idén megint elmaradt. Majd jövőre! A híd valahogy közelebb hozta Szlovákiát. Az én gyomromnak ugyan elég nehéz eledel az én nagy kedvencem, viszont annál finomabb. A gesztenyepürével is hasonlóképpen vagyok. Az sem egy könnyű desszert. Azt is Még valami... Telített éveket él. De mint mondja, ebben elég nagy szerepe van a tatabányai színháznak is, ahol szintén rendszeresen foglalkoztatják. „Nem vagyok lerobbant öregasszony - közli nevetve —, és bizony ez is számít. Hogy majd kirobbanok az energiától!" Kálid Artúrral a Miss Daisy sofőrjében csak egyszer eszem évente. Igyek- i szem egészségesen táplálkozni. Régebbi filmes alakításai közül kettőt is láttam az elmúlt hetekben. A Vacsora a hadiszálláson 1974- ben, Hajdufy Miklós rendezésében készült. Darvas Iván, Kozák András és Madaras József a partnerei. Egy grófi birtokon játszódó kosztümös film a szabadságharc végéről, a fegyverletétel után. Darvassal a Vígszínházban is játszottam. Őt is, Kozák Andrist is i imádtam. Madaras József kevésbé fogott meg. Darvasban és Kozák i Andrisban humor volt és huncutság. Nevetni lehetett velük, élveztem a i társaságukat. Darvassal beszélgetni is nagyon jó volt. Kozák Andrisból sugárzott a szeretet. Kicsit titokzatos volt, nem adta ki magát. Talán éppen ezért volt a leginkább vonzó. Mada- : rashoz valahogy nem kerültem kö- i zel. Mindig a másik kettővel szerettem lenni. Lányarcok tükörben. Mándy Iván novellái alapján Bán Róbert (SzkárosSy Zsuzsa felvételei) j forgatta a filmet. Márkus László és Kállai Ilona játszották a szüleit. Ez az első s talán az utolsó filmem, amelyben főszerepet kaptam. Olyan voltam benne, mint a tejbe esett légy. ! Naiv, a világra teljesen rácsodálkozó. De ezt nem negatívumként mondom. A pandémia idején rendbe raktam a fotóimat. Két nagy dobozba volt dobálva minden, egy hétig rakosgattam. Akkor döbbentem rá, mert ez áttekintésnek sem volt rossz, hogy én akkor milyen jól néztem ki. Nem is értem, miért nem voltam én ennek ; tudatában, és miért nem volt nekem ; több önbizalmam. Miért nem? Nem tudom. Pedig jól indultam a pályán, csodás családi háttérrel. Valószínűleg későn érő típus voltam. Most viszont, az elmúlt öt évben, színészileg mintha teljesen újjászületett volna. Még a sorozatokban is jól megírt szerepeket kap. Súlyos beteget játszva ott volt a Korhatáros szerelemben, hívták a Mintaapákba... ... nagy kihívásoknak kell megfelelnem, és örömmel teszem. Márkus Lászlót és Kállai Ilonát ne ugorjuk át. Jeles színészek voltak mindketten. Színészcsaládba születtem. Édesapám Egri István, édesanyám Náray Teréz, a húgom Egri Kati. Mindenki a színészi pályát választotta nálunk. Apám rendezett is. Rengeteg kollégája megfordult nálunk. Gyerekkorom óta sokukat személyesen ismertem. Nagy tisztelet volt bennem irántuk, de az ismertségünk okán ők is máshogy kezeltek engem. Harmadéves főiskolásként beléptem a Vígszínházba, és ott állt előttem Darvas Iván bácsi és Ruttkai Éva néni. Úristen, hogyan köszönjek nekik? Nem mondhatom azt, hogy kézit csókolom, Éva néni! Ezt nem tehettem meg. Egyik lábamról álltam a másikra, ők meg a zavaromat látva azt mondták, tegezzem őket, ne csináljak ebből problémát. Kollégák lettünk, hiszen nem voltam már gyerek. Azonnal feloldották a feszengésemet, a gátlásaimat. Apám kivitt Párizsba. Ott találkoztunk Márkussal, aki elvitt moziba. Vele láttam a Ben Hurt. Ilyen csodákkal van tele az életem. Kállai Ilona anyám kolléganője volt a József Attila Színházban. Gyerekkorom óta ismertem őt is. Mintaapák. Jó kis szerep. Olvastam a kommenteket. Nem kímélik. „Az ilyen anyós legyen porhanyós!” „Süljön rá a bőr!” „Gonosz perszóna.” Ismerek ilyen típusú öregasszonyokat, vérmes anyósokat. A fiús anyák között sokan ilyenek. Féltik a gyereküket, és néha bizony borzalmasan viselkednek. Ez egy típus. Az anyósnak az a fajtája, aki mindig jót akar, közben egyfolytában ármánykodik. Remek karakter. Nem akartam gonoszt játszani, mert ő sem gonosz eredendően. Nem kellett rálapátolni. Az ilyen ember kedvesen mosolyog, s közben a legnagyobb szemétségeket vágja a másik képébe. Volt ilyen vagy hasonló anyósa? Én elég rövid ideig élvezhettem mindkettőjük társaságát. Korán mentek el. Az első anyósom nem volt annyira kedves. Volt benne némi szurka-piszka. Ki tudta védeni? Apám lánya vagyok. Miután őt megtanultam kezelni, senkit sem láttam már nehéz természetűnek. Igyekszem olyannak elfogadni az embereket, amilyenek. Nem szoktam ebből problémát csinálni. Aldo Nicolaj Hárman a pádon című darabjában a Hatszín Teátrumban is remek partnereket kapott Benedek Miklós és Gálvölgyi János személyében. A bemutató előtt egy héttel kellett leállnunk a pandémia miatt. Decemberben lesz a bemutató. Micuval és Janival együtt voltunk fiatalok. Janival évfolyamtársak voltunk a főiskolán. Jóban is voltunk mindig. Micuval több tévéjátékban játszottunk együtt. Aztán kimaradtak évek. De most újra itt leszünk egy minőségi bulvárdarabban. Összehoztak bennünket. Ennek is annyira örülök! A szerző a Vasárnap munkatársa
