Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-14 / 287. szám
8 MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2021. december 14. | www.ujszo.com Macron a visegrádiakkal tárgyalt Emmanuel Macron (balra) francia és Áder János magyar államfő (MTi-feivétei) RÖVIDEN Robbantás egy ortodox iskolában Moszkva. Saját készítésű robbanószerkezetet robbantott fel hétfőn egy ortodox gimnázium bejáratánál az iskola egyik 18 éves volt diákja a Moszkvától 90 kilométerre lévő Szerpuhovban, a támadás következtében tizenketten megsebesültek. A sérültek többsége jelenlegi diák, egyiküket kórházban ápolják. A támadó túlélte a robbanást, de az egyik lábát elvesztette, állapota súlyos. Az egykori gimnazista a reggeli liturgia idején tervezte a támadást elkövetni, ám a robbanószerkezet a bejáratnál felrobbant. (mti) Time: Elon Musk az év embere Washington. Elon Muskot, a Tesla Motors alapító-vezérigazgatóját választotta 2021-ben az év emberének az amerikai Time magazin. A dél-afrikai származású üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere a Tesla mellett egyben a SpaceX üripari vállalat alapítója, az emberi agyba beültethető eszközöket fejlesztő Neuralink cég vezetője, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI cég alapítója. „Megoldásokat kínálva létező válságokra, megtestesítve a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, valamint a társadalmat a legvakmerőbb átalakulások felé hajtva, Elon Musk a Time év embere”- közölte Edward Felsenthal, a magazin főszerkesztője. (mti) Zeman kinevezi az új cseh kormányt Prága. Milos Zeman pénteken kinevezi az új cseh kormányt olyan összetételben, ahogy azt Petr Fiala kinevezett kormányfő javasolta - közölte Petr Fiala az új kormánykoalíció öt pártja elnökének közös sajtótájékoztatóján. Az államfő délután Lányban fogadta Fialát, akivel bő egy órán át tárgyalt az új kormány megalakításáról. Fiala elmondta: az államfő tájékoztatta, külügyminiszterré nevezi ki Jan Lipavskyt, a Kalózpárt jelöltjét is, aki ellen kifogásai vannak. (mti) ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Emmanuel Macron francia államfő a visegrádi négyek-Franciaország csúcstalálkozóra érkezett Budapestre, ahol Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is megbeszélést folytatott, majd csatlakozott a V4-ek kormányfői egyeztetásáhez. Emellett a magyar ellenzékkel is tárgyalt. Közös sajtónyilatkozatot tett Emmanuel Macron és Orbán Viktor budapesti találkozójukkor, amelyben hangsúlyozták: tisztelet van a két ország között, és több európai célja is megegyezik a franciáknak és a magyaroknak. Bár a közös egyetértésekre fókuszáltak, a francia elnök több, a magyar kormány számára kényes kérdést is megemlített Orbán Viktorral közösen tett sajtónyilatkozatában hétfő délután. 2022 első felében Franciaország lesz az EU soros elnöke, Macron ennek apropóján érkezett Magyarországra. Macron a találkozót megelőzően kijelentette, hogy Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner. r Lehallgatták Ader vezető testőreit Budapest. A köztársasági elnök és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozhatták az izraeli Pegasus kémszoftverrel még 2019-ben. A Direkt36 oknyomozó portál szerint az Elnöki Őrséget létrehozó és azt parancsnokként irányító Pomozi Sándor dandártábornok lehetett az egyik célpont. A másik célpont az Elnöki Őrség kommandósait vezető Viplak Attila lehetett, aki magánprogramjain és külföldi útjain kísérte Áder Jánost és családtagjait. A Direkt36 szerint a két megfigyelt vezető személye azért is érdekes, mert ők tudták a legtöbbet Áder és családja magánéletéről. A 2012-ben megválasztott köztársasági elnököt eredetileg a Terrorelhárítási Központ (TEK) védte, csakhogy az elnök bizalma 2015-re súlyosan megingott az Orbán Viktor miniszterelnök egykori főtestőre, Hajdú János által irányított szervezetben. (444, ú) Orbán Viktor a megbeszélést követően úgy vélte, Európának stratégiai autonómiára van szüksége, amely a magyar álláspont szerint saját európai védelmi ipart, energiaipari függetlenséget (leginkább saját nukleáris energiát), valamint mezőgazdasági önellátási képességet jelent. Éppen ezért támogatja a magyar kormány az ezekre irányuló európai törekvéseket. Emmanuel Macron is kiemelte: bár vannak egyet nem értések, lojális európai partnerekként tekintenek egymásra. Macron is kitért arra, hogy védelmi téren együtt kell működnie az uniónak, de megemlítette az űripari fejlesztések, illetve az energiaipari szuverenitás fontosságát is. A migráció kérdésével kapcsolatban Macron úgy fogalmazott: kapcsolódási pontokat keresnek, ahol az ellentétes nézőpontok találkozni tudnak. Közös európai gondolkodásra van szükség a külső határok jobb megvédéséért és a közös cselekvésért. A lengyel-fehérorosz határhelyzet pedig külön motivációt adott a közös szervezés átgondolására. Az elnök emellett megemlítette a demokráciával kapcsolatos kérdéseket is. Az államfő azzal zárta sorait, hogy a francia soros elnökség két kulcsszava a hovatartozás és a helyreállítás lesz: egyfelől segíteni kell a fiatalokat, hogy magukénak érezhessék az európai projektet, a Covidból való felállásban pedig szükség lesz az európai szuverenitás, a jogállamiság és a gazdaság megerősítésére. A francia elnök tegnap este a V4- es országok miniszterelnökeivel, ellenzékiekkel, köztük Márki-Zay Péterrel, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével, Dobrev Klárával, a DK európai parlamenti képviselőjel, Donáth Ánnával, a Momentum elnökével és Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével is tárgyalt. (MTI, 444, hvg) Völner elveszíti mentelmi jogát Budapest. A mentelmi bizottság javasolja az Országygyűlésnek, hogy függesszék fel a hivatali vesztegetéssel vádolt Völner Pál (Fidesz) korábbi igazságügyi államtitkár, országgyűlési képviselő mentelmi jogát. A parlamentben ma szavaznak róla, de a Fidesz már előre jelezte, a kormánypárti képviselők igent fognak nyomni. Völner Pál nem ment el a bizottság ülésére. Az ellenzék szerint a korrupciós ügyben nemcsak Varga Judit igazságügyi miniszter, hanem Orbán Viktor miniszterelnök szerepét is vizsgálni kell. Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte Völner mentelmi jogának felfüggesztését, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják a fideszes képviselőt. A megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, összesen 83 millió forintot. (Tx .Npsz) Új szankciók Moszkva ellen Berlin/Briisszel. Egyelőre nem lehet engedélyezni az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezését az új német külügyminiszter szerint. Annalena Baerbock megerősítette pártja, a Zöldek régóta képviselt álláspontját, miszerint akkor lehet engedélyezni az orosz földgázt Németországba Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger alatt alatt szállító Északi Áramlat második vezetékpárját, ha a beruházás megfelel az első vezetékpár kiépítése óta megváltoztatott európai uniós előírásoknak. „Jelenleg ezt a vezetéket nem lehet jóváhagyni, mert nem felel meg az európai energiajog követelményeinek, és a biztonsági kérdések is nyitva állnak” - mondta Baerbock. Az említett biztonsági kérdésekről szólva kifejtette, hogy már az előző, Angela Merkel vezette kormány megbeszélte a washingtoni vezetéssel, hogy nem szabad üzembe helyezni az új vezetékpárt, ha elmélyül a kelet-ukrajnai válság. Az Európai Unió az Oroszországgal szemben meghozható gazdasági szankciók új csomagjáról tárgyal az orosz-ukrán határon kialakult feszültség miatt az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával - közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően. Josep Borrell hangsúlyozta, az Európai Unió az elrettentés politikáját folytatva egyértelmű jelzést fog küldeni Moszkvának, hogy az Ukrajna elleni bármilyen agressziónak „nagy ára lesz” Oroszország számára. „Áz USA-val és az Egyesült Királysággal összehangoltan tanulmányozzuk, hogy milyen szankciók jöhetnek szóba és mikor” - fogalmazott. Elítélték közös közleményükben a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) külügyminiszterei az Ukrajnával szembeni agresszív orosz retorikát és az orosz csapatösszevonást Ukrajna közelében. A közlemény leszögezi: Oroszországnak percnyi kétsége sem lehet afelől, hogy az Ukrajna elleni esetleges további orosz katonai agresszió „masszív következményekkel” járna. (MTI) Visszerei vannak? Kérdése lenne? Ki ne látott volna már kidudorodó, fájó visszértágulatot vagy seprűvénákat? Meg lehet-e tőlük végleg szabadulni, s ha igen, milyen módszerrel? Folytatódik a népszerű stúdióbeszélgetés-sorozat, AZ ORVOS VÁLASZOL AZ ÚJ SZÓ STÚDIÓBAN ahol az adás végén olvasóink kérdéseit is feltesszük. Aki kérdez: Kovács Ilona, az Egészség melléklet szerkesztője. Aki válaszol: Dr. Zsemlye Zsolt, a pozsonyi Blumental Clinic érsebésze V HÉTFŐN ITT NINCS VÁRÓLISTA, NEM KELL RENDELŐBEN SORAKOZNI ÍRJA BE a naptárjába: V jelölje be mielőbb a Facebook-eseményt: www.facebook.com/ujszo X december 20-án, hétfőn: stúdióbeszélgetés az ujszo.com-on ► december 27-én, hétfőn: az Új Szó napilap Egészség mellékletében a műsorban el nem hangzott kérdéseket válaszoljuk meg Itoztatás jogát fenntartjuk!