Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-13 / 286. szám
[12 GYÓGYHÍREK Egészség ■ 2021. december 13. www.ujszo.com Sztárok életmódja Senkinek nem kívánja, amit átélt Rajthoz állt egy maratonon, igaz, váltóban, így csak 12 kilométert kellett megtennie. Ebben nem lenne semmi szenzáció, de Majoros Péter Majka szívbeteg. Amikor ez kiderült, nagyon megijedt, mivel édesapja 45 éves korában szívinfarktusban halt meg. Majkát alaposan kivizsgálták, mire az orvosok rájöttek, hogy szívritmuszavara van. Utána kétszer is meg kellett műteni. Abláció a műtét neve, ezt végezték el eddig kétszer rajta. Ennek során helyi érzéstelenítésben a combvénán keresztül speciális elektródkatétereket vezemek fel a szívbe, és ezeken keresztül egy külső szívingerlő készülékkel meghatározott protokollok szerint ingerük a szívet, hogy megtalálják a ritmuszavar kialakulásáért felelős góc pontos helyét, majd kiégetik vagy lefagyasztják azt a részt, ami a problémát okozza. Nyolc évig nem volt semmi baj, ám 2016-ban egy edzés után rosszul lett, újra jelentkeztek a tünetek. Bár tudta, vigyáznia kell, nem kímélte magát, rengeteg fellépése volt, mellette pedig kimerítő bokszedzéseken vett részt. Kapott egy diagnosztikai eszközt, ennek köszönhetően most már biztonságban van. Ez a névjegykártya méretű eszköz, EKG-t mér és ki is értékek azt. Ezáltal jelezni tudja, mekkora a kockázata annak, hogy a beteg szélütést kap vagy hirtelen megáll a szíve. Majka évekkel ezelőtt változtatott életmódján, abbahagyta a dohányzást, .odafigyelt az étkezésére, a testmozgásra, de az éjszakázások, a fellépések miatti fáradtság, stressz együtt jár munkájával. Tavaly őszig azonban nem volt különösebb problémája. November elején azonban elkapta a koronavírust. Eleinte otthon gyógyult, de később kórházba került, mivel a szívbetegsége is kiújult. A szaglását és az ízérzékelését nem veszítette el, de nehezen viselte az egészet, főleg lelkileg. Közösségi oldalán maga is erről számolt be, hogy lelkileg nagyon szenved. Barátai, felesége próbáltak belé lelket önteni, egyre mondogatták neki, jó, hogy a tüdején kisebb elváltozásokat, gyulladásokat találtak, ami arra utalt, hogy tüdőgyulladása van, de időben észrevették, ennek ellenére nagyon el volt kenődve. Oxigénkészüléket, szteroidokat és antibiotikumot kapott. A fia kilencedik születésnapjára ugyan hazaengedték, de nem tett jót vele, mert vissza kellett mennie a kórházba, másnap felszökött a láza. Sokáig aggódtak a rajongók, hogy poszt-Covid kínozza a népszerű zenészt. Augusztusban Cegléden lépett volna fel, de betegsége miatt elhalasztották a koncertet. Bár Majka mindenkit próbált megnyugtatni, közösségi oldalán bevallotta, hogy napok óta nincs hangja és a tüdeje is fáj, az ágyból sem tud felkelni. Senkinek nem kívánja, amit átélt... (urbán) A sarokban megbúvó penészből is betegség leselkedik ránk! Ha arra leszünk figyelmesek, hogy egy ideje saját otthonunkban sem érezzük magunkat jól köhögés, zihálás gyötör - lehet, hogy ennek egy apró penészes sarok az oka. A penészes környezet növeli az asztma kialakulásának esélyét a középkorúaknái - állapította meg egy új ausztrál tanulmány. Minél több penészt találtak a vizsgálatban részt vevők az otthonukban, annál fokozottabbak voltak esetükben az asztma tünetei. A férfiak különösen érzékenynek bizonyultak a nem allergiás asztmára azután, hogy látható penész közelébe kerültek. Sajnos ehhez bőven elegendő az a penészmennyiség, mellyel szinte mindenki találkozhat a fürdőszobában, a konyhában vagy a mosókonyhában. John Burgess, a melbourne-i egyetem globális társadalmi és egészségügyi iskolájának kutatója kollégájával, Desiree Mészárossal együtt végezte a vizsgálatot. Elmondása szerint „teljes penészfertőzésről” nem beszélhetünk, mely például akkor jelentkezhet, ha árvíz következtében a ház egy része víz alá kerül. Számos korábbi tanulmány vizsgálta a beltéri levegőben levő szennyező anyagokat és az asztma kapcsolatát, ám főként arra koncentráltak, milyen hatással van ez a gyermekekre és a fiatal felnőttekre. A jelenlegi tanulmány azonban a középkorúakra fókuszált. Csak Amerikában nagyjából 25 millió ember asztmás - közülük 7 millió gyerek. Az asztma tipikusan gyermekkorban kezdődik, és gyakran különféle allergiákkal együtt jelentkezik. Burgess és munkatársai a beltéri légszennyező anyagok asztmára gyakorolt hatására voltak kíváncsiak a felnőttek esetében, valamint arra, van-e különbség az allergiás asztmára és nem allergiás változatra adott reakciókban. Az idősebb felnőtteknél az asztma nem feltédenül egyforma - sokkal sűrűbben fordul elő a nem allergiás asztma ebben a korcsoportban. A kutatók arra gyanakszanak, hogy a nem allergiás asztma kapcsolatba hozható a beltéri légszennyező anyagokkal. A kutatócsoport egy folyamatban levő tanulmány adatait használta, mely 1968-ban indult - ekkor a résztvevők még csak 7 évesek voltak. 2004-ben az 5729 résztvevő kérdőíveket töltött ki számos, egészségüket érintő témában, beleértve a légúti tüneteket, valamint a környezetet, melyben élnek. Kérdezték őket az asztmáról is, a tünetekről, az otthonukban látható penész mennyiségéről, a velük élő dohányosok számáról, valamint a fűtő- és főzőberendezések típusáról is. 2004-ben a résztvevők nagyjából 11,6 százaléka asztmás volt. Körülbelül 17 százalékuk panaszkodott szorító mellkasi érzésre éjszakánként, 23 százalékuk zihálásról számolt be az elmúlt év folyamán. 30 százalékuk dohányos volt, kb. 15 százalékuknak pedig élt legalább egy dohányos a közelében. A résztvevők közel fele állította, hogy otthonában megtalálható a penész, egyharmaduk említette, hogy az elmúlt 12 hónap során látott penészt a lakásban. A háztartási penész a közelmúlt felfedezései alapján 26 százalékkal emeli az asztma kialakulásának esélyét, 34 százalékkal növeli a zihálás és 30 százalékkal a mellkasi szorítás kockázatát. Minél több a penész otthonunkban, annál roszszabbak az asztma tünetei. Nagyon fontos, hogy a vizes területeket 24—48 órán belül megszárítsuk. Ezzel ugyanis segítünk megelőzni a penész kialakulását. A szivárgásokat szintén kezelni kell. A penészt nem nehéz felfedezni — csak nyitott szemmel kell járni. Két lépésben szabadulhatunk meg a penésztől. Alapos takarítással, amely során nem a száraz súrolókefe a megoldás, az csak terjeszti a penészt, és azzal, hogy biztosítjuk a helyiségek szellőzését. (napidoktor) EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL December 13-14. - a Hold a Kos jegyében van Gondolatokkal, érzésekkel és viselkedésünkkel alakítjuk életünket. Ha az életben állandóan ugyanabba a helyzetbe kerülünk, ne mást okoljunk, a választ magunkban találjuk meg. Mi döntöttünk, cselekedtünk, engedtünk, vagy nem döntöttünk, nem cselekedtünk és nem engedtük meg magunknak, hogy úgy éljünk, ahogy akarunk. A szemmozgató idegek erősítésére és a látás javítására szolgáló gyakorlatok: belégzéskor erősen hunyja le a szemét, kilégzéskor nyissa tágra. Többször ismételje meg. December 15-16. - a Hold a Bika jegyében van a gyömbértea: elég kb. 2 cm-es gyökeret lereszelni vagy apróra felvágni, leönteni forró vízzel és mézzel édesíteni. Házi recept mandulagyulladás ellen: egyen párolt hagymát két kanál ánizzsal. A Bika a nyakat, a mandulát, a szaglást, az ízérzékelést, a tarkót és a vállat befolyásolja. Fogyasszon narancsot, a fertőzések, a megfázás ellen hat, megállítja az ínyvérzést, és megelőzi az orrvérzést. Használja ki a kéz reflexpontjait: az ujjhegyeket szorosan zárja össze, főleg a mutatóujjon és a hüvelykujjon. A bal kezével alaposan csipkedje meg a jobb, a jobb kezével a bal vállát egészen a nyakig, majd viszsza. Megfázáskor kitűnő December 17-19. - a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek a tüdőt, a légcsövet, a légzést, a kart és a kezet befolyásolja. Egyenesedjen ki, jobban fog lélegezni. Rossz légzéskor gyengülnek a légcső, a mellkas és a has izmai, és mindenekelőtt a rekeszizom veszíti el rugalmasságát. A tüdőben gáz maradhat, ami krónikus fáradtságot okoz, és a vér nem kap elég oxigént. Próbálja ki a kéz reflexzónáit: nagyujjával és mutatóujjával masszírozza meg az ujjait ebben a sorrendben: nagyujj - tüdő, mutatóujj - vastagbél, középső ujj - szív, vérkerinr gés, gyűrűs ujj - légzés, étkezés, kiválasztás, kisujj - szív, vékonybél. Kezdjük a jobb kézzel. Ha böjtölni készül, készítsen tervet, hogy mit fog enni és inni, készítse el az ételeket. Legjobb, ha csak egyféle ételt eszik, például gyümölcsöt vagy zöldséget, krumplit vagy rizst, vagy gyümölcs- és zöldséglevet iszik. Fontos az elegendő folyadékpótlás. Húst semmiképpen ne egyen. www.krasnapani.cz A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Uj Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3