Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-11 / 285. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2021. DECEMBER 11. Jj\ TARCAASZALONBAN Gubis Éva Amíg szinkronizál év végén be­érkező ügyek fokozott száma miatt a kerületi kormányablak rendhagyó nyitvatartással reggel hét harminctól délután hatig fogad ügyfeleket. A kettes terem tizenné­­gyes számú ablakának ügyintézője délután háromkor jut ebédjéhez, fél óra múlva pedig ismét a helyén ül. Az asztalt az ügyféltől elválasztó plexi fölött digitális kijelző, rajta a nyolcas szám villog. A karácsonyi bevásárlószatyrok­kal felpakolt középkorú nő a nyol­cas sorszámmal a kezében először a terem másik végébe sétál, hogy rá­jöjjön, az ablakok számozása a má­sik irányba növekszik. Már miért ne, morogja magában. Visszasétál az ajtóhoz, ahol belépett, ránéz a tizennégyes ablak digitális táblá­jára, a papírfecnire a kezében és a sorszámjelző nagytáblára a terem közepén. Mert annyira nehéz két számot észbentartani, dünnyögi a tizennégyes ügyintéző a kávéjába, majd a nyolcasra mosolyog. A nyol­cas visszamosolyog, a plexin tük­röződő kép alapján igazít a frizu­ráján. Ügyetlenül hajol a kezéhez, hogy a nehéz szatyrokat ne kelljen magasra emelnie. Úgy néz ki, mint aki hajbókol. Az ügyintéző mosolya eltűnik, ahogy az ügyfél az asztalához ér. A nyolcas nem tudhatja, hogy ez a bevett taktika, megijed, hogy az elkomorodás az esetlen meg­hajlásnak szólt. Gyorsan leül a két odakészített szék egyikére, hogy ne rontsa tovább ügyintézője kedvét. Csomagjai felét a szabadon ma­radt székre rendezi, a másik felét a padlóra engedi és a térelválasztó tö­vébe rugdossa. Kibújik kabátjából és határozott mozdulattal a szék támlájára veti. Kezdeti zavarát pró­bálja eltussolni, egyenrangú félként feltűnni a színen. Az ügyintéző ve­szi a lapot, bifokális szemüvegét az orrába nyomja. Tudja, hogy ponto­san félbevágja tekintetét, így nehe­zebben találják a szemkontaktus az ügyfelek. Az asztalán levő bögrén a LEGODAADÓBB KOLLEGA felirat virít vicces betűtípussal, a bögrét a délutáni kávéjával a nyom­tatógép takarásába tolja. Miben segíthetek? Névváltoz­tatás miatt jöttem, feleli az ügyfél, és a sorszámát az ügyintéző felé nyújta, az nem nyúl ki érte a plexi alatt, a nyolcas rövid hezitálás után a pultra fekteti a cetlit. A tizenné­gyes ablak dolgozója a monitort nézi. Személyi igazolványt, lak­címkártyát kérek. Az igazolványok a pultra kerülnek, ezekért kinyúl, piros géllakkos körmei közül a gyűrűs ujjra rénszarvast festett egy kreatív körmös. Hosszabb csönd áll be, az ügyintéző időnként nyom és görget az egérrel, gépel. Az ügyfél egy ideig figyeli, aztán, amikor kezd kínossá válni, kinéz a tizennégyes mögötti ablakon. Kint szürke az ég, a kilátásba pár vessző lóg csak, az utcán sorakozó visz­­szametszett fasor koronái. Egy gép zúg valahol a közelben, körbenéz az asztalon, de nem látja a hang for­rását. Mintha az asztal alól jönne. Talán ott van vezetékre kapcsolva a tizennégyes, gondolja, és újra az ügyintézőre pillant. Nem szimpa­tikus, ahogy hallgat. Kifejezetten nem szimpatikus. Vezetéknév? Rudányiné. Ügy értem, a vezetéknév változik? Igen. Oka? Válás. Egy pillanatra egymásra néznek, most nő néz nőt. Nincs több érzelem ezekben a pillantásokban sem. Családiálla­­pot-változásból eredő névváltozás, mondja a megfelelő ügytípust a ti­zennégyes, és visszafordul a moni­torhoz. A nyolcas érzi, ahogy gerjed benne a harag. Sajnos, kezdi a tizennégyes, úgy látom, a névváltoztatást még nem vezette fel az anyakönyvi hivatal. Itt van az új anyakönyvi kivonata, kérdezi, és elnyújtja arcát, hogy a szemüveg lejjebb csússzon. A len­csék fölött kérdőn néz az ügyfélre. Az anyakönyvvezetőnél azt mond­ták, magyarázza a nyolcas, hogy nincs rá szükség, mert önök rálát­nak. Rövid habozás után hozzáteszi még, a rendszerben. Ez sajnos nem így működik, folytatja részvétlen hangon a tizennégyes, a kolléga fél­retájékoztatta. Az új iratokat abban az esetben tudom kiállítani itt hely­ben, amennyiben á - itt kisujjára mutat - látom a rendszerünkben az új nevet, bé - átvált a gyűrűsujjra - bemutatott anyakönyvi kivonat alapján. Nyolcas elkeseredetten néz a rénszarvasra, mintha attól várná a segítséget. De azt mondták az anyakönyvvezetőnél, kezdi erőtle­nül. Értem én, hölgyem, vág közbe az ügyintéző, a hölgyemet meg­nyomva, de sajnos a rendszerünk­nek időbe telik, amíg szinkronizál. Ha befárad januárban. A nyolcas számú ügyfél nem hallgatja tovább a lerázó mondatot. Nem ezért jött. Erőt gyűjt, harcolni fog. Nézze, hölgyem, szakítja félbe az ügyintézőt, és kihúzza ma­gát a székben. Elegem van, hogy egy rutineljárás miatt a hivatalok pinpongot játszanak velem. Azt hinné az ember, hogy egy teljesen átlagos - a nyolcas egyre jobban belemelegedik, de a tiznnégyes fi­gyelme kikapcsol. Az asztal alatti hősugározó magasabb fokozatra vált, a búgástól méginkább elálmo­­sodik, a kávéjára gondol a nyom­tató mögött, biztos kihűlt. Nem kortyolhat bele, pedig remélte, hogy egyszerű eset lesz, pötyöghe­ti az adatokat, beleihat a kávéjába. Nincs kedve veszekedni a nővel, de határozottan kell fellépnie, egyéb­ként még a tartásdíjat is vele fizet­tetné. Minek ennyi ajándékszatyor egy elvált ötvenesnek? Nézi az ügyfelét, már szinte öregasszony­nak látja rövid, rendezetlen hajával, fontoskodó szóáradatával. Olajozottabban működhetne, mondja épp a nyolcas, ha a külön­böző részlegeik legalábbis nem tá­jékoztatnának félre - ez jó lesz, szé­pen feladott labda. Akkor kérem az anyakönyvi hivatalnál panaszt tenni, üti le a tizennégyes. Most, hogy megemelte a hangját, felébred kicsit. Értse meg, hölgyem, tartja magánál a szót, hogy év vége felé az ügyszám olyan mértékben fokozó­dik, hogy mire az adatrögzítéshez jutnak a munkatársak, hosszú he­tek telnek el. A nyolcas az ügyinté­ző bifokális lencséjébe néz, de nem figyel rá, mit mond, gondolatok után kapkod. Mihez kezdjen. Ek­kor váratlan illat üti meg az orrát, az asztal alól jön. Az illatgyertya az, felismeri. Nem tudta a boltban hagyni, pe­dig meg volt pakolva bevásárlással. Ahogy beleszagolt az üvegtégely­be, a régi szánkózós esték jutottak eszébe. Csuromvizesen értek haza, és otthon anya tökéletes időzítéssel pont akkor vette ki a hókiflit a sü­tőből. Kibújt a vizes szkafanderből, amit egészen addig nem érzett vi­zesnek, és rohant a konyhába, hogy segítsen meghempergetni a meleg süteményt a vaníliás cukorban. A cukorból a kuktálkodás végére több ragadt nyálas ujjaira, mint a hókiflikre. Az egész este illata ben­ne volt egy gyertyában. A gyertya címkéjén az Advent fantázianév állt, a tégelyre mindent rányomtat­tak, ami akár csak távolról köthető az ünnepekhez. Volt ott narancs, szegfűszeg, karácsonyfa, angyal meg hintaló, virgács és hóember. Nem érdekelte, hogy giccses, az emlék miatt nem tudta visszatenni a polcra. A nyolcas mélyet szippant az il­latból, kinéz az ablakon. Az ügyin­téző hangja szinkronban duruzsol a búgó géppel, amit nem lát. Már nem szürke a kilátás, a naplemente halvány rózsaszínre festette az ég alját. Talán hófelhők. Talán még karácsony előtt el tudja vinni szán­kózni az unokáját. Akár ő is csúsz­hat, ha jól bekeni advillal a forgóit. Lehet, hogy már fehér kint a táj. Azon kapja magát, hogy mosolyog, az ügyintéző pedig őt nézi és meg­akad az érvelésben. Hogy tetszik mondani, kérdezi a nyolcas. Hogy itt, úgy értem, hogy itt nincs mit tenni. Muszáj lesz visszajönni janu­árban, keresgéli gondolatai fonalát a tizennégyes. Megkökkentette őt a nő mo­solya. Nagy levegőt vesz hosszas magyarázata után. A hősugárzó légkeverésbe kezd. Ekkor jut el a gyertya illata a tizennégyes ügy­intézőhöz. Nem tudja, honnan érkezik, de imádja. A képernyőjé­re néz, hogy ne kelljen beszélnie, hogy pár másodpercre átadhassa magát a karácsonyi hangulatnak. Gépelni kezd, valamit, akármit, csak hogy lepillanthasson a kezé­re, és a rénszarvasra mosolyogjon. Már csak két munkaóra, és várja őt a fenyőzöld pléd, ami olyan puha pamutból van kötve, mintha min­den egyes sima sor simogatná, és minden egyes fordított sor masz­­szírozná. És idén sikerült kikölcsö­nöznie három Agatha Christie-t is, mielőtt szétkapkodták a könyv­tárból. A szemben ülő nő szavai zökkentik ki az ábrándozásból, rá­néz, másodpercekig gondolkodik, milyen ügyben is jött. A nyolcas a monitor hátához beszél, azt mond­ja, végülis. Végülis jó a január, nem múlik ezen semmi. Csak tudja, és zavartan piszkálja a lakcímkártyát az asztalon, afféle karácsonyi aján­déknak szántam. Magamnak. Kérem pár perc türelmét, mond­ja a tizennégyes, megpróbálom telefonon. Eltűnik a térelválasztó mögött. A nyolcas először fel se fogja, hogy a segítségére siettek. Már lemondott a névről, már csak a hóra vágyik, meg hogy meg­gyújthassa a gyertyát otthon. Nézi a rózsaszín-szürke eget, a kopár vesszőkre fókuszál, majd a távolba. Mintha. Mintha valami szállin­gózna. A tizennégyes érkezik vissza, leül a helyére, mélyet szippant a gyertya illatából. Nos, ha van még tíz perc türelme, addigra átér a rendsze­rünkbe a lánykori neve. Leveszi a szemüvegét, diadalmasan meg­dörzsöli az orrnyergét. Bevetettem pár régi trükköm, magyarázza, és kiveszi a nyomtató mögül a bögrét. Most már csak várni kell. Kortyol a kávéból és átadja magát az illat­nak. Csenben ülnek, egyenletesen, mélyeket lélegeznek. Tizennégyes időnként frissít a rendszeren, nyol­cas kinéz az ablakon. Sötétedik, és egyre határozottabban látja a hó­pelyheket az égen. Vitray Tamás: „Milyen a túlvilág? Jobb, ha nem tudom!” A televízió hőskorában alighanem Vitray Ta­más volt a legismer­tebb - és a legnép­szerűbb - magyar ember, műsorait egy nemzet várta a készülékek előtt. Ma már a kilenc­venedik évében jár, elvált, egyedül él. Nemrég Friderikusz Sándor műsorában úgy nyilatkozott, többé nem vállal nyilvános szereplést, de a Vasárnappal kivételt tett. A Gaz­dag Józsefinek adott interjújából kiderül, hogyan törte el a nyak­­csigolyáit, lépést tud-e tartani a technológiai fejlődéssel, miért nézi lehalkítva a focimeccseket, mi volt az az incidens, amely után nem ment többé fútballstadionba, mivel telik egy napja, hánykor kel, mit eszik, mi hiányzik neki a fiatalabb Vitrayból, örül-e a karácsonynak, fél-e a haláltól, és hogyan képzeli el a túlvilágot. * * * Miért fontos csendhez szoktatni szívünket egy zajos világban? Mi­lyen tévhitek élnek a laikusokban a szerzetesekkel kapcsolatban? Ho­gyan lehet a saját javunkra fordíta­ni és nem kényszerként elszenved­ni a bezártságot? Mit kell értenünk az alatt, hogy minden jó kapcsolat alapja a magány? S hogyan kell ér­telmeznünk azt a bölcs mondást, amely szerint „amerre nézel, arra mész”? Erről beszélgetett Vrabec Mária a bakonybéli bencés mo­nostor perjelével, az apai ágon nádszegi gyökerű Baán Izsákkal. * * * Melyik könyv szólította meg idén Marosz Diánát? Miért Háy János regényét választotta az Év könyvének Menyhárt József? Mire tanította meg Edith Eva Eger története Gálán Angélát? Mit emelne ki idei olvasmányél­ményei közül Durica Katarina, Szigeti László és Tőzsér Árpád? Ankétunkban több mint húsz közéleti személyiséget kérdeztünk meg arról, hogy melyik volt szá­mukra az év könyve. * * * A kassai születésű Slachta Mar­git volt az első női parlamenti képviselő Magyarországon: magát keresztény feministának nevezte, a tízparancsolat igazságában hitt, és a krisztusi tanításra hivatkozva tiltakozott a zsidótörvények ellen. Sokak szerint nő létére „ő volt az egyeden férfi a parlamentben”. Megalapította a karitatív munkát végző Szociális Testvérek Társa­ságát, amely a nyilas vészkorszak idején több mint ezer zsidót búj­tatott. Semmi más nem vezérel, írta embermentő tevékenységé­ről, mint a felebaráti szeretet és a hazafiság. A nácizmust és a bol­­sevizmust egyaránt zsákutcának tartotta, s a kommunista rezsim elől végül az Egyesült Államokba emigrált, ott is hunyt el 1974-ben. Hamvait december 7-én temet­ték újra Budapesten, a Fiumei úti sírkertben - ennek apropóján foglalta össze Slachta Margit élet­útját „Egy bátor nő” című írásában Gazdag József. * * * Hetvenöt éve, 1946 decembe­rében kezdték meg a csehszlovák hatóságok az akkori Párkányi já­rásban a magyar lakosok Csehor­szágba deportálását - Veres István a téma kutatójával, Tóth Erzsébet Fannival készített interjút a beva­­gonírozásról, a láthatadan ellen­ségről, a traumák kibeszéléséről és arról, hogyan lehet meggyógyítani a múltat. De megtudhatja a Vasár­napból azt is, milyen a Törőcsik Mari-emlékház, mire gondol ka­rácsonykor Cseh László, az úszó­legenda, milyen a téli divat, és olvashatnak egy beszélgetést Varga Veronika francia-magyar színész­nővel és Szinyei Merse Pál festő­művész dédunokájával is. * * * Vitray Tamás, Baán Izsák, Slach­ta Margit, Év Könyve-ankét, Cseh László, kitelepített magyarok és számos más érdekes és fontos téma a Vasárnap ünnepi, 116 oldalas dupla számában, amely már kedd­től kapható! A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents