Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-09 / 283. szám

4 RÉGIÓ 2021. december 9. | www.ujszo.com Kezdeményező, ötletelő civilekre van szükség - nem várhatunk el mindent az államtól vataSCin Péter Urbán Péter a TANDEM igaz­gatójaként a nemzetiségi ki­sebbségek és etnikai csopor­tok körében végzett fejlesztő munkájáért kapott díjat a IU­­VENTA Szlovák Ifjúsági Inté­zettől. Az elismerés apropóján nem pusztán a TANDEM szer­teágazó tevékenységéről fag­gattuk, hanem arra is kíváncsi­ak voltunk, hogy lassan másfél évtizedes tapasztalattal a háta mögött milyennek látja a szlo­vákiai magyar „civilséget". Miben áll az ön számára a díj je­lentősége annak fényében, hogy egy szlovák szervezet adta? AIUVENTA a díj által motiválni, inspirálni és elismerni szeretné az ifjúsággal foglalkozó emberek mun­káját. Igyekeztek minden régióból ta­lálni jelölteket, az összes megyéből kapott valaki ilyen díjat. Emiatt is nagyon örültem annak, amikor kide­rült, a nemzeti kisebbségek körében végzett ifjúsági munka külön kategó­riát képez, mert így erre is ráirányít­hatjuk a figyelmet, illetve beszélhe­tünk róla, hogy vannak kisebbségek, s az ő köreikben is foglalkozni kell a fiatalokkal. A kisebbségeknél még fontosabb, hogy a munka az anya­nyelvükön történjen, hiszen sokszor nem beszélik magas szinten a szlo­vákot - ami érthető, hiszen egy ma­gyar tizenévesnek általában sokkal nehezebb részt vennie egy szlovák nyelvű táborban. Gyakori diagnózis, hogy egymás­sal párhuzamos síkokon futnak a szlovák-magyar világok, s hogy az egyik nem tudja, mi zajlik a má­siknál. A IUVENTA részéről meny­nyire van őszinte igény arra, hogy jobban megismerjék a szlovákiai magyar civil szférát? Akikkel kapcsolatba kerültem, azoknál nagy nyitottságot tapasztal­tam. Mi a TANDEM-ben kezdetektől fogva arra törekszünk, hogy jelen le­gyünk az országos fórumokon, s hogy kapcsolatot ápoljunk a hasonló mun­kát végző szlovák partnerekkel is. A PDCS szervezetnek [Partners for Democratic Change Slovakia] volt egy kétéves, „Aktív polgárok minde­nütt” elnevezésű képzése 2014-15- ben. Ennek során az ország minden részéről kiválasztottak pár fiatalt, aki­ket kiképeztek arra, hogy a civil szfé­rában tanácsadók legyenek, például a szervezetépítés, menedzsment és más terén. Itt is nagyon örültek a jelentke­zésünknek. A IUVENTA más orszá­gos projektjeinél is örömmel fogad­tak minket, ráadásul ezeket magyarul tudtuk megszervezni délen, hiszen mi beszéljük ezt a nyelvet. Az említett példák alapján mint­ha úgy tűnne, ezen a téren akadály­talan a magyar-szlovák együttmű­ködés. Máshogy fogalmaznék, mert ez így túlságosan általánosító. Teljes aka­dálymentesség nincs, viszont nyitott­ság van, és tudunk találni lehetősé­get az együttműködésre. Van, amikor nem mindig értik meg elsőre, hogy valami miért szükséges. Ilyen például az, amikor azzal a felvetéssel találko­zom, hogy jöjjenek el a magyar fiata­lok a szlovákok közé egy képzésre, s így majd jobban megtanulják a nyel­vet. Itt aztán elindul egy párbeszéd, s mi megpróbáljuk elmondani, hogy mi ennek a hátránya. Az a hitvallásom, hogy ha a fiataloknak szeretnék segí­teni a tudatos állampolgárokká való válásban úgy, hogy megkapják azt a támogató szolgáltatáspalettát, amit a szlovákok, akkor ne ezen keresztül próbáljuk meg még a szlovák nyelvet is megtanítani velük. Az egy külön cél. Ha az adott személy ezeket a kép­zéseket a saját anyanyelvén végezhe­ti el, akkor azokat teljesen másként fogja megélni. Aztán amikor egy bi­zonyos szintet majd elér a szlovák­­nyelv-tudásban, akkor már ez sem fog problémát okozni. A TANDEM egy nagyon aktív és a maga területén sikeres szer­vezet. Mi a titka annak, hogy így működik? Mi mozgatja a csapatot „belülről”? Az adott nekünk nagyon stabil ala­pot, hogy misszió-, valamint értéko­­rientáltan alapítottuk meg a TAND­EM-et, s így is dolgozunk mind a mai napig. Mielőtt létrehoztuk volna, az öt alapító csaknem két évig folya­matosan találkozgatott, hogy tisztáz­zuk: mit is akarunk voltaképpen csi­nálni ezzel a szervezettel? Nem úgy jöttünk létre, hogy valakik hozzánk vágtak egy csomó pénzt, majd azt mondták, gyerekek, ezt csináljátok meg. Ellenkezőleg: alulról jövő, zöld­mezős beruházás voltunk, s nagyon alaposan átrágtuk, hogy számunk­ra mi a fontos. Pont emiatt nagyon lassan haladt az építkezés. Az első éveinkben önkéntesen, a munkahe­lyeink mellett végeztük a munkát. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy kibírtuk a hullámvölgyeket. Majd el­jött egy pont - s úgy látom, ezt sok civil szervezet átéli -, az „elfáradás” ideje. Ilyenkor vagy visszaveszünk a működésből, vagy átállunk egy pro­fesszionálisabb fokozatra. Vagyis idővel szembesülni kell a konzisztencia dilemmájával? Igen, így is lehet mondani. Ne­künk ez a pont 2012-ben érkezett el, s el kellett döntenünk, lesz-e ál­landó alkalmazottunk egy irodával, vagy már nem bírjuk tovább azt, hogy folyamatosan kávézókban ta­lálkozunk, vagy valaki otthonában töltünk egész hétvégéket. Úgy dön­töttünk, hogy előre menekülünk, és végül sikerült áttörést elérnünk. A mai napon négy irodai alkalma­zottunk van, akik munkaidejét kitöl­tik a projektmenedzsment, illetve be tudunk vonzani külsősöket is. Van aztán egy szakmai csapatunk, amit képzői körnek hívunk. Ebbe az emlí­tett négy fő mellett még öt-hét másik tréner is beletartozik. Ok nem főállá­sú TANDEM-esek, van más állásuk, de ha egy-egy projektben tréninget kell tartani, akkor szólunk nekik, s jönnek. Ez nem önkéntes munka, ezért rendes honoráriumot kapnak. Szerintem ez a fenntartható modell, mert csak egy bizonyos szintig lehet kérni és vállalni önkéntes munkát, de egy szint fölött már nem. Ami az anyagi forrásaitokat illeti, jellemzően honnan, milyen szervek­től szerzik be? A stabilitást azt hozta el a sza­munkra, amikor elkezdtünk Eras­­mus+-os pályázatokat nyerni, s ez­által partnerségeket építettünk ki. Ezt 2015 óta működtetjük. Ezek nemzetközi, néhány évig tartó pro­jektek, amelyekben két-három má­sik országból vesznek részt part­nerek. Van olyan például, ahol egy brit egyetem a főpályázó, és cseh, osztrák, lengyel, magyar, valamint szlovákiai partner is részt vesz ben­ne - mi az utóbbiak vagyunk. Ha van két-három nagyobb, kétéves projek­tünk, akkor ez már lehetőséget te­remt arra, hogy főállást kínáljunk fel valakinek erre az időtartamra. Majd amíg ezek tartanak, nekünk ügyve­zetői vonalon az a feladatunk, hogy újabb partnerségeket keressünk. Ez tehát a legerősebb lábunk, anyagi­lag 60-70%-ban ez teszi ki az anya­gi alapjainkat. Sikerült elnyernünk Interreg-kiírásokat is, amelyeket az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozott. Szlovákiában a Ki­sebbségi Kulturális Alapnál pályá­zunk folyamatosan. Ide tartoznak azok a szlovákiai magyar fiatalok­nak szóló projektjeink, amelyekről közismertek vagyunk. Beadunk ide olyan pályázatokat is, amelyek inno­vatív jellegűek, s ki akarjuk próbálni, hogyan is működnek a gyakorlatban. Korábban sok szlovákiai vállalat fel­hívásaira is reagáltunk, ilyenek vol­tak például egyes mobiltelefon-szol­gáltatók vagy bankok alapítványai. Magyarországon a Bethlen Gábor Alapnál pályázgattunk, de gyakor­latilag úgy kétévente nyerünk egy­­egy kis projekttel. Ezen felül pedig fizetős szolgálta­tásokat - például tréningeket, mű­helymunkákat, konferenciákat - is kínál a TANDEM. Erre a korai időktől fogva törek­szünk. Például valamelyik iskolában felfigyelnek egy kezdeményezésünk­re, megkeresnek minket, mi pedig adunk egy árajánlatot. Ha esetleg nem tudják önerőből kifizetni, úgy segítünk nekik abban, hogy pályáz­zanak a program finanszirozására. Ide tartozik az is, amikor meghirde­tünk olyan képzéseket, amelyeknél részvételi díjat kérünk. A TANDEM fő tevékenysége mindvégig az oktatásügyhöz kap­csolódott a legerősebben. Ezt úgy kell érteni, hogy az állam helyett végeznek el feladatokat, vagy in­kább kiegészítik az állami szervek tevékenységét? Nem gondolom azt, hogy olyas­mit végzünk, amit az államnak ké­ne csinálnia. Nem tartom jónak azt a hozzáállást, hogy az államtól vár­juk a megoldásokat, s hogy mindent ő építsen ki. Inkább az a feladata, hogy ha a látókörébe kerülnek hiánypótló munkát végző civil szervezetek, ak­kor őket ne beolvasztani akarja az ál­lamapparátusba, hanem támogassa a működésüket. Nekem inkább az az állandó érzésem, hogy a frontális ok­tatást akartuk mindig is kiegészíte­ni készségfejlesztő programokkal - a diákok számára például azért, hogy tudatos állampolgárokként kerüljenek ki az oktatási rendszerből. Nekünk civil szervezetként sokkal könnyebb kidolgoznunk ilyen programokat, mintha e téren egy államapparátus­nak kellene lépnie. Kicsiben tudunk kipróbálni dolgokat, s ami működik, azt terjesztjük - majd ezt követően jöhet az állam támogatása. A mindent kontrolláló és meg­oldó állam képe is gyakori kultu­rális mintát jelent a kelet-európai társadalmakban. Az ön által felvá­zolt viszonyrendszer ehhez képest nagyon más. Igen. Nem várhatunk el mindent az államtól, hanem nagyon jó, ha vannak kezdeményező és az ötle­teket megvalósító civilek. Mondok másik szlovákiai magyar példát is, a Vekker Műhelyt, ami a színhá­zi neveléssel hiánypótló tevékeny­séget végez, amire óriási szükség van. Nem tudom viszont elképzelni, hogy ez központi állami rendeletek és utasítások szintjén országosan működhetne. Sok hasonló szlovák civil szervezet van, amelyek azt mondták, nem várnak arra, hogy az állam majd valamit megreformál­jon, hanem elkezdték az adott tevé­kenységet ők maguk csinálni. Példá­ul az Indicia szervezet kitalált olyan programokat, amelyek a modern ok­tatás fejlődését segítik elő. De em­líthetném a Teach for Slovakia-t vagy a LEAF-et is. Most a szakmi­nisztériumban olyan vezetőség van, amely meglátja és meghallja ezeket a kezdeményezéseket, s elkezdő­dött egy kommunikáció a tárca és a szervezetek között. Ha aztán orszá­gos szinten szeretnénk elérni egy rendszerszintű beavatkozást, ahhoz természetesen kelleni fog az állam hozzájárulása is. Mi a helyzet a politikával? Mi­lyen a kívánatos viszony az ön, az önök számára? Mi első perctől kezdve politikai­lag független szervezet kialakításán dolgoztunk. Hogy ne függjünk sem­miféle párttól, kormánytól, hanem szakmai alapon működjünk. Hittünk abban, hogy a minőségi szakmai munka stabillá tud tenni minket. Ki merem jelenteni, hogy a független­ségünket sikerült megőriznünk mind a mai napig. Ezt fontosnak tartom már csak azért is, mert a civil szféra egyik szerepe a politika ellenőrzése, illetve az, hogy a „nép hangja” le­gyen. Ha csak egy párttól függünk, akkor nem fogunk merni kritikát megfogalmazni. Sosem kellett véka alá rejtenünk a véleményünket azért, mert ezután megvonnának tőlünk valamilyen támogatást. Mindennek több kulcsa is van, amiket említett is. Ilyen például a nemzetközi térben való többnyel­vű tájékozódás, vagy egyes progra­mok, szolgáltatások kínálása. Érdemes látni viszont azt is, hogy vannak olyan tevékenységek, amiket nem lehet piacosítani. A TANDEM által kínált trénerfejlesztés például el­adható, mi erre tudunk anyagilag is támaszkodni. Viszont a kulturális és művelődési szféra nem mindig tud így működni. Tehát ha például Magyaror­szágról jön ilyen célból támogatás a külhoni civil szervezeteknek, az tel­jesen rendben van. Ami viszont már nem, hogy ehhez kapcsolódóan poli­tikai vagy ideológiai lojalitást várnak el. Ezek állami, az adófizetők pénzé­ből kialakított támogatások. Ez talán az egyik legellentmon­dásosabb téma, ami a magyar-ma­gyar kapcsolatokat illeti - egészen a rendszerváltás óta. Annak idején felháborítónak tartot­tam a Gombaszögi Nyári Tábor kap­csán, amikor a Pesti Srácok portálon lejött egy cikk, miszerint kormány­pénzből tartanak Felvidéken ellen­zéki tábort. Egyrészt ezek nem kor­mányzati források, hanem az adófi­zetők pénze, amellyel a kormány csak gazdálkodik. Másrészt milyen ellenzéki tábor? Az, hogy az x meny­­nyiségű programból van 5-6 olyan, amelyet Magyarországon ellenzéki­nek tarthatnak? A gombaszögi tábor egy nagy, erős, identitásformáló és -erősítő esemény a felvidéki magyar fiatalok számára, nem egy „ellenzé­ki” tábor. Urbán Péter (Kép:TANDEM)

Next

/
Thumbnails
Contents