Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-06 / 280. szám
181 PIHENŐ 2021. december 6. 1 www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. 6 Földrajzi novak: PÁHI PAKS PÁPA PARAKOU PÁRÁM IBO PÁRAMO FRONTINO PARANÁ FOLYÓ PARÁNA TAGÁLLAM PARANAGUA PARBHANI PARERA PARMA Az Instagramján osztott meg felhívást Billie Eilish, melyben arra kéri az embereket, hogy tartózkodjanak a pulyka fogyasztásától hálaadáskor. „A pulykák a világ leggyengédebb teremtményei közé tartoznak, és minden hálaadáskor 46 milliót ölnek meg közülük - mondta Billie Eilish. - Tudom, hogy nehéz megváltoztatni egy hagyományt, csak próbáljuk meg" - tette hozzá megértőén a 19 éves énekesnő és vegán aktivista. Eilish 12 éves kora óta nem eszik húst és állati eredetű élelmiszert. A British Vogue-nak beszélt arról egy korábbi interjúban, miért döntött a vegán életmód mellett, hogyan tudott meg egyre többet a hús- és tejipar működéséről. „Ha egyszer mindezt megérted és látod, nagyon nehéz visszatérni a húsevéshez" - mondta Billie Eilish, és hozzátette, nem akarja senkinek megmondani, mit tegyen, és rengeteg olyan barátja és ismerőse van, akik esznek húst. (Fotó: shutterstock) Előző feladványunk megfejtése: Palos-fok. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Vigyázzon, mert komoly problémák merülhetnek fel párkapcsolatában, ha továbbra sem lesz képes fékezni birtoklási vágyát. Féltékenykedésével többet árt, mint használ. Gondolja meg alaposan minden tettét, lépését! Bika (IV. 21.-V. 21.) Munkahelyén sikerült felhúznia magát, mert kollégái nem úgy és azt csinálták, amit kellett volna. Ilyen állapotban ne szóljon semmit, inkább önmagával törődjön, előbb nyugodjon le, s csak utána mondja el nekik a véleményét. Ikrek (V.22.-VI. 21.) Igyekezzen minden körülmény között nyugodt és vidám maradni. Ne hagyja, hogy bármi vagy bárki elrontsa a kedvét. Mielőbb szabaduljon meg a feleslegessé vált dolgaitól és környezetében néhány embertől, hogy továbbléphessen. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Az egyre hidegebb napok szinte mindenkire rányomják a szomo.rúság és levertség érzését. Ez alól ön sem kivétel. Rosszkedve előelőtör, bár maga sem tudja, miért. Ha ez az állapot tartósnak bizonyul, mielőbb utazzon el valahova. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Az utóbbi időben számos megpróbáltatáson ment keresztül. Bár inkább érzelmi természetűek voltak, de néha egészségügyi problémát is okoztak. Hamar rájön, hogy nem lelkizni, hanem dolgozni kell, és mielőbb továbblépni. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Szinte egyik napról a másikra visszatért az életkedve és tele van energiával, sőt egy nem várt bevétel is növeli a jókedvét. Ha sikerül összekapcsolni dús fantáziáját a pénzszerzéssel, akkor a sikernek csak a csillagos ég szabhat határt. Mérleg (IX. 24.-X.23.) Egy rég látott ismerősének sikerül felborzolnia a család békéjét, s emiatt komoly változásokra számíthat. Régi kapcsolatok szűnnek meg nem kis zűrzavart okozva önnek. Ennek ellenére ne aggódjon! Csak jobb időszak jöhet! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Izgalmasabb és mozgalmasabb életre vágyik, éppen ezért a változtatás mellett dönt. Bár egy régóta tervezett munkával kapcsolatban problémák merülnek fel, ennek ellenére tudja és érzi, hogy képes időre megoldani a feladatot. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Szerelmi élete egyre kaotikusabbá válik, mivel maga sem tudja, mit akar valójában. Ha eltávolodik a kedvese öntől, akkor szomorú, ha önnel van, semmibe veszi őt. Döntsön végre, mert sokáig ezt nem csinálhatja vele! Bak (XII. 22.-1.20.) Környezetében van valaki, aki szeretne segíteni önnek, de nem tudja, hogyan adja az ön tudtára. Ha alaposabban körülnéz, észre fogja venni az illetőt, s örülni fog, hogy éppen róla van szó, mert közbenjárásával több lehetőséget kaphat, mint egyébként. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Ha ingatlant szeretne vásárolni vagy eladni, most tegye. Nem kellene felelőtlen kijelentéseket tennie a környezetében élőkre, mert ha megbántja őket, utána kérheti a bocsánatot, de nem biztos, hogy meg is kapja Halak (II. 20.-III. 20.) Sajnos nem lesz feszültségtől, problémáktól mentes ez az időszak. Bár mindent elkövet, hogy helyrehozza a dolgokat, sok mindent nem sikerül. Jobb, ha egyelőre a saját álmaira figyel, és nem másokkal törődik. Hétfő Kedd Szerda Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűgy__________- 4°C Rozsnyó________~ 4°C a- 4°C_______°C 4 °C_____________-7 °C ye[ká Raóa______________-6 °C Ciómany____________-4°C Dunaszerdahely______3 °C Szene______________3°C Borús idő, elszórtan esőre Borús idő, több helyen Csorbató____________-2 °C Malinő Brdo__________-3 °C Komárom 3°C Csorbató________w -2°C és havazásra lehet számítani. havazás várható.___________ Bachledova dolina -4°C Kubinska hola________-5°C Ógyalla_____________3 °C Párkány 4°C Pozsony________;■ 1°C Pozsony____________0°C Myto pod Öumbierom 1 °C Pezinská Baba________-2°C Léva_______________5 °C Nagyszombat a,- 2 °C Érsekújvár______ta- 1 °C Érsekújvár__________2°C Martinské hole ______-6 °C Jahodná____________-2°C Nagymihály_____4 °C Losonc_____________~~ 3 °C Losonc_________2 °C Losonc_________________2 °C Krahule _______-1 °C Drienica_____________-1 °C Nagyróce_______—~ 2°C Tőketerebes______ve 3 °C Kassa__________2 °C Kassa_________________-1 °C Donovaly ZáhradiSte -4°C Pofana __________-2°C Mai receptünk Fokhagymás cukkinileves Hozzávalók: i kockára vágjuk, az olajon üvegesre 2 kis/közepes db cukkini, 1 db vörös- pirítjuk. Rádobjuk a cukkinit, pár hagyma, 3 gerezd fokhagyma, i percig pirítjuk, majd felöntjük annyi 2 tk só, 1 tk szerecsendió, \ vízzel, hogy ellepje. Beledobjuk a 1 db leveskocka, 1 csapott ek fokhagymát, a leveskockát, a fííszefinomliszt, 2 dl főzőtejszín reket, és hagyjuk kb. 20 perc alatt puhára főni. Mixerrel pépesítjük. Elkészítés: A lisztet csomómentesre keveijük A cukkinikat alaposan megtisztít- a tejszínnel, a leves levéből pár juk, a végüket levágjuk, vékonyra kanállal merünk bele, majd a krémfelkockázzuk. A hagymákat meg- levesbe töltjük, és hagyjuk felfóni. tisztítjuk. A vöröshagymát nagyobb i Jó étvágyat kívánunk! (nosal)