Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-06 / 280. szám
www.ujszo.coml 2021. december 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nem szabad lerombolni, hogy az oltás szabadság Ugyanúgy járnak el, mintha nem lenne már egy éve vakcina Hogy is volt? Az oltás szabadság? Meg hogy az oltottakat már nem fogjuk korlátozni? Elértünk az év végéhez, és a legtöbb - nemcsak hazai, hanem európai - politikus is természetesnek veszi, hogy ismét korlátozásokat vezetnek be, oltottnak, oltatlannak egyaránt. Az omikron miatt pedig nemcsak bezárnak, de lezárnak - határokat is. Teszik ezt úgy, hogy ennek ellenkezőjével csábították az embereket az oltópontokra, fut-fát ígértek. Ezzel a remélt kiszámíthatóság is odaveszett, és ez nemcsak az embereknek, hanem az országok gazdaságának is jelentős gondot okoz. Szemrebbenés nélkül jelentik be az újabb lockdownt, sőt a meghosszabbítása várható. Szlovákiában és több más országban nem az omikron miatt lettek a lezárások, a Dél-Affikában megjelent mutáció csak újabb ok, így könnyebb meglépni a kellemetlent. Ausztria, Szlovákia, Németország, Hollandia, Belgium, Nagy-Britannia - és még lehetne sorolni az országokat, amelyek lezárásokat vezetnek be, teljesen beoltottaknak is. És ne legyenek illúzióink, a részleges szabadságot sem kapjuk vissza december 9-én. Egy éve, amikor még nem volt vakcina, de már lehetett tudni, mikortól lesz, még értelemszerű volt, hogy a lezárás az egyetlen megoldás. Akkor a határok (második hullámban történő) lezárása sem okozott meglepetést. De most, amikor a vakcinát mindenki megkaphatja, és amely az „egyetlen megoldás a koronavírus-járvány ellen” (ismerős, ugye), már nehezen magyarázható, miért a régi módszert alkalmazzák. Ahogy az sem lehet megoldás, hogy egy újabb variáns hírére azonnal lezárunk, bezárunk. Ahogy az ENSZ és a WHO vezető képviselői is kijelentették, nem büntethetjük az országot, amely bemutatja a világnak, hogy egy újabb, gyorsabban fertőző, ám a jelek szerint kevésbé súlyos tüneteket okozó variánsra bukkant, hiszen így a jövőben az újabb variánsokat inkább megpróbálhatják elhallgatni. Szükség van óvatosságra (például lehet tesztet kérni az utasoktól, amíg nem derülnek ki a részletek), ám az ilyen szintű reakció nem lehet megoldás a jövőben. Biztosak lehetünk benne, hogy lesznek újabb variánsok, lehet valamelyik veszélyesebb, valamelyik pedig ártalmatlanabb, ám az, hogy pár havonta leállítják a világot, súlyos bizonytalanságba taszítja az embereket és a gazdasági szereplőket, hiszen mindig ott lesz a levegőben, hogy napokon belül jöhet újabb lezárás. Ez nemcsak anyagilag, de mentálisan is megterhelő. Nyilván jöhet olyan helyzet, amikor tényleg szükséges korlátozás - ám ennek arányosnak kell lennie, és legalább az oltottak szabadságát a lehető legkevésbé korlátoznia. Csak így maradhat igaz a korábbi ígéret, hogy az oltás szabadság... OLTÁSI IGAZOLVÁNY, NEGATÍV ^ PCR-TESZT, LAKHELYELHAGYÁSI ENGEDÉLY ÉS MUNKÁLTATÓI IGAZOLÁS! TOVÁBBÁ KISKORÚAK MEGTÉVESZTÉSÉT CÉLZÓ TEVÉKENYSÉG HATÓSÁGI <ENGEDÉLYEZÉSE ÉS RÉNSZÁNTÁBLA! ^ Ne feledkezzünk meg továbbá az állattartási engedélyről és Rudolf oltási naplójáról sem (Cartoomizer) A HIV-vel is keveredhetett az omikron Elképzelhető, hogy az omikron sokkal gyorsabb terjedésre képes, de enyhébb betegséget okoz - a pontos adatokra továbbra is várni kell. Az omikron genetikai elemzése során arra jutottak a tudósok, hogy a variáns egy másik vírus genetikai anyagának egy kis részét is felvette az egyik mutáción, az pedig a közönséges nátha is lehet - írja a Reuters. A massachusettsi kutatócsoport szerint az omikron megpróbálja magát „sokkal emberibbnek” feltüntetni, így az immunrendszer sem reagál akkora intenzitással. Ez azt is jelenti, hogy gyorsabban tud terjedni, de enyhébb betegséget okoz. Ézek nyitott kérdések, és időre van szükség, mire válaszok érkeznek. A koronavírus és a náthavírus is képes a tüdőben és az emésztőrendszerben szaporodni. Ennek lehet az az eredménye, hogy a két vírus találkozik, és mindkettőből átöröklődik genetikai anyag. Ezért lehetséges, hogy az omikron zéró páciense is egy társfertőzésen esett át. Dél-Affikában az egyik legnagyobb a HIV-fertőzöttség a világon, emiatt az emberek sokkal kitettebbek a náthavírusoknak is. Az omikron egyik felfedezője viszont azt nyilatkozta a DPA-nak, hogy az AIDS vírusával, a HIV-vel is keveredhetett a koronavírus, és már hónapokkal korábban kialakult. „Az omikron korai formája még az alfa és a delta előtt létrejöhetett” - véli Wolfgang Preiser, a dél-afrikai Stellenbosch egyetemének kutatója, az omikron egyik felfedezője. A kérdés az, hogy miért „bujkált” hónapokon át - tette hozzá. Elképzelhető, hogy még hiányzott egy-két mutálódás a gyors terjedéséhez (az omikron-variánsnak több mint 30 mutációja van). Preiser is azt mondja, az omikron könnyebben fertőz, azt viszont nem látja, hogy enyhébb lefolyású, ilyesmit szerinte még korai állítani. Azt sem tudják, veszélyesebb-e a gyerekekre. „Kialakulhatott HIV-fertőzött szervezetében is, vagy más betegnél, akinek gyenge az immunrendszere. Hónapokon át fejlődhetett, mutálódhatott, mivel a legyengült immunrendszer nem reagált rá. Persze ez is csak egy feltételezés, az is lehet, hogy valamilyen állatban alakult ki” - tette hozzá a kutató, (tasr, iiner.hu) Orosz kardcsörtetés és csatavesztés SIDÓ H. ZOLTÁN Erősödik a nyomás, Vlagyimir Putyin orosz elnök újra Ukrajna teherbíró képességét és a NATO türelmét teszteli, azon belül is Joe Biden amerikai elnök éberségére, határozottságára kíváncsi. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint mintegy 95 ezer orosz katona ásta be magát Ukrajna határánál és a Krím félszigeten, Moszkva növelte páncélosai számát, a Fekete-tengeren egyre több hadihajót csoportosít, megkezdte a téli gyakorlatokat Ukrajna közelében, fokozta a felderítői tevékenységét, lejárató kampányt indított Kijev ellen, ellenőrzi a kommunikációt és álcázási intézkedéseket hajt végre. Ha ez nem volna elég, a The Washington Post amerikai napilap szerint az amerikai hírszerzés ismeri az Ukrajna elleni feltételezett támadás tervét. Eszerint 2022 elején indulhatna az átkaroló támadás, ami akár fehérorosz területet is érinthetne, mintegy 175 ezer katona bevonásával. Nem tudni, mi lesz a végkifejlet, de egy biztos: orosz földön ilyen mértékű mozgósításra a posztszovjet időkben még nem volt példa. Ilyen helyzetben kiemelt figyelem kíséri a holnapra tervezett Biden- Putyin videókonferenciát. A két nagyhatalom vezetője elsősorban az ukrajnai politikai krízis miatt egyeztet, a legfontosabb téma Ukrajna és a NATO kapcsolata lesz. Az amerikai fél átfogó tervet állított öszsze az orosz-ukrán válság kezelésére, hogy megnehezítse a Kreml fellépését Ukrajnával szemben - ezt maga Biden jelentette be pénteken. Ezt megelőzően Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára nyomatékosította, hogy Oroszországnak nincs beleszólása más országok vagy a szövetség bővítési terveibe. E kijelentés előzménye: Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok garantálja, Ukrajnát nem veszik fel a NATO-ba. Ez már az úgynevezett vörös vonal átlépése lenne, a Kreml szerint Ukrajna esetleges tagsága a transzatlanti védelmi szervezetben súlyos nemzetbiztonsági fenyegetést jelentene számára, amit bármilyen eszköz bevetésével meg akar akadályozni. Pattanásig feszülnek hát az idegek, a fehérorosz-lengyel határon folyó, a megtévesztett menekülteket mint fegyvert bevető Minszk által szított konfliktustól kezdve egészen Kelet-Ukrajnáig és a Krímig húzódó fronton. Csak emlékeztetőül, áprilisban Moszkva már vagy 100 ezer fegyveressel tesztelte Kijev és a NATO idegrendszerét, ám végül visszavonta alakulatait, de a közelben hagyta a felszerelés számottevő részét. A képhez hozzátartozik, hogy a Kreml számos esetben borzolta már a kedélyeket, kevés erősségének egyike a feszültségkeltés, s mint általában a magukat belül gyengének, bizonytalannak érzők, így Moszkva is szívesen gyárt magának ellenfeleket. Az is furcsának tűnik, hogy ismertek a haditervek, mi több, az esetleges támadás időpontja is. Persze, az sem kizárt, hogy annyiszor kiáltunk farkast, hogy végül megkopik az éberség, és valóban betoppan Ukrajnába az ordas, akarom mondani, az orosz medve. Az egyre inkább politikai buborékban élő és az idők végezetéig pozíciójába bebetonozott Putyin amúgy máris csatát vesztett egy másik fronton. Hiába rukkoltak elő elsőként a koronavírus elleni oltóanyaggal, a Szputnyik V-vel, Oroszország szinte háborús veszteséget szenved el a járvánnyal folytatott harcban. A lakosság alig harmada van beoltva, ami még Szlovákiához képest is riasztóan gyenge, és csak októberben közel 75 ezer ember halt meg a kórban (ez ötszöröse az afganisztáni háborúban elesett szovjetek katonáknak), a járványnak pedig összesen már több mint 575 ezer orosz áldozata van. Orosz demográfusok szerint az ország jó úton halad afelé, hogy a második világháború óta az idei legyen a leghalálosabb év. Mindeközben a Russia Today állami propagandatévé a nyugati adásaiban ágál az oltások ellen és duira álhírekkel próbálja nehezíteni az EU-ban a járvány elleni harcot. így van ez: az oroszok jók a harcban, de rendre elbuknak békeidőben. Hát csoda, hogy a cudar valóság elől menekülve a vodka és a birodalmi nagyság mámorát és bűvkörét választják? FIGYELŐ A járvány hiénái A populisták nagy lehetőséget látnak a véget nem érő járványban, mert a tömegek nem akarnak további szigorításokat. Ennélfogva kibővül a mozgástér az olyan ellenzéki oltásellenes erők számára, amelyek mást sem csinálnak, mint a politikai elit ellen hergelnek - írta elemzésében a Financial Times. A populisták mindinkább oltásellenesek, és a megszokott kottából játszanak: ahogy nő a társadalmi elégedetlenség, képmutatónak nevezik a hatalmat és a szakértők ellen uszítanak. Ez a képlet Közép-Kelet-Európában jelenik meg a legegyértelműbben, mert ott nagyobb a vakcinaellenesség, mint másutt. Az elején az volt a nézet, hogy a ragály nem jó a demagóg pártoknak. de meglátták a lehetőséget az elhúzódójárványban. (nsz) Boisonaro, AIDS, vakcina A brazil legfelsőbb bíróság bírája vizsgálatot rendelt el Jair Boisonaro elnök ellen, mert az államfő kijelentette: a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS-vírussal való megfertőződés veszélyét. Az elnök élő adásban mondta ezt, a közösségi média több platformja közvetítette. A Facebook és a YouTube utána ideiglenesen letiltotta Bolsonarót. Ő azzal védekezik, hogy nem állított semmit, csak egy cikkből idézett. Az elnököt már számos bírálat érte amiatt, hogy nem megfelelően irányítja a járványkezelést, ő nem hajlandó beoltaná magát. (MTI)