Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-05 / 255. szám
www.ujszo.com | 2021. november 5. SPORT 115 Neymar hiába próbálkozott, Szoboszlai pontot mentett PINCÉSI LÁSZLÓ Megszerezte első pontját, mégis kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből az RB Leipzig labdarúgócsapata, amely egy fordulatos, izgalmas mérkőzésen játszott 2:2-es döntetlent a Lionel Messit sérülés miatt nélkülöző Paris Saint- Germainnel. A németek olyan lendületesen kezdtek, hogy tíz perc alatt a mérkőzést is eldönthették volna, végül mégis egy buta hiba és egy tizenegyes kellett ahhoz, hogy egyenlíteni tudjanak. Már az első támadás életveszélyes volt, alig 20 másodperccel a kezdés után a PSG csapatkapitánya, Marquinhos mentette a gólvonalról André Silva lövését. A 8. percben aztán Christopher Nkunku fejelt szép gólt, a 10. percben pedig kiharcolt egy büntetőt, amit Silva gyengén rúgott, Gianluigi Donnarumma pedig bravúrral védett. Innentől kezdve azért jobbára az történt a pályán, amit a franciák akartak. Georginio Wijnaldum már az első félidőben duplázott és megfordította az állást, majd a második félidőben helyzetek tömkelegét hagyta ki a vendégcsapat. A csattanó azonban a végére maradt, Présnél Kimpembe őrült nagy butaságot csinálva összehozott egy újabb büntetőt, amit a csereként beállt Szoboszlai Dominik vállalt magára, és megszerezve első BL-gólját lipcsei mezben 2:2-re mentette a mérkőzést. Az egy pont persze nem osztott, nem szorzott, a Leipzignek így sem maradt esélye a továbbjutásra, most már csak az a kérdés, hogy legalább a Club Brugge ellenében sikerül-e megszerezni majd az Európa-ligafolytatásra feljogosító harmadik helyet. „Nagyon rosszul kezdtünk, ellenben a hazaiakkal, de aztán össze-Újra legyőzték a VKP-t Százvaiék A Rieker UJS Komárom egyetemi férfi-röplabdacsapata a az extraligás siker után a Szlovák Kupa negyeddöntőjének első meccsén is 3:l-es győzelmet aratott a pozsonyi VKP felett. A mérkőzés a vártnál sokkal kiegyenlítettebb volt. Az első játszmában Zafkóék többször vezettek, szettlabdájuk is volt. Végül mégis a komáromiak nyerték a szettet 27:25-re- 1:0. A fővárosiak a második játszmában is magabiztosan röplabdáztak, végig vezetve 25:18-cal egyenlítettek - 1:1. A harmadik szettben Ogurcákék koncentráltan és hibamentesen kezdtek, gyorsan elhúztak 9:4-re. A folytatásban már csak ellenőrizték a játékot (25:19-2:1). Akomáromi fölény a negyedik játszmában is megmaradt. Különösen Százvai Adám bombaszervái okoztak zavart a pozsonyiak térfelén, de a hálónál Forró Balázs támadásait sem tudták hatékonyan hárítani a vendégek. A hazaiak végig tartották 4-5 pontos előnyt és 25:21 - gyei zártak -3:1. (jóba) Wijnaldum kétszer mattolta Gulácsit, de a végén jött Szoboszlai (Fotók tasr/ap) szedtük magunkat, és a második félidőben már mi irányítottuk a játékot. Gólt azonban nem szereztünk és ebből tanulnunk kell. 2:1-es vezetés után el kellett volna döntenünk a meccset, szóval van hová fejlődnünk” - nyilatkozta a találkozót követően Wijnaldum. A lipcseiek amerikai edzője, Jesse Marsch rendkívül bosszús volt. „Meg A nap játékosa: Karim Benzema Egymaga mentette meg a Real Madridot, a francia csatár ugyanis két gólt is szerzett, csapata így győzte le 2:1 -re a S ahtart. De Benzema ezzel együtt a klubtörténelem újabb szegmensébe is bekerült: az első találata volt ugyanis a Real történetének ezredik gólja a BL-ben (és a jogelőd Bajnokcsapatok Európakupájában). Ráadásul a Real Madrid az első csapat, amely elérte ezt a határt... kellett volna nyernünk ezt a meccset, kár, hogy nem éltünk a lehetőségekkel. Ha tíz perc után 2:0-ra vezetünk, nagyon nehéz lett volna felállnia a PSG-nek” - tette hozzá. Szoboszlai a mindent eldöntő büntető előtt váltott pár szót Neymarral, természetesen az újságírók nem hagyhatták ki, hogy megkérdezzék, miről volt szó. „Megkérdezte tőlem, hogy belövöm-e. Mondtam, hogy igen. Visszakérdezett, biztos vagyok-e ebben, mire azt mondtam neki, hogy sohasem hibázom!” Az A csoport másik mérkőzésén a Manchester City 4:1-re verte a Club Brugge csapatát, így az angolok és a franciák továbbjutása szinte már biztosra vezető. Nincs kétség azonban a B csoportban, ahol az AC Milan ikszelt a Portóval (1:1), így miután a Liverpool 2:0-ra verte az Atléticót, nemcsak a továbbjutást, de a csoportelsőséget is eldöntötte. A ’Pool Diogo Jota és Sadio Mané korai góljaival gyorsan kétgólos előnybe került, és miután a spanyoloktól Felipét kiállították, a folytatás már kényelmes estét hozott az angoloknak, akik 25 tétmeccs óta őrzik veretlenségüket (legutóbb az áprilisi BL-negyeddöntőben, a Real Madridtól kaptak ki). „Úgy gondolom, hogy a játékunk majdnem tökéletes volt, a megfelelő pillanatokban szereztük a gólokat, a 2:0 egy nagyszerű este végterméke” - lelkendezett Jürgen Klopp, aki csupán Roberto Firmino sérülését sajnálta. A C csoportból az Ajax is bebiztosította a helyét a legjobb 16 között: a hollandok két hete 4:0-ra kiütötték a Dortmundot, ezúttal pedig Németországban nyertek 3:1-re. Igaz, a sikerhez az is kellett, hogy a hazaiak Mats Hummels kiállítása miatt a 29. perctől emberhátrányban játszottak. „Szeretnénk felbosszantani Európa elit csapatait. Nem azt mondjuk, hogy favoritok vagyunk, de senki sem akarja majd, hogy az Ajax legyen az ellenfele a kieséses szakaszban” - mondta Erik ten Hag, a hollandok szakvezetője. A D csoportban helyreállt a világ rendje, a nagyszerűen kezdő Sheriff Tiraspol két hét alatt másodszor kapott ki -3:1-re az Intertől (Milan Skriniar első gólját lőtte a sorozatban), és miután a Real Madrid is legyőzte a Sahtart, az első két helyen már az olasz és spanyol szupercsapat áll. SAKK A 74. orosz bajnokságot Ufa városában rendezték meg. A 2677-es élőátlagú, 18-as kategóriájú versenyt Nyikita Vitjugov nyerte, a második helyen Makszim Matlakov, míg a harmadikon Vlagyimir Fedoszejev végzett. Világos: Vitjugov-Sötét: Fedoszejev l.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 dó 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 bó Ritka változat, próbálja kibillenteni az ellenfelét a megszokott kerékvágásból. S.Bel exd4 9.Hxd4 Fb7 10.0 He81 l.Fe3 c512.Hc2 Fe513.Ffl f5 14.exf5 gxf5 15.Fh6 Fxh2+ 16.Kxh2 Vh4+ 17.Kgl Vxhó Sötét nyert egy gyalogot a kiskombinációval, de az e7-re behatoló bástya megfelelő ellenértéket nyújt világos számára. (Lásd az 1. ábrán.) 18.Be7! Fcó 19.b4 Vg5 19...cxb4 20.Hxb4 Vh4 21.Hcd5 Világos kellemes állásával. 20.Ve2 Hg7 20...FxO 21.Vxf3 Vxe7 22.Vxa8 Tisztelőnnyel. 21.Hd5 Hd7 22.f4 Vhó 23.Hce3 Fxd5 24.Hxd5 Bae8 25.Bel Hfó 26.VO cxb4 27.Bxe8 Hfxe8 28.Be7 a5 29.Hxb6 Hfó 30.Hd5 Kh8 31.Hxfó Vxfó 32.Ba7 d5 33.cxd5 Vd4+ 34.VÍ2 Vxd5 35.Vbó Ba8 3ó.Fc4 Vdl+ 36.. .Vxc4 37.Bxa8+ Könnyed győzelemmel. 37.Kh2 Vh5+ 38.Kgl Bxa7 39.Vxa7 Vdl+ 40.Kh2 Vd8 40.. .Vh5+ 41.Kgl Vdl+ Sötét könnyedén tarthatta volna a döntetlent. 41.g3 h5?? Nagy hiba, erre világos azonnal lecsap. 42.Vaó! Kh7 43.FÍ7 Ve7 44.Vg6+ Kh8 45.Vh6# 1-0. 3289. fejtörő (Lásd a 2. ábrán.) Világos indul, és mattot ad három lépesben. Ellenőrzőjelzés-világos: Kaó, Be4, Fd5, Hdó, gy.: b4(5 báb). Sötét: Kc7, gy.: d7 (2 báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) küldjék, SAKK megjelöléssel. A DUeL-PRESS Kft. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Beküldési határidő - a 3286., a 3287. és a 3288. fejtörőkkel együtt - 2021. november 12. A legalább három helyes megfejtést beküldők között kisorsolunk egy 20 eurós (mattligások) és egy 10 eurós (ligások) pénzdíjat. Lóránd Norbert SPORTMENÜ ■ Labdarúgás NB 1,12. forduló -20.00: MTK-Gyirmót. FORTUNA LIGA, 14. forduló -17.00: Trencín-Michalovce (jv. Kraíovic). ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 14. forduló - 17.30: Kosice-MI- chalovce; 18.00: Nitra-Spisská Nová Vés, Trencín- Liptovsky Mikulás, Nővé Zámky-Banská Bystrica, Poprad-Preáov; 19.00: Slovan-Zvolen. ■ Kézilabda FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, Vágsellye - 20.00: Szlovákia-Szerbia. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 7. forduló - 20.00: VKP Bratislava- Prievidza. SPORTATV-BEN 8.00 - M4 SPORT: Rövid pályás úszó-Eb, előfutamok 8.00 - CT SPORT: Prágai curlingverseny 10.15 - CT SPORT: Oroszország—USA tenisz Billie Jean King-kupa-meccs 11.10 és 13.10 - M4 SPORT, JOJ SPORT: Triatlon vbsorozat, férfi, női sprintverseny 12.45 és 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, Brit Open 14.00 és 19.30-EUROSPORT 2: Párizsi férfitenisztoma 15.30 - CT SPORT: Műkorcsolya, Olasz GP 17.00 - NOVA SPORT 2: Trencín-Michalovce foci Fortuna Liga-meccs 17.00 - M4 SPORT: Magyarország-Bosznia-Hercegovina barátságos férfi-kézilabdameccs 17.00 - CT SPORT: Tenisz Billie Jean King-kupa-elődöntő 17.30 - STV 2: Michalovce- Kosice hoki Tipos Extraligameccs 17.30 - JOJ SPORT: Topofcany-Zilina másodosztályú hokimeccs 18.30 - NOVA SPORT 3: Nürnberg-Bremen Bundesliga 2-es focimeccs 18.30 - M4 SPORT: FI, Mexikói Nagy díj, 2. szabadedzés 19.00 - SPORT 2 (cseh): Slovan-Zvolen hoki Tipos Extraliga-meccs 19.00 - NOVA SPORT 2: MMA, Bellator 270 19.10 - DIGISPORT 2: Fehérvár-Pustertal hoki IHL-meccs 20.00 - M4 SPORT: MTKGyirmót NB I-es focimeccs 20.00 - SPORT 1 (cseh): Szlovákia-Szerbia barátságos férfi-kézi labdameccs 20.00-JOJ SPORT: Boksz-vb 20.30 - NOVA SPORT 3: Mainz-Mönchengladbach foci Bundesliga-meccs 20.30-JOJ SPORT: Wroclaw- Bialystok lengyel bajnoki focimeccs 20.45 - NOVA SPORT 4: Empoli-Genoa foci Serie A- meccs 20.45 - PREMIER SPORT 2: Bayem München-Real Madrid férfikosárlabda Euroliga-meccs 21.00 - PREMIER SPORT 1: Southampton-Aston Villa angol bajnoki focimeccs 21.00 - NOVA SPORT 1: Sudbury-Colchester foci FA-kupameccs 22.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-l-es Mexikói Nagydíj, 2. szabadedzés 1.05 (szombat) . - NOVA SPORT 2: Winnipeg-Chicago hoki NHL-meccs 2.05 (szombat) - NOVA SPORT 1: Edmonton-NY Rangers hoki NHL-meccs