Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-30 / 275. szám
www.ujszo.coml 2021. november 30. SPORT 125 Radványi Miklós: Tavasszal még tovább javulhatunk JÓBA MIHÁLY All. labdarúgóligás komáromi KFC a 2017-os feljutása után az eddigi legjobbját érte el a bajnokság őszi felében a 3. hellyel. A sikeres szereplésről és a Duna-partiak várható esélyeiről Radványi Miklóssal, a komáromiak vezetőedzőjével beszélgettünk. Amikor a KFC vezetőségével aláírták a két évre szóló szerződést, azt mondta, hogy a KFC jelenlegi játékoskeretével van esély arra, hogy jobban szerepeljenek a Duna-partiak a bajnokságban, mint ami eddig sikerült a 2017-es feljutás után. Igazolódni látszik ez a 2021/22-es évad őszi fele után? Amikor eldőlt, hogy Komáromba jövök, volt áttekintésem a csapatról. Tudtam, hogy a játékoskeret jelentős része tehetséges fiatal játékosokból áll, és éreztem, hogy többet lehetne kihozni belőlük, mint amenynyit korábban elértek. Azt azonban nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megmutatkozik a bajnokságban az, amit feltételeztem. Ráadásul nem is kezdtünk nagyon jól, hiszen az összesen két vereségünket (Homonnán és Besztercebányán) a bajnokság elején szenvedtük el, de utána tíz bajnokin és két Slovnaft Cup-mérkőzésen nem kaptunk ki. Sokakat meglepett az a teljesítmény és az abból származó eredmény, amelyet a fiúk elértek a bajnokság első felében. Megszerezték az elérhető pontok csaknem háromnegyedét, sorozatban 10 bajnoki meccsen nem kaptak ki, ez a 3. helyet eredményezte a tabellán. Mi volt a jó szereplés meghatározó oka? Nem könnyű erre egyszerűen válaszolni, de megpróbálok. Amit elértünk, az egy csodálatos összjáték eredménye. Ezt úgy értem, hogy a KFC-ben szinte hibátlanul működik egy „háromszög”, amelyet a fo-EREDMÉNYEK ► Labdarúgás NB 1,14. forduló: Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 0:3 (0:2). Gólszerzők: R. Mmaee (7„ 11-esből), Tokmac (40.), Boli (87.). Jv.: Bogár. Sárga lap: Kocsis, Vadnai, Madarász (mind Mezőkövesd). 1. Ferencváros 13 10 1 2 30:9 31 2. Kisvárda 14 8 3 3 26:15 27 3. Puskás Akadémia 13 8 2 3 20:16 26 4. Fehérvár 14 6 5 3 19:16 23 5. Mezőkövesd 14 5 4 5 18:24 19 6. Paks 14 5 3 6 33:28 18 7. Honvéd 14 5 1 8 25:27 16 8. ZTE 14 4 4 6 19:30 16 9. Debrecen 14 3 5 6 27:27 14 10 Újpest 14 3 5 6 19:23 14 11. Gyirmót 14 3 4 7 17:24 13 12. MTK 14 3 3 8 10:24 12 ► FORTUNA LIGA, 16. forduló: FC Spartak Trnava-MFK Ruzomberok 0:3 (0:1). G.: Kochan (31., 11-esből), Regáli (50., 52.). Sárga lap: Jones, Risztovszki, ill. Madlenák, Boböek, Regáli, Kochan, Mojzis, Piros lap: Jones (68., Spartak), Jv.: Ziemba. 1. Slovan Bratislava 15 12 2 1 38:11 38 2. Trnava 16 1 0 3 3 24:11 33 3. Rníomberok 16 8 6 2 27:12 30 4. DAC 16 8 3 5 22:19 27 5.2ilina 15 6 4 5 24:19 22 6. Trencín 16 5 5 6 24:23 20 7. Michalovce 16 6 2 8 18:22 20 8. Sered 15 5 4 6 1 8:20 1 9 9. Senica 15 3 5 7 14:23 14 10. Zlaté Moravce 16 3 5 8 17:30 14 Őszi szezon ► Helyezés: 3. ► Mérleg: 11 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség ► Hazai mérleg: 6 győzelem, 2 vereség (15:4)- 3. hely ► Idegenbeli mérleg: 5 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség (17:11)- 4. h. ► Legtöbb bajnoki mérkőzés: Domonkos, Őimko, ámehyl, áurnovsky, Varga (17) ► Legtöbb bajnoki gól: Domonkos (8) cicsapat, a klub- és szakvezetés, és a kitűnően működő háttérszemélyzet alkot. Mind a három összetevő mindent megtesz azért, hogy a csapatnak jó feltételeket biztosítson a játékhoz. Játékosaim érzik és becsülik ezt az önzetlen gondoskodást, amelynek a csapatszellem szilárdságában is nagy szerepe van. Tehát a jó eredmény egy jól működő közösség munkájának gyümölcse. Figyelmet és elismerést érdemel a KFC szereplése a Slovnaft Cup-11. Liptovsky Mikulás 16 4 2 10 19:35 14 12. FK Pohronie 16 2 3 11 14:34 9 II. LIGA, az őszi végeredmény: 1. Podbrezová 17 13 1 3 39:14 40 2. Banská Bystrica 17 12 4 1 36:12 40 3. Komámo 17 11 4 2 32:15 37 4. Skalica 17 11 3 3 23:8 36 5. Hunienné 17 10 4 3 19:12 34 6. Kosice 17 10 2 5 39:20 32 7. Petrzalka 17 8 4 5 33:18 28 8. Samorín 17 8 1 8 31:29 25 9. Zilina B 17 6 4 7 32:30 22 10. Trebiéov 17 6 4 7 1 4:24 22 11. Rohoíník 17 5 3 9 18:32 18 12. Dubnica 17 4 3 10 24:32 15 13. Bardejov 17 2 5 10 13:26 11 14. Slovan Bratislava B 17 3 2 12 12:36 11 15. Púchov 17 2 4 11 18:28 10 16. Námestovo 17 0 2 15 10:57 2 ► Jégkorong NHL: Carolina-Washington 2:4, Minnesota-Tampa Bay 4:2, Boston-Vancouver 3:2, Jaroslav Hálák (V) 39 lövést fogott meg, Chicago-San Jose 0:2, New Jersey-Philadelphia 5:2, Anaheim-Toronto 1:5. IHL: Klagenfurt-Fehérvár 3:1 (0:0, 1:0, 2:1), a Fehérvár gólszerzője: Shaw (44.). TIPOS EXTRALIGA, 21. forduló: Slovan Bratislava-Poprad 4:2 (2:0,2:1,0:1), Gáspár (6.), Rapuzzi (18.), Matousek (28.), Jääskeläinen (30.), ill. Bondra (24.), Drgofi (41.); Trencín- Zvolen 2:3 (0:2,2:0,0:1), Bezieh (22.), Starosta (25.), ill. Viedensky (14.), Leskinen (18.), Jedliőka (58.); Liptovsky Mikulás-Banská Bystrica 1:3 (0:2,1:1, 0:0), Kriäka (35.), ill. Kábái (17.), Cardwell (20.), Sojka (35.). ban is, ahol két élvonalbeli csapatot ejtett ki a komáromi csapat, és a nyolcaddöntőbe jutott. Ezt mivel lehet magyarázni? A szereplésünk a Slovnaft Cupban kissé eltér a II. ligás bajnoki szerepléstől. Mivel játékoskeretünk elég- : gé bő, a kupameccseken lehetőséget adunk pályára lépni azoknak a játékosainknak, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebbet szerepelnek, ami ; a csapaton belül egyrészt egészséges konkurenciát teremt a játékosok kő- j zött, másrészt elősegíti a kevesebbet pályán levő játékosok felkészülését és fejlődését. Kupaszereplésünk azért is értékes, mert két élvonalbeli csapatot is sikerült legyőznünk. A csapat gerince, azaz a meghatározó játékosok a KFC-ben egyre jobban motiváltak, és láthatóan bizonyítani akarnak. Ha így van, ön szerint ez hogyan hathat a bajnokság tavaszi felére a téli szünet után? Ha jól megy a játék, javulnak az eredmények, nő az önbizalom, ami a : kiegyensúlyozott teljesítmény egyik alapeleme. Ennek a pozitív követkézménye az, hogy sorozatban 12 mécsesén nem kaptunk ki, 37 pontot szereztünk, és a lőtt, valamint a kapott gólok számában is megközelítően a | harmadik helyen vagyunk. Ezek a ; dolgok fokozzák igazán a fiúk moti-1. Slovan Bratislava 21 14 1 1 5 80:51 45 2. Zvolen 21 12 3 0 6 78:62 42 3. Michalovce 20 12 2 0 6 55:57 40 4. Nitra 17 8 4 1 4 66:48 33 5. Kosice 17 9 0 2 6 61:44 29 6. Presov 18 8 1 0 9 51:64 26 7. TrenCin 19 7 1 0 11 50:60 23 8. Poprad 16 6 1 2 7 58:53 22 9. Banská Bystrica 17 5 2 3 7 47:53 22 10. SpisskáNováVes 17 5 0 4 8 43:52 19 11. Liptovsky Mikulás 20 3 2 3 12 47:69 16 12. NovéZámky 19 5 0 1 13 46:69 16 A Slovantól a bajnokság végén 3 pontot levonnak. ► Kézilabda NŐI FELKÉSZÜLÉSI MECCS: Franciaország-Magyarország 29:28 (14:18), legjobb magyar góldobók: Klujber 6, Hátra és Bordás 4-4. ► Kosárlabda NBA: LA Clippers-Golden State 90:105, Indiana-Milwaukee 100:118, Memphis-Sacramento 128:101, Toronto-Boston 97:109, LA Lakers-Detroit 110:106. ► Tenisz Nül VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 7582 pont; 2. (2.) Arína Szabalenka (fehérorosz) 6380; 3. (3.) Garbine Muguruza (spanyol) 5685; 4. (4.) Karolina Plíáková (cseh) 5135; 5. (5.) Barbora Krejőíková (cseh) 5008;... 84. (84.) Anna Karolina Schmieldová (szlovák) 867,91. (90.) Bondár Anna 821,96. (107.) Udvardy Panna (magyarok) 811, 98. (110.) Kristina Kuóová (szlovák) 807,124. (123.) Gálfi Dalma 614,160. (161.) Babos Tímea (magyarok) 447,163. (174.) Viktória Kuzmová 430,170. (167.) Rebecca Sramková (szlovákok) 416,171. (168.) Jani Réka Luca 414. váltságát, ami a tavaszi 13 mérkőzésen még javulhat. A fiúktól többször is hallottuk, hogy fontos lenne, hogy a csapat együtt maradjon hosszabb időre, mert akkor tudnák bizonyítani igazán, hol van a teljesítőképességük határa. Van erre lehetőség és biztosíték a jövőben? Erre azt mondom, hogy határozottan igen. Itt van egy csapat, amelyben él a csapatszellem, amelyben a játékosok tudatosítják, hogy mindegyikükre szükség van, s azt is tudják, hogy még mindig van jócskán javítanivalójuk. Egy évad fele még nem biztosított elég időt arra, hogy hogy mindenki felnőjön a teljesítőképessége szintjére. Lassan kirajzolódik a kép a jövőt illetően. A klub- és szakvezetés a téli szünet után milyen cél elérését tartja reálisnak a 2021/22-es fociévad végére? Én nem vagyok híve a számokkal megjelölt céloknak, eredményeknek, mert ez háttérbe szoríthatja a csapat egészséges motiválását. Megelégszem azzal, ha a csapat minden tagja a teljesítőképessége szintjén játszik a bajnokságban, ami meg szokta hozni azt az eredményt, amit a csapat kiharcol és megérdemel egy évadban. Mi az, ami növelné a játékminőséget a folytatásban? Nincs olyan csapat, amelynek játékán ne lehetne javítani. Egy épülő, fejlődésben levő csapatnál ez teljesen természetes. Van miben javulnunk. A folytatásban a KFC-ben nagy hangsúlyt fogunk helyezni játékosaink erőnléti és taktikai érettségének fejlesztésére. Az is természetes, hogy a technikai tudáson is van csiszolnivalónk, és a mentális stabilitás is állandó eleme lesz a felkészülésünknek a bajnokság tavaszi felére. Azt szeretném, hogy a KFC-nek olyan csapata legyen, amely méltó lesz arra, hogy helytálljon akkor is, amikor megépül a várva várt, korszerű infrastruktúrát biztosító sportlétesítmény. DAVIS-KUPA, döntő (még nem közölt eredmények) - A csoport; Oroszorszóg-Spanyolország 2:1 (Rubljov-López 6:2,3:6,4:6; Medvegyev-Carreno Busta 6:2,7:6; Karacev, Rubljov-Granollers, López 4:6,6:2,6:4). A csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Oroszország 2 győzelem/0 vereség, 2. Spanyolország 1/1,3. Ecuador 0/2. B csoport: Kazahsztán-Kanada 3:0 (Kukuskin-Schnur 6:3, 6:7, 7:5; Bublik-Pospisil 6:2, 7:6; Golubjov, Nedovjeszov- Polansky, Schnur 6:4,6:7,6:1). A csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Kazahsztán 2 győzelem/O vereség, 2. (és negyeddöntős) Svédország 1/1, 3. Kanada 0/2. A C csoport csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Nagy-Britannia 2 győzelem/O vereség, 2. Franciaország 1/1, 3. Csehország 0/2. E csoport: Kolumbia-Egyesiilt Államok 2:1 (Mejia-Tiafoe 6:4,3:6,6:7; Gálán Riveros-lsner 6:3,3:6,7:6; Cabal, Farah- Opelka. Sock 3:0-nál az amerikaiak feladták.) A csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Olaszország 2 győzelem/0 vereség, 2. Kolumbia 1/1,3. EgyesültÁllamok 0/2. F csoport: Németország-Ausztria 2:1 (Köpfer-Rodionov 1:6, 5:7; Struff-Novak 7:5,6:4; Krawietz, Pütz-Marach, Oswald 6:3,6:4). Acsoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Németország 2 győzelem/2 mérkőzés, 2. (és negyeddöntős) Szerbia 1/2, 3. Ausztria 0/2. A negyeddöntő párosítása: Olaszország-Horvátország, Nagy-Britannia-Németország, Szerbia-Kazahsztán, Oroszország-Svédország. SPORTATV-BEN 13.00 - ARENA SPORT 1, CT SPORT: Lettország-Csehország női floorball-vb-meccs 13.45 és 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, Egyesült Királyság Bajnoksága 16.00 és 19.10 - JOJ SPORT: Nagy-Britannia-Németország tenisz Davis-kupa-negyeddöntő 17.00 - JOJ SPORT: Slovan BU18 másodosztályú bajnoki hokimeccs 17.00 - ARENA SPORT 1: Finnország-Svédország női floorball-vb-meccs 17.30 - CT SPORT: Vítkovice- Ceské Budéjovice cseh bajnoki hokimeccs 17.30 - SPORT 1 (cseh): Dinamo Moszkva-Kazany hoki KHL-meccs 18.30 - NOVA SPORT 3: Atalanta-Venezia labdarúgó Serie A-mérkőzés 18.30 - NOVA SPORT 4: Fiorentina-Sampdoria foci Serie A-meccs 18.45 - SPORT 2 (cseh): Ni-mes-Tatabánya férfikézilabda EL-meccs 20.15 - ÉT SPORT: Ústí-BL Beskydy cseh bajnoki férfi-röplabdameccs 20.30 - PREMIER SPORT 1: Newcastle-Norwich angol bajnoki focimeccs 20.30 - M4 SPORT: Ferencváros-Novi Beograd férfivízilabda BL-meccs 20.45 - NOVA SPORT 3: Salernitana-Juventus foci Serie A.mppPQ 20.45 - NOVA SPORT 4: Ve-rona-Cagliari labdarúgó Serie A-mérkőzés 20.45 - SPORT 2 (cseh) : Toulouse-Presov férfikézilabda EL-meccs 21.15 - PREMIER SPORT 1: Leeds-Crystal Palace angol bajnoki focimeccs 1.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: New Jersey-San Jose hoki NHL-meccs 1.35 (szerda) - NOVA SPORT 2: Brooklyn-New York kosárlabda NBA-meccs 4.35 (szerda) - NOVA SPORT 1: Los Angeles-Anaheim hoki NHL-meccs ► Alpesi sí VK, Killington - női műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:38,33; 2. Petra Vlhová (szlovák) 1:39,08; 3. Wendy Holdener (svájci) 1:39,16. A szakági vk állása: 1. Vlhová 280 pont, 2. Shiffrin 260,3. Lena Dürr (német) 165. Az összetett vk állása: t. Shiffrin 360 pont, 2. Vlhová 340,3. Andreja Slokar (szlovén) 210. ► Sakk VB-DÖNTŰ -1. parti: Jan Nyepomnyascsij (orosz)-Magnus Carlsen (norvég) 0,5:0,5.2. parti: Carlsen-Nyepomnyascsij 0. 5:0,5.3. parti: Nyepomnyascsij-Carlsen 0,5:0,5. ► Sportfogadás L0T0, a 47. játékhét (vasárnap), I. húzás: 14,15,44,46,47, 48, pótszám: 19. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1070,10 euró (7); 4. díj: 31,10 euró (385); 5. díj: 21,90 euró (409); 6. díj: 6,00 euró (5321), 7. díj: 6,00 euró (5862). JACKPOT: 1 252 542,70 euró. II. húzás: 13,23,26,34,37,40; pótszám: 31. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dg: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (11); 4. díj: 25,00 euró (595), 5. díj: 10,00 euró (570), 6. díj: 5,00 euró (5700), 7. díj: 3,00 euró (8118). JOKER-szám: 091603. NYEREMÉNYEK: f. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (15); 4. díj: 33 euró (128); 5. díj: 3,30 euró (1190). L0T0 5 a 35-ből: 1,11,12,21,33. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 77 840,04 euró (1); 2. díj: 187,90 euró (143), 3. díj: 3,30 euró (3350). KENŐ - vasárnap: 2,11,15,18,19,21,24,34,38,45,49,50, 52,56,62,66,67,73,79,80. Kenő Plusz-szám: 67. KENŐ JOKER - vasárnap: 455736. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (8), 5. díj: 2,50 euró (82), 6. díj: 0,50 euró (778). i így örültek Radványiék a DAC elleni továbbjutásnak a kupában (Somogyi Tibor felvétele) I