Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-30 / 275. szám
www.ujszo.com SZINFOLK ■ 2021. NOVEMBER 30. házaspárnál a férj nagybőgős volt a zenekarban, a felesége a kórusban énekelt, fiuk, Janó szintén a zenekarban játszott. „Temetéskor” Janó - nagy meglepetésre - az énekkarba állt be, s őt egy csellózni tudó énekes helyettesítette a zenekarban. E tréfák kedves, de kockázatos színfoltjai voltak életünknek. Sokszor rögtönözni is kellett, egyik társunkat, amikor forgás közben leesett az alsószoknyája, gyorsan körülálltuk, s természetes könnyedséggel, új „koreográfiával” orvosoltuk a bodást. 1981-ben újabb váltásnak lehettem részese: Tímár Sándor került az együttes élére. Jövetelét legjobban azok várták, akik már dolgozhattak vele a balettintézet néptánc tagozatában. A régebbi tagoknak viszont a korábbinál egészen más munkamódszerhez kellett szokniuk. Tímár korábban amatőr együttesekkel dolgozott, s a megszokott heti kétszeri próba után naponta kellett foglalkoznia egy professzionális együttessel. Az általa elképzelt motívumkincset a színpadon próbáltam ki, gyakran improvizálnunk kellett. Ez a módszer mára elnyerte létjogosultságát, akkor viszont nagyon szokadan volt: mi kész koreográfiához, motívumsorhoz szoktunk. Sokan nehezményezték ezt a metódust, másoknál a koordináladanság nyomán térdproblémák, sérülések léptek fel. Az együttes egysége is felbomlott, mivel nem tudott mit kezdeni a kórussal, aminek tagjai más hivatásos énekkarokban találtak munkát, a zenekar java pedig a 100 tagú Ciw Sokszor rögtönözni is kellett, egyik társunkat, amikor forgás közben leesett az alsószoknyája, gyorsan körülálltuk, új „koreográfiával” orvosoltuk a botlást. gányzenekarban folytam hivatását. A tánckarba fiatalok szép számban kerültek be, az idősebbek többsége viszont megvált a társulattól, az együttes pedig már Tímár pedagógiai módszere nyomán fejlődött tovább. Édesanyám 1967-ig énekelt az együttesben, majd főiskolán nyelvet tanított. Édesapám 1979 után a Zenetudományi Intézet Népzenekutató Csoportjában kamatoztam tudását, férjem, Kása Endre a kórus feloszlatása után a Magyar Rádió Énekkarában helyezkedett el. Jómagam két évig dolgoztam együtt az új vezetővel, majd mikor várandós lettem, kiváltam az együttesből, s szülés után már más pályát választottam, tehettem ezt azért is, mert abban az évben diplomáztam az ELTE néprajz szakán - nyilatkozta Csapó Katalin. Csermák Zoltán ▼ Csapó Kati az ÁNE próbateremben, 1979-ben Alsó sor, balról a 2. Pórfy Irma (A szerző felvételei és képarchívum) vettem nézőként, így a repertoárral is tisztában lehettem. A szerencse is kezemre játszott, az egyik lány - egy olaszországi turné után - nem tért haza. Rábai diszkréten érdeklődött édesapámnál terveimről, szó szót követett, 1972. szeptember 1-jén szerződtettek. Szigeti Károly, a Vasas vezetője, amikor megtudta távozásomat: ,.Kígyót melengettem a keblemen ’ felkiáltással kommentálta döntésemet, mivel Rábaiban sokan a riválist látták, sőt produkcióit is gyakran leszólták. Két évet dolgozhattam még Rábaival. Az életritmusom is megváltozott, naponta voltak próbák, először az egyszerűbb darabokat tanultam meg, majd a teljes repertoárt. Ebben segítségemre volt Ripka Ilona, a művészeti vezető asszisztense, aki mindent precízen és türelemmel tanított be. Rábai Miklós haláláról 1974-ben egy szegedi fellépés után értesültünk; az előadás alatt nem akarták megmondani a gyászhírt. A szomorúság mellett a bizonytalanság is eluralkodott rajtunk, sötéten láttuk a jövőt; emblematikus egyénisége meghatározta az együttes egész életét. A tánckar vezetését Létai Dezső vette át, majd 1976-ban művészeti vezetőjének is kinevezték. Sokat dolgozott Rábaival, tanítványának számított, számos koreográfiát is készített az együttesnek az Ecseri V Létai Dezső Magyar századok című összeállítása igazi katartikus élményt nyújtott, s ezzel a műsorral írta be nevét az együttes történetébe. lakodalmas botolója is az ő tudását dicsérte. Sokkal befelé fordulóbb volt, mint elődje, de nagyon tehetséges koreográfusnak számított. A próbákon szigorú és precíz volt, élveztük a vele való közös munkát. A Magyar századok című összeállítása igazi katartikus élményt nyújtott, s ezzel a műsorral írta be nevét az Együttes történetébe. Ez a darab egy nagy ívű tabló volt, egyebek mellett az Őseink idézése, A Kereszt, a Rabének, a Bihari verbunkja képviselték történelmünk mérföldköveit. Mindegyik epizód egy történeten alapult. A sámán ewázisát egy nagyheti gregorián ének - az ,JEcce lignum Crucis - íme a keresztfa - szakítja meg, édesapám aszkétára maszkírozva hozott be ezalatt egy hatalmas keresztet, s a sámánok kiűzettek a színről. A Hajdúk című számban én is táncoltam az egyik megkötözött rablány szerepében. A fogva tartó törökök vad kardtáncot lejtettek körülöttünk, s megjelentek a hajdúk, elűzték a zsarnokokat, elvágták köteleinket, s mi együtt táncolhattunk „megszabadítóinkkal”. A Rabéneknek édesapám volt a főszereplője. Számtalan kedves momentumra is szívesen emlékszem. Sokat utaztunk, s az utolsó előadáson úgynevezett „temetést” rendeztünk: mindig valami meglepetésen törtük a fejünket. Például a Rácz
