Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-30 / 275. szám
ÍÍ8 SZINFOLK ■ 2021. NOVEMBER 30. www.ujszo.com a szabadidő eltöltése. Ez az életem egyik fontos része, nagyon különleges helyet foglal el a szívemben. Nagy Greta, 14 éves A népzene szeretete születésemtől fogva végigkísér, és 7 éve a néptáncot is gyakorolhatom. Öröm számomra olyan csapatban táncolni, ahol szinte családtagként tekintünk egymásra és vezetőinkre. Klostermann Emma, 15 éves A tánc sokat jelent nekem, az egyik legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Ezt a szüleimnek köszönhetem. A sok jó ember és a barátok, de főleg a tánc szeretet^ miatt maradtam ezekben a körökben. A próbákon nagyon sokat lehet fejlődni és jó a hangulat. Táncházakba pedig érdemes elmenni, mert ott mindig lehet újat tanulni, és persze szórakozni, barátokat szerezni. Koráb Laura, 15 éves Nyolcéves voltam, amikor az egyik barátnőm azzal az ödettel állt elő, menjek el vele egy 'néptánctáborba Én pedig éltem a lehetőséggel. Az volt az első Csallóközi Tábor. Nem emlékszem mindenre, de máig felejthetetlenek számomra a pár év után szűkké vált kultúrházban megtanult első lépések, a locsolócső alatti fotkározás az eperjesi iskola udvarán, a fel mentén felsorakozott kézművesasztalok vagy a tábortűz. Pár nap alatt annyira megkedveltem a néptáncot, hogy a következő szeptemberben csadakoztam az akkor működő két gyermekcsoport egyikéhez, a Kis Csallóközihez. Sokáig nem kerültem be koreográfiákba, majd egy hatszemélyes próba után, életemben először felléphettem a Felvidéki Vágtán a dél-alföldi ugrós táncokkal. Akkor még nem voltam szerelmes sem a néptáncba, sem a népzenébe, annak az ideje később jött el. Hamarosan nemcsak a Kis Csallóközi, hanem a Nyuszi Hopp! gyermekcsoport is kinőtte önmagát. Szükség volt egy új csapatra, így megalakult az Apró Csallóközi. A Kicsik legfiatalabb kezdői és a Hopposok legidősebb tagjai csadakoztak az új csoporthoz. Én is váltottam. Az Apró Csallóközi új embereket, táncokat, lehetőségeket hozott. Talán az első versenyünk hozott össze minket igazán. Sok időt töltöttünk együtt, s a mai napig szeretem őket, de mindig is megéreztem, hogy én vagyok köztük a legidősebb. Az utóbbi évben, ha a Kis és az Apró Csallóközit egy térbe engedték, én az idősebbek felé húztam, hiszen osztálytársaim is voltak és vannak köztük. Tavaly nyáron jött a csoportváltás ödete hármunk számára. Az eredeti terv szerint részt vettünk volna egy novemberi versenyen az Aprókkal, decemberben csadakoztunk volna újra a Kicsikhez. Azonban a pandémia beleszólt, így húzódtak a dolgok. Mikor a próbák újra elkezdődtek a járványügyi intézkedések miatti kimaradás után, már tavasz volt. Nyáron már mindkét csapat próbáin részt vettem. A júliusi összpontosításon - amelyen a két csoport közös koreográfiáján dolgoztunk - az idősebbekkel töltöttem több időt. Sőt, alig voltam az eredeti csoportommal. Július végén Zsigárdra indultunk fellépni. Talán az az este volt, amikor tényleg megszerettem a népzenét és -táncot. Előtte főleg a társaság miatt jártam,' a muzsika mellékes volt számomra. Az esti táncházat végigmulattuk. Húztuk az időt, ameddig lehetett, csak hogy többet táncolhassunk. Olyan hangosan énekeltünk, ahogy a torkunkon kifért. Amint hírét hallottam a másfél héttel később megrendezett egyházgellei táncházról, menni akartam. És már nem csak a társaság miatt. Az augusztusi tábor után egyre közeledett a bemutatónk, ami számunkra a csoportváltást is jelentette. Idő közben egy barátnőm otthagyta a Apró Csallóközit. Onnantól kezdve a fiatalabbak próbái számomra már nem voltak az igaziak. A fiúk és a lányok, akik közül sokakra fogadott gyermekeimként tekintek néha, ugyanúgy ott voltak mellettem, de a legfőbb társaságom eltűnt. Szeptember elejével létrejött egy új Pici Csallóközi, az eddig meglévő gyermekcsoportok többsége pedig nevet változtatott: Piciből lett Apró, Apróból Kis, Kisből Ifjúsági Csallóközi. Az utolsó próbám a Kis Csallóköziben a bemutató előtt volt. Három gyermekcsoport tartózkodott egy épületben, de hiába hívott akkor is valami a korombeliekhez, szerettem volna az utolsó alkalmat a fiatalabbakkal tölteni. így tettem, s mennyit nevettem velük. Ok valószínűleg tudatában sem voltak annak, hogy talán ez az utolsó, de jobb is volt így. Másnap, a bemutatónk napján valószínűleg utoljára léptem fel a Kis Csallóközivel. Ügy gondolom, az volt az egyik legjobb előadásunk. Méltó lezárása volt a négy-öt éves munkámnak. Azóta az Ifjúsági Csallóközi próbáira járok minden héten, s szeretem őket. Rendszeresen találkozom régi csoportom tagjaival, ha csak futólag is. Az öleléseik és panaszkodásaik a mai napig nem maradnak el. A néptánc számomra kikapcsolódás a mindennapokból. Kilencedikes vagyok, mostanában az állandó környezetem több stresszt ad a felvételire és az országos tesztelésre készülve, de a próbákon megszabadulok tőlük. Olyankor megfeledkezem a hétköznapok gondjairól. Sok munkával jár a táncok elsajátítása, de ez nem számít, men számomra maga a tánc az egyik legszebb szórakozás. Tóth Kamilla, 15 éves Hogy mi jut eszembe a néptáncról? Jó kérdés. Elsősorban a kikapcsolódás. Hisz ilyenkor csak én vagyok és a zene van. Teljesen kikapcsolok, nem gondolok a külvilágra. Van hogy nehezen indulok próbákra, de végül mindig megjön a kedvem és élvezem is. Egy fellépést és egy próbát hangulatilag nem lehet összehasonlítani. A színpadon az az energia leírhatadan. Körülbelül 4 éve táncolok, életem egyik legjobb döntése volt, hogy a néptáncot választottam. Örülök, hogy itt a Csallóköziben kezdtem el a pályafutásomat. Sokszor mondják, hogy „jaj, te is néptáncolsz”, mert mindenki azt hiszi, hogy ez annyira rossz, holott az ellenkezője igaz. A táncházaknak olyan hangulatuk van, hogy minden egyes percét kihasználva csak táncolnék. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vágjon bele. Garantálom, biztosan nem fog csalódni! Hajrá, néptáncosok! Nagy László, 15 éves Három és fél éves koromban kezdtem el táncolni Brandl Feri bácsinál. Anyám ötlete volt, és állítólag még fel is mérgedtem (milyen meglepő). Megtörtént, aminek meg kellett történnie, megszerettem a táncot. Miért jó? Fogalmam sincs. Szerintem ha valamiről meg tudom mondani, hogy mi a jó benne, az már nem is olyan jó. De ha mégis választanom kellene, mit szeretek a legjobban, a táncházat választanám. Valahogy megvan az a „régi szép idők” feelingje. Hogy mi a célom vele, azt se tudom, egyszerűen csinálom, ameddig lehet, mert imádom. Meg a Nyuszi bácsit is. Meg a Fecske nénit is. Csépi Bendegúz, 16 éves Jó néhány év sportolás után arra a döntésre jutottam, hogy kipróbálom magamat a néptáncban. Már vagy 6 éve, hogy itt ragadtam, amit egyáltalán nem bántam meg. Nemcsak a tánc miatt szeretek ide járni, hanem a társaság miatt is, ugyanis nagyon összetartó és jó csapat vagyunk (mint egy kis család). A sok gyakorlás a próbákon és az összpontosításokon összekovácsol minket. Külön köszönettel tartozunk oktatóinknak, Oláh Attilának és Fecske Renátának, akik átadják tudásukat, és látványos koreográfiákkal állhatunk színpadra. Cséfalvay Sára, 15 éves Számomra a Csallóközi mindig is azt a helyet jelentette, ahol jól éreztem magam, szerető közösségben voltam, és sosem szégyelltem magam senki előtt. Engem a Csallóközi megtanított arra, milyenek az igazi barátok és milyen egy közösség része lenni. A néptánc azért fogott meg, mert büszke vagyok a kultúránkra, és úgy gondolom, minél jobban próbálnunk kell megtartani, később továbbadni. Elsős koromban kezdtem táncolni, másodikban vagy harmadikban jöttem át a Csallóközibe. Engem a zene, a tánc, a mozgás mindig is érdekelt, és az első perctől elvarázsolt ez a világ. A mai napig kitartóan táncolok, amíg csak lehet. Igazából a tánc nélkül már nem tudnám elképzelni az életem, tehát nagyon sokáig nem szeretném elhagyni. A próbákat a végére mindig megszeretem, persze nekünk is vannak napjaink, amikor nyafogva érünk be a terembe, és szenvedve állunk be a bemelegítőre Fecske néni nagy örömére, de a társaság és a tánc mindig mindenkit jobb kedvre derít. Táborokba is kiskorom óta járok, és elmaradhatatlan része a nyári szünetemnek a tánctábor. A táncház a legnagyobb kikapcsolódás és a legnagyobb buli. Szeretem, hogy már olyan szinten vagyunk, hogy bármikor érvényesülni tudunk. Általában sokkal nagyobb örömmel megyünk el egy hagyományos táncházba, mint egy modern buliba. A tervem, célom a néptánccal az, hogy minél tovább csináljam, és legyek kitartó benne. Mivel óvópedagógiát tanulok, szeretném hasznosítani a táncos tapasztalatom az ovimban, és megismertetni a gyerekekkel egész kicsi koruktól a magyar kultúra szépségeit.
