Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-26 / 272. szám

12 Káposztaágyon sült csirkecomb Hozzávalók (6 főre): 1 kg savanyú káposzta, 6 egész csirkecomb, 1 szál füstölt kolbász, 250 g felkockázott bacon, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika, őrölt kömény. Elkészítés: A hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vékony szeletekre. A felkockázott baconnel és a karikákra vá­gott kolbásszal együtt szórjuk serpenyőbe, és addig süssük, amíg a hagyma kissé piros nem lesz, a szalonna, a kol­bász pedig a zsírjára nem kezd sülni. A savanyú káposztát terítsük el egy tepsiben, öntsük rá a levét is. A megsült hagymás keveréket a zsírjával együtt öntsük a káposztára, nagyjá­ból forgassuk össze. A csirkecombokat mossuk meg, bontsuk alsó- és felső-Energiata italom 610 kcal combokra, itassuk le róluk a nedvességet. Keverjünk össze egy evőkanál fűszerpaprikát, egy-két teáskanál sót, borsot, Székely káposzta Hozzávalók (4 főre): 800 g sovány sertéslapocka, 1 nagy fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kg savanyú káposzta, 1 csípős zöldpaprika, 1 paradicsom, 4 ek olaj (vagy zsír), 1 tk fűszerpaprika, 1 babérlevél, köménymag, 30 g liszt, 3+1 dl tejföl. Elkészítés: A húst leöblítjük, kisebb koc­kákra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát felaprózzuk. A sava­nyú káposztát kissé kiöblítjük, lecsepegtetjük. A zöldpaprikát és a paradicsomot megmossuk, a zöldpaprikát kicsumázzuk és felkarikázzuk, a paradicsomot meghámozzuk, gerezdekre vágjuk. A zsiradékot felforró­­sítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát, rádobjuk a húst, és élénk tűzön 2-3 percig pirítjuk. Megszórjuk a pirospaprikával és a köménymaggal, hozzá­adjuk az áttört fokhagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, kissé megsózzuk, majd saját levében, fedő alatt kb. 40 per­cig, puhulásig pároljuk (vagyis tulajdonképpen pörköltet készí­tünk). A savanyú káposztát egy Energiatartalom 0^0 630 kcal másik lábasban puhára pároljuk 0,5 dl vízzel és a babérlevéllel (35-40 perc), ha a végére túl sok leve maradna, leszűrjük. 3 dl tejfölt elhabarunk a liszttel, a pörkölthöz adjuk, felforraljuk, aztán beleforgatjuk a káposz­tát, és még 5 percig forraljuk. Knédlivel, főtt krumplival vagy friss kenyérrel tálalhatjuk, a tetejét meglocsolva még egy kevés tejföllel. Kolozsvári rakott káposzta Hozzávalók (8 főre, egy kb. 25x40 cm-es tepsihez): 1 kg savanyú káposzta, 1 kg darált sertéshús, 1 bögre rizs, 1 db füstölt ízű leveskocka, 2 nagy fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 15 dkg kol­bász, 15 dkg füstölt szalonna, 1 ek fűszerpaprika, 1 tk őrölt bors, 1 mk őrölt kömény, 6 dl tejföl, 2 dl alapié (kockából is lehet - füstölt ízű vagy csontié a legjobb), olaj, vaj a tepsi kikenéséhez. Elkészítés: A savanyú káposztát átöblítjük hideg vízben, lecsepegtetjük. A füstölt szalonnát kockákra vágjuk, nagyobb serpenyőben zsírjára pirítjuk, majd kb. 20 perc alatt megdinszteljük rajta a káposztát (szükség szerint a szalonnazsírhoz önthetünk egy kis olajat). Az átöblített rizst pici olajon felforrósítjuk, felöntjük 2 bögre forró vízzel, belemorzsolunk Energiatartalom 825 kcal IZVILAG ■ 2021. NOVEMBER 26. őrölt köményt és két gerezd áttört fokhagymát. Ezzel a fűszerkeverékkel alaposan dörzsöljük be a combokat, majd a bőrös felükkel lefelé fektessük őket a káposzta­ágyra. Végül csorgassunk egy kevés olajat a húsokra. Alufóliával lefedve, 200 fokos sütőben süssük egy órát, aztán nézzük meg, megpuhultak-e a combok. Ha igen, fordítsuk meg őket, és fólia nélkül süs­sük addig, amíg ropogósak, pirosak nem lesznek, ízlés szerint főtt vagy sült krumplit készíthetünk mellé. Tálaláskor érdemes meglo­csolni egy kanál tejföllel vagy joghurttal. www.ujszo.com Húsmentes káposztaleves Hozzávalók (6 főre): 50 dkg savanyú káposzta, 25 dkg krumpli, 40 dkg kon­zerv lencse, 2 ek olaj, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 2 babérlevél, 1 tk fűszerpaprika + 1 tk füstölt fűszerpaprika, 1 tk őrölt kö­mény, 2 1 zöldségalapié, tejföl a tálaláshoz. Elkészítés: Az olajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát és fokhagymát, a végén sózzuk, borsozzuk. Rádobjuk az átöb­lített, lecsepegtetett, durvára vágott káposztát, 2-3 perc pirítás után megszórjuk az édes és a füstölt fűszerpaprikával, hozzáadjuk a babérlevelet, az őrölt köményt, felöntjük az alaplével. 15 percet főzzük, majd mehet bele a kb. másfél Energiatartalom 250 kcal centis kockákra vágott krumpli és a konzerv lencse is. Addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Tányérokba szed­jük, a tetejét egy-egy evőkanál tejföllel gazdagítjuk. egy füstölt ízű leveskockát, puhára főzzük. Közben az apróra vágott hagy­mát megfonnyasztjuk egy kevés olajon, a végén az áttört fok­hagymával ízesítjük. Hozzáke­verjük a darált húst, és gyakran kevergetve kb. 20 percig párol­juk. Ha kész, sózzuk, borsoz­zuk, megszórjuk a fűszerpapri­kával és a köménnyel. Egy nagyobb, mélyebb tepsit vagy sütőtálat jól kivajazunk, ebbe rétegezzük a hozzávalókat: alulra kerül egy réteg káposzta (kb. a harmada), rá egy réteg hús (kb. a fele), a húsra rakjuk a kolbászkarikákat. Rásimítjuk a rizst, a rizsre kerül a 2. réteg káposzta, tejföllel gazdagon meglocsolva, erre mehet a hús másik fele, legfelülre pedig a káposzta harmadik rétege. Rálacsoljuk a 2 dl alaplevet, a tetejére rásimítjuk a megma­radt tejfölt. 190 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 20-25 percig lefedve pároljuk, majd fedő nélkül sütjük még 15-20 percet, amíg kicsit megpirul. Ha kész, kicsit állni hagyjuk, majd kockákra vágva tálaljuk, ízlés szerint főtt krumplit vagy kenyeret adhatunk mellé. Retró sütik a hétvégére Kókuszos-kakaós szelet (sütés nélkül) Hozzávalók (8 főre): A kókuszos réteghez: 25 dkg margarin, 30 dkg porcu­kor, 20 dkg kókuszreszelék (+ 5 dkg a szóráshoz). A kakaós réteghez: 50 dkg háztartási keksz, 4 ek holland kakaópor, másfél ek rumaroma, 10 dkg porcu­kor, víz. Energiatartalom 810 kcal Elkészítés: A kekszet ledaráljuk, keve­rőtálba öntjük, hozzáadjuk a kakaót, a cukrot, a rumot, majd fokozatosan annyi vizet adagolunk hozzá, hogy éppen gyúrható masszát kapjunk. Egy másik tálban a margarint habosra keverjük a porcukorral - akkor jó, ha a margarin kivilágosodott, illetve ha belekóstolunk, már nem ropog a fogunk Győri diós kocka Hozzávalók (egy nagyobb, 30x40 cm-es tepsihez, 24 kockához): A tésztához: 45 dkg vaj (+ a tepsi kikenéséhez), 40 dkg kristálycukor, 25 dkg darált dió, 25 dkg liszt (+ a tepsi­hez), 6 tojásfehérje. A mázhoz: 6 tojássárgája, 18 dkg porcukor. A díszítéshez: 5 dkg étcso­koládé. Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztához egy tálban habosra keverjük a alatt a cukor. Ezután hozzáforgatjuk a 20 dkg kókuszreszeléket. Tiszta munkafelületre kiterítünk egy jó darab folpackot, meg­szórjuk kókuszreszelékkel. (Erre azért van szükség, hogy majd jobban elváljon a süti a fóliától.) A kakaós masz­­szát három egyenlő részre osztjuk. Ezeket kb. fél centi vastagra, téglalap alakúra nyújtjuk. Ha kinyújtottuk az első lapot, rákenjük a kóku­szos krém felét. Kinyújtjuk a második kakaós lapot, az előzőek tetejére helyezzük, majd rákenjük a maradék fehér krémet és lefedjük a harmadik lappal. A tetejét megszórjuk kókuszresze­lékkel. Ha ragadna, hűtőbe tesszük. (Érdemes egy nappal koráb­ban összeállítani a rétegeket, lehűteni és csak másnap dolgozni vele tovább.) Ami­kor kihűlt, szeletekre vágjuk. Még csinosabb, ha tetsző­leges alakú kiszúróformával kiszaggatjuk. Energiatartalom 370 kcal puha vajat a kristálycukorral. Hozzáadjuk a darált diót, és apránként belekeverjük az átszitált lisztet is. A to­jásfehérjéket kemény habbá verjük, egy spatulával óvato­san a tésztához forgatjuk. A masszát egy kivajazott, kilisz­tezett nagyobb tepsibe simít­juk, 35-40 perc alatt meg­sütjük. Közben a mázhoz összekeverjük a tojássárgáját és a porcukrot. A még forró süteményre simítjuk, és 2-3 percre visszatoljuk a sütőbe. Utána a sütőt kikapcsoljuk, de még 5 percig bent hagy­juk a süteményt, hogy a máz megkeményedjen. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni. Vízgőz felett megolvasztjuk az ét­csokoládét, ezt rácsorgatva díszítjük a mázat. Várjunk, amíg a csokoládé megder­med, majd kockákra vágva tálalhatjuk a süteményt. A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Az ízvilágban használt képek forrása: shutterstock.com Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - ízvilág, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3. mmmmm

Next

/
Thumbnails
Contents