Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-16 / 264. szám
www.ujszo.coml 2021. november 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Éljen a kaszinókapitalizmus! A kamatemelésnek köszönhetően nőne a megtakarítási kedv, és így az egyre nagyobb inflációt is vissza lehetne fogni az eurózónában MOLNÁR IVÁN A szlovákiai politikusok döntő többsége foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy az euró bevezetése a lehető legjobb döntés volt, a szlovákiai családok most azonban épp az eurózónás tagságunk miatt inthetnek búcsút megtakarításaik tetemes részének. A világjárvány tavaszi hullámát követő gazdasági fellendülésnek köszönhetően hirtelen megugró kereslet továbbra is látványosan meghaladja a kínálatot, ennek eredményeképpen pedig Európa-szerte szédítő ütemben nőnek az árak. A Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint októberben már 5,1 százalékkal nőtt az átlagos árszint Szlovákiában az egy évvel korábbihoz képest, amire 13 éve nem volt példa. A drágulást ráadásul nem csupán az üzletekben érezzük, az infláció hatalmas csapást mér a megtakarításainkra is. A bankok betéti kamatai már négy éve alacsonyabbak az inflációnál. Míg 2017 és 2020 között az infláció üteme 1,3 és 2,7 százalék között mozgott, az egy vagy két évre lekö-. tött betétek éves kamata átlagosan 1 százalék körüli volt, a folyószámlák esetében pedig gyakorlatilag nulla. Míg a kamatszint továbbra is történelmi mélyponton van, az infláció az elmúlt hónapra elérte az említett 5,1 százalékot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a folyószámlánkon 1000 euró van, annak értéke egy év múlva csupán 949 euró lesz, vagyis több mint 50 eurót veszít az értékéből, nem beszélve a bankoknak fizetett egyre magasabb díjakról, és arról, hogy elemzők szerint az infláció az elkövetkező hónapokban még az októberinél is nagyobb sebességbe kapcsol. A pénzügyi tanácsadók ezért azt ajánlják, hogy a megtakarításainkat ne hagyjuk bankszámlán, hanem fektessük a nagyobb hozamot ígérő, ám ezzel együtt jóval kockázatosabb pénzügyi termékekbe, például részvényekbe. A szlovákiai családok nagy része azonban e tekintetben-továbbra is konzervatív, azzal érvelve, hogy a nehezen megszerzett pénzét nem szeretné elveszíteni a „kaszinókapitalizmus” rulettjén. Lenne itt persze még egy megoldás: a kamatemelés, amelynek köszönhetően nőhetne a megtakarítási kedv, és így az árvágtát is vissza lehetne fogni. A környező országok többsége - rendkívül rugalmasan - erre szavazott. Az elmúlt időszakban növelték a kamatot a magyarok, a csehek, a lengyelek és a románok is, és az előrejelzések szerint ez csak a kezdet. Szlovákia azonban az eurózóna tagja, az alapkamatról így az Európai Központi Bank (EKB) dönt. Az is elismeri ugyan, hogy az éves infláció jócskán meghaladta az általa optimálisnak tartott 2%-ot, Christine Lagarde, az EKB elnöke szerint azonban nyugodtan hátradőlhetünk, az infláció szerinte legkésőbb a jövő év végére mérséklődni fog, így nem lát okot az „elsietett kamatemelésre”. Isabel Schnabel, az EKB igazgatósági tagja az elmúlt napokban ugyan elismerte, hogy az EKB kamatpolitikája „súlyosbította a jövedelmi egyenlőtlenségeket”, úgy tűnik azonban, hogy az EKB-s csúcsfejeket ez nem izgatja. Közvetve így mindenkinek azt ajánlják, hogy tegye fel a pénzét a kockázatosabb befektetésekre, pörgesse meg a „rulettkereket”, aztán imádkozzon, hogy szerencséje legyen. Az elvesztegetett lehetőségek kormánya HEGEDŰS NORBERT H iába a jó szándék, ha a kivitelezés amatörizmussal és arroganciával társul, avagy tekintsük meg a kórházreform példáján, hogyan idegenít el magától tömegeket ez a kormány pusztán azzal, hogy nem hajlandó szóba állni az emberekkel. Csütörtökön a parlament második olvasatba utalta a kórházreformot, pénteken ismét Rimaszombatban tiltakoztak a terv ellen tiltakozó Szövetség képviselői, és ironikusan meghívót küldtek a törvényt megszavazó 76 képviselőnek, hogy ugyan, nézzék már meg az intézményeket, amiket tönkre akarnak tenni. Nagy dolog, mondhatja bárki, a sajtótájékoztatókkal nem megyünk sokra. Igen ám, de mi mást lehetne tenni? Ha az egészségügyi miniszter arra sem veszi a fáradságot, hogy fogadja a kórház megmentése érdekében 36 ezer aláírást összegyűjtő küldötteket, akkor miről beszélünk még? Per pillanat a déli kórházak érdekében a Szövetségen kívül egyedül Boris Kollár emelte fel a hangját, és ha már vele kerülünk egy oldalra, tudhatjuk, hogy valami nagyon el rontva ebben az országban. Azt senki nem vitatja, hogy az egészségügy reformra szorul. A Heger-kormánynak pedig történelmi lehetősége lenne javítani a helyzeten, ugyanis a parlamenti alkotmányozó többség mellé egy valag pénzt is kapnak az EU-tól. Felcsillant a remény, hogy végre tényleg megindul valami az évtizedek óta elhanyagolt ágazatban, de ezt is sikerült elbénázni, ezek még az üres kapuba sem tudnak gólt rúgni. Ha csak egy dolgot tanultunk az elmúlt két év során a koronavírusjárványtól, az az, hogy az egészségügyben létfontosságú a teljes transzparencia: minden titokra, minden félreértésre gyanúval tekintenek az emberek. Ha nincs kellő tájékoztatás, néhányan ostobaságokkal állnak elő, amiket aztán százszor nehezebb kiforgatni. Ha az egészségéről és az életéről van szó, a kelet-európai ember gyanúval tekint mindenre, ami a hatalom felől érkezik. Erre mit csinál a kormány? Az elmúlt évtizedek legnagyobb, legdrágább kórházreformjáról, mely szinte mindenkit érint az országban, nem szólnak egy szót sem senkinek. Homályosan látunk, a részletek nem ismertek. Még a tiltakozások, aláírásgyűjtések is csak kiszivárgott hírek alapján indultak meg, de hivatalos információ, megerősítés nincs. Senki nem tud semmit a tervekről, csak pletykák vannak a leminősítésekröl, amik aztán érthető módon pánikhoz vezetnek, főleg a szegényebb régiókban. Mert hiába lesz tőlem száz kilométerre egy szuperkórház, ahol bármit meggyógyítanak, ha nincs rendes út, amin eljussak oda, nincs pénzem benzinre, autópályabélyegre, vagy nincs egy egész napom az ingázásra. Nyilvánvaló, hogy ez a reform fájni fog. Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindenki elégedett. De mennyire más helyzetben lennénk most, ha kezdettől fogva világosak lettek volna a célkitűzések és a hozzájuk vezető út állomásai. Ha a kórházak vezetői lehetőséget kaptak volna arra, hogy megismeijék a terveket, érveljenek az intézményeik mellett. Ha a minisztérium figyelembe venné a régiók adottságait, a helyszínen mérné fel az állapotokat, és nem egy pozsonyi íróasztal mellől döntene tízezrek sorsáról. Erre a kormányra nem az erős mandátum, az alkotmányozó többség vagy az uniós pénzeső miatt fognak emlékezni, hanem a kihagyott történelmi lehetőségek miatt. A változás, a megtisztulás és a reformok helyett hübriszt, arroganciát és önfejűséget kaptunk. Kár értük, és kár értünk is. FIGYELŐ Oltatlan képviselő nem szavazhat Lettországban a parlament megszavazta: a koronavírus ellen be nem oltott képviselők nem vehetnek részt a vitákon és szavazásokon, fizetésüket csökkentik. A 100 tagú testületből 62 képviselő voksolt a szigorítás mellett, amely tegnap életbe is lépett, és 2022 derekáig lesz érvényben. A lett köztévé szerint 9 olyan képviselő van, aki eddig nem volt hajlandó beoltatni magát. Az indoklás szerint az oltatlan képviselőkkel szembeni szigor szükséges a kormány járványpolitikája iránti bizalom erősítéséhez. Lettország volt az első az EU-ban, amely lezárásokat vezetett be idén ősszel a járvány ellen, (mti) Az erdélyi magyarok 10 százaléka tartja hazájának Romániát Egy felmérés szerint az erdélyi magyarok csupán 10 százaléka tekinti hazájának és 5 százaléka szülőföldjének Romániát; a megkérdezettek elsősorban Erdélyt vagy annak valamely kisebb tájegységét nevezték meg hazájukként. A felmérést 2021 júliusában készítette a Bálványos Intézet és a Transylvania Inquiry közvélemény-kutató. A vizsgálat célja a romániai magyarok identitása és Magyarországgal való viszonya volt. Az eredményeket öt korábbi felméréssel is összevetették az elmúlt 11 évből. A megkérdezettek 89 százaléka gondolja, hogy az erdélyi magyarok részét képezik a magyar nemzetnek, és továbbra is elenyésző azok aránya, akik ezzel nem értenek egyet. A személyes formában megfogalmazott kérdés tekintetében sem történt változás, továbbra is többen vannak azok, akik nem tartják magukat a román nemzet tagjának. A romániai magyarok elsősorban Erdélyt tekintik hazájuknak (47 százalék) és szülőföldjüknek (43 százalék). Ennél kisebb területi egység (Székelyföld, Partium, Bánság, az adott falu vagy város) szerepelt a hazára adott válaszok 37, a szülőföldre adott válaszok 48 százalékában. Magyarország vagy a Kárpát-medence említése a válaszokban elenyésző. Romániát a megkérdezettek 10 százaléka tekintette hazájának és 5 százaléka szülőföldjének. A kutatók megállapították, hogy az elmúlt évtizedben egyre csökkent azok aránya, akik Romániát tekintik hazájuknak, szülőföldjüknek, és egyértelműen nőtt azoké, akik az Erdélynél kisebb régiókat jelölték meg így. 66-ról 73 százalékra növekedett azok aránya, akik pozitív kötődést éreznek a székely zászlóhoz. A román és a magyar zászlóhoz kapcsolódó attitűdök alig változtak. A nemzeti identitással kapcsolatos fő változás a nemzettagság kritériumai terén következett be. Egyetértés van abban, hogy a magyar nemzettagságot meghatározó legfontosabb kritériumok a következők: az illető önmagát magyarnak tartsa (98 százalék), ismerje a magyar nyelvet (96 százalék), és magyar származású legyen. A magyar állampolgárság eddig nem tartozott ide. 2016-ban a megkérdezettek mindössze 26 százaléka gondolta azt, hogy „ahhoz, hogy valaki igazi magyar legyen”, magyar állampolgárnak is kell lennie. Ez az arány 2021-re 52 százalékra módosult. Ez azt jelenti, hogy többségbe kerültek azok, akik a magyar állampolgárságot az identitást meghatározó fontos elemnek gondolják. A megkérdezettek 53 százaléka mondta, hogy nagyon büszke, 40 százalékuk pedig büszke a magyarságára. Azok aránya, akik nem büszkék identitásukra, elenyésző 4 százalék. (MTI)
