Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-15 / 263. szám
www.ujszo.com I 2021. november 15. SPORT 115 De Marco második labdaérintéséből gólt lőtt, sima szlovák győzelem Máltán Hatost gurított a második félidőben kilenc emberrel játszó Máltának a szlovák labdarúgó-válogatott a vbselejtezők zárófordulójában. Ondrej Duda mesterhármast ért el, Albert Rusnák két gólt szerzett, az argentin származású Vemon de Marco pedig rögtön becserélése után, második labdaérintéséből gólt lőtt szlovák mezben. Stefan Tarkovic szövetségi kapitány mindössze négy olyan játékost jelölt a kezdőbe Málta ellen, aki csütörtökön Szlovénia ellen (2:2) is az első perctől a pályán volt: Satka, Skriniar, Haraslín és Lobotka. A kapuban Rodákot Dúbravka váltotta, a két szélső védő Koscelník és Hancko volt. A szlovének ellen remek cserének bizonyuló Suslov és Strelec ezúttal már kezdett, mint ahogy az akkor szintén csere Duda is, mellettük Rusnák került még be Mák helyére. Az „új” csapat pedig azonnal belekezdett, az említett játékosok az első negyedórában többször is megkeverték a máltai védelmet, az eredmény: Rusnák, Duda, majd újra Rusnák révén három gól, 0:3, zsebben a három pont. „Erről szól a válogatott, arról, hogy azok a srácok, akik már régóta tagjai a keretnek, megmutatták, hogy valós konkurenciát jelentenek a többiek számára”-mondta a meccs után az összeállítással kapcsolatban Tarkovic. A szakember a második félidőben újabb három találatnak örülhetett (újabb három esetben pedig les miatt érvénytelenítették a szlovák gólokat). A gólfesztivál várható volt, mivel a szünet után nem sokkal két máltai játékos is kiállíttatta magát második sárga lappal. A hazaiak próbálták minél kevesebb kapott góllal befejezni a meccset, a szlovákok pedig hol kisebb, hol nagyobb elánnal támadtak. A legvégén a csereként beállt Almásival szemben tűnt szabálytalannak a máltai ként nem mindig könnyű játszani, most sokat segítettek a gyors gólok. Örülök, hogy nem tettük komplikálttá a saját dolgunkat” - jegyezte meg a Köln légiósa. „Nagyon örülök, hogy a meccs elején hatékonyak voltunk. Végre a tizenhatoson belül is megmutattuk, hogy minőséget képviselünk - mondta Tarkovic, akit természetesen az egész kvalifikáció értékelésére is megkértek. - A kezdés nem volt optimális, 11 kényszerű keretbeli csere történt a Covid miatt az első hárommeccses blokk idején. De nem akarom erre fogni a pontvesztéseket, amiket a játékunk alapján a folytatásban behozhattunk volna. Sajnos a pályán látottak nem tükröződtek az eredményekben, de a futball, amit bemutattunk, egyértelműen jobb lett. Szeptembertől kezdve már olyan dimenziókban mozgott a játékunk, amilyet elképzeltünk.” Az, hogy ez elég lesz-e a hónap végén lejáró szerződése meghosszabbításához, a Szlovák Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságán múlik, amely vélhetően december elején fog összeülni. A tény, amit már most is ismernek, hogy Szlovákia a harmadik helyen zárta a H csoportot, jobb gólkülönbségével megelőzve a szintén 14 pontos Szlovéniát, amely az utolsó körben 2:1 -re verte C iprust. (ot) Málta-Szlovákia 0:6 (0:3) ► Góllövők: Rusnák (6„ 16.), Duda (8.69., 80.), De Marco (71). ► Sárga lap: Satariano, Camenzuli, Teuma, J. Mbong (mind máltai). Piroa lap: Camenzuli (46.),Teuma (51., mindkettő máltai). Játókvezető: Jovic (horvát) ► MÁLTA: Bonello-Z. Muscat, Shaw, J. Borg (78. Micallef)Attard, Guillaumier (85. Dimech), Teuma, Camenzuli-J. Mbong (85. Caruana), P. Mbong (55. Kristensen)-Satariano (55. Mon-tebello) ► SZLOVÁKIA: Dúbravka-Koscelník (77. BoZeník), Satka, Skriniar, Hancko (70. De Marco)-Lobotka (70. Hromada)Suslov, Rusnák, Duda, Haraslín (61. Mak)-Strelec (61. Almási) Duda három gólja közül az egyik (Fotók: TASR) tem, álmodok - mondta nagyon jó szlováksággal Vemon de Marco. - Örülök, hogy győztünk, és hogy góllal debütáltam. Az első labdaérintésem egy fejes volt, a második lett gól, ami persze nagyon szuper.” Kevésbé volt mosolygós a tévékamerák előtt a mesterhármast jegyző Duda, aki pedig még sosem szerzett három gólt egy meccsen. „Esélyes-Suslov ismét lendületesen futballozott védő az ötös vonalán, de a bíró sípja néma maradt. így maradt a 6:0, a szlovákok kiütéses győzelemmel búcsúztak a selejtezősorozattól. „Hihetetlen pillanat volt, még nem tudatosítottam, mi is történt. Azt hit-Hazardék, Benzemáék és Modricék is vb-résztvevők A pénteki, szombati és vasárnap délutáni játéknapokon újabb három (és fél) válogatott biztosította helyét a katari világbajnokság 32-es mezőnyében. A, világelső belga együttes azzal jutott ki a vb-re, hogy 3:1 -re legyőzte az észteket. Roberto Martinez szövetségi kapitány tudja, hogy csapatával szemben mindig magasak az elvárások. „A világ azt várja tőlünk, hogy minden mérkőzést nyerjünk meg, ez pedig extra nyomás a játékosokon. Örülök, hogy ezt jól kezelik annak ellenére is, hogy a klubjaikban különböző a helyzetük - mondta a diadal után a spanyol tréner. Hozzátette, a nemzeti csapatban mindig egy irányba tartanak, ami jó alapot ad a sikerekhez. A belgák Martinez irányításával eddig 27 selejtezőmérkőzést játszottak, ezek közül 25-öt megnyertek. „Boldognak kell lennünk, mert nem magától értetődő az, hogy egy csapat kijut a vb-re” - tette hozzá a tréner. Mbappé négyet lőtt a kazahoknak A vb-címvédő franciák is kiharcolták a világbajnoki részvételt, miután 8:0-ra‘legyőzték a kazahokat. Didier Deschamps szövetségi kapitány mérkőzés utáni értékelésében először a négy gólt szerző Kylian Mbappét méltatta. „Remek estéje volt, mindig a tökéletességre törekszik. Megmutatta a klasszisát, hogy milyen hatékony tud lenni, ha fejben készen áll. Akár öt gólt is szerezhe(Fotó: TASR/AP) tett volna, de a tizenegyest odaadta Griezmann-nak” - fogalmazott a PSG támadójáról Deschamps, kiemelve, nagyszerű dolog, hogy támadói megosztoznak a terheken. Mbappé előtt Just Fontaine tudott legutóbb egy mérkőzésen négy gólt lőni a francia válogatottban: a jelenleg 88 éves egykori támadó az 1958- as világbajnokság bronzmérkőzésén a nyugatnémetek kapuját vette be négyszer. Deschamps újságírói kérdésre elmondta, a mérkőzés után az öltözőben csak csendesen ünnepelték a kijutást. A H csoportban tegnap délután már az utolsó kört is lejátszották, a horvát-orosz ki-ki meccsen a hazaiaknak nyerniük kellett a csoportelsőséghez. Ez végül az oroszok révén jött össze a meccset végigtámadó horvátoknak, ugyanis Kudrjasov öngólt vétett a 81. percben: egy beívelés után a sűrű esőben saját kapujába sodorta be a labdát. Az oroszok így pótselejtezőre kényszerülnek, a horvátok készülhetnek a világbajnokságra. A „magyar” I csoportban papíron még nem dőlt el az elsőség, ám a világ újabb hét csodája lenne egyszerre, ha Anglia nem szerezne pontot San Marinóban. (MTI, ot) A horvátok legyűrték az oroszokat (Fotó Horvát Labdarúgó-szövetség)