Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-13 / 262. szám

2 I KÖZÉLET 2021. november 13. I www.ujszo.com Egy lépéssel közelebb a kórházreformhoz Vladimír Lengvarsky és Eduard Heger ezúttal győzött, Boris Kollár nélkül is át­ment a kórházrefomról szóló javaslat. Ez azonban még csak az első olvasat, a parlament következő ülésén második és harmadik olvasatban is meg kell sza­vazni a reformot, hogy az életbe léphessen. (TASR-feivétei) NAGY ROLAND Pozsony. A parlament első olvasatban elfogadta az egészségügyi minisztérium kórházreformmal kapcsolatos javaslatát. Mindezt úgy, hogy a Sme rodina képviselői közül mindenki ellene szavazott. Eduard Heger miniszterelnök szerint hatalmas előrelépés történt az egészségügy fejlődése szempontjából, az ellenzék viszont úgy véli, Vladimír Lengvarsky javaslata csak ártani fog a szlovákiai kórházaknak. Hatalmas várakozás övezte a par­lament csütörtök esti szavazását, amely során a képviselők több fon­tos törvénymódosító javaslatról is döntöttek. Az egyik ezek közül Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter kórházre­formmal kapcsolatos tervezete volt, amelynek köszönhetően az elkö­vetkező években komoly változta­tások lehetnek a szlovák egészség­ügyben. Az előzmények A kórházreformról tulajdonkép­pen már évek óta zajlik a vita. Az alapjait még az előző kormány ide­jén fektette le Andrea Kalavská egykori egészségügyi miniszter, akit még a Smer jelölt a pozícióra. A javaslat akkor is eljutott a parla­ment elé, viszont már az első olva­satban sem szavazták meg. Kalavs­ká reformját éppen az akkori koalí­ció buktatta meg, Robert Ficóval az élen, aki azzal érvelt, hogy a válasz­tás előtt biztosan nem szavaznak meg olyan törvényt, amely esetleg néhány kórház bezárásához vezet­het. Az akkori parlamenti ellenzék, amely most a koalíció jelentős ré­szét alkotja, támogatta Kalavskát, és a hatalomra kerülésük után a kor­mányprogramba is belefoglalták az egészségügy rendszerszintű meg­reformálását. A kiindulópontot ép­pen az egykori smeres miniszter koncepciója adta, tulajdonképpen ezt a javaslatot dolgozták át. A mostani helyzet annyiban ha­sonlít a két évvel ezelőttihez, hogy a koalíciót most is megosztja a re­form. Az OLaNO és az SaS egysé­gesen kiáll Lengvarsky mellett, vi­szont a Sme rodina, és főként annak elnöke, Boris Kollár az utóbbi hó­napokban egyre inkább a reform el­len fordult. A házelnök az elmúlt néhány hétben folyamatosan járta a vidéki kórházakat, és mindenhol el­mondta, hogy pártja biztosan nem fog támogatni egy olyan javaslatot, amely esetleges bezárásokhoz ve­zethet. Mindezt annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter többször is nyilvánosan elmondta, nincs szó az intézmények bezárá­sáról, pusztán az átalakításukról. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy Kollárék nemcsak a kórházreformot, hanem tulajdon­képpen a koalíciós összes nagyobb reformjavaslatát blokkolják, legyen szó akár az igazságügyről, akár a nemzeti parkokról. A csütörtök esti szavazás tehát nemcsak arról szólt, hogy átmegy-e a kórházreform, ha­nem arról is, hogy a koalíció képes­­e átnyomni fontos törvényeket a Sme rodina támogatása nélkül. A kormányfő beszéde A helyzet súlyosságát mutatja az is, hogy a parlamentben a szavazás előtt szót kért Eduard Heger (OEaNO) miniszterelnök. Ez egy szokatlan eljárás, a kormányfő rit­kán szólal fel a képviselők előtt egy szavazást megelőzően. „Egy olyan reformról van szó, amely már 17 éve várat magára. Egymilliárd euró áll hozzá a rendelkezésünkre, amely 15 évnyi befektetésnek felel meg” - jelentette ki a miniszterelnök, utal­va arra, hogy a reform végrehajtását az uniós helyreállítási alapból fi­nanszíroznák. Ahhoz, hogy az em­lített egymilliárd eurót lekérhessék, a parlamentnek legkésőbb a jövő év tavaszáig teljesen el kell fogadnia a reformot. A szavazás A parlament 150 képviselője kö­zül 145 jelen volt a szavazáskor. A kormánykoalíció frakciója teljes létszámban jelent meg, pusztán 3 smeres és két független képviselő hiányzott. A szavazás előtt már megjelentek olyan elképzelések, , hogy talán a Sme rodina támogatása nélkül is átmehet a javaslat. Többek közt Janka Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottsá­gának elnöke beszélt erről, de erre viszonylag kicsi volt az esély, hi­szen az SaS és az OEaNO teljes frakciója nem volt elegendő, szük­ség volt a független képviselők tá­mogatására is. A parlamentben je­lenleg 29 független képviselő ül, közülük legtöbben a Smer, illetve a Kotleba vezette ESNS listáján ke­rültek be a parlamentbe, de nem sokkal később átpártoltak a Hlas­­hoz, illetve a Republika nevű szél­sőjobboldali párthoz. Ezekre a kép­viselőkre a koalíció biztosan nem számíthatott. Az egyedüli megoldás az volt, ha a saját oldalukra állítják a Za l’udí frakciójának hasadásakor függetlenné vált képviselőket, vagyis Jana Zitnanskát, Alexandra Pivkovát, Miriam Sutekovát és Ju­raj Seligát. Teljes létszám esetén azonban még ez sem lett volna elég, még legalább két olyan képviselő kellett, aki a támogatásáról bizto­sítja a koalíciót. Ez a két képviselő végül a Za l’udít korábban elhagyó Tomás Valásek és Miroslav Kollár lett. Az ő segítségükkel összegyűlt a szükséges 76 szavazat a reform el­fogadásához. Ahogy arra előzete­sen számítani lehetett, a Sme rodina teljes frakciója nemmel szavazott, csakúgy mint a Smer, az ESNS és a független képviselők többsége is. Ez együtt azonban csak 68 ellenszava­zatot jelentett, ami nem volt elég a reform megakadályozásához. Vegyes fogadtatás A szavazás után az SaS és az OEaNO frakciója a független kép­viselőkkel, valamint Hegerrel és Lengvarskyval kiegészülve állt ki a nyilvánosság elé. A miniszterelnök azt mondta, kivételes nap a mai, hi­szen az egészségügyet az utóbbi év­tizedekben rendkívül elhanyagol­ták. „Ma a parlamentben sikerült ta­lálunk 76 hőst, akik szembementek az összes hazugsággal, amelyet az utóbbi időben a reformról terjesz­tettek. Ez a törvény a lakosság ér­dekét szolgálja, hogy minőségibb betegellátáshoz jussanak” - közölte Heger. Lengvarsky mindenkinek meg­köszönte, aki kiállt a javaslata mel­lett. Hozzátette, tovább folytatja a regionális kórházak látogatását, hogy minden egyes intézményt meggyőzzön a reform előnyeiről. Míg a koalíció győzelemként ün­nepelte a szavazást, addig az ellen­zék sokkal borúlátóbban fogalma­zott. Patrícia Medved’ Macíková, a Hlas szóvivője lapunknak eljutta­tott közleményében úgy reagált, a vidéki kórházak bezárása nem je­lent semmiféle előrelépést az egészségügy szempontjából. Lesz-e bezárás vagy sem? A koalíció azzal érvel, hogy sem­milyen vidéki intézményt nem akarnak bezárni. A reform elsődle­ges célja, hogy néhány kórházat át­alakítsanak olyan intézményekké, amelyekben nem akut egészségügyi ellátást nyújtanának, hanem a hosszú távú betegségben szenve­dőket kezelnék. Az ellenzéki kép­viselők (Boris Kollárral együtt) vi­szont úgy vélik, hogy a kórházak át­alakítása tulajdonképpen egyenlő a leépítéssel, amellyel a vidéki kór­házak nem értenek egyet. A most elfogadott törvényjavaslat azonban nem tartalmazza az átalakítandó kórházak listáját. A konkrét opti­­malizációs tervezetet csak 2022 vé­gén teszi közzé a minisztérium. Lengvarskynak eddig lesz ideje meggyőzni a kórházakat arról, hogy az átalakítás nem egyenlő a leépí­téssel. Peter Pellegriniék szerint el­hibázott döntés, hogy a konkrét kórházhálózatot csak egy év múlva teszik közzé. Végül azonban azt sem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a ja­vaslat csak az első olvasatban ment át. A következő ülésen második és harmadik olvasatban is meg kell szavazni, hogy a tervezet a köztár­sasági elnök elé kerülhessen. Nem szigorították az abortusz szabályait BUGÁRANNA „Megvódtiik a nők jogait" - jelentette ki Jana Bittó Cigániková (SaS) parlamenti képvieelő, miután a művi terheseógmegezakítás feltételeinek szigorítáeát célzó javaelatot elvetették a képviselők. Pozsony. Az Anna Záborská (OEaNO-Keresztény Unió) által beterjesztett tervezet egy szavazat híján elbukott a csütörtök esti sza­vazáson. Tavaly októberben szintén a célegyenesben hiúsult meg az egykori európai parlamenti képvi­selő kezdeményezése. Az abortusz­­törvény szigorítása, mely egyébként a „segítség a terhes nőknek” cím alatt került a törvényhozás elé, rendkívül megosztja a koalíciót, ezt igazolja az is, hogy Záborská tavalyi próbálko­zása is egyetlenegy szavazaton mú­lott, s mivel az erkölcsi kérdésekben szabad kezet kapnak a koalíciós képviselők, ezért az utolsó pillana­tig kérdéses volt, vajon hányán tá­mogatják majd a konzervatív poli­tikus által kidolgozott intézkedés­­csomagot. A szavazás időpontja megváltozott, kedden délelőtt úgy határoztak, a nagy mennyiségű mó­dosító javaslatra való tekintettel csütörtökre halasztják a döntést. A második olvasatban közel 20 módo­sító javaslatot nyújtottak be a tör­vényhez, Cigániková 12-vel 30 ponton változtatott volna, de az OEaNO liberális szárnya is meg­próbálta kevésbé korlátozó jeliegűre igazítani a tervezetet. Nem jártak si­kerrel, a képviselők egyetlen pontot sem fogadtak el. Cigániková, aki az elmúlt másfél évben a leglátványo­sabban harcolt az abortusz szigorí­tása ellen, csalódását fejezte ki, amiért az általa javasolt intézkedé­seket nem támogatták a koalíciós partnerek. Az abortusztabletta be­vezetését a nemi erőszak áldozatai számára, illetve azoknak, akiknek egészségügyi okok miatt kell meg­szakítaniuk a terhességet, mind­össze 47-en támogatták. Folytatódik a harc Záborská is reagált a kritikákra, a várakozási időt 96 óra helyett haj­landó volt 72-re csökkenteni (jelen­leg 48 óra), pontosította a reklám be­tiltására irányuló részt, valamint azon rendelet eltörléséhez sem ra­gaszkodott, amely meghatározza, milyen egészségügyi problémák esetén lehet elvégezni a beavatko­zást. A várakozási idő lecsökkenté­sét azonban nem hagyták jóvá, ha a harmadik olvasatban a jelen lévő 134 képviselőből 67 helyett eggyel töb­ben támogatták volna a javaslatot, akkor az eredeti tervezet szerint 96 órára változott volna. A javaslat el­fogadása ellen 38-an szavaztak, 28- an pedig tartózkodtak. Az OEaNO, a Sme rodina és a Za l’udí pártok képviselőinek többsége, valamint a szélsőséges mozgalmak tagjai vok­soltak a jogszabály elfogadására. Záborská nem leplezte csalódottsá­gát, de a közösségi oldalán leszö­gezte: „A terhes nők megsegítéséért vívott harc folytatódik”. A követke­ző próbálkozásra azonban a házsza­bály értelmében legkorábban 6 hó­nap elteltével kerülhet sor, ugyan­abban a témában ugyanis csak fél­évente lehet tárgyalást kezdemé­nyezni. „Mondhatnánk, hogy több képviselő szavazott, mint egy éve, de az eredmény számít. Egy szavazat mégiscsak hiányzott. Képmutatás lenne, ha azt mondanám, nem szá­mít” -jegyezte meg. Jobb megoldás Rigó Konrád, a Szövetség Híd platformjának elnöke a téma kap­csán kiemelte, a szigorítás helyett a gyermeket vállaló nők helyzetén kellene javítani. Hangsúlyozta, valószínűleg életük legnehezebb döntését hozzák meg azok, akik a terhességmegszakítás mellett dön­tenek, ezért az lenne a legjobb, ha Záborská ebben a választási ciklus­ban már nem „segítene” a nőknek. „A válsághelyzetben lévő nőknek meg kell hagyni a választás szabad­ságát” - állítja. Fontosnak tartja, hogy olyan feltételeket biztosítson az állam, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen terhet. „Ehhez mindenki számára elérhetővé kell tenni a böl­csődei és óvodai rendszert, minden­napossá kell tenni a távmunkát és a részmunkaidős munkát” - nyilat­kozta lapunknak. Bokor Réka és Bauer Ildikó, az Összefogás plat­form elnökségének tagjai szintén úgy vélik, a korlátozás helyett re­formra és fejlesztésre van szükség. „Többek közt a családpolitikán, az oktatáson és a tájékoztatáson (az anyanyelvi tájékoztatáson) múlik a nők és a magzatok sorsa. Rugalmas munkaidő, adókedvezmények, ott­honteremtési támogatás, megfelelő orvosi ellátás és gyermekfelügyelet biztosítása mellett, biztosan többen döntenének a szülővé válás mellett” - írják a közösségi oldalon olvasha­tó bejegyzésben.

Next

/
Thumbnails
Contents