Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-12 / 261. szám

www.ujszo.comj 2021 november 12. PANORÁMA Gulyás: Javasoljuk a harmadik oltást Tűzoltók a dél-romániai Ploiesti járványkórház előtt, amelyben tegnap hajnalban tűz ütött ki. Két koronavirusos beteg meghalt. A tűz hajnali negyed ötkor lángolt fel a kórház egyik földszinti kórtermében, és nem terjedt át más termekre. A helyszínre riasztott tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, a kórterem két idős betegének az életét azonban nem tudták megmenteni. A tűzben egy ápoló is megsérült, testfelülete 40 százalékán szenvedett égési sebeket. (TASR/AP-feivétei) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A harmadik, koronavírus elleni oltás felvételére buzdí­totta a már beoltottakat a magyar Miniszterelnöksé­get vezető miniszter tegnap a kormányinfón. Az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni, hét-nyolc hó­nap után drasztikusan, ezért a kor­mány azt javasolja mindenkinek, hogy vegye fel a harmadik, emlé­keztető oltást is, mert így a védettsé­gi szint megmarad - közölte Gulyás Gergely. Elmondta: a jelenlegi adatok alap­ján ez a járványhullám annyiban kü­lönbözik a korábbiaktól, hogy „van fegyver a vírus ellen”, ez pedig az oltás. Aki oltást kap, azok közül min­den száz emberből egy betegszik meg, ő is lényegesen enyhébb tüne­tekkel vészeli át a fertőzést. A múlt héten a Pfizer is nyilvános­ságra hozta kutatási adatait, amelyek szerint az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni, ezért is szükséges a harmadik oltás. „Aki oltást kapott, az a nyolcadik-kilen­cedik hónap után is jobb helyzetben van, mint aki nem oltatta be magát” — tette hozzá a miniszter. Elhunyt 132 beteg Magyarországon a tegnapi adatok szerint 132 beteg halt meg, és újabb 8394 koronavírus-fertőzöttet találtak — közölte a koronavirus.gov.hu. Hoz­zátették: az aktív fertőzöttek száma 83 818. Kórházban 4990 koronavíru­sos beteget ápolnak, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen. Emlékeztettek, hogy a járvány ne­gyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében no­vember 22-28. között oltási akcióhe­tet szerveznek a kórházi oltóponto­kon; azon a héten az oltatlanoknak akár előzetes regisztráció és időpont­foglalás nélkül is lehet oltásra menni. Ebben az esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érke­zési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpont­foglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harma­dik oltásukat akarják felvenni - tet­ték hozzá. Túl a tízezren Ausztriában a járvány kitörése óta először haladta meg a koronavírussal fertőzöttek napi száma a tízezres kü­szöböt. Az osztrák hatóságok szerdai tájékoztatása szerint 11 400 új esetet azonosítottak az utóbbi huszonnégy órában. Az egészségügyi minisztérium előrejelzése szerint a fertőzöttek szá­mának további növekedésével alig két héten belül a kórházak intenzív osz­tályai elérhetik a kritikus telítettségi szintet. November harmadik hetére a fertőzöttségi ráta százezer lakosra vetítve elérheti az ezret. A járványügyi helyzet romlása mi­att Ausztriában szigorítások léptek hatályba hétfőn a koronavírus ellen be nem oltottak számára. A kormány döntése értelmében csak beoltott vagy gyógyult személyek mehetnek éttermekbe, szépség- és masszázssza­lonokba, fitnesz- és sporttermekbe, szállodákba, látogathatnak mozikat vagy színházakat, ahol 25 főnél töb­ben gyűlnek össze. Az ún. 2G-sza­­bály értelmében az oltás óta legfel­jebb kilenc, a gyógyulás óta legfel­jebb hat hónap telhet el, és csupán a negatív PCR-teszteredmény felmu­tatása hétfőtől már nem elegendő. A munkahelyeken viszont továbbra is elég a negatív koronavírusteszt fel­mutatása. Igazolással vagy teszttel Az ukrán főváros, Kijev után most Kijev megyében is bevezetik, hogy csakis oltási igazolással vagy negatív teszttel lehet utazni a közösségi köz­lekedési eszközökön - hozták nyil­vánosságra csütörtökön hírportálok a megye kormányzójának közlésére hi­vatkozva. Vaszil Vologyin a Faceboo­­kon arról tájékoztatott, hogy a kor­mányzói hivatal válságstábja az előző napi rendkívüli ülésén hozta meg a döntést. A korlátozás szombattól lép életbe. Figyelmeztette a megye lakóit, hogy még nem késő beoltatni magu­kat. Kijev városában elsőként vezették be ezt a korlátozást, amely november eleje óta most is érvényben van. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ország lakosságához intézett szer­da esti videóüzenetében úgyszintén oltakozásra buzdította az ukránokat. Hangsúlyozta, hogy az országban két nap alatt tízszer többen haltak meg, mint a Donyec-medencei fegyveres konfliktus legutóbbi két évében. Rá­mutatott, hogy a megbetegedettek és az elhunytak túlnyomó többsége nem volt beoltva koronavírus ellen. Emlé­keztetett arra, hogy míg Európában a lakosság 65 százaléka már felvette az oltás teljes védettséghez szüksé­ges mindkét adagját, addig Ukrajná­ban ugyanekkora az aránya azoknak, akik még egyetlen oltást sem adattak be maguknak. Szavai szerint jelen­leg az ukrán egészségügyi rendszer képes akár napi 400 ezer embert is beoltani, és jelenleg Ukrajnában több mint 10 millió adag oltóanyag áll ren­delkezésre. Guinness-rekorder a 21 hétre született kisfiú Birmingham. Mindössze 21 hét­re és egy napra született meg a világ legkorábban született életben maradt csecsemője: az alabamai kisfiú keve­sebb mint fél kilogrammot nyomott világra jöttekor. A Guinness World Records és a UAB Kórház közölte, hogy a 2020. jú­lius 5-én 420 grammal született Cur­tis Means az új rekordtartó. A kiírt dátumhoz képest 132 nappal született korábban ikertestvérével együtt, aki viszont nem maradt életben. Kezelőorvosa, Brian Sims elmond­ta: a statisztikák szerint az ilyen korán született gyerekeknek szinte semmi esélyük nincs a túlélésre, de Curtis­­nek ennek ellenére sikerült. Az ilyen extrém koraszületés esetében általá­ban olyan mértékben gondoskodnak a babákról, hogy a szülők megfog­hassák gyereküket, és megélhessék Curtis ma már 16 hónapos (TASR/AP-felvétel) az utolsó pillanatokat. Ebben az eset­ben azonban Curtis egyre erősebb és erősebb lett, míg végül 275 nap után hazaengedhették a kórházból. Terá­piás segítségre volt szüksége ahhoz, hogy használja a száját és enni tudjon. Egy terhesség a 40. héten számít teljesen kihordottnak, Curtis anyjá­nál, Michelle Butlemél azonban a fé­lidőn alig túljutva indult be a szülés. A UAB Kórházba szállították, ahol életet adott Curtisnek és lánytestvéré­nek, C Asyának. A kislány egy nappal később meghalt, Curtist három hónap elteltével le tudták venni a lélegez­tetőgépről. Áprilisban térhetett haza testvéreihez. Curtis csak kicsivel szárnyalta túl a korábbi rekordert. Az egy hónap­pal korábban világra jött wisconsini Richard Hutchinson 21 hétre és két napra született. (MTI) 119 NAPTÁR November ■NÉVNAP Jónás, Tihamér A Jónás héber eredetű férfi­név. Jelentése: galamb. A Tihamér régi magyar személynév, amely a szláv Tihomir névből származik, jelentése: csend + béke. ■ESEMÉNYEK Pesten létrehozták a Kisfalu­dy Károly örökségét ápolni és a magyar irodalmat támogat­ni hivatott Kisfaludy Társasá­got. (185 éve) Megkezdte első hivatalos amerikai látogatását Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki George W. Bush amerikai elnökkel megállapodott az atomrobbanófejek számának csökkentésében. (20 éve) ■MAI ÉVFORDULÓINK 175 éve született Jacques Alexandre Charles francia fi­zikus, az első hidrogénlég­gömb megépítője. 60 éves Nadia Comaneci öt­szörös olimpiai bajnok ro­mán-amerikai tornásznő, az első a sportág történetében, aki olimpián maximális pont­számot kapott gyakorlatára. 40 éve hunyt el William Holden Oscar-díjas amerikai filmszínész. 30 éve hunyt el Várnai György Munkácsy Mihály­­díjas grafikus, karikaturista, rajzfilmrendező. ■NAPI VICC A szesztilalom idején Szibériában két deportált fickó hókunyhót épít. Egyszer csak az egyik felkiált:- Szása, gyere gyorsan! Ta­láltam egy üveg vodkát! Igy­uk meg!- Ne ordíts, te hülye, mert el­visznek! - formed rá a másik.- Innen? Hová? ■ ORVOSMETEOROLÓGIA Folytatódik a frontmentes időszak. A reggeli órák­ban erős kopá­­sos ízületi panaszok léphet­nek fel. Romolhat a légzős­zervi megbetegedéssel élők állapota. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujizo.com www,facebook.com/uj8zo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4„ P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támo­gatja. Realizované sfinanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. If UOGAD JUK *2 ÚJSÁGÍRÓK *. J.® KULT ‘ ím'i MINOR ft

Next

/
Thumbnails
Contents