Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-11 / 260. szám
KÖZÉLET 2021. november 11. | www.ujszo.com Szigorúbb ellenőrzést ígér a kormány Az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarsky azért imádkozik, hogy a most elfogadott intézkedésekkel sikerüljön lelassítani a járvány terjedését, ellenkező esetben humanitárius katasztrófára számíthatunk (TASR-feivétei) BUGÁRANNA Pozsony. A kormány jóváhagyta a járványügyi intézkedések szigorítását - a javaslat értelmében a munkáltatók ellenőrizhetik az alkalmazottak oltási igazolványát, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) pedig elrendelheti, hogy csak a védett személyek léphessenek be a munkahelyükre. A szerdai kormányülésen azokról a pontokról tárgyaltak a miniszterek, amelyekről a hétfői koalíciós tanács után Eduard Heger (OEaNO) kormányfő tájékoztatott. A szakmai konzílium javaslataihoz képest enyhébb korlátozásokkal rukkolt elő a kabinet. Elsősorban az óvintézkedések betartásának hatékony ellenőrzését szeretnék elérni, de decembertől megváltozik a táppénz összege is. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter ezzel a döntéssel nem értett egyet, ezért a szavazás során tartózkodott. Állítása szerint a karanténba került személyek nem éltek vissza a megemelt táppénzzel, azt pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy a Szociális Biztosító azokat részesítse előnyben, akik az oltás ellenére is megbetegedtek. A kormány által jóváhagyott törvényjavaslatra még a parlamentnek is rá kell bólintania, Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter kérvényezte a gyorsított eljárást, amelyre pénteken kerülhet sor. Ezt követően Zuzana Caputová államfő aláírásán múlik, mikor lép érvénybe a törvény. Ellenőrzés A javaslat szerint az éttermek, vendéglátóhelyek és egyéb szolgáltatások tulajdonosainak ellenőrizniük kell a kliensek védettségi igazolványát (oltási igazolást, negatív tesztet vagy a megbetegedésen való átesést igazoló orvosi papírt). Ha valaki elutasítja az igazolás felmutatását, a személyzet nem engedélyezi, hogy belépjen a létesítménybe. Ugyanez vonatkozik a tömegrendezvényre - a szervezőnek jogában megtiltani a belépést azoknak, akik nem tudják igazolni fertőzésmentességüket. A kormány nagyobb hatalmat adna a Közegészségügyi Hivatal kezébe - a higiénikusok az ellenőrzés során azonnal elrendelhetik a hely ideiglenes bezárását, akár a rendőrség bevonásával is. A rendőrök szintén ellenőrizhetik az oltási igazolványokat. Orvosok védelme Az egészségügyi dolgozók védelmének megerősítése érdekében új típusú kihágás is bekerült a törvénybe- az egészségügyi alkalmazottakat ért szóbeli támadásokat kihágásként fogja kezelni a rendőrség. Az elmúlt hetekben egyre több eset fordult elő, amikor az oltásellenesek megfenyegették az orvosokat, akik az oltás fontosságáról táj ékoztattak. Kihágást követ el az is, aki oltási igazolást hamisít, vagy hamis tanúsítványt mutat fel. A bírság összege elérheti az 1000 eurót, ha veszélyhelyzet idején történik, akár 1500 eurós büntetést is kiszabhatnak a hatóságok. A munkaadónak ellenőriznie kell, be vannak-e oltva az alkalmazottak, esetleg átestek-e a fertőzésen. Az azonban egyelőre kérdéses, ez a Covid-automata mely fázisaira lesz érvényes. „A Közegészségügyi Hivatal a kormány határozata alapján az egyes járásokban bevezetheti az OTP-rezsimet az alkalmazottak számára” -mondta Krajniak az ülés után. Azt, hogy mikor és hol kell előkészíteni az igazolást munkába menet, egyelőre nem pontosították, erről az aktuális járványhelyzetre való tekintettel dönthetnek a szakértők. Ha az alkalmazott nem rendelkezik igazolással, a munkaadó nem engedi be a munkahelyre. Ebben az esetben a koronavírustesztet a munkáltatónak kell biztosítania, Heger szerint azonban ehhez segítő kezet nyújt az állam, a konkrétumokat a napokban közlik. Ha a dolgozó a tesztet is megtagadja, fizetetlen szabadságra kell mennie, vagy meg kell egyeznie a munkaadóval az egyéb lehetőségekről - például a szabadságról, vagy a home office-ról. A keleti országrész szinte teljesen fekete, de a déli területeken is romlik a járványhelyzet NAGY ROLAND A Covid-automata regionális járványtérképén a jövő héttől már egyértelműen a fekete szín dominál. A narancssárga járások eltűnnek, s már csak a délnyugati régiók maradnak piros fázisban. Mindeközben a fertőzöttek száma egyre csak nő, szerdán újabb rekordszámú betegről számoltak be. Pozsony. Ezen a héten szinte ugyanannyi a bordó és a fekete besorolású régió (előbbiből 34, utóbbiból 36 van), viszont a jövő héttől már felbillen az arány - 79 járásból 52 a legsúlyosabb járványügyi kategóriába kerül, s már csak 19 lesz bordó besorolású. A vészesen romló járványhelyzetről árulkodik továbbá az is, hogy az utolsó két narancssárga járás - a Komáromi és a Vágsellyei - hétfőtől vörösbe borul. Összesen 8 piros besorolású régió marad, ebből ötöt a főváros közigazgatási egységei tesznek ki, valamint ide tartozik még a Dunaszerdahelyi, és az imént említett kettő magyarlakta járás. A döntő különbség Bár a harmadik hullám felerősödésével egyre inkább szűnnek meg a regionális különbségek, de még mindig megfigyelhető az a tendencia, hogy az északkeleti, alacsony átoltottságú régiókban gyorsabban romlik a helyzet, mint délnyugaton, ahol többen adatták be a vakcinát. Nem véletlen, hogy éppen azok a járások maradhatnak vörösben, amelyekben az 50 év felettiek átoltottsága jócskán meghaladta a 65 százalékot, hiszen ezekben a régiókban a regionális közegészségügyi hivatalok enyhébb besorolást kérvényezhetnek. A járások besorolásakor alapve-A jövő héttől már 52 járás lesz fekete fázisban, a narancssárga járások pedig eltűntek a térképről (korona.gov.sk Járások besorolása a jövő héttől • Piros járások (8): Pozsonyi (I—V.), Dunaszerdahelyi, Komáromi, Vágsellyei. • Bordó járások (19): Szakolcai, Malackai, Bazini, Szenei, Galántai, Nagyszombati, Miavai, Nyitrai, Galgóci, Aranyosmaróti, Privigyei,Trencséni, Zsolnai, Rózsahegyi, Alsókubini, Nagyrőcei, Rozsnyói, Eperjesi, Kisszebeni. • Fskets járások (52): Szenicei, Vágújhelyi, Pöstyéni, Nagytapolcsányi, Báni, Simonyi, Érsekújvári, Lévai, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Selmecbányái, Zólyomi, Korponai, Nagykürtösi, Besztercebányai, Stubnyafürdői.Turócszentmártoni, Losonci, Poltári, Rimaszombati, Gyetvai, Breznóbányai, Liptószentmiklósi, lllavai, Puhói, Vágbesztercei, Nagybiccsei, Csacai, Kiszucaújhelyi, Námesztói, Turdossini, Poprádi, Késmárki, Ólublói, Lőcsei, Iglói, Gölnicbányai, Kassai (I—IV.), Kassa-vidéki, Bártfai, Felsővízközi, Sztropkói, Mezőlaborci, Szinnai, Homonnai, Varannói,Tőketerebesi, Nagymihályi, Szobránci. tőén a százezer főre vetített hétnapos incidenciát veszik figyelembe, de az is fontos tényező, hogy milyen állapotban vannak az adott régió kórházai. Ebből a szempontból a délnyugati területek szintén jól állnak, az Adatok Pátosz Nélkül elemzőcsoport szerint például a pozsonyi, a dunaszerdahelyi és a komáromi intézményekben egyelőre nincs különösebb probléma a Covid-osztályok telítettségével. Ez sem véletlen, hiszen az oltás elsősorban a betegség súlyos lefolyása ellen véd, amely főként az idősebb korosztályt érintheti, és mivel a délnyugati területeken ebben a korosztályban kifejezetten magas a védettség, ezért nem is szorul olyan sok beteg kórházi ellátásra. Más kérdés, hogy ez az állapot meddig tartható fenn, hiszen több kórházból már át kell szállítani a betegeket, mert nincs elég lélegeztetőgép (például az Eperjesi J. A. Reiman Egyetemi Kórházban, de a Zsolna megyei intézmények is hasonló problémáról számolnak be). Újabb rekord Sajnos a napi esetszámok alapján egyelőre nem tűnik úgy, hogy a közeljövőben javulna a helyzet. Szerdán ismét rekordszámú fertőzöttet azonosítottak a PCR-tesztek segítségével, 24 791 mintavételből 7055 lett pozitív. Ez nemcsak a harmadik hullámot, hanem a teljes járványidőszakot tekintve is rekordnak számít, bár az előző hét eseményeit figyelembe véve ez már kevésbé meglepő, hiszen az utóbbi napokban többször megdőlt a korábbi negatív csúcs. Ha ehhez még hozzászámoljuk az antigénteszteket is, akkor az újonnan regisztrált betegek száma meghaladja a 8,5 ezret: 27 179 antigéntesztből 1667 lett pozitív, vagyis a PCR-tesztekkel együtt egész pontosan 8722 betegnél mutatták ki a vírust. A PCR-tesztek pozitivitási aránya országos viszonylatban meghaladja a 28 százalékot. Ha viszont a regionális bontást nézzük, akkor ebben a mutatóban is komoly különbségeket fedezhetünk fel. A piros besorolású járásokban 14 és 25 százalék közötti arány figyelhető meg. A fekete régiók túlnyomó többségében viszont ugyanez az arány meghaladja a 30 százalékot, sőt, több olyan járás is van, ahol már 40 százalék felett mozog. A legrosszabbul a Gyetvai járás áll, ahol a pozitivitás közel 48 százalékos - ez azt jelenti, hogy csaknem minden második letesztelt személy fertőzött. A kórházban kezeltek száma jelenleg 2478, több mint 80 százalékuk nem teljesen védett. 210 személy fekszik intenzív osztályon, 228-an szorulnak lélegeztetőgépre. A halálesetek száma 53-mal növekedett. Ehhez képest a szlovák vakcinaprogram továbbra is lassan halad, bár az utóbbi hetekhez képest megfigyelhető némi gyorsulás. A koronavírus elleni oltás első adagját legutóbb 2332 személynek adták be, a második dózist pedig 1134-en vették fel. Teljesen védettnek jelenleg 2 318 236 személy tekinthető.