Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-10 / 259. szám
www.ujszo.com I 2021. november 10. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 115 Ezek a legmenőbb telefonok Szlovákiában Az előző hónapban is a Samsung és a Xiaomi készülékei voltak a legkelendőbbek a szlovákiai vásárlók körében (Shutterstock) SZABÓ LACI Megkezdődtek a karácsonyi akciók a szlovákiai szolgáltatóknál, mind több ügyfél dönt úgy, hogy az év végén új szerződést köt, vagy meghosszabbítja a korábbit, és mellé egy készüléket is vásárol. De melyek voltak a legnépszerűbb okostelefonok októberben? Az előző hónapban is a Samsung és a Xiaomi készülékei voltak a legkelendőbbek a szlovákiai vásárlók körében, ám meglepetésként az 02- nél egy Motorola modell is felbukkan a dobogón. Az viszont már nem is számít újdonságnak, hogy a korábbi nagy kedvenc, a Huawei teljesen eltűnt, már mutatóban se találunk a legjobbak között olyan modellt, amelyet az amerikai szankciókkal sújtott kínai gyártó készített volna. Októberben pedig már az Apple újdonsága, az iPhone 13-as készülékcsalád egy-egy modellje is megtalálható a legjobbak között. Az Orange ügyfelei körében a legnépszerűbb ezúttal az 5G-t is támogató, Samsung Galaxy A32-es készülék lett, a második és a harmadik helyen is a dél-koreai gyártó modelljei szerepelnek. A legnagyobb szolgáltatónál a versenyt októberben a Samsung nyerte, 5 készülékkel, a második a kínai Xiaomi, három modellel, a legjobb tízbe még befért az Apple iPhone 13-as, és az Oppo Reno 5Z készüléke is. A Telekomnál az első három helyezett megtartotta pozícióját, a sorrend ugyanaz, mint előző hónapban, vagyis első a Samsung Galaxy A12-es, a második szintén a dél-koreai gyártó, a Galaxy 52s modelljével, míg a harmadik pedig a Xiaomi Redmi Note 10 Pro. A negyedik helyért nagy csatát vívott a Samsung Galaxy S21 5G és a Motorola Moto E7 - és a köztük lévő különbség mindössze néhány darab volt, végül a Samsung zászlóshajója azonban győzedelmeskedett. Az Apple új készülékcsaládjának legnépszerűbb modellje, az iPhone 13 a hatodik helyen végzett októberben (bár a listán nem szerepel, az iPhone 13 Pro lett all., míg az olcsóbb iPhone 13 SE a 12). Az 02 ügyfeleit nem lehet eltántorítani a Xiaomi Redi Note 10 5G készüléktől, ez a modejl már július óta tartja vezető pozícióját. A második helyen meglepetésre a Motorola Moto G20-as végzett, míg a harmadik a Samsung Galaxy A12. A további pozíciókon szinte csak Samsung és Xiaomi modellek találhatók, csak a tizedik helyen végzett Realme 8 jelent kivételt. Fellendült a személyi számítógépek forgalma ÖSSZEFOGLALÓ A harmadik negyedévben közel 13 százalékkal nőttek a PC-s eladások az EMEA régióban. A globális számok mellett az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióra lebontva is közölte a személyi számítógépek harmadik negyedéves eladásait az IDC. Az adatok szerint a hazánkat is magában foglaló régióban átlagon felüli mértékben, mintegy 12,7 százalékkal több PC-t adtak el a szóban forgó három hónapban, mint egy évvel korábban. A különféle konfigurációkból így már mintegy 24,4 millió darabot értékesítettek, szemben a tavalyi 21,7 millióval. A piackutató szerint a növekedés mögött elsősorban a kereskedelmi PC-s eladások állnak, amelyek kompenzálni tudták a gyengülő konzumer eladásokat. Az IDC kutatója, Simon Thomas megjegyezte, hogy a változás hátterében az újranyitás áll, mellyel együtt csökkent az otthoni munkavégzés aránya, ami a fogyasztói termékek keresletére is nagy hatással volt. Az IDC adatai alapján Nyugat-Európa (ismét) húzóerő volt az eladásokban, az alrégióban ugyanis 15,8 százalékos volt a növekedés, amely közel 3 százalékponttal múlja felül a régiós átlagot. A kutatás egy érdekes pontja szerint az asztali PC-k növekedése felülmúlta a notebookokét, amelyre hat negyedév óta nem volt példa. A rendhagyónak mondható jelenség mögött részben a már említett, magas kereskedelmi igények állnak, részben pedig az ellátási problémák, amelyek elsősorban a notebookok szállítását hátráltatták. A gyártók rangsorát tekintve továbbra is a HP áll az élen az EMEA régióban, a márkát pedig bő 2 százalékpontos lemaradással a Lenovo követi. A harmadik helyen nagyobb lemaradással a Dell áll, amely az első ötöt tekintve messze a legnagyobb mértékben, mintegy 43 százalékkal tudta növelni eladásait. A negyedik helyen az Asus, az ötödiken pedig minimális lemaradással az Acer áll. Bár globálisan az Apple áll a PC-piac negyedik helyén, a hazánkat is magában foglaló régióban az átlag alatt szerepel a márka, amely így az első ötbe sem került be. (hwsw) A gyártók rangsorát tekintve továbbra is a HP áll az élen, a márkát pedig bő 2 százalékpontos lemaradással a Lenovo követi (Shutterstock) Nyolcból egy felhasználónál durva függőséget okoz a Facebook ÖSSZEFOGLALÓ A Wall Street Journal a lap birtokába jutott dokumentumok alapján arról ír, hogy a Facebook egyik, 2019-ben feloszlatott belső vizsgálati egysége ijesztő dolgokat állapított meg a közösségi oldal felhasználóira gyakorolt hatásáról. A belső kutatás legfontosabb megállapítása az volt, hogy nyolcból egy felhasználó - ez esetben ez 360 millió embert jelent - kényszeres megrögzöttséggel használja az oldalt, miközben problémákat tapasztal az alvásban, a munkahelyi boldogulásban, a gyereknevelésben és a személyes kapcsolataiban is. Ezeket a tüneteket szokás internetfüggésnek nevezni. A kutatásban megkérdezett felhasználók úgy értékelték, hogy bár minden közösségi oldal arra hajt, hogy a felhasználói visszajárjanak, a Facebook ebből a szempontból rosszabb bármelyik konkurensénél. A kutatás elkészülte után beépítettek a Facebookba néhány olyan választási lehetőséget, amik lehetővé tették, hogy a felhasználók kevesebb értesítést kapjanak, a felhasználók jóllétével foglalkozó szervezeti egységet azonban 2019-ben megszüntették. Az eredeti tanulmány szerzői szerint a felhasználóik egy része képtelep ellenőrzése alatt tartani az oldalon eltöltött időt, ami az egész életükre kihat, de úgy fogalmaztak, hogy ez szerintük klinikai értelemben nem függés, mert nem úgy hat az agyra, mint a kábítószerezés, az alkoholizmus vagy a szerencsejátékfüggőség. A kényszeres facebookozás ezzel együtt csökkenti az érintettek produktivitását, hiszen olyan gyakran ellenőrzik az értesítéseiket napközben - állapította meg a kutaA felhasználók egy része képtelen ellenőrzése alatt tartani az oldalon eltöltött időt, ez az egész életükre kihat (Shutterstock) tócsoport. A Facebookkal összefüggő alvásproblémáknak három oka van: a függők eleve későn fekszenek le a sok Fb-csekkolás miatt, aztán gyakran nehezen alszanak el az imént megnézett, felzaklató posztok miatt, majd gyakran felriadnak, de nehezen alszanak vissza, mert ilyenkor is kényszeresen ellenőrzik, nem kaptak-e értesítést. Érzelmi és szülő-gyerek kapcsolataik is kárát látják a dolognak. Az Fb kutatói ezen a ponton megjegyezték, hogy szerintük nem bizonyított az oksági összefüggés a mértéktelenül facebookozók ilyen tünetei és a facebookozás között. Vagyis szerintük például nem világos, hogy a hardcore felhasználók azért alszanak-e kevesebbet, mert sokat facebookoznak, vagy azok facebookoznak még éjszaka is, akiknek alvásproblémáik vannak és emiatt idegesek, amit facebookozással enyhítenek. Ennek bizonyításához további kutatásokra lenne szükség - mondták ki, de ezek után feloszlatták a csapatukat. (444 hu) TOP 10 OKOSTELEFON - 2021. OKTÓBER Samsung Galaxy A32 5G Samsung Galaxy A12 Xiaomi Redmi Note 10 5G Samsung Galaxy S20 FE Samsung Galaxy A52s5G Motorola Moto G20 Samsung Galaxy A52s5G Xiaomi Redmi Note 10 Pro Samsung Galaxy A12s Samsung Galaxy A12 Samsung Galaxy S21 5G Xiaomi Mi 11 Lite 5G Xiaomi Redmi Note 10 5G 128GB Motorola Moto E7 Samsung Galaxy A52s 5G Xiaomi Redmi Note 10 Pro 128GB Apple iPhone 13 Xiaomi Redmi 10 Xiaomi Redmi 9T Motorola Moto G30 Samsung Galaxy S20 FE Q Samsung Galaxy S215G 128GB Samsung Galaxy A32 5G Xiaomi Redmi 9A Apple iPhone 13 128GB Xiaomi Redmi Note 10 5G Samsung Galaxy A32 5G Oppo Reno 52 5G Xiaomi Redmi 9T Realme 8 • Az eladási adatok alapján. Forrás: mobilszolgáltatók adatai.