Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-30 / 251. szám

[18 SZALON ■ 2021. OKTOBER 30. www.ujszo.com Hizsnyai Tóth Ildikó mikes.kelemen@ - 8. edves Öcsém, már tudom, mi a bajod: barlangszind­­rómás vagy. Megszoktad a rodostói kis ma­gyar kolóniád biztonságot nyújtó buborékját. Semmivel nem tudlak onnan előcsalogatni. Meghatni, felcsigázni, felbosszantani, kiprovo­kálni. Kicsi és áporodott, de a tié­tek. Vagy ahogy ti mondogatjátok egymás között: a miénk. Ne vedd a szívedre, hogy piszkál­lak. Szándékosan csinálom. Hátha megsértődsz, és kikéred magadnak a célozgatást, hogy egy belterjes, köldöknézős világ lennétek. Hátha zokon veszed, hogy szent és sérthe­­teden dolgokkal ironizálok. Hátha a fejemre olvasod korábbi nyavaly­­gásaimat a kínai izolációm miatt. Hátha kioktatsz, hátha letorkollsz. Hátha kicsúszik a szádon valami sértő, amin majd jól megsértőd­hetek. Ismerve téged, nem csodálkoz­nék, ha - ádátva a szitán - egyből nekem szegeznéd a kérdést: Ejnye, kedves húgocskám-néném, nem fordítva áll a dolog? Nem inkább te vagy barlangszindrómás? Visz­­szakerültél a saját közegedbe, ahol nem találod a helyedet, most pedig az én számból akarod hallani, hogy mindez azért van, mert valami bűz­lik neked Hunniában. Ördögöd van, Öcsém! Hon­nan jöttél rá? Mondjuk, én nem mertem volna ilyen direkt módon fogalmazni, de ha te vállalod, ám legyen, én mosom kezeimet. De csak részben van igazad. Nekem ugyanis nyelvi természetű problémáim vannak, nem pedig posztkovid szindrómám. Kínában ugyanis rögtön az első hullám után kitalálták, hogyan zajlik a kovid utáni élet; nem kellett tehát egyé­nileg visszatalálnunk a régi kerékvá­gásba, vágtak helyette nekünk egy újat. És ebben az új életben nincs otthonról végzett munka vagy ta­nulás, szóba se jöhet a szociális fó­bia, dolog az idő, tessék kimenni az életbe termelni. Egy tizenkét milliós nagyváros­ban, ahol csak tolongva lehet enni­­inni-vásárolni, vagy akár csak egyet lépni is, esélyem se volt, hogy kiala­kuljon bennem az emberi közel­ségtől való szorongás. Miért pont itthon kerülném az embereket? Csak nyelvi énelemben szo­rongok, a virtuális sokadalmat is ugyanúgy kerülöm, mintha fer­tőzne. És ezzel korántsem vagyok egyedül, sok ismerősöm ugyanígy van vele, holott a lábát se tette ki otthonról. Két év alatt, amíg távol voltam, teljesen átstrukturálódott a magyar közösségi színtér, és vele együtt a nyilvános beszédmód is. Ez megle­hetősen tudálékosan hangzik, per­sze, ha olyan szókimondó mernék lenni, mint te, egyszerű­en azt mondanám, hogy elcsőcselékesedett. Próbálok neked valami­lyen elfogadhatóbb ma­gyarázatot is adni, hogy konkrétan mi váltja ki bennem az aggodalma­kat, de egyelőre csak a hangulatje­lentésig jutottam. Meglehet, hogy én felejtettem el magyarul, és mi­után ez kiderült számomra, pánik­ba estem. Van ilyen, az ember ne ítéljen túl korán. Ugyanakkor azt a verziót se zárom ki, hogy sose tud­tam magyarul. Mihez is kezdtem volna ilyen reduktív nyelvvel? Mi mondható el a széles nagyvilágról, egy bipoláris nyelvezeten? Tudod, amikor még Hsziánban édeskettesben őriztük a magyar nyelvet, egyszerű dolgunk volt. Benne voltam egy idegen világban, amelyről kínaiul, angolul, oroszul vagy németül beszéltek körülöt­tem. Ha valami furcsát, újszerűt, különöset tapasztaltam, amire nem találtam szavakat - összedugtuk a fejünket, és együtt kitaláltunk vala­mit. Egy fordítónak ez nem jelent­het problémát, hát még kettőnek. Amikor kitört a járvány, soha nem látott-hallott tárgyakat, fogal­makat, jelenségeket kellett magya­rul is megneveznünk. Egyre-másra gyártottuk a neologizmusokat vagy újrafényeztünk régi kifejezéseket. Magunkból dolgoztunk, a fejünk­ben lévő korpusztárakban kotorász­tunk, senki nem adta a szánkba a kész gondolatokat. Viszont elfeledkeztünk egy lé­nyeges dologról, Öcsém, szinte szégyellem is, hogy csak utólag jöttem rá: tőlünk teljesen függet­lenül lett egy magyar világjárvány is, amelyben a koronavírus egészen máshogy szaporodik, mutálódik és terjed, mint a miénkben. Rejtélyes erők munkálkodnak a háttérben, amelyekről mi, halandók semmit sem tudhatunk, mondják. És tán jobb is, hogy nem részletezik. Nekem már így is az az érzé­sem, hogy mi egy holt nyelven beszélünk, jó Mikesem. Szépen kidolgoztuk a szabályait, de mivel a többiek többen vannak, mint mi ketten, nekünk kell beszélnünk az ő anyanyelvűket, nem pedig fordítva. Talán az szédített meg minket, hogy egy akkora nagyvárosi bubo­rékban éltünk, amelyikben elférne az összes magyar. Bár az is igaz, hogy ezek a magyarok mind kína­iak voltak. Elszigeteltségünk tartósan bele­­kényszerített minket egy idegen világ valóságába, amelyben egy dik­tatórikus rezsim hozza meg a vas­szigorral ellenőrzött védekezési sza­bályokat; az emberek mozgási sza­badságát erősen korlátozza, ugyan­akkor a narratívája összhangban van a természettudományos világ­képpel. Szükségük is van rá, a termé­szeti erők gyakran és látványosan forgatják fel az életüket. Hétfőn homokvihar, szerdán felhőszaka­dás, vasárnap földcsuszamlás. Ilyen körülmények között könnyű belát­ni, hogy hálózatelméleti ismeretter­jesztéssel hamarabb megállítható egy járvány, mint egy Stop, korona­vírus! plakátkampánnyal. Könnyű, mégis nehéz, ahogy ezt magad is megtapasztaltad. Szembenézni olyasmivel, aminek nincs szeme, mindig megmozgat­ja az ember fantáziáját. Inkább antropomorfizálja, sőt, még azét is, amelyiknek a létezését tagadja - úgy könnyebb elbánni vele. Ho­lott csak azt kellene elképzelnie, hogy a teremtésben nem mind­egyik létező kompatibilis vele. Én már csak azért se lehetnék koronavírus, édes Öcsém, mert nekem egyszerűen nem lenne türel­mem végighallgatni azt a sok süket dumát a nemlétezésemről. Lehet, hogy ezért lettem a te né­­nikéd? Ölel, Nénéd 2021 októbere TÁRCA A SZALONBAN Szemünk láttára omlott össze a jogállam tani hatóságok lezárták az ügyet, vagy veszített, hiszen nem kapott elégtételt? Egyértelműen győzött, hiszen volt ereje ahhoz, hogy új életet kezdjen. Tizenöt év múltán meg­tudtuk, milyen összefonódások léteztek az akkori szlovák kor­mány, az ügyészség és a rendőrség között, és milyen állapotban volt a főügyészség 2006 és 2012 között, amikor a Dobroslav Trnka-Mari­­án Kocner-duó irá­nyította. Ez az időszak meghatáro­zó volt Hedvig jogainak védelmét illetően, de Róbert Fico jelöltjei ezt lehetetlenné tették. Amióta tudom, hogy a Hedvig ellen fellé­pő személyek mind kapcsolatban álltak Marián Kocnerrel, magam­tól is többször megkérdeztem, elérhettünk-e volna többet. Ügy vélem, nem, mert Hedvig ügye Róbert Fico problémája volt. Le­het, hogy óvadanul, tudadanul ke­rült bele, de végig ott volt és nem tágított. Számomra csalódás, hogy Hedvignek el kellett költöznie Szlovákiából, de abban az időben én sem láttam más megoldást. Az utóbbi időben sok üggyel kapcsolatban sok megdöbben­tő részlet került nyilvánosságra. Mit gondol, kiderül valaha az is, kik voltak a Hedvig elleni támadás megrendelői? Előke­rülhet egy Threema-felvétel, egy jegyzőkönyv, egy vezeklő, aki az enyhébb büntetés reményében beszélni kezd? Ez megtörténhet, szerintem a leggyengébb szemek a lánc-Tizenöt éve, hogy az ügyészség végleg leállította a Maiina Hedviget ért táma­dás ügyében foly­tatott nyomozást, és elkezdődött az egykori diáklány elleni hajtó­vadászat. Nyolc éve, hogy a szepsi romatelepet lerohanták a rend­őrök, és brutálisan bántalmazták az ottlakókat, majd miután emiatt feljelentést tettek, hamis tanúzás­sal vádolták meg őket. Több mint három éve, hogy megölték Ján Kuciak újságírót és menyasszo­nyát, Martina Kusnírovát, de a gyilkosságok megrendelőit máig nem ítélték el. Mindhárom ügy­ben Roman Kvasnica ügyvéd a károsultak jogi képviselője, vele beszélgettünk arról, hol tartunk most. Tizenöt éve ilyenkor végleg lezárta az ügyészség Hedvig megtámadásának ügyét, és a lányt hamis tanúzással vádolták meg. Visszatekintve, ön hogyan látja, győzött azzal, hogy Ma­gyarországra költözött, és az ot­(Kép: Somogyi Tibor) ban maguk a támadók. Azt, hogy kik álltak a konstruált bűnvádi eljárás mögött, már tudjuk, és én hiszem, hogy azt is meg fog­juk tudni, kiknek állt érdekében a támadás. Az elmúlt években több olyan ügye is volt, amelyben az állam­­hatalommal szemben álló pol­gárokat képviselte. Tudta kama­toztatni az egyik ügyben szerzett tapasztalatait a másikban? Csak annyiban, hogy már is­mertem a hatalom gádástalanságát. Soha nem kínálkoztam senkinek, mindig ismerősökön keresztül találtak meg, és mindig kötelessé­gemnek éreztem, hogy vállaljam ezeket az ügyeket. És amikor bele­ástam magam, megláttam az ösz­­szeföggéseket is: úgy, mint Hedvig ügyében, a szepsi romák esetében is azt várta el az állam, hogy egy elle­nük irányuló büntető eljárás kerté­ben bizonyítsák az ártadanságukat, miközben az őket ért sérelmeket senki nem vizsgálta. Vrabec Mária A folytatásban választ kapnak például arra is: Mennyiben lehe­tett nehezebb a többinél a szepsi romák ügye? Hogy a romatelep rendőrségi lerohanása is rasszista indíttatású lehetett-e? Érzékelte-e a bíróságon is, hogy alulbecsü­lik az ügyfeleit? Kinek fűződhe­tett érdeke ahhoz, hogy ezek az ügyek ennyi évig húzódjanak? Mit vár Marián Kocner és Alena Zsuzsová ügyének újratárgyalá­sától? Személy szerint meg van-e győződve arról, hogy Marián Kocner volt a gyilkosság megren­delője? Hol volt az a sok tisztes­séges ember az elmúlt tizenkét évben, amikor elemeire hullott szét az igazságszolgáltatás? Miért hallgattak? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, november 2-ától kapható számában. A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents