Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-27 / 248. szám
Zöld út á WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM Tökéletesíteni kell Szlovákiában hivatalosan egy főre számítva mintegy 8,5 kg elektronikai hulladékot gyűjtenek össze évente, sok kidobott berendezés azonban nem szerepel a statisztikákban. A környezetvédelmi minisztérium szerint a rendszert hatékonyabbá kell tenni. T avaly a szlovák piacon több mint 86 ezer tonna elektronikai berendezés jelent' meg, s ugyanebben az évben mintegy 46 ezer tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze. Ebből 43 550 tonnát (94,06%) értékesítettek, és 43 240 tonnát (93,42%) újrahasznosítottak, illetve előkészítettek az újbóli felhasználásra. Juraj Smatana környezetvédelmi államtitkár szerint nem elégedhetünk meg ezekkel a számokkal, mert a hulladéktermelés rohamosan nő. „Szlovákiában - a kommunális hulladéktól eltérően - az elektronikai hulladék terén igen nagy mértékű újrahasznosításról beszélhetünk. Ennek ellenére egyre jobban és jobban ellepjük magunkat szeméttel. Ha már hulladékot termelünk, kulcsfontosságú, hogy folyamatosan tökéletesítsük a hulladékgyűjtési rendszert, és a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosítsunk mindent" - hangsúlyozta Smatana. GYÁRTÓKRA KITERJESZTETT FELELŐSSÉGVÁLLALÁS Jelenleg Szlovákiában 9 szervezet figyel oda arra, hogy a gyártók mennyire tartják be az elektronikai berendezésekkel kapcsolatos felelősségvállalásukat, illetve egy gyártó individuálisan teljesíti a kötelességeit. Ezek a társaságok felelnek az elektronikai hulladékért, és az egyes szerződéses viszonyok közvetítésével 21 helyen biztosítják a tárolást, a szállítást és a feldolgozást. A gyártókra kiterjesztett felelősségvállalás rendszerét az érintettek - a gyártók és az önkormányzatok egyaránt - dicsérik, viszonylag eredményesnek mondható. KÉTES HÁZALÓK Radomir Brtán, a Szlovákiai Városok és FalvakTársulásának (ZMOS) az alelnöke szerint a jelenlegi rendszer jól működik. „Az elektronikai hulladék begyűjtésének is megvannak a maga limitjei, ami különböző tényezőkkel függ össze. Nagy gondot okoz például, hogy mindenféle kétes cégek felvásárolhatják a használt elektromos berendezéseket, melyek használható alkatrészeit értékesítik, a maradék pedig valamilyen gyűjtőudvaron, rosszabb esetben pedig egy szemétdombon végzi" - mondta Brtán. A cél az, hogy a kiselejtezett berendezések a hivatalos gyűjtőhelyekre kerüljenek, erősítette meg Jozef Kozák, a gyártók felelősségvállalásával foglalkozó autorizált szervezet, a SEWA igazgatója. „Fontos, hogy a lakosok emberek environmentális tudatát és műveltségét" - hangsúlyozta Kozák. A lakosok felvilágosításán kívül nagyon fontos az is, hogy HA MÁR HULLADÉKOT TERMELÜNK, KULCSFONTOSSÁGÚ, HOGY FOLYAMATOSAN TÖKÉLETESÍTSÜK A HULLADÉKGYŰJTÉSI RENDSZERT, ÉS A LEHETŐ LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN ÚJRAHASZNOSÍTSUNK MINDENT ismerjék az elektronikai hulladék gyűjtésének a hivatalos módját, és korlátozni kell az illegális házalók tevékenységét. Meg kell erősíteni az tudatosítsuk a termékek és a szolgáltatások igazi értékét, beleértve az elektromos berendezéseket. „Az emberek elgondolkodhatnának, amikor rendkívül jutányos áron megvásárolnak egy okostelefont. Sokak számára keményen hangzik, de a valóság az, hogy a bolygónk forrásai végesek és nem kimeríthetetlenek" - tette hozzá Jakub Hrbán, az Éghajlatnak szüksége van rád nevű civil kezdeményezés munkatársa. SZAKEMBERHIÁNY A hatékonyabb hulladékgyűjtéshez több szakemberre lenne szükség, ezzel szemben Mário Lelovsky, a Munkaadók Országos Uniója alelnöke szerint komoly szakemberhiány tapasztalható a hulladékfeldolgozás területén és az iskolákban is. Ugyanakkor rámutatott a működő konkurenciára a gyártók kiterjesztett felelősségvállalása keretében. „A gyártó hajlandó fizetni, ha meg van róla győződve, hogy a rendszerbe mindenki ad pénzt. Mihelyt akadnak ún. freeriderek, probléma keletkezik, amit meg kell oldani. Kulcsfontosságú az ellenőrző szervek megerősítése, melyek odafigyelnek a hatályos vonatkozó törvények betartására" - mondta Lelovsky. A környezetvédelmi minisztérium ezzel összhangban tervezi az ellenőrző szervek anyagi és perszonális megerősítését. (sza) MIÉRT FONTOS AZ ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKAI HULLADÉKOK SZELEKTÍV GYŰJTÉSE? Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak mennyisége évről évre jelentősen nő. A készülékekben található veszélyes anyagok komoly környezeti problémát jelentenek, csak szakszerű hulladékkezelési eljárással lehet ártalmatlanná tenni. Éppen ezért ezt a fajta hulladékot nem szabad települési hulladékként (a vegyes háztartási kukába) kidobni, hanem szelektíven kell gyűjteni, hogy egyrészt újrahasznosíthassák, másrészt ártalmatlanná tehessék őket, s így megelőzhető a környezetszennyezés. Az elektromos hulladékoktól többféleképpen szabadulhatunk meg. A kisebb méretű tárgyakat az e célra kijelölt kukákba dobhatjuk. Amikor új berendezést vásárolunk, a régit, a kiselejtezett berendezéseket a szaküzlet is visszaveheti. Ezenkívül megérdeklődhetjük, hogy a lakhelyünk közelében hol található gyűjtőudvar, ahol a fölösleges berendezéseket átveszik. Elektromos és elektronikai hulladékok: • háztartási nagygépek (pl.: mosógép, hűtőszekrény, mosogatógép) • háztartási kisgépek (pl.: hajszárító, porszívó, vasaló) • információtechnológiai (IT) és távközlési berendezések (pl.: számítógép, nyomtató, monitor, mobiltelefon) • szórakoztató elektronikai cikkek (pl.: hifiberendezés, televízió, rádió, videokamera, fényképezőgép) • elektromos szerszámok (pl.: elektromos fűrész, fűnyíró) • szabadidős és sportfelszerelések, játékok (pl.: elektromos futópad, villanyvonat) • orvosi berendezések (pl.: vérnyomásmérő) ARENDSZERT 14 AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE. SZERKESZTŐSÉG: P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3 E-MAIL: ujszo@ujszo.com , TEL.: 02/32153313 FELELŐS SZERKESZTŐ: B. Szentgáli Anikó. REKLÁMMENEDZSER: Kis Péter, peter.kis@newsandmedia.sk, TELEFON: +421905413623. A hirdetések és a fizetett cikkek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. NYOMJA: Petit Press, a. s., Kopcianska 22, Bratislava. FOTÓK: www.shutterstock.com ZJdút 2021. OKTOBER 27. un íii»wi—in n1 reiíiiíiiMMWWiini"|iíiiiiiiniiin|iii aa6aiffnwwniw|wíi|i! n *in i limnwiwiwBiiinii irirfinwiffinwi iim——mi iiw—mii i iiMi>»»»»BiiiiMiiiitii<iiiinMiiwMiiiiiiiir^iiMiiMí]ii