Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-04 / 228. szám

4 AUTÓ-MOTOR 2021. október 4. lwww.ujszo.com Renault Twizy: autó is, meg nem is Nem lehet bezárni, nincs rajta ablak, zuhogó esőben a sofőrülés közepén levő lyukon keresztül folyik el a víz DEMECS PÉTER Bátran kijelenthetem, hogy ez volt az idei óv, de lehet, hogy eddigi karrierem egyik legbizarrabb autótesztje, bár ha egészen pontos akarnék lenni, nem is autóról van szó. A Renault Twizy ugyanis hivatalosan csak egy négy­kerekű quad, ezért sincs rendszám az elején, így vagy úgy, egy biztos: soha semmilyen autó, még a legdrágább luxusjárgá­nyok sem vonzották ennyire a tekinteteket, mint ez. A Twizy teljesen újdonságnak számít a szlovákiai utakon, pedig na­gyon nem az. Már kilenc éve árusít­ják, s ha megfordultak az utóbbi években Párizsban, egészen bizto­san találkoztak vele, a francia fővá­rosban ugyanis rendkívül népszerű. Hogy a Renault miért csak idén kezdte el az árusítását Szlovákiában, nem igazán tudom. Amint meghal­lottam, hogy egy tesztelési példány is az újságírók rendelkezésére áll majd, azonnal lefoglaltam magamnak. Pontosan ez volt az az eset, ami­kor valamire gyorsan igent mond­tam, de csak később kezdtem el gon­dolkozni, mit is vállaltam be. Idővel ugyanis rájöttem, hogy az autón nincs ablak, hogy nem lehet bezárni, hogy a sofőrülés közepén lyuk van - ezen keresztül folyik el zuhogó eső­ben a víz -, és hogy csak klasszikus háztartási hálózatból tölthető, gyorstöltő állomáson nem. Tehát jo­gosan kezdtem aggódni. Hol fogom tölteni? Mi lesz, ha esni fog? Hol parkoljak le, hogy ne szálljanak bele vagy ne dobjanak bele valamit az emberek? Mi lesz, ha végképp nem tudom sehol feltölteni? Az ismerkedós Az autó ugye nincs bezárva, ezért elég benyúlni és meghúzni a kilin­cset, és ily módon a körülbelül fél­kilós ajtót felhajthatjuk. Ennek kö­szönhetően már a beszállás is na­gyon stílusos. De nemcsak a beszál­lás, hanem az elindulás is más, mint a rendes autókban. Miután elfordít­juk a gyújtókulcsot, kivilágosodik a műszerfal. Következő lépésben vissza kell húzni a kéziféket, amely a volán alatt van. Nincs mit gondol­kozni, az autóban csak három gomb van. Ha előre akarunk menni, meg­nyomjuk a D gombot, a tolatásra szolgál az R jelölésű gomb, s ha megállunk, elég megnyomni az N-t. Körülbelül ez minden, amit az autó tud. Ja, van még egy ablaktörlője, amit bekapcsolhatunk, ha útközben elkezdene esni. A legelső benyomásom az volt, hogy olyan, mintha egy búrával fel­szerelt villanyszékben ülnék. Egy 474 kilós autóban tényleg nem lett úrrá rajtam a biztonságérzet. Az ol­dalsó visszapillantó tükörben egy Fabia is olyan benyomást keltett, mintha a világ legnagyobb SUV-ja közelítene felém és próbálna letolni az útról. Aztán észreveszem, a sofőr kezében mobiltelefon van, mert fényképezi a Twizyt. Kielőz, és köz­ben fülig érő mosollyal kameráz. A kezdetleges rémület pár kilométer után elmúlt. Tény, hogy hozzá kell szokni az autóhoz, de garantálom, hogy néhány kilométer után belesze­retnek. A Twizy láttán az agresszív A Renault Twizy olyannyira bizarr jelenség, hogy szinte már szép pozsonyi sofőrök is lehiggadnak, és inkább lelassítanak, hogy közelebb­ről megnézzék. A parkolókban, az utcán aztán megállás nélkül fényké­pezik, nézegetik. Ha egy hét alatt nem szólított meg vagy ötven ember, hogy rákérdezzen, milyen a kocsi, akkor egy sem. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Twizy nem való olyan sofőröknek, akik nem szenvednek feltűnési viszketegségben. Milyen vezetni? Meglepően nehéz. A volán forga­tása sem megy teljesen könnyen, a pedált pedig szinte a padlóig kell ta­posni, hogy az autó elinduljon. Ez főleg lejtőkről való elindulásnál okozhat meglepetést, a Twizy ugyanis hajlamos visszafelé gurulni, ha nem tapossák le elég erőteljesen a „gázpedált”. Mivel a végsebessége csak 80 km/óra, nincs értelme sztrá­dára vagy körgyűrűre kihajtani vele, ez az autó kifejezetten városi, ezért most az egyszer csak és kizárólag városban vezettem vele. Egyébként nagyon vicces érzés, hogy sofőrként a jobb kezemet is kilógathattam az ablakon, és eldönthettem, az autó melyik oldalán akarok kiszállni. Nemcsak a sebessége és meghaj­tása, hanem elsősorban a méretei miatt is városi forgalomba illő autó. Csak valamivel hosszabb, mint 2,3 méter, szélessége pedig 1,3 méter ennek köszönhetően nincs az a hely, ahol ne tudnának leparkolni. Egy­szer még két egymás után parkoló autó közé is beálltam keresztbe úgy, hogy a Twizy nem lógott ki, s az au­tóknak elég helyük maradt a kipar­kolásra. Imádtam. Az alváz rendkívül merev, és na­gyon gyorsan megtapasztalják, hogy a útbuckákat és egyenetlenségeket ez (A szerző felvételei) ajárgány nem nagyon kedveli. Hogy ne verjék be a fejüket egy útbuckán való áthaladáskor, a Twizybe négy­pontos biztonsági övét szereltek, amely egészen jól megtartja a sofőrt az ülésben. Nem úgy tűnik, de ez a járgány kétszemélyes. A sofőr ülése mögött található a másik ülés. Beszállni csak úgy lehet oda, hogy a sofőrülést elő­retolják, majd miután beült az utas, a szétterpesztett lábai közé vissza­nyomják a sofőrülést. Az amúgy le­hetetlen küldetésnek tűnő beszállás a gyakorlatban egészen egyszerű, és akik hátul ültek, azt mondták, a jó ol­dalsó kilátásnak köszönhetően nincs is klausztrofóbiájuk, rövid, városi fúrikázásra teljesen korrekt helyet és kényelmet biztosít. Egyébként ha ketten ülnek az autóban, a hátsó utast kívülről alig látni, így az emberek még inkább meglepődtek, ha látták, rajtam kívül még valaki előbújik ab­ból a kocsiból. A töltés, meg a többi A Twizyt nálunk csak egyetlen, Urban 80 kivitelezésben lehet meg­venni, ami annyit jelent, hogy az au­tóba 13 kW (17 LE) teljesítményű elektromotor került, melynek forga­­tónyomatéka 57 Nm. A sofőr ülése alatt 6,1 kWh kapacitású lítium-ion elem van - az összehasonlítás ked­véért a standard elektromobilok ele­meinek kapacitása jelenleg 50 kWh környékén mozog. Mivel ugye a végsebessége csak 80 km/óra, a gyorsulását 50 km/órás se­bességig adták meg. A Twizynek 7,1 másodperc kell ahhoz, míg eléri ezt a sebességet. Ebből is látni, hogy nem annyira fürge, mint más elektromo­bilok, s inkább a lassú és takaréko­sabb vezetést kedveli, ami nem is baj. Ilyen kenyérpirítóval aligha lenne kedve valakinek száguldozni. Egy esetleges ütközésnél nincs sok esély a túlélésre, a volánba rejtett légzsák inkább csak afféle marketinghúzás. A töltésre három stratégiai helyet szerveztem le még a tesztelés előtt. Egyszer töltöttem a kedvenc sörö­zőmben - felhajtottam a járdára, és a bárpult mögül kihúzott hosszabbí­­tón keresztül csatlakoztattam a Twizyt a hálózatra. Második alka­lommal egy haverom szüleinek földszintes lakásából, harmadszorra pedig a nővérem ugyancsak maga­sított földszintes lakásából húztam ki a hosszabbítót a töltéshez. Bizarr látvány, ahogy az ablakból három hosszabbítón keresztül töltöm az autót, de hát ez van. Az elemek teljes feltöltése körül­belül három órát vesz igénybe, két óra után viszont már 80 százalékos feltöltést is elérhetnek, ami egészen tűrhető idő. A gyártó szerint 100 ki­lométert is megtehetnek egyszeri feltöltésre, amit nem igazán sikerült elérnem, de a 80-90 kilométeres ha­tótáv a rendkívül hatékony rekupe­­rációnak köszönhetően teljesíthető; a teljesen feltöltött elem a fedélzeti számítógép szerint 75 kilométer megtételére elegendő. A városi fu­­rikázásra ez abszolút elegendő, csak ebben az esetben sokkal jobban meg kell fontolni, hol tudják tölteni az autót. Élmény volt A Twizy tesztelése egy élmény volt. Nem mondom, hogy teljes mértékben helyettesít egy rendes autót, azt nem, de talán egy robogó helyett már érdekes alternatíva le­het. Ugyanúgy, mint a motorkerék­párt, ezt is legfeljebb akkor lehet használni, ha nincs túl hideg és nem esik. Az ajtók ablakai is extra fel­szereltségnek számítanak, alapban ugyanis ablak nélkül kapják az au­tót, de aki akarja, annak még ajtót sem kell rendelnie a kocsihoz - ilyen esetben már sokkal megalapozot­tabb a négypontos biztonsági öv. Nálunk, mint említettem, egyetlen kiszerelésben lehet megvásárolni, az alapára pedig 12 800 euró. Nem iga­zán van értelme azon gondolkozni, milyen normális autót lehetne ennyiért megvenni, mert ez nem normális autó, hanem elektromobil, azt pedig ilyen összegért garantáltan nem fognak találni. Leginkább vi­szont mégis azokat győzheti meg, akik a városi fűrikázáshoz nem akarnak autót, egy robogón viszont nem érzik magukat biztonságban.

Next

/
Thumbnails
Contents