Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-04 / 228. szám
MAI MELLÉKLETÜNK Régi magyar feliratok a kassai faiakon Restaurált feliratok láthatók a Roosevelt és a Fő utca sarkán álló épületen 3. oldal Vesztesek tündöklése és futása Kis Hajni első nagyjátékfilmje szembemegy az apa-lánya történetek kliséivel 8. oldal A NAP MONDATAI Az ÉPP várja a Szövetség képviselőit a következő kongreszszusára. Főleg annak fényében, hogy a Fidesz már nem része a pártcsaládunknak. Donald Tusk, az Európai Néppárt (ÉPP) vezetője a Szövetség alakuló kongresszusának küldött videóüzenetében Az egységes magyar párt 18 tagú elnöksége: az MKP-nak kilenc, a Hídnak öt, az Összefogásnak négy hely jutott (Somogyi Tibor felvételei) Létrejött a Szövetség, rajtol a közös magyar politizálás Minden az előzetes forgatókönyv szerint zajlott az új magyar párt alakuló kongresszusán CZÍMER GÁBOR Somorja. Szombaton megtartotta alakuló közgyűlését a Szövetség, amely az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével jött létre. A kongresszuson minden aszerint történt, ahogy az tervezve volt. A közgyűlés bizonyos értelemben formalitás volt, hiszen a tisztségek elosztásáról már korábban egyezség született. Elnökké választották Forró Krisztiánt, aki eddig azjVlKP-t vezette. A kitárgyalt alapszabály szerint a formáció első elnökét mindenképpen az MKP adja, ellenjelölt állítására formai lehetőség sem volt. Hasonlóképpen történt a jelöltállítás az Országos Tanács elnöke és a párt alelnöki posztjára. Ahogy az 1998-as pártegyesítés után, az elődpártok most is platformokat hoztak létre a közös szubjektumban. Az MKP platformját Berényi József, a Hídét Rigó Konrád, az Összefogásét Orosz Örs vezeti. A platformok egyfajta önállóságot biztosítanak a közös párton belül, így például kölcsönösen nem szólhatnak bele, hogy az egyes egységek kit jelölnek a nekik jutó tisztségekre. Részletek a 2. és a 7. oldalon. Balról Sólymos László, az Országos Tanács elnöke, Forró Krisztián pártelnök és Mózes Szabolcs alelnök fj ALIANCIA IDŐJÁRÁS Derült vagy enyhén felhős égbolt, reggel helyenként köd. A nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul. JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF ▲ ▲ ▼ ▼ 1,1600 0,8565 25,309 358,16 ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 0905 384 933 9 Megnyílt az R7-es utolsó szakasza A hétvégén megnyílt az R7-es gyorsforgalmi út utolsó szakasza is, melynek köszönhetőén a Csallóközből a fővárosba már sgászen a Bajkalská utcáig lehat gyorsforgalmi utat használni. Pozsony. Az R7-esről viszont egyelőre nem lehet rácsatlakozni a Dl-esre. Hiányzik a főrévi (Prievoz) összeköttetés, a Kikötői híd csatlakozásain még dolgoznak, az építtető cégnek ezt két hónapon belül kellene befejeznie. A Csallóközből érkezők így a Bajkalská utcán keresztüljuthatnak be Pozsony központj ába. (úsz) A Főréwel való összekötésre még várni kell (TASR-felvétei) Lengvarsky minden beoltottnak adna pénzjutalmat Az egészségügyi miniszter szerint másképp már nem lehet növelni az átoltottságot, csak ha mindenki pénzt kap. Vladimír Lengvarsky a Denník N fórumán beszélt erről. „Szerintem már csak egyetlen lehetőség van — a közvetlen pénzjutalom. Ha majd be kell zárni a gyárakat, mert az emberek karanténban lesznek, mérlegelni kell ezt”-mondta. Az összegről nem akart nyilatkozni, mert „van, akit 20 euró is motiválna, van, akit mondjuk csak 500”. Az átoltottság elmarad az európai átlagtól, most naponta 2 ezren oltatják be magukat, (úsz)