Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-02 / 227. szám
18 SZALON ■ 2021. OKTOBER 2. www.ujszo.com Merész dolog egy véres és brutális jelenetekben gazdag horrortörténeten keresztül beszélni a hitről, az elmúlásról és a Bibliáról, de a Mise éjfélkor igencsak távol áll attól, hogy tipikus horrorsztorinak nevezhessük. / | közeledik a Hallo- I ween, akkor jön JL JLVV Mike Flanagan, és leszállít a Netflixnek egy új horrorsorozatot. Az eddigi munkáival óriási rajongótábort szerző írórendező ezúttal szakított a hagyományokkal: A Hill-ház szelleme és A Bly-udvarház szelleme után egyrészt nem egy újabb kísértettörténettel rukkolt elő, másrészt ezúttal nem regényadaptációt készített, hanem saját történetet mesél, még ha nagyon is érződik rajta, hogy erősen inspirálódon: Stephen King (akinek az Alomdoktor című reBiblia, vér és horror gényét pont ő vitte filmre) gazdag életművéből. Ez nemcsak a Mise éjfélkor helyszínére, szereplőire, témáira és hangulatára igaz, hanem a ráérős tempójára is: ahogyan King, SOROZATDARÁLÓ úgy Flanagan is hosszasan elidőzik a karaktereivel, beleás a múltjukba és nem feltétlenül a történések, hanem a karakterdinamikák segítségével viszi előre a cselekményt. Ennek egyrészt lehet örülni, ugyanis a sorozatban a horror műfajban megszokottnál többségében gazdagabb kidolgozottságé, izgalmasabb karaktereket kapunk, másrészt a minisorozatot ért legtöbb kritika pont azt hánytorgatja fel, hogy a rendező olyan sokszor és olyan hosszan - gyakran nagymonológok formájában - beszélteti a szereplőit, hogy ettől a Mise éjfélkor sokszor olyan, mintha egy helyben toporogna. Van ebben némi igazság, ugyanakkor tény, hogy egy vallásról, Bibliáról, angyalokról és démonokról, megbocsátásról és elmúlásról filozofáló alkotáshoz passzolnak az élet éneiméről és az élet nagy tragédiáinak feldolgozásáról szóló beszédek, de ettől még Flanagan valóban meghúzhatta volna őket kicsit jobban is. A hét részből álló Mise éjfélkor sztorija ugyanis nagyjából csak a harmadik epizód közepén kezd beindulni. Egy világtól elzárt szigeten álló halászfalu életét két esemény rázza fel. Hazatér a sziget fekete báránya, a halálos baleset okozása miatt négy évet börtönben töltő Riley, valamint az idős papjuk egészségi állapota miatt új lelkipásztor, Paul atya érkezik hozzájuk. Ezzel nagyjából egy időben a sziget lakosaival csodák kezdenek történni: egy lebénult lány feláll és járni kezd, egy aggastyán, idős asszony éveket fiatalodik... Azonban valami nem stimmel az Istennel látszólag szoros kapcsolatot ápoló pappal, hiszen csak sötétedés után tart misét, és azt állítja, találkozott egy angyallal, és az ő segítségével tesz csodákat Crockett Isländern Flanagan már a sorozat felépítésével és fejezetcímeivel is a Bibliához hasonlítja a szigeten történteket, a Mise éjfélkor pedig gyakorlatilag példabeszéd arról, mennyire könnyen lehet a saját értelmezésünk szolgálatába állítani a szent könyv sorait, és mennyire ki lehet forgatni akár gonosz célokra is azt, ami ott leíratott. Egészen zseniális, ahogy a klasszikus horror-toposzokat (azért nem írom le, hogy ez pontosan milyen horror, mert maga az alkotó is csak a harmadik epizódban rántja le a leplet) vallásfilozófiai értekezésre használja, miközben arról sem feledkezik meg, hogy alapvetően rémmesét mond. Talán nem a Mise éjfélkor Flanagan legjobb sorozata, de az biztos, hogy ez a legbátrabb. Tóth Csaba DIGITÁLIS EMLÉKEZET Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu Gulyapallag - egy régi úttörőtábor emléke JÉ államszocia/l ___ lizmus idősza/ 1 * M kában a szün-I % m idő alatt sok JL É ■ J gyerek nyaralt különféle úttörőtáborokban, amelyeket a szülők munkahelyén működő forradalmi szakszervezet (ROH - Revolucné odborové hnutie) biztosított és finanszírozott (a szülőknek csak egy kisebb, jelképes összeget kellett befizetniük). Alapiskolás koromban négy alkalommal töltöttem a szünidő egy részét különböző táborokban, legelőször a harmadik osztály befejezése után. A helyszín Gulyapallag volt, Rozsnyó közelében. A Pozsálló alatti völgy végén állt az egykori vasércbánya kétemeletes üdülője, körülötte szabadtéri úszómedence, szökőkút és kis faházak, gyönyörű környezetben, az erdő közepén. Mi, a legkisebbek, nagyon irigyeltük a faházban lakó társainkat, mert mi az üdülőbe kerültünk. Rajtam kívül a falunkból két, velem egyidős fiú (Bélu és Putyu), valamint egy tőlünk idősebb lány is ott volt a táborban. Mi, kisebbek, ha találkoztunk, mindig elpanaszoltuk egymásnak az éppen aktuális sérelmeinket. Egy alkalommal arról számoltam be nekik, hogy beszélgetésre (nem akarom a raport szót használni) hívott a magyarul is beszélő táborvezető, elolvasták (cenzúrázták) ugyanis a szüleimnek írt levelet, amelyben megírtam, hogy nem érzem jól magam a táborban, legszívesebben fognám a bőröndömet és elindulnék haza gyalogosan. A táborlakók meglátogatása csak vasárnap volt engedélyezve. Amikor a Bélu szülei megérkeztek, ő azonnal beült a hátsó ülésre, s kijelentette, hogy nem marad itt tovább, ő bizony most hazamegy. Nem is szállt ki többé az autóból, csak otthon. A holmiját is az édesanyja csomagolta össze. Bélu elővigyázatos volt, nem kockáztatta meg a kiszállást, nehogy mégis otthagyják őt. Irigykedve néztük, amikor az autójuk elhagyta a tábor területét. Mai fejjel nem igazán értem akkori önmagunkat, miért volt olyan nagy honvágyunk, hiszen több ismerősünk is volt a táborban, s elvittek bennünket sok szép helyre autóbusszal kirándulni, és nagyon szép természeti környezetben voltunk. Engem valószínűleg az frusztrált elsősorban, amikor a szlovák gyerekek egy része kinevetett bennünket, magyarokat, ha valamit rosszul mondtunk, hiszen akkor még alig beszéltünk szlovákul. Jól emlékszem, amikor az egyik magyar lány záchod helyett závodrz kéredzkedett, mennyire kinevették szegényt. Akkor megfogadtam, hogy csak azért is jól megtanulok majd szlovákul, engem ne nevessen ki senki! Az egykori szakszervezeti üdülőre, s a tábor helyszínére ma már rá sem lehet ismerni. 1989 után a rozsnyói katolikus püspökség viszszakapta egykori erdőit, az üdülőközpont az egyház tulajdonává vált. Mivel már jó ideje gőzerővel folyik a fakitermelés, a Gulyapallagra vezető út katasztrofális állapotban van. Kár, hogy a régi-új tulajdonosok hagytak mindent lepusztulni. A kitermelt fából származó bevételekből valószínűleg fenn lehetne tartani... L. Juhász Ilona A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
