Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-02 / 227. szám

SZALON ■ 2021. OKTOBER 2. www.ujszo.com BJ: Anyukaként mindig egyedül voltam hagyva a tennivalókkal meg a gyerekekkel, nem engedhettem meg magamnak, hogy akkor írjak, amikor a gyerekek otthon vannak. Mert biztos, hogy az egyiknek lel­ki baja volt, a másik rossz jegyet kapott, a harmadik valamit meg akart beszélni velem, a negyedik pedig épp elhagyta a balos tornaci­pőjét - abban az évben egyébként már negyedszer, vagyis volt otthon ugyanabból a méretből négy jobbos tornacipő. Szóval mindig történt valami. NYK: Amikor a mi gyerekeink tizennégy-tizenöt évesek lettek, el­költöztünk egy másik lakásba, ahol már volt saját dolgozószobám. Rá­készültem, bezárkóztam, leültem az asztalhoz... És rájöttem, hogy ezt a csöndet nem bírom! Ki kellett nyírnom az ajtót, hogy legalább a háttérzajt halljam. Floridában van egy Salvador Dali Múzeum, ahol maga Salva­dor Dali fogadja a látogatókat, több mint harminc évvel a ha­lála után, életnagyságú holog­ramként. Szelíizni is lehet vele. Archívumi filmfelvételek alapján modellezték a jellegzetes moz­dulatait, a mimikáját, hangszí­nét, az intonációját, úgyhogy az életnagyságú Dali (a hologram) a rá jellemző hanghoidozással és hamisítás mosollyal közli, hogy nem hisz a halálban. Itt tart ma a mesterséges intelligencia A robotizáció sok munkahelyet meg fog szüntetni, elsősorban a gyárakban, de elképzelhető-e, hogy írókra sem lesz szükség, mert a mesterséges intelligencia a betáplált szövegeket kiértékelve megalkotja a tökéletes mondato­kat és a tökéletes regényt? NYK; Bizonyos dolgokat az irodalomban is meg fog tudni csi­nálni a mesterséges intelligencia. Újságot írni már tud. Nem jól, de tud. Egy focimeccs részletes statisz­tikái alapján megír egy tudósítást. Szórakoztató regényeket, krimiket is meg tud majd írni, de azok sab­lonosak lesznek A lényeget ugyanis nem tudja. Nem fog tudni újítani, divatot teremteni a semmiből. Sok dologra képes lesz, és ennek vannak veszélyei, félek is tőle egy kicsit, de nem hiszem, hogy a művészetben előttünk fog járni. A művészetnek éppen az a lényege, hogy olyan helyre vezesse az emberi elmét, ahol még senki sem járt. BJ: Szerintem csodálatos lektű­röket fog alkotni a mesterséges in­telligencia. Krimit, kalandregényt szintén. De nagy kérdés, hogy mennyire lesznek háromdimenzi­ósak a szereplők Mert az emberi tényező kiszámíthatadan. Nem le­het leképezni egymilliárd betáplált példa alapján sem. NYK: Az irodalom egyik funkci­ója ugyanis az, hogy mások érzelmi tapasztalatait közvetítse. A mester­séges intelligencia viszont mindig algoritmus marad, amihez más szö­vegek jelentik az alapot. Ami igazán kizökkentő, azt nem fogja tudni a gép. Leírni azt, hogy „a semmi ágán ül szivem”. Judit, amikor egy hónapja je­leztem, hogy meghívnánk Komá­romba, azt válaszoltad, rendben, de éppen Kolumbiában vagy, és két hétig elérheteden leszel, mert nincs térerő a dzsungelben. Ezek szerint a családanya és az író mel­lett van egy kalandor éned is? BJ: Sokáig életem nagy vesztesé­gének tartottam, hogy nem fiúnak születtem, mert azt gondoltam, hogy csak fiúkból válhat kalan­dor, kaszkadőr meg olyan világ­csavargó, aki egyesíti magában a rejtői hősöket meg Indiana Jonest. Mindig ilyesmi szerettem volna lenni. Miközben volt egy olyan vágyam is, hogy legyen egy rakás gyerekem. Végül négy lett. Ami­kor az első kislányom megszüle­tett, azzal szembesültem, hogy úgy kellene diplomamunkát írnom, hogy közben pelenkát cserélek, és valamiből el is tartom magunkat, mert a kislányom apukája gyorsan kikerült a történetből. De folyama­tosan vágytam arra, hogy menjek, lássam, csináljam, feszegessem a határaimat. Amióta a gyerekeim nagyobbak, megengedem ma­gamnak, hogy csak évi 340 napig legyek aktív anyuka, és a maradék időt úgy osztom be, hogy belefér­jen egy dél-amerikai dzsungeltúra, bemászhassak a vízesések mögötti barlangokba és így tovább. Engem ezek a dolgok hoznak lázba. Tavaly, amikor kitört a jár­vány, Peruban rekedtél. Nem volt benned félsz? BJ: Perut egyik napról a másikra lezárták, a légteret is. Amikor ezt közölték, mi bent voltunk az An­dok mélyén, egy icipici faluban. Tudok annyira spanyolul, hogy ol­vastam a helyi sajtót, ahol azt írták, az európaiak hurcolták be a vírust. Mindenféle csúfságokat kiabáltak ránk az utcán. Összeült a faluta­nács, és a helyiek úgy döntöttek, azonnal távoznunk kell. Felültünk az utolsó buszra, és volt 12 óránk, hogy eljussunk az Arequipa nevű nagyvárosba. A busz úgy száguldott velünk az 5200 méter magas há­gón, hogy az utasok közül többen hánytak, a kanyaroktól, a magas­ságtól, az oxigénhiánytól, de a sofőr nem volt hajlandó megállni. Ami­kor aztán a városban boltba men­tem volna, és egy katona nekem szegezte a fegyverét, hogy igazoljam magam, akkor azért meghökken­tem, de félsz nem volt bennem. Én az ilyen extrém helyzetekben érzem jól magam. A kíváncsiságom erő­sebb, mint a félelem. A koronavírus-járvány és a karantén változtatott az olvasási kedven? NYK: Mindenki arra számított, hogy sokkal több időnk lesz olvasni a karanténban. Ez nem igazolódott be, mert aki dolgozott home office­­ban, azt tudja, hogy minden feladat megoldása körülményesebb. író­ként nem volt nagy különbség, ez egy magányos szakma, sok íróval beszéltem, az ő életük nem változott meg, ugyanúgy ültek a szobájuk­ban, és írtak. A könyvpiac érdeke­sen alakult, kevesebb könyv jelent meg, amikor viszont a karantén után kinyitottak a könyvesboltok, mindenki rohant könyvet venni. A kulturális szféra többi területéhez, a színházhoz, a mozihoz vagy a zene­iparhoz képest a könyvpiacot nem rengette meg alapjaiban a járvány, sőt: azt mondják, a világtörténe­lemben soha nem fogyott olyan sok könyv, mint tavaly novemberben és decemberben. BJ: Több kiadóval is dolgozom, és mindenütt az volt a tapasztalat, hogy a járvány megváltoztatta a vásárlási szokásokat, többen vásá­roltak online. A mesekönyvek pi­aca szárnyakat kapott, valamivel le kellett otthon komi a gyerekeket. Tavaly ősszel készült egy fel­mérés Magyarországon, amely­ből az derült ki, hogy a magyar felnőttek több mint fele soha vagy szinte soha nem vásárol könyvet, és csak a tíz százalékuk olvas rendszeresen. Ez körülbelül 800 ezer rendszeres olvasót je­lent Sok vagy kevés? NYK: A felig teli vagy félig üres pohár esete. Az látszik ebből a pi­ackutatásból, összevetve a korábbi adatokkal, hogy évről évre kevesebb ember olvas könyvet: ma már 52% azok aránya, akik egyáltalán nem olvasnak Ez nem jó. Aki viszont olvas, az többet olvas, mint koráb­ban, évi harminc-ötven könyvet. Ez nemzetközi összevetésben is nagyon jó mutató. Ami piaci szempontból különös, hogy ezeket az embereket senki nem tekinti célcsoportnak Miközben nagyságrendileg ugyan­annyian vannak mint a rendszere­sen sportolók Utóbbiakat a nagy cé­gek reklámkampányokkal próbálják elérni. Az olvasókat azonban - akik egyébként sokat költenek a költséges hobbijukra — valamiért nem. Ügy képzelik el őket, hogy szemüveges emberek ülnek egy sarokban, nem érdemes megszólítani őket. Pedig dehogynem! Hiszen ez egy kreatív, az ádagnál többet költő, piaci szem­pontból is fontos célcsoport. Ami kiderült még ebből a felmérésből, hogy a nők többet olvasnak, mint a férfiak. S ez már fiatal korban így van. Magyartanároktól hallom, hogy a fiúk nem olvasnak, vagy jóval kevesebbet, mint a lányok. Aminek lesznek hosszú távú következmé­nyei. Például az, hogy a kreatívabb szakmákba egy idő után nőket fog­nak felvenni. BJ: Akármerre járok, mindenhol azt tapasztalom, hogy a gyerekek falják a könyveket. S amíg ennyi helyes és kíváncsi gyerek van, addig én optimista vagyok. NYK: Nyilvánvalóan sokkal nagyobb eséllyel lesz olvasó ab­ból a gyerekből, akinek meséket olvasnak, s aki otthon azt látja, hogy a szülei is szeretik a könyve­ket. De elsősorban az iskola dolga lenne, hogy olvasókká nevelje a gyerekeket, és ez nincs így, mert az iskolai oktatás struktúrája más. A tananyag a legnehezebb olvasmá­nyokkal kezdődik. Odakerül egy diák, aki kevésbé van felvértezve olvasási kultúrával, mert, mondjuk, szegény családból származik, és ak­kor rögtön megkapja Homéroszt, Dantét meg Zrínyitől a Szigeti veszedelmet. Három pofon. Soha többé nem fog olvasni semmit. A kronologikus olvasás egy 19. szá­zadi elitkultúrának a hagyománya, és rendkívül sokat árt. Ezen sürgő­sen változtatni kellene. Gazdag József Új kiadvány a lublói várról Akoronavírus-járványt az idegenforgalom is megsínyli, ám ahol a fenntartók a kényszerleállásokkal is tarkított korlátozások idején jól tudtak és tudnak sáfárkodni az ere­jükkel és a tudásukkal, a működési koncepciók újragondolásának, az eddigi ismeretek újszerű összegzé­sének és bemutatásának lehetünk tanúi. Érdemes a turisztikai desztiná­­ciók (például egy-egy műemlék, tematikus útvonal, szolgáltatás­csomag stb.) fejlesztését szlovákiai magyar szemmel is figyelemmel kísérni. Egyrészt mi magunk is tá­jékozottabban válhatunk az újdon­ságok haszonélvezőivé, másrészt érték- és információközvetítők lehetünk: a szlovákiai kínálati ol­dalról hírt adhatunk az összma­­gyarságon belüli érdeklődőknek. Mindez nemcsak a tájékoztatás, hanem a kölcsönös bizalomerősítés szempontjából is lényeges. Ha a világ bármely részéről érke­ző magyar vendég érzi, hogy a szlo­vákiai kínálati oldal számára is kel­lőképpen fontos, nagyobb kedvvel jön felfedezni „Hegyország” szépsé­geit. Ha pedig a szlovákiai szolgál­tató azt tapasztalja, hogy magyar részről észrevették és méltányolják a magyar vendég komfortosabb kiszolgálását célzó törekvését, tuda­tosabban fog a továbbfejlesztéshez. Csak az ilyen kölcsönösen türelmes „kirakójáték” lendíthet túl bennün­ket a sajnos még számos helyen - és nemegyszer mindkét oldalról - ta­pasztalható idegenkedésen. A közvetítésben szakmai-tudo­mányos szinten a „kínálati” és „keresleti” terepet is kel­lőképpen ismerő (vagy azt könnyebben feltérképezni képes) szlovákiai magyar történészeknek, muzeoló­gusoknak és helytörténeti kutatóknak van kulcsszerepe, turisztikai és tájékoztatási vo­nalon pedig a szlovákiai magyar desztinációmenedzsereknek, utazásszervezőknek és idegen­­vezetőknek, valamint a sajtó­nak (azon belül hangsúlyosan a szlovákiai magyar médiának). A fenti gondolatok jegyében- és egy sorozat részeként - te­kintjük át a szlovákiai kínálati oldal újdonságait. Elsőként az Ilustrovany sprie­­vodca — Eubovnianske múzeum- Hrad v Starej Eubovni (Képes kalauz - Lublói Múzeum - Az ólublói vár) című, szlovák nyelvű kiadványt ismertetem, amelyet öt euróért vásárolhatnak meg az ér­deklődők nemcsak a várban és a városi turisztikai információs iro­dában, hanem online is - a vármú­zeum honlapján. (A weboldalnak a szlovák, az angol és a német mellett lengyel és magyar nyelvű változa­ta is van. Ennek és a szolgáltatások körének külön cikket szentelek.) A Lublói Múzeum (Eubov­nianske múzeum) 92 oldalas, egy­szerű szövegezésű, jól szerkesztett és informatív kiadványában össze­sen több mint 300 grafikai elem (zömmel fotó, valamint néhány térkép és ábra) segíti az eligazodást. Bevezetőképpen a váralapításról szóló monda olvasható, azt tör­téneti összefoglaló követi, idő­tengelyen is jelezve a vár főbb korszakait, az azokhoz kötődő jelentősebb személyiségeket, birtokoscsaládokat és esemé­nyeket (például a várépítést kezdeményező III. András; a Drugethek, az 1412 és 1772 közti időszak, amikor a vár a Luxemburgi Zsigmond által a lengyeleknek elzálo­gosított szepességi terüle­tek egyik központja volt; a Lubomirskiek, a Raiszok és Zamoyskiak stb.). Külön rajzok jelzik - akárcsak az épületegyüttes egyes pont­jain - a várépítés főbb moz­zanatait. Röviden meg­ismerkedhetünk a vár­múzeum történetével is. Egyebek közt azzal, ho­gyan mentette meg a helyi posta­­hivatal elöljárója, a később múze­umigazgatóvá lett Andrej Cepissák az 1950-es években az ólublói ar­chívumot, amikor hulladékgyűj­tőbe akarták vinni. Áttekinti a kiadvány a második világháború utáni várfelújítás egyes szakaszait; legutóbb (2017-2020) a barokk palota újult meg. A történelmi összefoglaló után olyan sorrendben következik le­írás a vár főbb részeiről, amilyen sorrendben a látogató az idegenve­zetőkkel, továbbá a magyarul is el­érhető kísérőszövegek vagy az egyes helyeken feltüntetett QR-kódok alapján is megtekintheti. Olvasha­tunk a várkapuról és az ahhoz veze­tő gesztenyesorról, az első várudvart körülvevő reneszánsz toronyról, rondelláról, az említett barokk pa­lotáról, a reneszánsz fülesbástyáról és az alatta lévő kazamatákról, a fellegvárba vezető kapuról és az ott berendezett kocsiszínről, a barokk kápolnáról, az egykor (1655-1661) e várban őrzött lengyel koronaék­szerekről, amelyeknek a másolatát a várban is kiállították. Kitér az ismertető a Raiszok időszakára; a család tagjainak magyar feliratú sírkövei a barokk kápolna közelé­ben tekinthetők meg. Van leírás a többszintes reneszánsz palotáról és a gótikus palota romjairól, vala­mint a közelben álló vártoronyról, ahol egy ideig (1768) Benyovszky Móric raboskodott. A tetszetős kiadványt olyan ismert környékbeli célpontok rö­vid jellemzése zárja, amelyeknek a története a váréval is összefügg. Nem hiányozhat a vár tövében ki­alakított skanzen és Ólubló városa, de szerepel a könyvben a Pieninek ékének számító Dunajec-áttörés és Vöröskolostor, meg a fürdő­jéről ismert Felsőzúgó (1899-ig Felső-Rusbach, szlovákul Vysné Ruzbachy) is. Akárcsak a honlapon, a kiadványban is van információ a vár részbeni akadálymentesítéséről, tehát arról, milyen szolgáltatásokat nyújtanak a vakok és gyengénlátók, valamint a siketek számára. Az egyelőre szlovák és lengyel nyelven elérhető kötet szerzői: Frantiska Marcinová, Daniela Re­­lovská és Radovana Rabíková, szer­kesztette Dalibor Mikulík múze­umigazgató. A vármúzeum pénztá­rában kapható egy korábbi, A lub­lói vár és skanzen című, magyar nyelvű kiadvány is. Korpás Árpád SPR1EVODCA eubovnianske MÚZEUM „RAD v STAREI IUB0VN1

Next

/
Thumbnails
Contents