Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-18 / 240. szám

8 I KULTÚRA 2021. október 18.1 www.ujszo.com Nagy sztárok új helyszínen, oltottaknak A népes brit Nubiyan Twist zenekar koncertjére 2020 tavasza óta vártunk JUHÁSZ KATALIN A Pozsonyi Jazznapok (BJD) idén leköltözik a térképről, legalábbis vélhetően sokan keresgélik majd a netán, ho­gyan lehet eljutni a Slovnaft szomszédságában található Refinery Gallery rendezvény­csarnokba. A kínálat azonban elég csábító ahhoz, hogy elme­­részkedjiink a farkas torkába (Vlöie Hrdlo) pénteken, és ott maradjunk vasárnapig. Nyugalom, járnak oda helyi bu­szok, bár a menetrend épp most vál­tozott, úgyhogy érmék is érdemes utánanézni. Maga a csarnok viszont - ne szépítsük - a Slovnaft olajfino­mítójának részeként funkcionált a múltban, aztán évekig üresen állt, mígnem egy cég úgy döntött, olcsón megvásárolja, átalakítja, és kulturá­lis célokra adja bérbe. Én voltam már ott divatbemutatón, reklámfilm­szemlén és Bastille-koncerten is az elmúlt tíz évben, ez utóbbin kide­rült, hogy az akusztika is teljesen rendben van. A miliő viszont tagad­hatatlanul indusztriális, nem éppen jazzkoncertekre találták ki, úgyhogy majd a jövő heti fesztiválértékelőm­ben tudom megmondani, jó válasz­tás volt-e az új helyszín az Incheba helyett. Az okokat nem érdemes firtatni. Sejthető, hogy a szervezők ajárvány miatt nem tartották idén rentábilis­nak kibérelni a minden szempontból ideális, jól megközelíthető, lesző­­nyegezett Incheba kiállítási csarno­kot, ahol párhuzamosan működ­tethető két színpad, sőt arra is van hely, hogy a színfalak mögött lőjék be a dobszerkót és készen tolják a színpadra, jelentősen lerövidítve a koncertek közötti átállásokat. Most nem lesz két színpad, az ifjú tehetségek versenye egy másik helyszínen zajlik csütörtökön, a bel­városi Castle Art House nevű he­lyen. A győztes, immár hagyomá­nyosan, a nagyszínpadon nyithatja meg a következő évben a fesztivált, ahogyan idén a Lash and Grey duó, azaz Kristina Mihal’ová énekesnő és Jakub Sedivy gitáros. Ok még a vi­lágjárvány előtt vívták ki ezt a lehe­tőséget a közönség szavazatai alap­ján, és bár újabb videóik alapján a poposabb megoldásokkal kísérle­teznek, koncertjeiken még mindig a jazz dominál. Ok indítják tehát a fesztivált az új helyszínen péntek este. Jakub ördö­gi gitáros, Kristina boszorkányosán énekel, szóval a közelgő halloweent is megünnepelhetjük velük. Utánuk egy francia énekesnő, Camille Ber­tault mutatkozik be Pozsonyban, aki üde színfolt a jazzpalettán. Nem­csak azért, mert Y-generációs kar­rier az övé, vagyis a YouTube-nak köszönheti hírnevét, hanem mert vélhetően messze a legbátrabb és legfrissebb éneklést hallhatjuk tőle ezen a fesztiválon. Egy újabb fran­cia jazzcsillag van születőben, akit az Impulse Records is kinézett már magának. A péntek este fénypontja Avishai Cohen izraeli bőgős világsztár, aki nem először, és nem is másodszor lép fel Pozsonyban triójával. Valaha zongoristaként kezdte, majd Jaco Pastoriust hallva basszusgitárra vál­tott, aztán jött a nagybőgő, amely re­mek választásnak bizonyult, mert hirtelen kapkodni kezdtek utána olyanok, mint Chick Corea, Bobby McFerrin vagy Herbie Hancock. Noha Cohen a jazz és a jazzrock fősodrában jegyzett bőgősök nyom­dokain jár (Charles Mingus, Dave Holland, Ray Brown, Charlie Ha­­den), a világzene útvesztőiben is szí­vesen és gyakran kalandozik. Szer­zeményeiben arab, andalúz, zsidó dallamok keverednek, mégis hű ma­rad a jazz műfajához. Legutóbbi al­bumán már énekhanggal is kiegé­szülnek ezek a dallamok. Elmondása szerint időbe telt, míg sikerült elfo­gadnia saját hangját. Aki hallgatja, annak viszont azonnal sikerül meg­kedvelni ezt a letisztult hangot. A második napot Sámuel Hősek nyitja, aki azzal hívta fel magára a fi­gyelmet, hogy sajátosan dolgozott fel néhány világslágert, Adele-től a Hello-t, a Linkin Parktól a Numb-ot, vagy a Wrecking Ballt Miley Cy­­rustól. Olyan fontos, feltörekvő ha­zai zenekarokkal is együttmű­ködött, mint a B JD-t 2019-ben meg­(Fotó: BJD) nyitó Ludové mladistvá vagy a szá­maival szélesebb közönséget is el­érő Fallgrapp. Kíváncsian várjuk, mivel lep meg minket idén. Szombaton, október 23-án végre láthatjuk Pozsonyban azt a zenekart, amelyet már 2020 áprilisában be­ígértek nekünk a BJD szervezői. A nagy múltú őszi fesztivált ugyanis pár éve egy tavaszi minirendezvény előzi meg, amelyre a legújabb brit szenzációt hívták meg, kiváló ér­zékkel. Ha akkor nem írják alá a szerződést, ma már nyilván dupla gázsiért jönnének, azaz valamire mégiscsak jó volt ez a pandémia. A Nubiyan Twist az afro-beat műfaját újította meg, egészen lehengerlő módon - érdemes beírni a nevüket a YouTube keresőjébe. Vidámsággal, humorral vegyülő precizitás, ellen­állhatatlan dallamok ravasz variálá­sa, irigylésre méltó energia, kariz­matikus színpadi jelenlét jellemzi őket, és akkor még nem is beszél­tünk a tagok hangszeres tudásáról. Azok, akik jegy et váltottak a 2020-as koncertre, automatikusan kapnak egy napijegyet szombatra, azaz ér­demes iparkodni a jegyvásárlással, ha kíváncsiak rájuk. Szombaton fellép még a Refinery Galleryben Samm Henshaw brit dalszerző-énekes, aki nigériai be­vándorló szülők gyermekeként szü­letett Londonban. Kezdetben a gos­pel és a popzene egyformán fontos volt számára, aztán megtalálta a sa­ját hangját. Úgy lett ismert Európa­­szerte az utóbbi két-három évben, hogy még meg sem jelent a bemu­tatkozó albuma, csupán néhány EP-t adott ki eddig. Vasárnap, október 24-én nagy nap virrad Pozsonyban: visszatér a vir­tuóz gitáros, Mike Stem, hogy mo­solyt fakasszon arcunkon az elmúlt másfél év megpróbáltatásait feled­tetve. Ő az egész fesztivál legna­gyobb neve, legutóbb 2014-ben volt hozzá szerencsénk. Népszerűsége a rocksztárokéval vetekszik, stílusa olyannyira rockos, hogy legutóbb ráadásként egy Jimi Hendrix-számot nyomott le Pozsonyban. Ráadásul ő volt az akkori fesztivál legtöbbet mosolygó fellépője, aki koncert előtt és után is vidáman dedikált, beszél­getett, fényképezkedett a rajongók­kal az előcsarnokban. Ezúttal a sza­xofonkirály Bili Evans zenekarával érkezik, úgyhogy dupla élvezetre számíthatnak azok, akiknek sikerül jegyhezjutniuk. A vasárnap este a rimaszombati származású, egyre sikeresebb Zuza­­na Mikulcová jazzénekesnő kon­certjével kezdődik, akit főleg amiatt szeretünk, mert a szlovák közegben is népszerűvé tette a Kis kece lá­nyom kezdetű magyar népdalt. Őt követi a színpadon a Los Angeles­ből érkező Judith Hill énekes és dal­szerző, aki korábban olyan előadók koncertjein volt háttérénekes, mint Michael Jackson, Elton John, Prince vagy Stevie Wonder. Mostanában saját dalait adja elő, amelyekbe min­dent belesűrített, amit a felsorolt vi­lágsztároktól tanult. Az idei Pozsonyi Jazznapok szer­vezői felhívják a figyelmet arra, hogy kizárólag beoltottakat enged­nek be a rendezvényre. Erről már egy hónappal ezelőtt tájékoztatták az ér­deklődőket a honlapjukon, és remé­lik, hogy senkit nem ér kellemetlen meglepetés a kapunál. RÖVIDEN Átadták az idei Harmónia-díjat Komárom. Szombaton zajlott az Egressy Béni Városi Művelődési Központban az idei Harmónia-díj átadó ünnepsége. Idén immár tize­dik alkalommal díjazták a hazai magyar előadókat. A Harmónia-díj kuratóriuma három j elölt - Becse Szabó Ilona és Derzsi György énekművészek, valamint a Jóvilág­­van zenekar - közül választotta ki a díjazottat. Kiosztották az életmű­díjat és a közönségdíjat is. Idén Derzsi György énekes-színész­­zeneszerzőre esett a nyolctagú ku­ratórium választása (Lakatos Ró­bert, Buják Andor, Cseh Tamás, Emmer Péter, Madarász András, Szalay Szilvia, Vadkerti Imre, Vi­da Igor). Életműdíjban Varsányi Ildikó részesült, a közönségdíjat pedig Becse Szabó Ilona opera­énekes kapta. A díjátadó gálán színpadra lépett a Beliczay Vonós­négyes, Sárközi Pál és zenekara, az Estendon zenekar, a Farkas Ár­pád Trió, valamint a magyarorszá­gi Lukács Miklós és Balogh Kál­mán cimbalomduója. (k) Adele hat óv után visszatért London. Október 15-én megérke­zett a streaming-felületekre Adele új dala, az Easy on Me, a novem­berre ígért új album első fecskéje, és 24 óra alatt megdöntött minden eddigi streamingrekordot a Spotify-on, letaszítva a BTS koreai fiúcsapat Butter című számát az első helyről. A még mindig csak 33 éves Grammy-díjas angol éne­kesnő sorrendben negyedik albu­ma az eddigi, életkorát jelölő le­mezcímeket követi, így a 30-as el­nevezést kapta, hiszen akkor kezdte el írni a dalokat. Elmondása szerint a lemez eddigi élete egyik legnehezebb időszakát, ama nyolcéves fiának édesapjától való fájdalmas válását dolgozza fel, és a tervek szerint november 19-én je­lenik meg. Guk) Halász Rita kapta a Margó-díjat Budapest. Halász Rita Mély le­vegő című regényéért megkapta a legjobb első prózakötetesnekjáró Margó-díjat a Margó Irodalmi Fesztiválon. A szerző a díjjal fél­millió forintot, próbafordítást és 10 millió forintos médiatámogatást kapott. A regényt tavaly ősszel mutatták be ugyanezen a fesztivá­lon, tavasszal felkerült a Libri iro­dalmi díj tízes listájára, nemrég pedig bejelentették, hogy filmso­rozat készül belőle. Nálunk is volt, aki felfigyelt rá: a Vekker Műhely idén áprilisban rádiój átékot készí­tett belőle a Pátria rádió számára. A történet főszereplője egy kétgye­rekes, harmincas anyuka, akit férje szóban és tettlegesen is bántalmaz. Egy ponton betelik a pohár: a nő a szüleihez költözik gyerekeivel. Igyekszik megmenteni házasságát, aztán felteszi magának a kérdést: meg kell-e mentenie azt, ami nem működik. (juk) Kerekes Péter 107 anya (Cenzorka) című filmje képviseli Szlovákiát a 94. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriájában. A hírt a döntést meg­hozó Szlovák Film- és Televíziós Akadémia (SFTA) szóvivője közölte a sajtó­val. A kassai származású rendező filmjét múlt csütörtök óta vetítik a mozik or­szágszerte. A 107 anya egy odesszai női börtönben játszódik, ahol kisgyere­kes anyákat tartanak fogva. Az egyik főszereplő Irina, a börtön igazgatónője, aki saját gyerekre vágyik, a másik a partnere megöléséért elítélt Leszja, aki a börtönben szülte meg kisfiát, Kolját. A film, amelyben a valódi elítéltek mel­lett csupán négy profi színész szerepel, az idei velencei filmfesztiválon de­bütált, és megkapta a legjobb forgatókönyv díját. A döntésben illetékesek idén hat szlovák alkotás közül választották ki az Oscarra érdemesnek tartott fil­met. A szűkebb listát december 21-én hozza nyilvánosságra az Amerikai Filmakadémia. Erről választják ki az Oscar-jelölt filmeket, amelyeknek listája 2022. február 8-án lesz ismert. A díjátadót 2022. március 27-én tartják Los Angelesben. (Fotó: Filmtopia)

Next

/
Thumbnails
Contents