Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-18 / 215. szám

www.ujszo.com | 2021. szeptember 18. SZOMBATI VENDÉG I 9 Kétszer díjazták Los Angelesben Mohai Tamás: „Nem mentem el reklámba, pedig ötéves szerződést kínáltak. Újabb sorozatra sem vágyom..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Egy éven belül két rangos elismerés: a legjobb férfialakítás díja Los Angelesben Szajki Péter Most van most című filmjében nyújtott játékáért. Tavaly szeptemberben a szerelmes filmek nemzetközi fesztiválján kapta az elsőt, idén augusztusban a Los Angeles Film Awardson a másodikat. Mohai Tamást a Drága örökösök rokon­szenves naplopójaként ismeri a nagyközönség. A harmincasok párkeresési prob­lémáit ecsetelő Most van most című romantikus vígjátékban egy laza életvitelű taxisofőrt játszik, akit a véletlen hoz össze az esküvőjéről el­menekülő menyasszonnyal. Az egy­szerre humoros és drámai, sőt ab­szurd fordulatokban gazdag filmet már New Yorkban is több díjjal ju­talmazták, és eljutott a világ több más nemzetközi seregszemléjére. Melyik Los Angeles-i fesztiválra tudott kiutazni? Egyikre sem. A járvány helyzet nem tette lehetővé. Egyébként egyik helyen sem tartottak díjátadó gálát. Postán küldték el az oklevelet. Ne­kem már az is öröm, hogy külföldön is szeretik a filmet. Horvátországban nyaraltam, amikor Szajki Pétertől kaptam egy üzenetet, hogy hahó jött egy újabb díj! Nagyon jó érzés volt. Hosszú hónapok óta nem játszottam, a legjobbkor kaptam az elismerést. Ez is egy visszajelzés, hogy amit csi­nálok, az működik. Egy csekket fi­zettem be a postán, amikor a hölgy, aki a pult mögött ült, azt mondta: „Gratulálok, Tamás.” Na, mi lesz ennek a vége, a Drága örökösök? - futott át az agyamon. De nem. „Hal­lottam az újabb díjáról - folytatta a hölgy. - Ez fantasztikus! A magyar színjátszást emeli fel ezzel.” Önbi­zalomlöket egy ilyen dicséret. Na­gyon jó érezni azt is, hogy az alkotás hat a nézőkre. Igazolja, hogy érde­mes ezt csinálnom. Természetesen olyan produkciókban, amelyekbe a lelkemet is bele tudom tenni. Hogy kielégítsem a nézők ingerenciáját, érzelmeit. Hogy gondolkodásra ser­kentsem őket egy kicsit. Visszatérve Los Angelesre... két díjat két fesztiválról, ugyanabból a városból magyar színész nem ho­zott még el. Nem kis eredmény, hogy mindkét mustra zsűrijét lenyűgözte az alakításával. Működnek a karakterek, kompa­tibilisek a színészekkel. Őszintén örülök, hogy a szökött menyasszonyt játszó Tompos Kátya alakítását is dí­jazták. De minden szereplő magára tudta húzni a szerepet. Szerintem a közönség is éhes az ilyen sztorira. Ebben nincs hazugság, minden át tud jönni a vásznon. A jelenidejűsége is izgalmas a filmnek, illetve az a té­makör, amelyet boncolgat. Most néztem meg a csajszimmal a Csillag születik című filmet. A szerelemnek minden ember szívében helye van. Van, akinél elmúlt már, van, akinél éppen lángol, másnál még várat ma­gára. Ha ez jól van megírva, prezen­tálva, ha a helyzetek elég életszagú­­ak és humorosak, akkor egy adott ponton minden néző megtalálja ben­ne azt a pillanatot, amikor a párjával összenézve azt mondja: „Nehogy te is ezt tedd velem!” Itt pedig el is érte a hatását a művészet. Elindít vala­mit. A néző magára húzza a helyze­tet, és értékeli. A magyar nyelvnek pedig van egy izgalmas gurgulázása, ami a külföldi közönség számára bi­zonyára szerethető bájt jelent. Sok apró tényező húzhatja alá a film si­kerét. A mi történetünkről is beszél­getni lehet. Egy harmincas ügyvéd beül a volán mögé. Megunja a hivatását, és valami egészen másra vágyik. Kalandokra, izgalmakra. Ez a Most van most Petyája. Az ilyen la­za fickókat mindig remekül hozza. Teljesen érvényes probléma, amin Petya végigmegy. Kiábrándul ebből a lojális világból, a bürokratikus rendszerből, és kezébe veszi az éle­tét. Elkezd taxizni. Mer lépni egy olyat, ami anyagilag nem biztos, hogy bőséges forrás, viszont jobban illik az adott életszakaszához. Egy­szer csak beül mellé az autóba egy nő, aki megváltoztatja az életét. Ez a „most van most” az én életérzésem is. Nincs értelme a múlton bánkódni, és ne a jövőt firtassuk, ami majd úgyis jelen lesz, hanem örüljünk a mának! Most próbáljuk kihozni a legtöbbet az adott helyzetből. Nagyon örülök, hogy Szajki Péter meglátta bennem ezt a spontaneitást vagy carpe diem­­séget. Egészen könnyen tudtam azo­nosulni a figurával, hiszen az éljünk a mának nagyon is érvényes filozó­fiája az életemnek. Kérdés, hogy mennyire, milyen fokon mer élni a mának? Azzal együtt, hogy kezdek böl­­csebb lenni, tudok. Igaz, nem vagyok már olyan bátor minden szituáció­ban. Boldog párkapcsolatban élek, Mára Sörgyári capriccio Francinját játssza (Talabér Tamás felvétele) Lengyel Ferenccel a Drága örökösök című sorozatban kalandokba már nem bocsátkozom. Egy picit érettebben gondolkozom. Következetesebben. Már tudom, hogy következménye van minden cselekedetemnek. Tíz évvel ezelőtt négy óra alvással regenerálódtam. Ott folytattam az életem, ahol akartam. Ha ma megyek el bulizni, szórakoz­ni, tizennégy óra pihenésre van szük­sége a szervezetemnek. Komolyabb döntéseket hozok, hiszen egyre több helyzet van mögöttem, és remélhe­tőleg még több előttem. Harminchá­rom éves vagyok. Már nem az van, hogy gyerünk, ugorjunk bele a vízbe! Volt, hogy ruhástul ugrottam bele, és a szél és a nap szárított meg. A spon­taneitásnak aztán fülgyulladás, hosszas kínlódás lett a vége. Ma már megszólal bennem egy hang: helló, ugorhatsz, csak tudd, ha ilyen bátor vagy, lesz négy nehéz napod utána. Ez már pozitív tendencia az életemben. Meg tudom védeni magam. Hogyan éli meg, hogy belépett a krisztusi korba? Innentől fogva számolja majd az éveket? Fogalmam sincs, mennyi a har­minchárom. Az csak egy szám. Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad. Tudtam, hogy ha eljön az életemben ez a krisztusi kor, kiké­szülök tőle. De már csak mosolygok rajta. Nem érzem, hogy valami sors­döntő dolognak kellene történnie. Hogy már apának kellene lennem, vagy hogy kőszínházi társulatban kellene játszanom. Nem foglalko­zom ilyen kérdésekkel. Inkább afö­lött álltam meg, hogy elfogyott a pénzem, amit a Drága örökösökért kaptam. Kérdezte is az apukám, hogy most mi lesz, fiam? És mi lett? Nem mentem el reklámba, pedig ötéves szerződést kínáltak. Újabb sorozatra sem vágyom. Pedig ez is, az is sokat lendítene az anyagi helyze­temen. Az a nehéz ebben a szabad­­úszós létezésben, hogy két munka között is embernek kell maradni. Én ezt az időszakot úgy élem meg, hogy nincs az a pörgés, mint a Drága örö­kösök idején, de majd jön valami, amit ki kell várni. Nem kell reggeltől estig dolgozni. A napi sorozatot ki­­maxoltam. Megyek előre, és majd döntök bizonyos kérdésekben. Tar­tom magamban a lelket, az alkotói szellemiséget. Most az az időszak van, amikor ezzel és a testemmel, plusz az ideológiáimmal kell foglal­koznom. Nem fogok kétségbeesni attól, hogy most éppen nem kapkod­nak szét, nem csöng naponta a tele­fonom. Figyelnem kell arra, hogy amikor viszont megszólal, azt Még valami... Egyetem előtt öt hónapig pékségben dolgozott. Meg­tanulta, hogyan kell tésztát nyújtani, hogy például kifli le­gyen belőle. Az sem zavarta, hogy hajnalban kellett kelnie. Nem volt neki derogáló a fizi­kai munka. Kreatív volt abban a közegben is. mondhassam, hogy helló, itt vagyok, és a lehető legjobb formámat nyújt­sam. A színész, ha feladata van, százszázalékosan magára koncent­rál. Testileg, lelkileg naprakész ál­lapotban kell lennem, hogy a maxi­mumot tudjam kihozni magamból. Ezt a hivatást csak így érdemes csi­nálni. Erre gyúrok. Hogy tartsam magamban az emberséget, hogy a lelkem rendben legyen, ne gondol­jam azt, hogy vége a világnak, mert éppen nem tudom, hogy mi lesz a kö­vetkező munkám. A VereslSzínház produkciójá­ban bemutatott Sörgyári capricci­­óban Francint, a sörgyár gondno­kát, Mariska férjét játssza. Örült a felkérésnek? Nagyon izgalmas volt megtalálni a szöveg mögött rejlő hrabali valósá­got. Kihívás a szerep. Francin szöges ellentéte annak, amit képviselek, amit hozok, amit tudok. Ezért volt óriási feladat. Egyetlen gesztussá kellett redukálnom nyolc gesztust három kellékkel. Minimalizálni és tartani kellett az egészet. Megszenvedte? Eleinte apró játékokat találtam ki anélkül, hogy tudtam volna, mi fog működni a közönség előtt, és mi nem. Közben mindig le kellett vág­nom valamit az ötleteimből, amitől egyre dühösebb voltam. Úgy érez­tem, már nem vagyok empatikus, toleráns ember. Azt hittem, begyö­pösödött, konzervatív színész let­tem, aztán rájöttem, hogy nem, csak hinnem kell abban, amit a rendező, Schlanger András kér. Hogy nem kell szétmórikázni az egészet, ha­nem hinnem kell abban, hogy egyet­len gesztus is elég bizonyos helyze­tekben. Végül tapsos lett az első je­lenetünk, és onnantól fogva repül­tünk. Ami a próbán nem annyira működött, az előadás során igen. Egy másodperc alatt kitört a kacagás. Ér­tettek minket. Ettől pedig új hangok, új szituációk születtek. Streamelve, kamerának játszva fogalmunk sem volt, mi hogyan hat a nézőkre. De ha ott ülnek előttünk, mi is hús-vér em­berekké változunk. Nagyon jó él­mény lett a végére. Jöttek a nézők, hogy nem te játszottál a Drága örö­kösökben? Semmit nem ismertek fel abból, amit ott mutattam. Nekem ez óriási bók volt. Faszán működött minden. Alig várom, hogy tovább vigyük az előadást. Hogy eljusson más helyekre és a fővárosba is. Francinnak köszönhetően megta­nultam: nem kell a jól bevált, régi patronj aimhoz nyúlni. A Lehel téri piacon pár hónap­pal ezelőtt három kiló színes dra­zséval a kezében kedvese születés­napjára készült. Sikere volt? De még mekkora! Elejtette, mi­lyen jó lenne egyszer színes drazsé­ban megmártózni. Teljesítettem a kívánságát. Első körben kevés dra­zsét vittem haza, ezért vettem még nyolcvan dobozzal. Azt már ked­vezményes áron adta a vietnámi árus. Háromnegyedig meg is telt a kád. Attól féltünk, ha beleülünk, el fog ol­vadni. Pont az ellenkezője történt: hideg volt, hűtött. Öt percnél tovább nem lehetett megmaradni benne. Azóta is teli vödrökben áll a drazsé a lakás különböző pontjain. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents