Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-14 / 212. szám

KÖZÉLET 2 I 2021. szeptember 14.1 www.ujszo.com Ferenc pápa: Párbeszédre van szükség ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ferenc pépe a tegnapi pozsonyi programja során az elnöki palota kertjében és a Szent Mérton-dómban beszédet tartott. Este pedig Eduard Heger (OLaNO) miniszterelnökkel és Boris Kollár (Sme rodina) hézelnökkel találkozott. A pápa szerint a hit letagadhatatlan részét képezi a szlovák történelem­nek, ezért bízik benne, hogy ez ter­mészetes módon segít a testvériség szándékának és érzésének a fenntar­tásában. Az ország lakosságát arra szólította fel, hogy a szívükből ne en­gedjék eltűnni a testvéri hivatást. „Hadd kíséije ez az önökre jellemző szimpatikus autenticitást” - jelentette ki a Ferenc pápa az állam, a civil tár­sadalom és a diplomácia képviselői előtt Pozsonyban, az elnöki palota kertjében. A pápát megszólította a hagyomá­nyos szlovák üdvözlés: hogy kenyér­rel és sóval fogadták. „A gazdagság nem a javak felhalmozásában, hanem a megosztásukban rejlik”-mondta. A megtört és egyenlően elosztott ke­nyér az egyházfő szerint az igazsá­gosságjelképe. A só pedig szerinte a szolidaritás jelképe - ahogy a só is csak akkor ad ízt, mikor feloldódik, a szolidaritás is csak akkor gazdagít, ha másoknak adjuk. A pápa szerint nincs értelme panaszkodni a múlt miatt: fel kell tűrni az ingujjat, és közösen neki kell látni a jövő építésének. Az egyházfő az elnöki palotából a Szent Márton-dómba tartott, ahol püspökökkel, papokkal és más egy­házi emberekkel találkozott. Itt kije­lentette, az egyháznak a szolidaritás és az elfogadás jelképének kell lennie, legyen alázatos, mint Jézus. Arról is beszélt, hogy az egyháznak nem a po­zsonyi várhoz hasonló erődnek kell lennie, amely „távolsággal és öntelt­séggel” tekint a magasból a világra. „Az egyház akkor szép, ha nem kü­lönül el a világtól, és nem szakad el a valós élettől, hanem benne lakik (..) az egyház középpontjában nem az egy­háznak kell állnia” - mondta. Arra a kérdésre, hogy az egyház miként tud-Ferenc pápa úgy véli, az országnak jelenleg a nyugalom szivének kellene lennie Európa számára (Fotó: Somogyi Tibor) A szentatya beszédén a szlovákiai magyar politikai élet képviselői is részt vettek (Fotó: Somogyi Tibor) ja megszólítani az embereket, a pápa új nyelvezetet sürgetett, a szabadsá­got, a kreativitást és a párbeszédet so­rolva fel kulcsfontosságú eszköz­ként. A szabadsággal kapcsolatban úgy vélte, az egyháznak nem csak „az előre egyeztetett szabályokat, törvé­nyeket, biztonságot és folytonossá­got” kell szem előtt tartania, inkább „felelős és érett keresztényeknek kell lenni, akik gondolkodnak, elszámol­tatják a lelkiismeretüket, hagyják magukat kérdőre vonni”. Ferenc pápa a dómban tartott be­széde után, dél körül eltűnt a nyilvá­nosság elől, majd délután 4 órakor a ligetfalui Szeretet Misszionáriusai­nak Betlehem Rendházában folytatta a programját. Ott megköszönte, hogy a szerzetesnők fogadták őt és a mun­kájukért is hálát mondott. A rendház apácái főleg a hajléktalanok és sú­lyos betegek körében végeznek ka­ritatív munkát. A pápa a rendház ál­tal ellátott pácienseket is megláto­gatta. Az egyházfő tegnap röviddel délután öt óra után a pozsonyi holo­kauszt emlékműnél is lerótta a tisz­teletét. 105 ezer olyan zsidó személy esett a holokauszt áldozatául, akik a mai Szlovákia területén éltek. Ezt beszédében Ferenc pápa is kiemelte. Mélységesen elítélte, hogy a vész­korszakban isten nevét használták a zsidóság elleni fellépésre. Az anti­szemitizmus minden formáját elfo­gadhatatlannak nevezte. A pápa este a pozsonyi apostoli nunciatúrán, vagyis a vatikáni nagykövetségen először Boris Kollár (Sme rodina) parlamenti házelnökkel, majd Eduard Heger (OEáNO) miniszter­­elnökkel és családjaikkal találkozott. Kollár 10 gyermekét vitte az ese­ményre. Ferenc pápa ma reggel érkezik a kassai reptérre, ahonnan egyből to­vábbutazik Epeijesre. Itt aztán 10:30- kor a városi sportcsarnok előtti téren vesz részt egy nyilvános szertartá­son. Innen az útja visszavezet Kas­sára, a keleti metropoliszon belül is a hírhedt nyomornegyedbe, a Lunik IX-re, ahol a helyi roma közösség tagjaival találkozik. A városban az­tán 17:00-kor a pápa a Lokomotíva stadionjában fiatalokkal találkozik. Az egyházfő még ma este visszare­pül Pozsonyba. (TASR, MTI, hn, czg) A bíróságon is meghallgatták Tmka és Kocner veszekedését RÖVIDEN Továbbra is zajlik a rendőrháború Pozsony. A belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala hétfőn délelőtt őrizetbe vett négy olyan nyomozót, akik Szlovákia leg­súlyosabb korrupciós ügyein dolgoztak. A rendőröket a Tisztítótűz (Ocistec) fedőnevű akció köti össze, amely során Norbert Bödört, a hírhedt nyitrai vállalkozót hozták összefüggés­be több rendőri vezetővel, kü­lönféle korrupciós ügyekben. A hivatal azt állítja, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói szándékosan manipulálhatták a gyanúsítottak vallomásait. Ezt követően, a délutáni órákban Juraj Chylo ügyész utasítására a hivatal őri­zetbe vette a saját ideiglenes ve­zetőjét, Peter Scholtzot is. Egye­lőre nem tudni, mi áll a letartóz­tatása hátterében. Chylo paran­csára vették őrizetbe nemrég Pe­ter Kovafíkot is. (nar, Dennlk N) ÖSSZEFOGLALÓ Hétfőn folytatódott Dobroslav Tmka bírósági pere. A volt főügyészt ezúttal több hang­­felvétellel is szembesítették, amelyekkel bizonyítanák, hogy valóban a széfjében rej­tegette a Gorilla-botránnyal kapcsolatos hanganyagot. Trnka tagadja a vádakat. Pozsony. Tmkát hivatali hatás­körrel való visszaéléssel vádolják, ál­lítólag éveken keresztül a birtokában volt a Gorilla-hangfelvétel, amely kulcsfontosságú bizonyíték lehetett volna több súlyos korrupciós ügyben is, de a volt főügyész ezt nem juttatta el a rendőrségnek. Sőt, a Denník N nyilvánosságra hozott egy másik hangfelvételt, amely alapján úgy tűnik, hogy Tmka fel is használta az anyagot Jaroslav Hascák, a Penta pénzügyi csoport igazgatójának megzsarolására. A hangfelvételek A felvétel akkor került elő, amikor a rendőrség házkutatást tartott Ma­rián Kocnemél, akit akkor még a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsítottak. A felvételen Kocner arról faggatja Tmkát, miért kezdte el zsarolni a Penta igazgatóját a Gorilla­hanganyaggal, amikorjóltudja,hogy Hascák közeli üzlettársa és egyben a barátja is. A felvétellel kapcsolatban felmerült Bereczk Oszkár albári polgármester és Kosa Lóránt jogász neve is, a vád szerint ők is részt vet­tek a zsarolási ügyben. Tmkáék ta­gadják a vádakat, a volt főügyész nemrégiben ártatlannak vallotta ma­gát a bíróság előtt. A per tegnap folytatódott, a bíró­ság több olyan hangfelvételt is leját­szott a tárgyaláson, amelyek bizonyí­tanák a volt főügyész bűnösségét. Tmka ugyan ellenezte, hogy le­játsszák a felvételeket, állítása szerint ezek törvénytelenül szerzett bizonyí­tékok, de a bíróság nem tett eleget a kérésének. A Kocner és Tmka vesze­kedését rögzítő hanganyagon kívül további felvételeket is lejátszottak, amelyeket Marián Kocner telefonjá­ban találtak, például a vállalkozó és Kosa beszélgetését. A lehallgatás Ezt követően kerültek elő azok a hangfelvételek, amelyeket már a ha­tóságok készítettek Tmka megfigye­lése során. A Specializált Büntetőbí­róság 2019 nyarán adott engedélyt a volt főügyész lehallgatására, a rend- I őrség az autójában helyezte el a rög­­: zítőkészüléket. 2019 augusztusa és szeptembere közt több felvételt is ké­szítettek. Az egyiken Tmka egy fér- I fival beszélget akinek a hangja ha­­! sonlít Kosa Lórántéra. A volt fő­ügyész az ellene zajló esetleges nyo­mozásról beszélt, illetve arról, hogy Kocner hangfelvételeit szerinte nem használhatják fel bizonyítékként. Emellett arra is kitértek, hogy nem tudni, milyen más felvételek lehetnek még a rendőrség kezében. Tmkáék attól is tartottak, hogy Hascák vagy : éppen Bereczk esetleg elkezdett együttműködni a rendőrséggel. A per ma délelőtt folytatódik, (nar, aktuality) Az Új Szó kiadója a Penta Invest­ments tulajdonában lévő News and : Media Holding.

Next

/
Thumbnails
Contents