Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-13 / 211. szám

2 I KÖZÉLET 2021. szeptember 13. I www.ujszo.com RÖVIDEN Vétóznák az orvosok kötelező oltását Pozsony. A Sme rodina nem fogja támogatni az egészségügyi dolgozók kötelező oltását - mondta Boris Kollár, a párt ve­zetője, mert fennállna a veszély, hogy még több orvos és nővér hagyná el az országot, ami ka­tasztrófa lenne, hiszen így is ha­talmas a munkaerőhiány. A par­lament elnöke ennek ellenére hangsúlyozta: azzal egyetért, hogy az embereket ösztönözni kell az oltásra, azt is el tudná képzelni, hogy minden új beoltott 100 eurót kapjon. (nar,TA3) Sok fertőzöttet találtak a hétvégén Pozsony. Romlik a járványhely­zet, pénteken 514, szombaton 412 koronavírus-fertőzöttet azo­nosítottak PCR-teszt-tel. Utoljára májusban volt 500-nál több eset egy nap. A tesztek pozitivitási aránya is magas: pénteken 6,4, szombaton pedig több mint 9 százalékos, a szakértők szerint az a jó, ha ezt a mutatót 3 százalék alatt tudják tartani, (nar, Dennik N) Testvérvárosi szerződés Dunaszsrdahsly. Tegnap alá­írták Dunaszerdahely és Győr testvérvárosi megállapodását. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely és Dézsi Csaba András, Győr polgármestere szentesítette a megállapodást. A győri delegá­ció ez után részt vett a D AC­­Slovan rangadón. Részletek la­punk keddi kiadásában. (béva) Hamarosan eldől a Za l'udí sorsa Pozsony. Boris Kollár (Sme ro­dina) elképzelhetőnek tartja a koalíciós szerződés módosítá­sát, amely kimondja, hogy a Za l’udínak 2, az SaS-nek 3 minisz­tere van. Kollár szerint a Za l’udíból távozó Mária Kolíková az SaS minisztere lehet, ám ezt egyelőre Igor Matovié OEaNO- elnök nem támogatja. (nar) Megfiatalodtam, mondta a pápa ÖSSZEFOGLALÓ A pápai delegáció tegnap már reggel hat órakor indult Rómából Budapestre. A 84 éves pápa a nyáron vastagbél­­műtóten esett át, egy interjú­ban nemrég azt mondta, a nyáron majdnem meghalt, egy ápoló mentette meg az életét. A hosszú út ás az egészségi problémái tegnap a mozgásán is meglátszottak. „Megkérdeztem, hogy érzi magát a hosszú út után, azt mondta, jól, való­sággal megfiatalodott és nagyon örül a hétfői közös programnak az elnöki palotában” - részletezte Zuzana Caputová államfő a repülőtéri fogad­tatást. Eduard Heger kormányfő közvet­lenül a pápa megérkezése előtt kér­désünkre elmondta, nem akarja kom­mentálni, hogy a katolikus egyházfő Magyarországon mindössze néhány órát töltött, Szlovákiában pedig több napig marad. „Ezt egészen biztosan nem fogom kommentálni. Én nagyon örülök, hogy egy ilyen misszióra ér­kezik Szlovákiába, hiszen közel húsz éve nem járt itt a pápa. Ez fontos ese­mény, nagyon örülünk” - mondta a miniszterelnök. Arról is beszélt, re­méli, az egyházfő látogatása minden tekintetben, a politikában is békét hoz. Hozzátette, bízik benne, hogy Ferenc pápa a koronavírus­­járvánnyal szembeni küzdelemben is erőt ad az országnak. Boris Kollár házelnök azt mondta, szerinte Ferenc pápa látogatása le­nyugtathatja az országban uralko­dó feszült társadalmi hangulatot. elnöki palotát keresi fel, majd még a pozsonyi Szent Márton-dómban mond beszédet, 16.45-től a téren a zsidó közösség képviselőivel talál­kozik, majd ismét a Szentszék po­zsonyi nagykövetségére, a nunciatú­­rára megy, ahol Boris Kollár házel­nököt és Eduard Heger kormányfőt fogadja. Minden rendezvényen le­zárják a környező utcákat, így folya­matosan dugók várhatók ma a fővá­rosban, ugyanez lesz a helyzet, ami­kor a delegációk az egyik helyszínről a másikra vonulnak át. A tömegköz­lekedés is akadozni, sőt szünetelni fog ez alatt, aki teheti, ma kerülje el Po­zsonyt. A pápa holnap Kassát és Eperjest keresi fel, szerdán a sasvári búcsújá­róhelyet, a regisztráció már lezárult, körülbelül 100 ezren lesznek helyen a helyszíneken. (czg,TASR) A repülőtérről az apostoli nuncia­­túrán rendezett ökumenikus találko­zóra ment a katolikus egyházfő, majd a Jézus Társasága tagjaival, vagyis a jezsuitákkal találkozott, ő maga is a jezsuita rend tagja. „El kell gondol­kodnunk, vajon a keresztények nem vesztették-e el az igehirdetés buzgal­mát, a tanúságtétel próféciáját. Vég­tére is hogyan akarhatnánk, hogy Eu­rópa újra megtalálja keresztény gyö­kereit, ha a mi, a saját gyökereink is kiszakadtak a közösségből? Nehéz egy evangéliumtól áthatott Európát akarni addig, amíg nem aggódunk amiatt, hogy nem vagyunk egysége­sek, és nem törődünk egymással ezen a kontinensen“ - mondta az ökume­nikus találkozón a Szentatya. Dugók Pozsonyban A pápa ma délelőtt a köztársasági Focus: a Szövetség is bejutna a parlamentbe Továbbra is a Hlas a legerő­sebb párt, a Smer pedig már a második - derült ki a Focus ügynökség legújabb felméréséből, amely alapján a közös magyar párt is bejutna a parlamentbe. Pozsony. A szeptemberi felmérés alapján a Hlas a szavazatok 18,5 szá­zalékát szerezné meg. Pellegriniék támogatottsága kicsit visszaesett, a legutóbbi felmérésben még 21,6 szá­zalékra mérték. Nem véletlen, hogy éppen az ő szavazóbázisukat megcél­zó Smer egyre erősödik, 14,4 száza­lékával már megelőzi az SaS-t, amely 11,7 százalékkal most csak harma­dikként jutna be a parlamentbe. A fel­mérést a Markíza televízió megren­delésére készítette a Focus. A negyedik az OEaNO 8,2 száza­lékkal, utána következik a parlamen­ten kívüli Progresszív Szlovákia, (7%). A szélsőséges Republika is erősödött, a Kotleba-vezette ESNS-ből kiváló képviselők most 6,8 szá­zalékot szereznének (az ESNS vi­szont nem jutna be). A Sme rodina következik 6,7 százalékkal. Az ada­tok alapján a KDH és a Szövetség is megugraná a parlamenti küszöböt, előbbi 6,1, utóbbi pedig 5,5 száza­lékkal. A legkisebb kormánypárt, a Za l’udí csak 2,2 százalékot szerezne. A Hlas és a Smer együtt 58 képvi­selői széket szerezne, vagyis szüksé­gük lenne további partnerekre, hogy kormányozni tudjanak. Ha összeáll­nának is a szélsőségesekkel, még az sem lenne elegendő, hiszen együtt is csak 70 mandátumuk lenne, a kor­mányzáshoz legalább 76 kell. Né­gyes koalícióban lenne elég képvise­lőjük, de az összes többi parlamentbe jutó párt korábban bírálta a Smert és a Hlast. Ha a mostani ellenzék nem tudna kormányt alakítani, az SaS és az OEaNO akkor sem lenne könnyű helyzetben, hiszen szükségük lenne a PS-re, a Sme rodinára, a KDH-ra és a Szövetségre is a többséghez. (nar) Október 2=re jutnak háromróí egyre Elsőként az Összefogás szavazta meg a pártegyesülést (Somogyi Tibor felvétele) CZÍMER GÁBOR A közös magyar pártban külön platformként fog működni az MKP, a Híd ás az összefogás. Komárom. Hétvégi kongresszu­sán az Összefogás elfogadta az MKP- val és a Híddal való egyesülést és sa­ját alapszabályát a közös párt, a Szö­vetség alapszabályára cserélte. Az alapszabály tartalmazza mindazt, amiről a több mint egy éve zajló egyesülési tárgyalások során meg tudtak egyezni. Mózes Szabolcs, a Összefogás vezetője sajtótájékozta­tóján arról is beszélt, hogy a hivatali határidők miatt a közös párt alakuló közgyűlését leghamarabb október 2- án, szombaton tudják megtartani. Addig a Híd és az MKP kongresszu­sának is el kell fogadnia a Szövet­ségbe való beolvadást. A Híd valószínűleg szeptember 18-án, az MKP szeptember 19-én, vasárnap fogja tartani a közgyűlését. Arra is felkészültek, ha a járvány miatt aka­dályba ütközne a Szövetség alakuló közgyűlésének összehívása. Ha ad­dig korlátozásokat vezetnek be, az alakuló gyűlést online tartják. Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetőj e szerint a hétvégén a Híd és az MKP kongresszusa is az egyesülés mellett dönt, ha mégsem, akkor „ma­gukra vethetnek”. ,3ízom benne, hogy mindenki tisztában van a dön­tése súlyával, és ez alapján dönt” - tette hozzá. Mózes azt mondta, hogy a Szö­vetségen belüli platformjuk nyitva áll mindenki előtt. Az OEaNO par­lamenti képviselőjére, Gyimesi Györgyre vonatkozó kérdésre azt mondta, nem kaptak tőle belépési kérelmet, így ezzel nem foglalkoz­nak. Mózes szerint a platformként tovább élő elődpártoknak teljes au­tonómiájuk lesz abban, hogy kit vesznek fel. Lapunk kérdésére ar­ról is beszélt, a közös párt megala­kulásával például Bugár Béla is a Szövetség tagja lesz, hiszen az elődpártok tagsága átkerül a közös pártba.

Next

/
Thumbnails
Contents