Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)
2021-09-11 / 210. szám
www.ujszo.com | 2021. szeptember 11. RÉGIÓSPORT 119 Zsigmond mestemégyese Bősön ÁGH ISTVÁN Sziporkáztak a hazaiak a Parkerdei stadionban, ahol a nyugat-szlovákiai ÍV. fociliga délkeleti csoportja 5. fordulójában nyolcat (8:0) vágtak naszvadi ellenfelüknek, s a győztes csata után a mezőny csallóközi újonca átvette a vezetést a tabellán. A találkozón Zsigmond Kevin mestemégyessel, Ján Holík pedig triplájával került a figyelem fókuszába. A vendéglátók tetszetős, zömmel egyérintős kombinációkkal gyakran hozták zavarba az ellenfél védelmét, s az akciók befejezésénél sem remegett meg a lábuk. Már a 10. percben vezetést szereztek, a 24. percben pedig 3:0-ra elhúztak a vendéglátók, a csapatok 4:0-s állásnál vonultak félidei pihenőre. Fordulás után ismét négyszer rezdült a nagy melegben fáradni látszó ellenfél hálója. A futballkoncert utáni gratulációkat mértéktartó módon fogadta a győztesek trénere, Johancsik Patrik. „Ezúttal kijött a lépés, hoztuk a kötelezőt. A gólhelyzetek értékesítésével is elégedett vagyok. Az viszont aggaszt, hogy sok a sérültünk. Az ötödik fordulón vagyunk túl, szinte alig maradt hadra fogható játékosom. A mérkőzés elején kénytelen voltam lecserélni László Jánost, a félidőben jobbnak láttam, ha Végh Dominik sem folytatja a csatát. Balszerencsémre én is megsérültem. Méghozzá a cserepadon, ahol deréktáji idegbecsípődés tüneteit észleltem” - fogalmazott a vendéglátók trénere. A rutinos Zsigmond Kevin az új idényben csupán 289 percet percet Vendógfölény a második zsigárdi fogathajtáson Zsigmond Kevin (balról a második) négy gólt lőtt (öry Tibor illusztrációs felvétele) töltött a pályán, de immár hat találatnál tart. Udvardon duplázott, ezúttal négyszer volt eredményes. „Egy ízben, még korosztályos focistapalántaként kilenc gólt lőttem egy meccsen. A felnőttek között több ízben is tripláztam, így volt ez legutóbb tavasszal a hodosiak elleni hazai bajnokin. Örülök a mai góltermésnek, négy gólt ugyanis a felnőttek között egy bajnokin még nem szereztem. Remélem, a következő meccsekre is tartalékoltunk még elég puskaport” — nyilatkozta lapunknak a mérkőzés hőse, aki a sokáig emlékezetes párharc befejezése után társbérletben Juraj Sveccel a góllista élére került. Eddig mindketten hatszor voltak eredményesek. A vendégeket a hősiek egykori futballistája, Czuczor Attila vezette edzőként csatába, aki ellenfelek élén már több ízben is megfordult egykori sikerei helyszínén. „Öt légiósunk van, de ma nem volt probléma, kinek szavazok közülük bizalmat a kezdőcsapatban. Az ukrán Vaszil Demigyenko és Magyar Zsolt ismét szóhoz jutott, de további három társuk különböző okokból nem tartott velünk. Rajtuk kívül további játékosok is lemondták a részvételt. Klubelnökünknek, Hengerics Gábornak is játszania kell. Ilyen a régiófoci...” - ecsetelte a problémákat a találkozó előtt a naszvadiak edzője. A mérkőzés befejezését követően az erőviszonyok ismeretében megjegyezte: „A hazaiak minden tekintetben felülmúltak bennünket. Nekünk nem Bősön kell pontokat zsákmányolnunk...” A végén zúgott a vastaps, örültek is neki a győztes alakulat futballistái, a nézők megtalálták számításukat. Egyikőjük megjegyezte: „Még nagyon az elején tartunk. Ha így folytatjuk, jövőre ismét bajnoki címet ünnepelhetünk.” ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Negyedik versenyével, idén immár a második zsigárdival folytatódott a dél-szlovákiai amatőr fogathajtók nyílt sorozata. A magyarországi vendégek uralták a mezőnyt. Igaza lett Kolozsi János házigazdának, ha jönnek az anyaországi magyarok, akkor bármelyikük nyerhet, az élmezőnyben végezhet. Hét kettes fogattal indultak, és ezúttal sem engedték ki a kezükből a győzelmet: akadályhajtásban a gencsapáti Geröly Tibor, vadászhajtásban a győri Fülöp Zsolt végzett az élen. Utóbbi mögött is négyen magyarországiak voltak. Csak hatodikként ért célba a legjobb dél-szlovákiai, a feketenyéki Gasparovics László. Mindössze a felsőszeli Vankó Imrének sikerült a vendégfogatok közé ékelődnie: akadályhajtásban második lett. „A magyarországi hajtők minden hétvégén versenyeznek, sokat edzenek, s ez magabiztosságukban jelentkezik - mutatott rá a vendégsikerek okaira Kolozsi János, aki ezúttal nem hajtott. - Vankó Imre valóban jó formában van, alig szorult Geröly Tibor mögé. Nagyon jól sikerült a verseny, amihez a magyarországi versenyzők is hozzájárultak, pedig éppen akkor tartott a budapesti Kincsem parkban a négyes fogatok Európabajnoksága, mégis minket részesítettek előnyben. Sok néző összejött, mert a verseny mellett kíváncsiak voltak Pintér Tiborra és lovasszínházi előadására.” flmk) Amikormára serlegfelemelése van soron HÉTVÉGI FOCIMENETREND ■ Ili. liga POZSONY, 6. forduló - szombat, 16.30: Inter Bratislava-Rusovce (jv.: Henöek), Vrakuna-Kalinkovo (Tománek). Vasárnap, 16.30: Malacky-PSC Pezinok (Durco), Rovinka-RaCa (Polakovic), Nová Dedinka-Bernolákovo (Hudy), Devínska Nova Ves-Most pri Bratislave (Vasé), Tomásov-Dunajská Luzná (Bohun). Pénteken játszották: MSK Senec-lvanka pri Dunaji. TIPOS III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, 6. forduló-szombat. 16.00: Nővé Mesto nad Váhom-FC Nitra (Bezák), Kalná nad Hronom-Povazská Bystrica (Sima), Veiké Ludince-Nové Zámky (Bartko). Vasárnap, 16.00: Imef-Castkovce (Drobec), Levice-Myjava (Fehér), Galanta-Safa (Pecek), FC ViOn Zlaté Moravce - Vráble B-Belusa (Gasparovic), Malzenice-Partizánske (Kukán D.), Lednické Rovne-Nlarcelová (P. Krivosík). TIPOS III. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 7. forduló - szombat, 15.30: Dolny Kubín-Martin (Foltén), Lipt. Hrádok-Rimavská Sobota (Belko), Lucenec-Liptovská Stiavnica (Gregorec). Vasárnap, 10.30: Bánová-Podkonice (Plavecky); 15.30: Kovácová-Rakytovce (Kutet), Kalinovo-Oravské Veselé (Kovác), Fifakovo-Cadca (Konéek), Krásno- Zarnovica (Sottnlk). TIPOS III. LIGA. KELET-SZLOVAKIA, 8. forduló - szombat, 15.30: Rudöany-Giraltovce (Zidisin), Krompachy-Snina (Liéko), Lipany-Stropkov (Benedik), Tátrán Preéov-Kalsa (AnguS). Vasárnap, 10.30: Slávia TU KoSice-Vranov nad Topfou (Fiiipák); 15.30: Sobrance-Spiéské Podhradie (Las), Svidník-Poprad (Suba), Raslavice-Spisská Nová Vés (Vrábeí). ■ IV. liga POZSONY, 6. forduló - szombat, 16.30: Lamaé-Závod (Fischer), Vistuk-NSK 1922 Bratislava (Hajnala). Vasárnap, 16.30: Cunovo-Kostoliste (Bogdáü), Limbach-Jablonové (Piatka), Jakubov-Karlova Vés (Tramita), Slovensky Grob-Oomino Bratislava (Hádek), Veiké Leváre-Láb (Uram), CFK Pezinok-Cajla-Sváty Jur (Dúbravec), Jarovce-Vajnory (Kozuch). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 6. forduló - szombat, 16.00: Kolárovo-Tvrdosovce (D. Kovácik), Tovarníky-Neded (Volt), Stúrovo-Kozárovce (Srnec). Vasárnap, 16.00: Hurbanovo-Dvory nad Zitavou (Otrubcák), Nesvady-Pata (M. Svollk), Sahy-Gabcfkovo (Gúla), Kovarce-Beéenov (Berec), Velky Meder-Veiké Lovce (Barát). . KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 7. forduló - szombat, 15.30: Ba-dín-Tornafa (Cicmanec), Salková-Poltár (Matej). Vasárnap, 15.30: Medzibrod-Detva (Valíéek), Plieéovce-Málinec (Horny), Slovenské Darmoty-Zvolen (Schober), Cierny Balog- Banská Stiavnica (Procházka), Hajnáéka-Príbelce (Vician). KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT. 8. forduló - szombat, 15.30: Krásnohorské Podhrádie-Sokolany (Revák). Vasárnap, 15.30: Dvorníky-Vceláre-Íahanovce (Sersen), Topotany- Geca (Guba), Kráfovsky Chlmec-Cejkov (Fúsek), Budkovce- Sp. Vlachy (Ruzbarsky), Caüa-Kosická Nová Vés (Eperjesi), Medzev-Strázske (Homofa), Pavlovce-Kechnec (Molitoris). ■ V. liga POZSONY, A CSOPORT, 5. forduló - szombat, 10.30: MSK Is-kra Petrzalka-Miloslavov (Jozef Bocák). Vasárnap, 10.30: Inter Bratislava B-Danubia Velky Biel (Valentyni); 13.30: Kráfová pri Senci-NSK 1922 Bratislava B (Kostrna); 16.30: Chorvátsky Grob-Krasfiany (Kravárik), Kaplna-Záhorská Bystrica (Knopp), Malínovo-Mariathal (lapzártáig nem jelölték a játékvezetőt), Devínska Nová Vés B-lgram (Kostrna). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉL, 6. forduló - szombat, 16.00 Zvoncín-Janíky (Páleník), Soporría-Velké Blahovo (Brna). Vasárnap, 16.00: Malá Maca-FK Zlaté Klasy (Sevéik), Brodské- Jahodná (Pivaréek), Lehnice-Novy Zivot (Fufiák), Topofníky- Jelka (Szöllősy), Trstice-Cenkovce (Marián Setéik), Kóstolná Kracany-Mostová (Belansky). Szn.: Vydrany. KÖZÉP, 6. forduló - szombat, 15.00: Krusovce-Horná Kráfová (Slovák); 16.00: Topoféany-Velké Záluzie (Janéek); 17.00: Aleksince-Soléany (Varga). Vasárnap, 16.00: Riäfiovce-Branc (Kaéiéka), Zbehy-CeTadice (Mráz). Rumanová-FC ViOn Zlaté Moravce C (Lackovicová), Báb-Nevidzany (Sturdík). Szabadnapos:Jacovce. KELET, 5. forduló - szombat, 16.00: Svodín-Pozba (Pintér). Vasárnap, 16.00: Podhájska-Okoliéná na Ostrove (Floris), Dulovce-Sváty Peter (Zember), Lipová-Zemné (Kohót), Kmetovo-Zeliezovce (Simonek), Dolny Ohaj-Komjatice (Bleho), Salka-Muzla (P. Zafko), Surany-Podluzany (Zorvan), Velky Kyr-Bánov (Búri). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 0 CSOPORT, 7. forduló - szombat, 15.30: Tomáéovce-Cebovce (Ralbovsky). Vasárnap, 15.30: Revúca-Tisovec (id. Markovié), Jesenské-Olováry (Vrchovsky), Radzovce-Velky Blh (Zeriava), Velky Krtís-Hnúsfa (Túrna), Balog nad Ipfom-Buzitka (Singlárová), Vinica-Opatovská Nová Vés (Hanes). JAKO V. LIGA. KELET-SZLOVÁKIA, KASSA-GÖMÖRI CSOPORT, 6. forduló - vasárnap, 15.30: Krásna-Budimír (Michel), Ceéejovce-Zdaóa (Gonos), Saca-Perín (Trojéák), Kysak-Poproé (Macfar), Ruskov-Roznava (Gabétur), Lokomotíva Kosice-KokSov - Baksa (Gorel), Sena-Malá Ida (Juhás). ZEMPLÉNI CSOPORT, 6. forduló - vasárnap, 15.30: Borsa-Lastomír (Basoé), Cierna nad Tisou-Velké Kapuéany (Fotta), Vinné-Nacina Vés (Petrassovits), Zaluzice-Cicarovce (Pavlo), Michatany-Vojcice (Dusek), Úpor-Maly Hores (Ziemba), Krisovská Liesková-Petrovce nad Laborcom (Zrebík). ■ Területi bajnokságok POZSONY,VI. LIGA, 3. forduló - szombat, 17.00: Hamuliakovo-S.Ú.R. Vasárnap, 16.30: Vrakuna-Reca (Stolárik), Volkswagen-Ruzinov (Chalka), Slávia Ekonóm-Kozmos (Vargová). Pénteken játszották: Dragons-Cataj. DUNASZERDAHELY, AG SPORT (VI.) LIGA, 6. lorduló - szombat, 16.00: Vrakún-Holice (Kövér), Ohrady-Baka (Bors), Horné Potöö-Okoc-Sokolec (Ürögi). Vasárnap, 10.30: Michal na Ostrove-lzop (Klempa), Velká Paka-Balon (Czucz); 16.00 Stvrtok na Ostrove-Malé Dvornlky (Világi), Dolny Stál- Krátoviéove Kraéany (Ürögi), Sap-Orechová Potön (Szőke). VII. LIGA, 6. lorduló - szombat, 16.00: Blahová/Bellova Ves-MieíDvo (Dohorák), Trnávka-Kútniky (Brunczlík), Medveíov-Orechová Potön B (Zsigray) Vasárnap, 10.30: Trhová Hradská-Cilizská Radvan (Ürögi); 16.00: Nárad-Padán (Sóki), Veiké Dvorniky-Blatná na Ostrove (Kőver), Rohovce-Cakany (Bors), Horny Bar-Trstená na Ostrove (Kosár). IDŐSEBB IFIK (U19), VI. LIGA, 5. lorduló - szombat, 13.30: Jahodná-Okoc-Sokolec (Nagy), Dolny Stál-Baka (Csörgő), Kóstolná Kracany-Blatná na Ostrove (Szabó). FIATALABB DIÁKOK (U13), KUKKÖNIAIV. LIGA, 4. forduló - szombat, 10.00: Janíky-Okoé - Sokolec (Zelinsk^). KOMÁROM, MEVA VI. LIGA, 6. forduló - szombat. 16.00; Iza-Sokolce n/o(Tóth H). Vasárnap, 13.00: Bajé-Chotín (Mogyorósi); 16.00: Pribeta-Nová Stráz (Mlinkovics), Bátorove Kosihy-Srobárová (Halász), Bóc/Moéa-Zemianska Oléa (Jakubáé), Marcelová B-Zlatná (Tóth H.), Ciéov-Vrbová nad Váhom (Horváth), Kameniéná-Modrany (Lovász). GALÁNTA, VI. LIGA, 6. forduló-vasárnap, 10.30: Sládkoviéovo-PustéÚfany (Lelovics), Velká Maca-Dolná Streda (Mrllák), Tomásikovo-Horné Saliby (Sárközi); 13.45: Váhovce- Öierny Brod (Královic); 16.00: Cierna Voda-Sintava (Izsót), Dőlné Saliby-Velké Úlany (Sas), Matúékovo-Kosúty (Forró). GALÁNTA-VÁGSELLYE, II. OSZTÁLY (Vágsellye-Galánta, VII. liga), 7. forduló -szombat, 16.00: Vléany-Betonáris Sala (Zembera), Kráfová nad Váhom-Zihárec (Lednicky). Vasárnap, 10.30: Jánovce-Tesedlkovo (Salát); Pusté Sady-Vinohrady nad Váhom (Mrllák), Kráfov Brod-Selice (Sárközi). IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 3. forduló - szombat, 12.30: Váhovce-Matúskovo (Hérák). Vasárnap, 13.30: Veiké Úfany-Abrahám/Hoste (Forró), Soporna-Trstice (Hérák), Malá Maéa-Dolné Saliby (Izsót), Pusté Úlany-Jelka (Salát). FIATALABB DIÁKOK (U13), 2. lorduló - szombat, 10.30: Trstice-Cierny Brod: 13.30: Váhovce-Sládkoviéovo, Mostová- Koéúty. Pata-Galanta B. KEZDŐK (U11), 4. forduló - szombat. 10.30: Váhovce-Jelka: 11.00: Dőlné Saliby-Abrahám/Hoste. Vasárnap, 11.00: Velká Maéa-Horné Saliby, Pusté Úfany-Ciemy Brod, Sládkoviéovo- Zihárec, Soporna-Trstice. Elmarad: Mostová-Kosúty (pótlás: szeptember 13.). Szn.: Pata. A fiatalabb diákoknál és a kezdőknél lapzártáig nem jelölték a játékvezetőket. NYITRA—VÁGSELLYE-ARANYOSMARÖT, VI. LIGA, 6. forduló -vasárnap, 10.30: Mojmirovce-Vyöapy-Opatovce (Zembera), Horny Ohaj-Kolínany (Novák); 16.00: Klasov-Tmovec nad Váhom (R. Rajnoha), Ivanka pri Nitre-Zitavany (Angyal), Janikovce-Dolné Obdokovce (Macho), Jarok-Cakajovce (Gál), Moéenok-Nitra-Chrenová (L. Kováé), Nitrianske Hrnéiarovce- Velky Cetín (Darnadi). LIGA, B CSOPORT, 6. forduló - vasárnap, 10.30: Hosfová-Dyéka (Németh), 16.00: Jelenec-Cechynce (Mikié Barát), Vinodol-Dolné Stitáre (Hádek), Zitavce-Golianovo (Zembera), Őifáre-Pohranice (Mikié). VII. LIGA, C CSOPORT, 6. lorduló - szombat, 16.00: Topofcianky-Veléice (Haréa). Vasárnap, 16.00: Slazany-Beladice (Londák), Hosfovce-Obyce (M. Rajnoha), Hosfle-Ladice (Lednicky), Cierne Klacany-Tekovské Nemce (Manek), Tesárske Mlynany-Martin nad Zitavou (Tvrdy). Szn.: Néverice. IDŐSEBB IFIK (U19), VI. LIGA. B CSOPORT. 6. forduló - szombat. 13.30: Tmovec nad Váhom-VIéany (Stank), Matúékovo-Neded (Izsót). Vasárnap, 13.30: Tomásikovo-Horná Králová (Sárközi), Dőlné Saliby-Cierna Voda (Sas), Vozokany- Velká Maca (Lelovics), Tesedíkovo-Malá Maca (Smolinsky). ÉRSEKÚJVÁR, MEVA SPORT VI. LIGA, 7. forduló - szombat, 16.00: Komoca-Jatov (Labai). Vasárnap, 16.00: Hul-Michal nad Zitavou (Farkas), Mana-Rastislavice (Labai), Cechy-Semerovo (S. Sklenár), Úfany nad Zitavou-Trávnica (Lakatos), Palárikovo-Cerník (Bánás), Vlkas-Nána (Szabó). MEVA SPORT VII. LIGA. 7. forduló - szombat. 16.00: Kolta-Kamenica nad Hronom (Szabó). Vasárnap, 16.00: Bruty-Belá (Nációvá). Radava-Bardortovo (Sovsky), Dominik Nővé Zámky-Zemné B (Smreéek), Dedinka-Strekov (Troskovié), Btna-Nová Vieska (Bathó). Szn.: Kamenny Most. LÉVA, VI. LIGA, 6. lorduló - vasárnap, 15.00: Jur-Hronské Klaéany; 16.00: Pohronsky Ruskov-Kalná B. Tekovské Luzany-Velké Turovce. Vasárnap, 16.00: Stary Tekov-Nová Dedina, Cajkov-Hontianska Vrbica, Zemberovce-Hontianske Trsfany, Hronské Kosihy-Novy Tekov. Szn.:HornéTurovce. VII. LIGA, II. OSZTÁLY, 7. forduló - szombat, 16.00: Vyskovce nad Ipfom-Keí. Vasárnap, 11.00: Rybník-Farná; 13.00: Plááfovce-Besa, Cata-lpelské Úfany; 16.00: Bory-Sarovce, Maié Kozmálovce-Sikenica, Plavé Vozokany-Horné Semerovce. Kalinéiakovo-lpefsky Sokolec, Lok-Mytne Ludany. LOSONC, VI. LIGA, 7. lorduló-szombat, 15.30: Ruziná-Panické Dravce (Ziak). Vasárnap. 14.00: Cinobana-Kokava nad Rimavicou (Stanislav Jaémeník): 15.30: Podreéany- Lovinobana (Budinec), Divín-Stará Halié (Marián Jaémeník), Halié-Vidiná (Supka), Mytna-Biskupice (Kojnok), Santrio Láza-H rnciarske Zaluzany (Ziak). Szabadnapos: Uhorské. NAGYKÜRTÖS, VI. LIGA, 7. forduló - vasárnap, 13.00: Ze-lovce-Kamenné Kosihy (Zolczer); 13.00: Daéov Lom-Sklabiná (Dado); 13.30: Dolná Strehová-Stredné Plachtince (Zafko), Nenince-Malé Zlievce (Szabó); Lesenice-Príbelce B (Duréov), Hruéov-Záhorce (Dobos), Busince-Modry Kamen (Öuris). RIMASZOMBAT, VI. LIGA, 4. forduló - szombat, 16.00: JelSava-Sirk (Supka). Vasárnap, 16.00: Oztfany-Kráf (Repka). Szabadnapos: Lubeník. ROZSNYÓ, VI. LIGA, 7. forduló - szombat. 16.00: Dlhá Ves- Drnava (Pofmák). Vasárnap, 10.30: Roznava B/Rudná-Betliar (Sofranko); 16.00: Roznavské Bystré-Gemerská Poloma (Uharéek), Lipovník-Krásnohorské Podhradie B (Molnár), Dlhá Lúka-Hrhov (Gyenes J.), DobSiná-Rakovnica (Gálik). Elmarad: Gemerská Hörka-Paéa (a vendégek nem lépnek pályára). Szabadnapos: Vysná Slaná. KASSA-VIDÉK, I. OSZTÁLY, 5. forduló - szombat. 15.30: Mokrance-Valaliky (Bajo). Vasárnap, 15.30: Rozhanovce- Turfta nad Bodvou (Bodnár), Bidovce-Panovce (Laurinc), Haniska-Ploské (Vaéko), Tátrán Jasov-Koéické Oßany (E. Hegedűé), Sviníca-Zdoba Olsany (T. Hegedűs). TŐKETEREBES, VI. LIGA. 8. forduló-vasárnap. 12.30: Slovenské Nővé Mesto-Trakany (Hepka); 15.30: Nizny Zipov- Streda n/B (Ondráéek), Z. Hradiste-Velky Hores (Tokár), Plechotice-Kuzmice (V. Kaééák), Hran-Vefaty (Miklóá). NAGYMIHÁLY, VI. LIGA. 8. lorduló - vasárnap, 12.30: Trhoviéte-Krásnovce (Tuéek), Hatalov-Vysné Remety (Kaffan); 15.30: Palín-Tusice TNV (Tűsek), Záhor-Maléice (Mazár), Rakovec nad Ondavou-Poruba (Mihafov), Kustn-VeFké Slemence (Mirda), Dúbravka-Zbince (Kaffan). (ái)