Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-10 / 209. szám

www.ujszo.com | 2021. szeptember 10. KÖZÉLET 3 Körvonalazódik az abortusz szigorítása BUGÁRANNA Pozsony. A parlament szeptemberi ülésén ismét terítékre kerül a várandós nőkre vonatkozó jogszabályok módosítása. Anna Záborská (Keresztény Unió) javaslata néhány újdonságot is, tartalmaz, de a módosítás legnagyobb ellenzője, Jana Bittó Cigániková (SaS) továbbra is elutasítja a művi terhességmegszakítás feltételeinek szigorítását. Szeptember 16-án kezdetét veszi a törvényhozás következő, menetrend szerinti ülése. Úgy tűnik, Záborská, a 72 éves egykori európai parlamen­ti képviselő fáradhatatlan, amint azt a házrend lehetővé teszi, indítvá­nyozza az abortusztörvény módosí­tását. Igaz, volt már rá példa, hogy fiatalabb kollégája megelőzte az ügyben. Martin Cepcek (aki azóta az OEaNO számára is vállalhatatlanná vált, ezért kizártak a frakcióból) rendkívül radikális módon „refor­málta” volna meg az abortusz sza­bályait. A szélsőséges javaslatot el­vetették a képviselők, de több (libe­rális) politikus visszasírta Záborská mérsékeltebb korlátozásokat tartal­mazó tervezetét. Tavaly október vé­gén a jelen lévő 117 képviselőből 58- an támogatták Záborská hasonló ter­vezetét. „Humánus megoldás" A javaslat több pontban megegye­zik elődével, de újdonságokat is tar­talmaz - 48 óráról 72 órára tolnák ki a várakozási időt, amely során a váran­dós nők a kérvény benyújtását köve­tően meggondolhatják magukat a ter­hességmegszakítással kapcsolatban. Megtiltanák az abortuszra irányuló reklámokat, és kérdőívben mérnék fel, miért döntenek a terhesség meg­szakítása mellett a nők. Ezen felül lé­nyegesen magasabb járulékot hagy­nának jóvá az egészségkárosodott gyerekek szüleinek, és bevezetnék a szükséglakásokat a terhes nők részé­re. A tanácsadó szervezeteket a kor­mányhivatal forrásaiból anyagi tá­mogatásban részesítenék. Az újdon­ságok között hangzatos ígéretek is megjelentek, mint például a 4. gyerek után járó támogatás megemelése, va­lamint az autóvásárlással járó re­gisztrációs díj 70%-os csökkentése a nagycsaládok részére. Záborská tör­vénybe foglalná a titkos terhesség in­tézményét is, melynek köszönhetően a kismama a terhesség 6. hónapjától betegszabadságra mehet. A konzervatív képviselő meggyő­ződése, hogy segíteni kell, attól füg­getlenül, egyetértünk-e az abor­tusszal, vagy sem, „mert ez a humá­nus megoldás”. „Mindig hangsúlyo­zom, hogy jogalkotási tevékenysé­günk azokra a nőkre irányul, akik vá­ratlanul teherbe estek, anyák akarnak lenni, de jelenlegi helyzetük féle­lemmel tölti el őket, hogy képesek lesznek-e gondoskodni gyerme­kükről. A bizonytalanság miatt gyakran nem látják a lehetőségeket, melyek segíthetnek rajtuk. Arra összpontosítottunk, hogy célzott segítséget nyújtsunk azoknak a nőknek, akik anyák szeretnének lenni. Segítséget kínálunk számuk­ra, ők döntik el, elfogadják-e. Senki nem tilt meg nekik semmit” - nyi­latkozta lapunknak Záborská. Kér­désünkre, hogy a pandémia alatt szükséges-e ezt a témát feszegetni, azt mondta, az „élet védelme min- • den időszakban fontos”. Majd leszö­gezte, a téma már 30 éve jelen van a társadalomban és a politikában. „Katasztrófa" Cigániková, a téma másik fősze­replője rámutatott a javaslat hiányos­ságaira. Elismerte, a törvényben van néhány pont, mellyel egyetért, de tar­talmaz kimondottan rossz dolgokat is, melyekre fel kell hívni a figyelmet. Az egészségügyi bizottság elnöke pon­tokra szedve bírálta a javaslat egyes intézkedéseit, az egészségkárosodott gyerekeknek járó támogatás szerinte nem a járható út. „Ezt a pontot ki­mondottan betegnek tartom. Miért akarjuk arra motiválni a nőket, hogy egészségkárosodott gyerekeket szül­jenek?”-kérdezi, majd hozzáteszi, „a valódi következmény az lesz, hogy a gyerekotthonokba megjelennek az egészségkárosodott gyerekek”. A várakozási idő meghosszabbítására ironikusan reagált,„ha nem lennének képviselők a parlamentben, a nők nem gondolkodnának”. A törvény beter­jesztőinek cinizmusát abban látja, hogy megnövelik az esélyét annak, hogy a nők kicsúsznak a határidőből, és nem tudnak átesni a beavatkozá­son. A második szakvélemény be­szerzése kapcsán elmondta, ez már ma is működik, de egyáltalán nem az orvos dolga, hogy más szakembert keressen. A reklámok betiltását nem helyesli: „Félek, ha a reklám betiltá­sát Záborská asszony teijeszti be, igazából a nők törvényes jogaikról való informálásának betiltásáról van szó” - fejezte ki aggodalmát. A sta­tisztikai adatok gyűjtésével csak ak­kor értene egyet, ha az önkéntes ala­pon működne. Ha kötelezővé tennék, nagy valószínűséggel torzított képet kapnának. „Melyik fiatal kisvárosi nő írná be a nyomtatványba, hogy meg­erőszakolta a barátja?” - kérdezi Ci­gániková. „Elismerem, hogy ebben a javaslatban vannak jó dolgok is, né­hány mellett szavaztam is az első ol­vasatban az előző választási időszak­ban (például az anonim szülés lehe­tőségeinek kiszélesítése mellett). A törvény egészébe véve azonban tiszta katasztrófa, és sajnálom, hogy megint a nők jogainak korlátozását fogjuk oldani, amire egyesek az egész poli­tikai karrierjüket felépítették” - zárta. Valódi megoldás Simona Petrík, a Progresszív Szlo­vákia családpolitika és nemi egyen­lőség szakértője szintén úgy véli, a javaslat nem segíti, hanem korlátoz­za a nőket. „Jogi szempontból a je­lenlegi abortuszjogszabály megfele­lő kompromisszum a születendő gyermek élethez való joga és az anya magánélethez és testi épséghez való joga között” - áll a párt lapunkhoz el­juttatott állásfoglalásában. Petrík szerint a nehéz helyzetben lévő nők­nek támogatásra és megértésre van szükségük, nem pedig rágalmazásra. Emlékeztetett, azon kevés országok közé tartozunk, ahol nem engedélye­zett az abortusztabletta használata, amely sokkal kíméletesebb. „Ha a parlamenti képviselők valóban segí­teni akarnak az ilyen helyzetbejutott nőknek, ahelyett, hogy beavatkoz­nak jogaikba, és nehezítik a bizton­ságos abortuszhoz való hozzáférést, az abortusztabletta engedélyezését, vagy például az egészségbiztosítók által támogatott hozzáférhetőbb fo­gamzásgátlók bevezetését javasol­hatnák” - véli Petrík. A művi ter­hességmegszakításra irányuló rek­lám betiltását is problémásnak tartja, személyesen nem is találkozott még ilyennel. Úgy véli, sokkal inkább ar­ról van szó, hogy az egészségügyi in­tézmények a weboldalaikon nem tá­jékoztathatnának róla, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak. „Ami au­tomatikusan nehezíti az abortuszhoz való hozzáférést” - magyarázza. Hozzátette, a 72 órás várakozási idő lényegében lerövidíti a beavatkozás­ra rendelkezésre álló időt. „Ezért itt igazán nem beszélhetünk segítségről, csak korlátozásról” - mondta. Sikerre vihető? Egyelőre homály fedi a koalíció terveit e téren, a tavalyi szoros ered­ményt tekintve nem kizárt, hogy a kompromisszumként tálalt, nők se­gítésének álcázott módosítás elegen­dő konzervatív politikus tetszését nyeri el. Záborská elárulta, a javas­latra kompromisszumként tekint, a koalíciós partnerek korábbi módosí­tásait már belefoglalták a jelenlegi szövegbe. „Az én szempontomból nézve a javasolt intézkedések egyike sem úgy van összeállítva, hogy erős nézeteltérést váltana ki” - folytatta. Kristián Cekovsky (OEaNO), a mé­diaügyi bizottság elnöke, aki a párt liberálisabb szárnyához tartozik, visszafogottan válaszolt kérdéseink­re, mindössze annyit mondott: „A ja­vaslatban látom a segítséget a nők­nek, de azokat a dolgokat is, amelyek korlátozóak. Hogy a szavazásnál mi­ként döntök, még fontolgatom”. A cikk teljés változata lapunk web­oldalán, a www.ujszo.com címen ol­vasható. Hamran vegyes fogadtatásban részesült ÖSSZEFOGLALÓ Szeptember 16-tól Hamran István lesz az ideiglenesen kinevezett rendőrfőkapitány. A magyar nemzetiségű rendőr élvezi Roman Mikulec belügyminiszter bizalmát, de a kinevezését néhány koalíciós és ellenzéki képviselő is furcsának találta. Pozsony. Hamran azt a Peter Kovaríkot váltja, aki ellen a Po­zsony Megyei Ügyészség eljárást indított hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekménye miatt. A rendőrfőkapitány ugyanis júliusban megakadályozta a bel­ügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának egyik rajtaütését, ami­nek eredményeként Matej Zeman­­nak és Peter Petrovnak sikerült meglógnia a rendőrség elől. Mind­két említett személyt hamis tanú­zással gyanúsítják több korrupciós ügyben. Kovánk azonban ragasz­kodik az ártatlanságához, úgy gon­dolja, helyesen járt el, ennek elle­nére mégis lemondott a rendőrfő­kapitány i posztról. Döntését azzal indokolta, hogy nem tudja elkép­zelni magát a vezetői pozícióban úgy, hogy közben eljárás folyik el­lene. A távozó rendőrfőkapitányt Mikulec is támogatta, mégis be­nyújtotta a lemondását. Mikulec a csütörtöki sajtótájé­koztatóján azt mondta, 5 jelölt kö­zül választotta ki Hamrant. „Szá­momra az a fontos, hogy a kineve­zésével megőrizzük a folytonossá­got” -jelentette ki a belügyminisz­ter, utalva a rendőrségnél megkez­dett reformokra, valamint a techni­kai felszereltség további fejleszté­sére. Hamran megköszönte a mi­niszternek a támogatást, és azt ígér­te, mindent meg fog tenni, hogy az említett követeléseknek eleget te­gyen. Megjegyezte, ha az ideigle­nes irányítása alatt sikerül meg­győzően ellátnia a feladatkörét, ak­kor elképzelhetőnek tartja, hogy beszáll a posztért kiírt versenyvizs­gába is. A rendőrségen uralkodó je­lenlegi helyzetről Hamran kritiku­san beszélt, elmondása szerint így nem lehet elnyerni a közvélemény bizalmát. „Itt mindig is voltak tisz­tességes rendőrök, de sajnos úgy tűnik, hogy olyanok is, akik elárul­ták a hivatásukat. Ezt a problémát prioritásként kell kezelni” - tette hozzá a magyar rendőr. Hamran korábban a Lynx Com­mando terrorelhárító egység pa­A komáromi rendőr szeptember 16- tól álla rendőrség élére (TASR-feivétei) rancsnoka is volt, évtizedes rendőri tapasztalattal rendelkezik. Ennek ellenére akadtak olyan koalíciós és ellenzéki képviselők, akik nem fo­gadták örömmel a kinevezését. Pe­ter Pcolinsky, a Sme rodina frak­cióvezetője szerint Mikulec furcsa döntést hozott, mivel szerinte a rendőrfőkapitányt átmenetileg az egyik helyettesének kellene pótol­nia, Hamran pedig eddig nem látott el ilyen funkciót. Denisa Saková (Hlas) volt bel­ügyminiszter úgy véli, az országos rendőr-főkapitányságot egy olyan személynek kellene irányítania, aki nem egyetlen szakterületre specia­lizálódott, hanem jobban átlátja a rendőrség széles körű tevékenysé­gét. Hozzátette, korábban többször is érkezett panasz Hamranra, ami­kor az említett speciális egység pa­rancsnoka volt. (nar, TASR) Wmmk Záborská javaslata sok dolgon változtatna, a kezdeményezés ellenzői szerint viszont csak rontana a helyzeten !tasri

Next

/
Thumbnails
Contents