Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-26 / 197. szám
www.ujszo.com | 2021. augusztus 26. PANORÁMA 11 bányász halt meg a robbanásban Bogotá. Legalább 11 vájár vesztette életét a közép-kolumbiai Boyacá megye egyik szénbányájában bekövetkezett sújtólégrobbanásban - közölte Henry Barrera, Topaga településének polgármestere, ahol a baleset történt. A helyi sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy egy bányászt még keresnek. Ellentmondó információk vannak arról, hogy hány ember volt érintett a robbanásban, amely kedden történt a Bogotától 220 kilométerre északkeletre található topagai bányában. A Caracol helyi televíziócsatoma közlése szerint a bányászok 500 méteres mélységben voltak, amikor a felgyülemlett metángáz berobbant. A súlyos bányászati balesetek nem számítanak ritkaságnak Kolumbiában, a legtöbb tárnában ugyanis gyakran nagyon hiányosak a biztonsági intézkedések. (MTI) Összeszedik a látogatók által hagyott imajegyzeteket a jeruzsálemi Siratófal réseiből. ANyugati Fala legszentebb hely, ahol a zsidók imádkozhatnak Jeruzsálem óvárosában, Rosh Hoshana, a zsidó zsinagógái újév napján. A jegyzeteket a zsidó hagyomány szerint egy közeli temetőben ássák el. (TASR/AP-feivétei) Beoltották Málta lakosságának 90 százalékát MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta, hogy a BioNTech/Pf izer ós a Moderna gyógyszercégek növeljék kapacitásaikat a koronavírus elleni vakcináik gyártására. Erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott. Az EMA szakbizottsága újabb gyártóhelyet hagyott jóvá a BioNTech és a Pfizer által kifejlesztett, Comirnaty néven ismert vakcina gyártására a franciaországi Saint-Rémy-sur-Avre-ban. A francia Delpharm gyógyszergyár üzeme 2021 -ben mintegy 51 millió koronavírus elleni vakcinaadagot biztosít - közölték. A tájékoztatás szerint az EMA új gyártósor üzemeltetését hagyta jóvá a BioNTech németországi Marburgban található gyártóüzemében, amely így 2021- bén mintegy 410 millió adag oltóanyaggal lesz képes növelni a gyártókapacitást. Közölték azt is, hogy az uniós gyógyszerügynökség egy újabb gyártóhely számára engedélyezte az amerikai Modema gyógyszervállalat által kifejlesztett, Spikevax nevű vakcina gyártását. Az új telephely az Egyesült Államokban, Indiana állam Bloomington városában található. A telephelyet a New Jersey-ben bejegyzett Catalent multinacionális gyógyszervállalat üzemelteti. Az EMÄ szerint a gyártókapacitás amerikai bővülése várhatóan jelentős hatással lesz a Spikevax kínálatára az EU-ban. Világrekordot döntöttek Beoltották Málta 12 évesnél idősebb lakosságának a 90 százalékát koronavírus elleni vakcinával - közölte a vallettai egészségügyi minisztérium. Málta ezzel a világon az első ország, amely elérte ezt az átoltottsági szintet. A fejlemények nyomán a vallettai vezetés a oltóközpontok bezárása mellett döntött, egyedül az ország északkeleti felében található Msidában működő Máltai Egyetem campusán tartanak meg egy ilyen létesítményt. Az egészségügyi tárca szerint több mint 792 ezer dózis védőoltást használtak fel 410 ezer ember immunizálásához a valamivel több mint félmillió lakosú szigeten. „Világrekordot döntöttünk. Már nem szükséges nyitva tartani minden oltóközpontot, mivel Málta (és a Máltához tartozó) Gozo sziget lakosságának 90 százaléka be lett oltva” - jelentette ki Chris Feame egészségügyi miniszter. 127 NAPTÁR Augusztus 26 ► NÉVNAP Izsó Az Izsó férfinév az Ézsau név régi magyar formája. Az Ézsau héber név, jelentése nyers, szőrös. ► MAI ÉVFORDULÓINK 115 éve született Albert Bruce Sabin amerikai bakteriológus, a gyermekbénulás elleni cseppek felfedezője. 100 éve született Énekes Árpád ökölvívó mesteredző. 90 éves Vízkelety And rás Széchenyi-díjas irodalomtörténész, filológus. 90 éve született Markovits Kálmán kétszeres olimpiai bajnokvízilabdázó. ► NAPI VICC Két rendőr ül a moziban. Megszólal az egyik: -Mostjönahepiend.- Csak nehogy elénk üljön. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Délutántól gyenge hidegfronti hatás érvényesül. Gyakoriak lehetnek a görcsös panaszok, többek között a görcsös fejfájás is. 4 dolog, amiért most méltóképpen adhatja fel a megemlékezését >• otthonról, nyugodtan megfogalmazhatja a szöveget >■ tetszése szerint kiemelheti kerettel vagy fotóval > pár lépésben feladhatja hirdetését » ráadásul az Új Szóban 70 000 ember olvashatja majd UJSZO com írja be a keresőbe: ujszo.com/aprohirdetes-feladasa ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIŐO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-maii: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované sfinanénou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. I ELKIGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK KULT----------- ov£ MINOR