Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-23 / 194. szám

12 GYÓGYHÍREK EGESZSEG ■ 2021. AUGUSZTUS 23. www.ujszo.com Sztárok életmódja A siker titka a részletekben rejlik 1988-ban, 18 évesen vett részt a szöuli olimpián, ahol a nyolca­dik helyet szerezte meg. Csisztu Zsuzsa tornász az ötkarikás játé­kokra való felkészülésben fagy­­laltos kúrát tartott. Ez azt jelen­tette, hogy a reggeli étkezés után négyórás edzés következett, utá­na pedig négy gombóc fagyi, ha­zafelé menet a másik edzés után megint jött a négy gombóc, vi­szont reggel meg este nem sokat evett. Hogy az egykori tornászbajnoknő Európa-bajno­­ki 6. (1984), világbajnoki 7. (1987), olimpiai 8. (1988) he­lyét, illetve Európa Kupa-győzel­mét ezzel a taktikával érte-e el, arról nem szól a fama, de ma már úgy látja, hogy bár energia­pótlónak nem volt rossz, jobb lett volna, ha fehérjét és zöldsé­get eszik. De erre akkor senki nem figyelmeztette. Ma nem ja­vasolná a módszert senkinek, mert sok mindent tud az egész­séges táplálkozásról, hiszen férje, dr. Ketskés Norbert táplálkozási szakember. A kétgyermekes anyuka több­ször elmondta, hogy manapság nem kedvek az édességet, de ha netán megkívánja, a tömény ka­kaó ízét kedvek. Két fia viszont szereti az édességet, süt is néha nekik, ilyenkor férje útmutatása­it követve válogatja meg az alap­anyagokat. Zsuzsa úgy véli, hogy sok finomságot lehet készíteni, de ezeket nem úgy kell elképzel­ni, hogy teljesen kivonjuk belőle a cukrot, lisztet, és ezt mással helyettesítsük, hanem egészséges alapanyagokkal dolgozzunk. Férje azt vallja, hogy nem lehet aszkéta életet élni egész életen át, mert az hiányállapotot okoz, s ezt „megtorlási”, „csakazértis” fá­zis követi, ami sokkal rosszabb. Például hiába javasolja valakinek a szakember, hogy egyen halat, ha az ember nem szereti. Meg kell találni, mivel helyettesíthető a hal, például fehér hússal. Arra is ügyelni kell, hogy mit milyen arányban eszünk. A siker titka a részletekben rejlik, mindent le­het, de csak mértékkel. Az egész­séges életmód alapja, hogy ne az ízlésünket alakítsuk át, hanem a gondolkozásunkat. Az a legfon­tosabb, hogy megtaláljuk azt az utat, amelyet szívesen követünk, amibe néha beleférnek a kisebb kihágások. Vannak időszakok, amikor szükségünk van a meg­szorításokra, ez jól is esik a szer­vezetnek, felfrissül, de hosszú ideig nehéz elviselni. Ezért kell fenntartható életformát kialakí­tani, aminek természetesen része a mozgás is. (urbán) Vannak, akik egy­­egy kerti parti után égő vörös csípésekkel kénytelenek nyugo­vóra térni, másokat azonban messziről el­kerülnek a vérszívók. Vajon miért éppen az adott embert választ­ják ezek az idegesítő rovarok, miért nem a szomszédot? A Floridai Egyetem kutatói meglepő eredménnyel álltak elő: az eddigi vércso­port-specifikáció he­lyett a szúnyogok látásával és szag­lásával magyarázzák a demokrácia teljes hiányát, vagyis azt, hogy vala­kit csípnek a szúnyogok, valakit pe­dig egyáltalán nem. Jonathan Day entomológus szerint a szúnyogokat a látvány és a szag vonzza az embe­rekhez. Ezek a rovarok különösen késő délután támaszkodnak a látá­sukra, amikor áldozatukat kivá­lasztják. A sötét színeket, például a feketét, a sötétkéket vagy a pirosat viselőket, továbbá a mozgásban lé­vőket hamarabb kiszúrják - állítja a rovartani szakértő, aki szerint a nőstény vérszívók szaglása ugyan­ilyen fontos a kiválasztásban. Amikor a szúnyog közelebb repül az áldozatához, már a szagot is érzi: az általunk kilélegzett levegőben ta­lálható szén-dioxid vonzza őket a legjobban, ezért a gyorsabb anyag­­cseréjű emberek, a nagy termetűek és a kismamák ideális célpontok. A szúnyogok azonban más szagokat is figyelembe vesznek, például a test­mozgás közben képződő tejsav, a leheletben megtalálható aceton vagy a női nemi hormon, az ösztro­­gén egyik bomlásterméke, az ösztradiol is vonzza őket - folytatta Jonathan Day. Az ezek szerint roppant kifino­mult érzékszervvel rendelkező álla­tok még a genetikára is adnak: ikervizsgálatokkal kimutatták azt is, hogy egy-egy ikerpár tagjait ha­sonló mértékben szeretik a szú­nyogok, tehát a genetikának is fontos szerepe van. Vannak olyan Miért engem csípnek a szúnyogok? fajok, amelyek a lábat és a bokát csípik meg előszeretettel, ezeket a lábon élő baktériumok vonzzák oda. Mások inkább a fejet, a nya­kat és a karokat veszik célba, mivel itt melegebb a bőr. Rossz hír, hogy a közhiedelemmel ellentétben az apró rovarok ellen sem a banán, sem a B-vitamin nem véd. Viszont védekezhetünk elle­nük különböző krémekkel és spray­kel. A világ egyik legelterjedtebb rovar­riasztó vegyülete ugyanúgy hat az ember központi idegrendszerére, mint egyes rovarirtók és harci ideg­gázok - állítja egy friss francia ta­nulmány. A vegyület a dietil-meta­­toluamid, másképpen az Ameriká­ban használatos rövidítésű DEET dietiltoluamid. (webbeteg) DP210263 EGY HÉT A SZEPASSZONNYAL Augusztus 23—24. a Hold a Halak jegyében van A Halak a lábat, a járást és a nyirok­rendszert befolyásolja. Készítsen láb­­fiirdőt, és masszírozza meg a talpát. Lábujjaival próbáljon kisebb tárgyakat felemelni a talajról, ezzel javul a vérel­látás. Most alkalmas az idő a szemöl­csök és a lábpenész eltávolítására. A taoisták szerint a harmóniát nyers, élettel teli étellel lehet elérni: érett gyümölccsel, friss zöldséggel, csírákkal és gabonaszemekkel. A természetes festékanyagok olyan antioxidánsok, amelyek védenek a szabad gyökök el len. Legelterjedtebbek a karotenoidok - a likopin adja a paradicsom piros színét, a béta-karotin a sárgarépa na­rancssárga színét, a lutein az avokádó sárgászöld színét. Augusztus 25-27. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejet, az agyat, az arcot és az életerőt befolyásolja. Az érzelmekért - mind a stresszért, mind a pozitív érzel­mekért - a hormonok felelősek. A bel­ső elválasztású mirigyek termelik és a vérkeringés segítségével jutnak el a test minden pontjára. Ha jól akarja érezni magát, fontos, hogy bizonyos mennyi­ségű hormon legyen a vérében. A jó hangulatot és a jó érzést kiváltó cseleke­detek elvégzésére serkentő dopamin ter­melődését a mandulától, az avokádótól, a banántól, a marhahústól, a baromfi­hústól, a csokoládétól, a tojástól, a ká­vétól, a zöld teától, a tejtől, a görög­dinnyétől, a joghurttól és a kurkumában és curry fűszerben található kurkumintól várhatjuk. Végezze el a következő gyakorla­tot, hogy jobb le­gyen a hallása: mindkét tenyerét erősen szorítsa a fiilére, majd hirtelen vegye el, hogy nyomást érezzen. A mutatóujját szúrja a hallójáratba, háromszor nyomja be, majd kifelé, az­tán hirtelen húzza ki. Ez a gyakorlat ja­vítja a hallást és csökkenti a vérnyomást. Augusztus 28-29. - a Hold a Bika jegyében van A Bika a nyakat, a mandulát, a szaglást, az ízérzékelést, a tarkót és a vállat befo­lyásolja. Egyen petrezselyemzöldet, C-vitamint tartalmaz, megnyugtatja az ínyt, serkenti a folyadék távozását, segít eltávolítani a szervezetből a káros anya­gokat, mindenkinek ajánlott, aki vashi­ányban szenved. Ha petrezselymet rág, megszűnik a szájszag, főleg fokhagyma után. Kellemes lesz a lehelete, ha elrág egy szem kávét vagy köménymagot. Kényeztesse magát: masszírozza meg a nyakát és a dekoltázsát, majd kenje be krémmel. Ujjaival enyhén paskolja meg a bőrt az áll felé. www.krasnapani.cz A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mterka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-maii: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents