Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-03 / 177. szám
161 SPORT-OLIMPIA 2021. augusztus 3. | www.ujszo.com Gelle: „Olyan, mintha szaunában lennénk" Gelle Péter bejutott az elődöntőbe férfi KI 1000 méteren a tokiói olimpián. Gelle másodikként zárt hétfőn az előfutamban, csak a portugál Femando Pimento volt gyorsabb nála, így ma a döntőbe jutásért evezhetett. „Az extra bonusz számomra, hogy a futam végén kiengedhettem, és így egy kis erőt tudtam spórolni az elődöntőre, ahol így a maximumot nyújthatom - mondta Gelle, aki a nagy meleget is megemlítette mint nehezítő körülményt. - Olyan, mintha szaunában lennénk és próbálnánk egy nagy levegőt venni. Igazán nehéz így, de egyébként a körülmények olyanok, mint máskor.” Gellének ez a harmadik olimpiája, 2012-ben döntős volt a kajak négyes (8. hely) és a páros (6.) tagjaként is, míg 2016-ban egyéniben a nyolcadik helyen zárt. A kajakos elismerte, hogy nincs olyan jó formában, mint öt évvel ezelőtt Rióban. „Ott voltam a legjobban felkészülve, de ez nem jelenti azt, hogy most nem edzettem volna. A Covid mindenesetre akadályozott. Hä a folytatásban is úgy fogok szerepelni, mint eddig, akkor elégedett leszek. A konkurencia hatalmas.” Jól rajtoltak a magyarországi versenyzők is, a hétfő délelőtti előfutamokban érdekelt hét egység közül hat bejutott a középfutamba, amelyekre - akárcsak a döntőkre - ma kerül(t) sor. (MTI, tasr) 6.00 röplabda__________férfi negyeddöntő Japán—Brazília 615________kézilabda _____férfi negyeddöntő g S 6.40 kosárlabda _____férfi negyeddöntő Spanyolország-USA 7.30-9.50 vitorlázás éremfutam Berecz Zsombor 10.00 ________kézilabda___________férfi negyeddöntő Dánia-Norvégia 10.00 röplabda férfi negyeddöntő Argentínai 10.00 labdarúgás________férfi elődöntő_________Mexikó—Brazília 12 25 torna szerenkénti döntők Kovács Zsófia? 10.20 kosárlabda férfi negyeddöntő Olaszország _____________ -________________________________Franciaorszag_______ 11.15 birkózás férfi kötöttfogás, Lőrincz Tamás _________________77 Kg__________________________________ 1U0 vlzllabda___________női negyeddöntő______Magyarország_______ 12.00-14.55 atlétika daLtamTM ^ Szűcs Valdó _______________________________férfi 200 m, elődöntő 3án Volko? női kalapácsvetés, női 800 m _______ 13.00 ________labdarúgás férfi elődöntő_________Japán-Spanyolország 13.45 kézilabda férfi negyeddöntő Egyiptom^9 14.00 ________kosárlabda_____férfi negyeddöntő Ausztrália-Argentfna 1430 röP'abda___________férfi negyeddöntő Franciaor^záT 23.30 nyíltvízi úszás női 10 km Olasz Anna OLIMPIAI MŰSOR - SZERDA HAJNALI AJÁNLATUNK 2.00 röplabda___________női negyeddöntő Dél-Korea-Törökország férfi gerelyhajítás, “ Rivasz.Tófr Norbert selejtező_______________________________ 2.00- 5.25 atlétika női hétpróba_________ Krizsán Xénia férfi 110 m gát, r ______________J_______________elodonto________________________________ 230_______ kéz,labda_________női negyeddöntő _______ előfutamok, Tótka Sándor, férfi KI 200 m Csizmadia Kolos „. ... Takács Kincső, ______ Horanyi Pora________ ... ... Kozák Danuta, női KI 500 m _ . T m____________________Csípés Tamara______ Béke Kornél-Varga .. . .... Ádám, Nádas Bence-Kopasz Bálint; Samuel 2.30-5.40 kajak-kenu ____________ Baláz-Botek Adám női KI 200 m \,ua DóTM?' , ____________Karasz Anna? Gelle Péter?; férfi KI 1000 m Kopasz Bálint?, ____________________Varga Ádám? Kozák Danutanői K2 500 m Bodonyi Dóra?, Csípés Tamara___________________________________________________Medveczky Erika? férfi kötöttfogás, 67 kg Korpási Bálint_______ . „„ , . , , 187 kg Lőrincz Viktor 4.00- 6.30 birkózás .--------------------. .. .-------női 62 kg____________Sastin Marianna _______________________________férfi szabadfogás, 86 kg Boris Makojev Az olimpia műsorát egész nap élőben közvetíti az M4 Sport, az STV 2, a CT Sport és az Eurosport 1 és 2. Az eseményeknél a közép-európai időt tüntettük fel. A sötéten szedettek a döntőket jelölik. Märcz Tamas: Tetszett a tűz és a védekezés Nagy taktikai csata volt jellemző a magyar-olasz rangadóra Az Európa-bajnok magyar válogatott 5:5-ös döntetlent játszott a világbajnok és öt éve Rióban bronzérmes olasz csapattal a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján hétfőn, így a harmadik helyen végzett az A csoportban. Az első gólt három perccel a kezdősípszó után szerezték a magyarok Jansik révén. Ugyan az olaszok egyenlítettek, de Varga Dénes betalált, így 2:1-es magyar vezetéssel végződött a negyed. Csakúgy, mint a második felvonás, amelyben Varga kétszer is túljárt Del Lungo kapus eszén. A harmadik negyedben óriási fizikai és taktikai csata zajlott, így csupán 1-1 gólra futotta mindkét válogatottnak. A negyedik negyedben döcögött a magyar játék, Nagy Viktor bravúrjai is kellett ahhoz, hogy csupán egyenlítésre fusson az olaszok erejéből, így avége 5:5 lett. „Mi jóval közelebb álltunk a győzelemhez, még akkor is, ha a legvégén az olaszoknak is adódott helyzetük a sikerhez - mondta Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. - A mérkőzés képe alapján magunk felé kellett volna hajtanunk a pontokat. Nagyon tetszett, ahogy védekeztünk, amilyen tűzzel pólóztak a fiúk és segítették egymást, s felépítették a támadásokat. Az emberelőnyeinknél viszont nem látom az előrelépést, azok nem ülnek, főleg nem úgy, ahogy azt elképzeltem. Azonban van lehetőség az előrelépésre, például a negyeddöntőben.” Az olaszok kapitánya sem volt csalódott az eredmény miatt: „Ez jó edzés volt az egyenes kieséses sza-Meglepetésre magyar és szlovák résztvevője sem lesz a férfi kalapácsvetők döntőjének. Halász Bence világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmesként maradt le a fináléról. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a szombathelyi versenyző januárban térdmütéten esett át. Halász 78,12 méteres idei legjobb eredménnyel érkezett a japán fővárosba. A 23 éves dobó az első sorozatban 75,39 méterrel kezdett, másodikra a hálóba vágta a kalapácsot. Harmadikra javítania kellett, mert látszott, hogy a 75,39 méter kevés lesz a döntőbe jutáshoz. Halász azonban nem tudott jobbat, 75,03 méterrel zárta a selejtezőt, amivel csoportjában kilencedik lett. A második csoport első sorozata még nem ért véget, amikor már négyen megelőzték, így kiesett. „Az első az szerintem egy jó dobás volt. Végig azt éreztem, hogy jól mozgok, hajtottam, jó állapotban éreztem magam, nem tudom, miért nem tudtam meglépni azt a lépcsőfokot, ami a nagyobb dobáshoz kellett volna. Máskor az ilyen dobások messzebb szállnak” — nyilatkozta Halász. Hozzátette, nem gondolja, hogy bátortalan lett volna, nem izkaszra, jó kis meccs stabil védekezéssel, nem olyan jó támadójátékkal...- így Alessandro Campagna, az olaszok mestere. - Ám mi sosem adjuk fel, és még így is nyerhettünk volna az utolsó fórunkkal, csak Bodegas nem tudott tökéletesen lőni. Sok mindenben javulhatunk még, de a negyeddöntőre a legfontosabb a mentális felkészülés.” „Jó érzéseim vannak, hiába engedtünk ki a végére - nyilatkozta Jansik Szilárd. - Végig vezettünk, a védelmünk, a játékunk alapja működött, hiszen a tíz feletti átlagot hozó olaszoktól mi csak ötöt kaptunk. Azt sajnálom, hogy az utolsó negyedben sok helyzetet kihagytunk. Elbuktuk a csoportelsőséget, ám ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, mindenképp nehéz a negyeddöntő. Jó kis meccs lesz!” Ahogy Jansik, úgy Manhercz Halász Bence (Fotó: MTI) gult., Jó lett volna, ha van még egy hét az olimpiáig. De az erőnlétemet visszanyertem, jó formába kerültem, a Gyulai Memorialon 78 métert dobtam” - fogalmazott az atléta. Marcel Lomnicky, a riói olimpia ötödik helyezettje még jobb formában érkezett Tokióba. Júniusban egyéni csúcsot dobott az ob-n, és úgy érezte, jobban felkészült, mint öt éve. Ehhez képest 72,52-vel, idei leggyengébb eredményével messze a vert mezőnyben végzett. „Fáj a dolog, nagyon csalódott vagyok. 110%ra sikerült a felkészülés, és ennyit dobok... Ha tudnám, hogy nem vagyok képes többre, nem lennék ennyire letaglózva. Most vagyok a legjobb éveimben, hatalmas elszalasztott lehetőség ez” - kesergett a 34 éves nehézatléta. (MTI, tasr) i: MTI) Krisztián is a remek védekezést hangsúlyozta ki a meccs után., Jlyen a rangadók természete: fordulatosak, akármelyik fél nyerhet, sőt, lehet döntetlen is. A szezon közben kevesebbet játszunk délelőtt, de az iramon ez nem látszott. Bizakodásra ad okot, hogy csak öt találatot kaptunk Olaszországtól, amely egyenlíteni is csak az utolsó percben tudott. A védekezésünk tehát rendben van, a blokkok is a helyükre kerültek, Viktor is jól védett. Elöl voltunk pontatlanok, ám ez nem csupán a mi hibánk, az olasz védelem is remekül működött. Egymásnak feszült két jó csapat, akár ez is lehetett volna a negyeddöntő. Kiváló felkészítőnek tűnik a szerdai negyeddöntőre.” Märcz Tamás együttese a negyeddöntőben szerdán (12.50) Horvátországgal mérkőzik az elődöntőbe jutásért. (MTI, nso) Lőrincz Tamás ma az aranyéremért birkózik Lőrincz Tamás döntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpia hétfői versenynapján. A BHSE 34 éves sportolója, aki kilenc éve Londonban 66 kilósként ezüstérmes volt, az első fellépését mérkőzés nélkül megnyerte, mivel marokkói ellenfele koronavírus-fertőzés miatt már a mérlegelésen sem jelent meg. Lőrincz a negyeddöntőben 3:1 -re múlta felül a japán Jakubu Soheit. Az elődöntőben a kétszeres vb-bronzérmes iráni Mohammedali Geraeivel csapott össze, akit 6:5-re győzött le. „Bemelegedtem, de rettenetesen erős az iráni fiú. Talán még soha életemben nem birkóztam ilyen dinamikus ellenféllel, de ahogy látom, holnap jön a következő, mert a kirgiz is hasonló: nagy dobókészsége van, ám bízom abban, hogy azt is sikerül abszolválnom...” - mondta a meccs után mosolyogva Lőrincz, aki 2012 után 2021-ben is döntőzik. Ellenfele a kirgiz Akzsol Mahmudov lesz az aranyéremért (12.30). (MTI) Halász és Lomnicky is lemaradt a döntőről