Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-02 / 176. szám
181 PIHENŐ 2021. augusztus 2. | www.ujszo.com Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Nyári allergiáját könnyebben viseli, mint eddig bármikor. Talán mert jobb gyógyszert kapott rá. A lényeg, hogy jó lenne, ha még az ősz beállta előtt beiktatna néhány rutinvizsgálatot, mert később nem lesz rá ideje. Bika (IV. 21.-V. 21.) Nincs sok pénze, és ez az oka annak is, hogy az idén szerényebb körülmények között kénytelen nyaralni. De nem a pénzt kell nézni, hanem, hogy ez a szabadság sokkal jobban sikerülhet, mint az eddigi luxusnyaralásai. Ikrek (V.22.-VI. 21.) Örül, hogy elfogadta barátai, ismerősei meghívását egy partira, mert olyan emberekkel találkozhat, akiknek a lelki és szellemi tisztasága ritka, s akikből a későbbiekben erőt meríthet és segítséget is kaphat, ha szüksége lesz rá. Rák (VI. 22.-VII. 22.) A meleg miatt sokkal több folyadékot kellene innia, mint eddig. Ne legyen kevesebb, mint napi két és fél liter, nehogy a későbbiekben veseproblémái legyenek. A szeszt egy ideig mindenképpen kerülje el! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ráférne önre már egy kis lazítás, pihenés, de lehetőleg ne zsúfolt helyen, inkább valami csendes, pihentető nyaralást válasszon, mert a békés környezetben jobban fel tud töltődni energiával, amire szüksége is lesz a későbbiekben. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Most, főleg szabadsága alatt a szerelemre, az élet örömeire összpontosít és beleveti magát a szórakozásba Szeretné bepótolni mindazt, amit a munkája miatt elmulasztott az évek során. Lazítson és töltődjön energiával! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ha így folytatja, s továbbra is ilyen energiával veti magát a munkába, közelebb kerül céljai megvalósításához, és a munkájával nemcsak ön, de felettesei is elégedettek lesznek. Nincs oka ana, hogy ne legyen elégedett magával! Sőt! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Nagy teret ad érzelmeinek, sőt mondhatni, romantikus hangulatban telnek a napjai. Azon morgolódik, hogy az otthona átalakításával kapcsolatos dolgai nem úgy, s nem abban az ütemben alakulnak és intéződnek, ahogy szeretné. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Számos ötlete van, amit szeretne megvalósítani, de okosabban teszi, ha egyelőre csak információkat gyűjt, s mikor minden együtt van, akkor lép a tettek mezejére. Szeretteivel kapcsolatban jó dolgokra számíthat. Bak (XII. 22.-1.20.) Alkalma van arra, hogy megtalálja azokat a reménykeltő lehetőségeket melyekkel anyagi helyzetén javíthatna. Talán egy új munkahely, hogy ugyanazért vagy jobb munkáért több legyen a fizetés! Ha munkahelyet váltana, beszélje meg szeretteivel is a dolgot! Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Végre sikerül helyreállítania a megszokott élettempóját és a családjával közös asztalnál enni, amire szerettei régóta vártak. Bízik benne, hogy új munkabeosztásából kifolyólag több ideje jut majd a famíliára. Halak (II. 20.-lll.20.) Tele van tetterővel, mégis nyugtalanabb, türelmetlenebb a szokottnál. Ha sportol, ott könynyen le tudja vezetni a felesleges energiáját. Párkapcsolatának viszont nagyon is jót tenne egy mozi- vagy színházlátogatás. Mindenki álmodozott már saját szigetről, ahol el lehet bújni a világ szeme elől, vagy éppen meztelenül napozni a homokban a tenger partján... Nos, ez egyes hírességeknek nemcsak álom, hanem valóság. Leonardo DiCaprio tíz évvel ezelőtt vásárolt egy Belize mellett húzódó 42 hektáros szigetet, potom 1,75 millió dollárért. Ám az Oscar-díjas sztár nem maga kíván futkosni a homokos tengerparton, hanem egy ökoüdülőt álmodott oda. (Fotó: Shutterstock) Mai receptünk Zöldbabos minestrone Hozzávalók (4 adag): l kis csokor friss vagy 1 ek szárított oregánó és/ vagy bazsalikom, 1 gerezd fokhagyma, 140 g paradicsompüré, 2-3 kelkáposztalevél, 10 dkg zöldbab, 1 közepes közepes cukkini, 1 nagyobb nagyobb sárgarépa, só, 0,5 dl olívaolaj, reszelt sajt Elkészítés: Az olívaolajon megdinszteljük a csíkokra vágott sárgarépát, rádobjuk a fagyott zöldbabot, a szintén felcsíkozott cukkinit és kelkáposztalevelet. Zúzott fokhagymával, sóval, felaprított zöldfüszerekkel (vagy elmorzsolt szárítottál) ízesítjük. Bő liter vízzel elkeverjük a paradicsompürét, felengedjük vele a levest, és addig forraljuk nagyon kis lángon, míg az összes zöldség roppanósra nem fó. Megkóstoljuk, ha szükséges, sózzuk. Tálalásnál szórunk rá egy kis adag reszelt sajtot. Jó étvágyat kívánunk! (vidékké) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) kJ OT CN </i ,5? 3 *3 ÖO és S-o •o o £ ^ 2 o S -o fs a o o <o Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: RÉDICS RIBADEO RIBINSZKI-VÍZTÁROLÓ RESOLUTION-SZIGET RIO DEORO-ÖBÖL RlO GRANDE RIVERA RIVNE RITO RIZE RIZHAO Előző feladványunk megfejtése: Roddickton. Hétfő Kedd Szerda Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyúgy_____________ 24 °C Rozsnyó__________21 °C 28 °C 12 °C ^r29°C wr 12 °C Velká Raóa___ 15 °C Öiőmany__________ 18 °C Dunaszerdahely 25 °C Szene_______________25 °C Derült vagy enyhén felhős ég Borult idő várható, helyenként Csorbató 13 °C Malinő Brdo 16 °C Komárom_________zz- 24 °C Csorbató_________■*-- 13 °C __________________________ gyenge eső is előfordulhat Bachiedova dolina 16 °C Kubínska hofa 15 °C Ógyalla___________ 24°C Párkány__________7.- 25°C Pozsony_________26°C Pozsony_____________rfc- 30°C MytopodDumbierom 19°C Pezinská Baba_________21 °C Léva .____________, 25 °C Nagyszombat_______24 °C Érsekújvár_______27 °C Érsekújvár______________29 °C Martinské hole 14 °C Jahodná_______________18 °C Nagymihály_________24 °C Losonc______________26 °C Losonc______________28 °C Losonc__________z.- 30 °C Krahule________________17 °C Drienica_______________19 °C Nagyrőce_________->*22 °C Tőketerebes_________25 °C Kassa_______________26 °C Kassa_______________31 °C Donovaly Záhradiéte 16 °C Pofana_________________17 °C 31 °C Donovaly Záhradiéte 16 °C